Szegedi Napló, 1890. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

1890-02-04 / 34. szám

34.37. Szeged, kedd. Szegedi Napló, Február 4. 1890. életét, még halálával is a közjótékonyság­nak tett egy szomorú nemes szolgálatot. Koporsóját nem fogják ékesíteni hivalgó koszorúk, mert azoknak ára a társadalom élő nyomorának egy-egy titkolt könyvjét fogja letörölni. — A királyi tábla dec­entralizácziója már legközelebb a törvényhozás elé ke­rül, miután egészen előre van téve a kép­­viselőház munkarendjében. Az állami költség­­vetésnek most már rövid időn várható letárgyalása után a ho­nvé­d törvény s ennek elintézése után a honossági tör­vény módosításáról szóló törvény­­javaslat fog a ház napirendjére ker­ülni. Leg­alább a sorrend így van megállapítva. Mint­hogy azonban a királyi tábla d­e­­­c­entral­izálásáról szóló javaslatnak 1. évi márczius 31-ig törvénynyé is kell válnia, mert különben a királyi táblák szét­­helyezése még ez évben sem történhetnék meg, nincs kizárva, hogy a kir. táblákról szóló javaslat mégis meg fogja előzni a napirenden a honossági törvényt, vagy ha ez utóbbinak a tárgyalása hosszabbra nyúlna, úgy ennek megszakításával, közbevető­­leg nyer elintézést. •— Új városatya. Az alsótanyán tegnap megtartott választáson, mint előre jeleztük, Bokor Károly földbirtokos nyerte el a Láng Ferencz lemondásával megüresedett törvény­­hatósági bizottsági tagságot. A választás ezú­ttal szokatlanul heves küzdelemmel járt, mit az is bizonyít, hogy a szokásos 30—40 szavazat helyett most 152 voks került be. Ebből kapott S­z­á­n­t­h­ó Leánder 8-at, Csonka Sándor 37-et, Vass Imre 52-t, és a megválasztott Bokor Károly 55-öt. A választást persze nagy gaudiura és hatalmas áldomás követte. — Hazafias ünnepély a népkörben. Teg­nap este szinültig megtelt az alsóvárosi népkör helyisége ünneplő közönséggel. A népkör t. i. minden évben megünnepli fele­garast. Aki négy d­ecziig vitte , az két ga­rasig adózott. És így ment ez fölebb-fölebb. Minél többet ivott valaki, annál nagyobb ember­barát lett. Aki fölment a jótékony­ság létráján a legfelsőbb fokra, vagyis aki magát asztal alá itta , az minta­ jótékony volt, így kötötte össze a „Nemes szívek“ társasága a jó cselekedetet a kellemes él­vezettel. A könyörületességnek különben ri­deg erénye így vált vig, polgári passzióvá Bütykös uram, amint különben már orrán is meglátszott, legbuzgóbb tagja volt az asztaltársaságnak. Ő mindennap „letö­rölte az árvák és özvegyek könyveit“, amint ezt az asztaltársaság első titkára a jegyző­könyvben kifejezte, s ami prózailag szólva, annyit jelentett, hogy Bütykös uram, ha beült az asztal mellé, addig onnét föl nem kelt, míg a gyásztiszti szalláriumnak nya­kára nem hágott. Bütykös uram, elérzékenyülve úgy a megivott bormennyiségtől, mint a vele járó jócselekedettől, egy önmagával és a világgal elégült emberbarát önérzetével ment haza. Sajnálattal kell azonban kijelentenük, hogy otthon mindig várta valaki, aki nem igen volt arra tekintettel, hogy Bütykös uram ma özvegyi és árvái könnyeket törült le. Ez a valaki csak azt látta, hogy az árvák és özvegye­k istápolója be van nyalva kegyet­­enül és hogy ez a