Szegedi Napló, 1890. október (13. évfolyam, 269-299. szám)
1890-10-01 / 269. szám
Szerda, október 1. 1890. Egyes számára 5 kr. XIII. évfolyam. 269. szám. SZEGEDI NAPLÓ. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI Is IRODALMI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI AR. I SZERKESZTŐI IRODA ÉS KIADÓHIVATAL: Egész evrt fr* — kr. I Nervvedévre 3 frt .50 kr. I l'kr-.!n-;-!:r;:;i., “i Félévre . 7 A'l -- jZ.i, | egy nóra . 1 kt 20 kr. | Bébillentetlen levelek csak isitert kéztől fogadtatnak el. HIRDETÉSEKET ‘ 0 n y i 1 11 *= r I k o 7 I p m ? I1 y p |› (‡ { .1 kiadóhivatal ________mérsékelt árjegyzék szerint számit. Előfizetési fölhivás. Bizalommal fordulunk a közönséghez, tudva, hogy föntartja és gyarapítja azt a lelkes támogatást, melylyel tizenhárom éves pályafutásán megtisztelte a Szegedi Naplót. Becsületes kötelességtudással viszonozzuk a közönség jóakaratát és szeretetét. Azzal, hogy együtt érezünk vele, hogy szóvá tesszük bajait és panaszait és hogy a közügyek terén az igazságot hirdetjük törhetetlenül. Politikai hitvallásunkat ismeri a közönség. Abban a táborban vagyunk, mely Magyarország állami függetlenségéért harczol békés eszközökkel, mely nem tér el a maga elé tűzött nagy czéltól és nem siet hatalomra jutni, ha annak föltétele bármily mérsékelt megalkuvás. A Szegedi Napló általános politikai ügyekben ép úgy, mint az Alföldnek és Szeged városának ügyeiben magas elvi alapon áll és bátran, czéltudatosan szolgálja a szabadelvű haladást, a kulturális fejlődést és az országnak, az Alföldnek és Szegednek közgazdasági emelkedését. Városi és társadalmi közügyek terén lapunk mindig azoknak szövetségese, akik a valóságos közérdeket szolgálják hévvel és odaadással. A becsületes, jó törekvést támogatjuk egész erővel, de küzdünk a rosszakarat, a hanyagság, a tudatlanság ellen, küzdünk azok ellen, akik megrontják a közszellemet és vétenek a közérdek ellen. Ebben a küzdésben nem vezet bennünket sem barátság, sem rokonszenv, csak a férfias szókimondás kötelessége, melyet eddig is teljesítettünk. Hivatkozhatunk rá, hogy Szeged város közéletében ez a leplezetlen szókimondás máris üdvös eredményekre vezetett és hogy a közvéleménynek a Szegedi Naplóban megnyilatkozott ítélete eredményesen sújtotta le azokat, kik a közszolgálatot részakaratúlag vagy lelkiismeretlenül teljesítették. Meggyőződésünk, hogy joggal számíthatunk a tiszta közvéleménynyel mindenkor egyértelmű törekvéseinkben tovább is a közönség szíves támogatására, annyival inkább, mert munkát, áldozatot nem kímélve, tartalmas hírlapot adunk olvasóink kezébe. A Szegedi Napló mindennap, ünnepek és vasárnapok után is gazdag, változatos tartalommal jelenik meg. Hondosan megválogatjuk politikai, társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi közleményeinket, érdekes és általános tetszést arató regényeket közlünk, hírrovatunk élénk, változatos, tudósításaink gyorsak és megbiz- hatók. Az ország és a világ fontosabb eseményeiről teljesen kimerítő távirati tudósításokat adunk és ezekkel a kora reggeli órákban megjelenő Szegedi Napló helyben és a közelebb eső vidékeken majd egész nappal megelőzi a budapesti napilapok érkezését. Szemben ezekkel a szolgálatokkal bizonyosan nem alap nélkül számítunk előfizető és olvasó körünk mind erőteljesebb növekedésére a közönség azon részénél is, és az általános érdekű eseményekről nálunk bővebb közleményeket nem hozó kisebb központi lapokat veszi, mert hiszen ezekből sem az Alföldnek, sem Szegednek ügyeiről és eseményeiről tájékozást nem szerezhet. A „Szegedi Napló“ szerkesztősége. Előfizetési Tolhivás a „SZEGEDI NAPLÓ“ mindennap megjelenő politikai lap 1890-ik évi 23 ZIII-NIC negyedik évnegyedére. Előfizetési árak. Az előfizetés legczélszerűbben postautalványnyal eszközölhető. Előfizetések a Szegedi Napló kiadóhivatalához (Szeged, iskola utcza 7.) küldendők. Mutatványszámokat kívánatra egy hétig ingyen és bérmentve küldünk. A kiadóhivatal. Egész évre..........................14 frt — kr. Félévre .................................7 frt — kr. Negyedévre............................3 frt 50 kr. Egy hóra.......................... 1 frt 20 kr. Pszt. (Hivatalos titok.) Szeged, szept. 30. Mindenkit meg fog lepni Szapáry Gyula gróf legújabb utasítása, melyet a magyar miniszterekhez intézett, hogy tárczáik keretében a hivatalos dolgokat ne engedjék nyilvánosságra jutni és a tisztviselőket szólítsák föl nagyobb mérvű titoktartásra. Először is azt kutatjuk, mi adott okot Szapáry Gyula grófnak, hogy ezt az utasítást időszerűnek tartotta. Hiszen az utóbbi időben nem követett el senki valami égbekiáltó indiskrécziót, aminthogy bajos is ilyet elkövetni alkotmányos kormányzat mellett, ahol végre is minden befejezett ügy nemcsak érdekli, de határozottan illeti a nyilvánosságot. Hanem azért könnyű rátalálni ennek a legújabb utasításnak nyitjára. A miniszterelnök mintegy megtorolni akarja ezzel azt az ő szempontjából kellemetlen hírt, melyből megtudta az ország, hogy a belügyi minisztérium húsz esztendő óta sohse levelezett anynyit németül, mint mióta Szapáry gróf a belügyminiszter. Ez az indító oka a különös utasításnak, no meg ama német sürgöny nyilvánosságra jutása, melyet a magyar királyhoz Székelyhidra küldött a miniszterelnök a főváros vizbajainak veszélytelenségéről. Teljesen érthető, hogy Szapáry grófot feszélyezi ezeknek a német levelezéseknek közszájra jutása, mert bizony megbotránkozott azok fölött minden magyar ember, aki, ha nem soviniszta is, ki kell hogy érezze ebből a Bécsben talán nem is kívánt készségből a magyar önérzetnek hiányát. Mindenesetre szégyenletes, hogy a magyar kormányelnök vagy a magyar kormány tagjai ilyen potomságnak tekintik a hivatalos magyar nyelvet akkor, mikor a közvélemény még a kereskedőket is elítéli a német könyvvezetésért, avagy egy németül címezett üzleti levél miatt. Ami pedig a miniszterelnök utasítását illeti, az épp a minisztereket és a miniszteri tisztviselőket sértheti elsősorban, mert azon föltevésből indul ki, hogy eddig általános szokás volt a hivatalos titkok kifecsegése. És még sokkal meggondolatlanabb az utasítás, ha arra céloz, hogy ezentúl egyáltalán titokban tartassák minden s talán csak a miniszterelnök egyenes engedélyével juthassanak nyilvánosságra a közügyek, természetesen a legnagyobb elővigyázatosság mellett, úgynevezett hivatalos mezben, nehogy a közönség tájékozva legyen az államügyek menetéről. Hogy ennek hol lesz elfogadható határa, azt aligha tudná megmondani maga Szapáry Gyula gróf, az utasítás szerzője is. Mert az mégsem tehető föl, hogy az intencziója visszavigye őt egészen a muszka kormányzat sötét elveihez, melyek szerint a hírlapok nem egyebek nyomtatott hivatalos aktáknál, amiket fizetett emberek vizsgálnak fölül, mielőtt szárnyra bocsátanák a közönség körébe. Igazán alkotmányos kormányzat mellett a hivatalos titkolódzásnak semmi értelme és semmi jogosultsága nincs. Nyilvánosak a parlament ülései és lefelé is nyilvánosan megy a közügyek intézése minden fokon anélkül, hogy ez valaha veszélyessé vált volna. Sőt ellenkezőleg: üdvössé vált, és ez.