bekapott emberbarát az­nuár 2-át, mint a K­á 11 a­y Ödön-féle szép nagy szabadságkép leleplezésének évfor­dulóját. Vöneki Pál, a népkör elnöke tartott emlékbeszédet, mit társasvacsora kö­vetett. Vacsora alatt Móricz Gábor azt indítványozta, hogy ez emlékbeszéd kinyo­­mattassék s minden évfordulón fölolvastas­­sék. Rácz Ferencz a népkör alelnöke a f­ögetlen Magyarországra s az azért küzdő polgárságra, Tóth Gyula a nagyszámban megjelent honleányokért s az emlékbeszédet tartó V­ö­n­e­k­y Pál elnökért emelt poharat. A vacsorát reggelig tartó táncz követte. — Székács Gyulának, a mindinkább közkedveltté váló nagytehetségű szegedi fiatal zene­költőnek egy „R­ó­z­s­a“ czimű gyönyörű magyar románczát közli a „Pesti Hírlap“ mai zenemelléklete. A zenemű a szöveg költőjének, P­ó­s­a Lajos­nak van ajánlva. — Uj igazgató. A nőipariskola új igaz­gatónője dr. A­r­a­n­y Károlyné, ma foglalta el állását. A tanügyi hatóság részéről L­é­­v­a­y Ferencz kir. tanfelügyelő, a nőipar­­egyesület részéről, K­e­m­é­n­d­y Nándorné, ipariskolai bizotts. elnök és Matskássy József főtitkár vezették be új állá­sába. Miután a tanfelügyelő dr. Arany Károlynét a tanító­ testületnek és a tanulók­nak bemutatta s neki működéséhez sikert és kitartást kívánt, szépszavakban emléke­zett meg a távozó K­e­m­é­n­d­y Nándorné érdemeiről, ki ezentúl is dús tapasztalatai­val fogja az iskola ügyeit, mint az iskolai bizottság elnöke támogatni. Mi a magunk részéről, tekintve az új igazgatónő kiváló tulajdonait, ambíczióját és tetterejét, a nő­­ipariskolának szép jövőt jóslunk, s hisszük, hogy a közönség is azon támogatásban fogja részesíteni, melyet tőle joggal elvárhat. — Apácza-temetés. Humbert Mária Anselma huszonhárom éves apácza temetése az alsóvárosi hívők nagy részvéte mellett ment végbe ma d. e. 10 órakor. Megren­dítő dolog, hogy az alsóvárosi apácza­ zár­ó férje ura, aki ma megint nem hozott haza egy vak garast sem a keresményéből. És miután Bütykösné így fogta föl a dolgot, ahelyett, hogy Bütykös uramat jó tetteiért megdicsér­te volna: fogta a sodrófát és ke­ményen elverte. Bütykös uram, mint igazi nemes szív, azzal boszulta meg az igazságtalan némber durvaságát, hogy másnap elcsente a felesége alsó szoknyáját s elvitte azt a „Nemes szi­vek“ jótékony asztaltársaságba — nem azért, hogy beigya, hanem hogy rátegye a jó­tékonyság oltárára azt is . . . Az asztaltár­saság pedig, ezért a humánus hőstettéért jegyzőkönyvi köszönetet szavazott Butykos­­nak és elvül kimondotta, hogy — a felesé­gek szoknyáit az asszony tudta nélkül is szabad a közjóra föláldozni ... És egy hét múlva tíz szegény özvegyet ruházott fel olyan szoknyákkal, amik hazulról véletlenül tévedtek el. Iványi Ödön, hában ily sűrű a halálozás az apáczák so­rában, s nem lehetetlen, hogy ebben a la­kás egészségtelen volta is szerepet játszik. Az elhunyt apácza végtisztességén jelen voltak az apácza iskola növendékei is. És habár a gyermekek kegyeletének e nyilvá­­nulása nagyon szép, minden a temtésen jelen volt műveit ember helytelenítette, hogy akkor, mikor az egész város területén az apróság között különféle járvány anyira dühöng, hogy emiatt az összes népiskolákat bezárni kellett, a mai temetésre mindennek daczára az apró leánykákat berendelték s a temetőbe is kivezették.­­ A katonai ügyosztály a tisztújitásig megmarad a volt előadó, most főkapitány, Rainer József vezetése alatt, így hát semmiféle, a további kombinácziók alapjául szolgálható helyettesítés nem várható. — Gyászhír. Az ereje javában oly ko­rán elhunyt takarékpénztári vezérigazgató­­ és törvényhazó bizottsági tag, Fischer­­ Mihály mérnök haláláról, melyről már mai­­ számunkban megemlékeztünk, a következő gyászjelentéseket adta ki a család, to­­­­vábbá a boldogult vezetése alatt állott pénz­­­­intézet: „Özv. Fischer Miályné, szül. Spitzer Nina, úgy saját, valamint, kiskorú gyem­e­­i­kei : .János, Ödön, Vera és az alálk­ottak , nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti I szeretett férje, illetve atyjuk Fi­sc­her Mi­­i­hály mérnök urnak, a szegedi takarék- és­­ hitelszövetkezet vezérigazgatójának. Szeged­­ sz. kir. város köztörvényhatósági bizottsági I tagjának, özv. Fischer Jánosné és fiai ezég I főnökének f. hó 2-án esti 6 órakor, életének 1 36-ik és boldog házasságának 9-ik évében rövid­­ szenvedés után történt gyászos el­huny­tát. A ■ drága halott hült teteme f. hó 4-én d. u. 2­0 órakor fog a gyászos házból a szegedi izv. sirkertben örök nyugalomra tétetni.­­ Nyugodjék békében! Áldás poraira! Szeged,­­ 1890. február 2-án. Özv. Fischer .Jánosné,­­ anyja. Spitzer Simon és neje, apósa és gr 37- r­é­m. — Regény. — 23. Folyt. Irta: Hugh Conway. Fordította: Sas Ede. Második rész. Ibeszéli Fenton Richard Fenchayban. (Gloncestbire.) Ebből a feleletből meggyőződtem arról, úgy itt komoly dolog forog szóban. Annál ibb ! A vasúti menetrendből meggyőződtem, így vendégeim nem érkezhetnek meg az­­ állomásra délutáni három óra előtt. Addig­­ megreperáltattam az eltört kocsimat, hogy­­ kiruzzanhassak az állomásra. Dr. Brand és barátja csakugyan meg­érkeztek a jelzett időben és én a legszi­­vételyesebben üdvözöltem őket. Carriston mindkét kezemet megragadta és oly melegen rázta meg, hogy attól kezd­tem félni, hogy az én szeretetre méltó házi­gazdámban az ő rég elveszett édes­apját ta­láltam meg. Azután­­ nem jól emlékeztem már az ifjúra, vagy oly nagy változás történt kül­sejében ? Mikor először találkoztunk, ő egy halvány, költöiesen lenge fiatal­ember volt, most mint életerős, tettvágyó férfi állott előttem. Ellenben az én Brand barátom oly szomo­rúan nézett ki, mintha most tette volna édes­anyját a föld alá. Carriston mindjárt ostromolni kezdett kérdéseivel, de Brand megakadályozta őt. — Ön megígérte nekem, hogy én kér­dezhessem ki. Azzal hozzám fordult. — Azt hiszem, édes Richardom, kez­dett a kikérdezéshez (megjegyzendő, hogy akkor nevezett édes Richardjának, mikor nagyon komolyan vette a dolgot.) — Úgy hiszem, kedves Richardom, hogy te április­ban csaltál bennünket. De van itt a közelbe olyan hely, ahol pár perczig háborítatlanul beszélgethetnénk. Elvezettem őket a vasúti vendéglőbe, hol egy külön szobába telepedtünk le és megparancsoltuk a kellnernek, hogy az ajtót zárja be. Brand oly tekintettel foglalt helyet, akár egy vizsgálóbíró, aki a keresztkérdés

Next