Szegedi Napló, 1890. október (13. évfolyam, 269-299. szám)
1890-10-18 / 286. szám
Szombat, október 18.1890. Egyes szám ára 5 kr. XIII. évfolyam. 286. szám. NAPLÓ. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI és IRODALMI JA PILARI egész évre fr* Félévre . 7 fri ELŐFIZETÉSI ÁR: 1 SZERKESZTŐI IRODA ÉS KIADÓHIVATAL. 1 kr. [ Netrvoílévre 3 fri Ti0 kr. | Irknia-utczíi. S kr. | Egy kóra . 1 frt 20 kr. | Bérmeritetlen levelek s^k ismert, kéztől fogadtatnak el. ..«winftgmsgraanwww. rv HIRDETÉSEKET nyílttéri közleményeket ,s kiadóhivatal ji mérsékelt árjegyzék szerint számit. BT3 :£] Grómon Dezső bizalm?.. (Tüntetés a bácsmegyei főispán mellett.) Szeged, okt. 17-Hónapok óta tele vannak az újságok a bácsmegyei közigazgatási botrányokkal, melyekről el lehet mondani, hogy a legválogatottabb fajtából valók. Ha csak a fele igaz a különben adatszerűleg fölsorolt tényeknek, Bácsország büszkén viselheti a legroszszabb és leglelkiismeretlenebb jegyzők menhelyének czímét. Mert elsősorban arról van szó, hogy Bács-Bodrogh vármegye politikai községeiben a jegyzők egy része csúfosan garázdálkodik közvagyonban és a magánfelekkel szemben. És arról, hogy a kerületekben a főszolgabirák, a központból pedig az alispán és a főispán nem tudnak vagy nem akarnak rendet csinálni és nagyon sokáig dédelgették és részint még most is futni engedik a vétkes jegyzőket. Tulajdonkép itt kezd a dolog botránynyá fajulni. Mert tulkapó, rendetlen, pöffeszkedő és zsaroló jegyzők (rendszerint együtt jár ez a négy szép tulajdonság) vannak az országban mindenfelé, talán még a falat Csongrádmegyében is akad néhány. De az nem mindennapi dolog, hogy a megyei főtisztviselők egyfelől évekig targassák az apró kortesek bűnös üzelmeit és mikor végre mégis kisülnek, elhárítsák magukról a felelősséget. Körülbelül így történik Bács-Bodrogh megyében, melyről csak nemrég jegyeztük föl, hogy vagy husz községi jegyző került egyrégűiben részint fegyelmi, részint egyenesen fenyitő vizsgálat alá, oly természetű régi bűnökért, melyeket a jó közigazgatás, a szigorú felügyelet és a pontos ellenőrzés nagyobbára megelőzhetett volna. Persze nem szűnik meg ezt hangsúlyozni a megyei ellenzék és a nem félhivatalos megyei sajtó, mely, az igaz, hogy a legdrasztikusabb bácskai kíméletlenséggel teszi felelőssé a községekben tartt üzelmekért Sándor Béla főispánt. Kétségtelen ugyan, hogy a sajtó is jobban tenné, ha személyeskedések helyett a tényeknek úgy látszik, elég súlyos tanulságaira hivatkoznék. Viszont azonban a megyei hatalomnak az volna a tiszte, hogy a végre kiderített visszaélésekről egész nagy nyilvánosság előtt lerántsa a leplet és vas kézzel helyreállítsa a megyei közönség bizalmát a közigazgatási intézményekben. Bizonyos, hogy ezzel a főispán komolyan imponálna a közvéleménynek és akiknek alapos panaszuk van, megnyugvással fordulnának hozzá orvoslásért és beismernék azt, hogy a megyei hatóság szigora még most is a legrövidebb alatt képes megtisztítani a közigazgatást a rátapadt szennytől és visszaállítani a politikai hatóságok hitelét. Hanem ehelyett azt teszi a bácsmegyei főispán is, amit csak elítélni lehet. Azt, hogy udvaroltat magának a félhivatalos lapban, mely minden visszaélést megtagad. És azt, hogy nemcsak nyomtatásban, de élő szóban is keresi a tüntetést, mintha bizony azzal egy hajszálnyira is javulna a bevádolt közigazgatás. Utóbb egy egészen új szabású tüntetést rendeztek a bácsmegyei főispánnak, akinek állását megingatottnak jelentette ki az ellenzéki sajtó és nem alap nélkül, mert már a belügyi minisztériumban is kezdték megsokalni a garmadával érkező bácsországi panaszokat. Grómon Dezső tudvalevőleg jó embere és pártfogója a bácsmegyei főispánnak, aki a főispáni székben utódja és oda „von Pick auf“ emelkedett megyei aljegyzőből, amiből azt kellene következtetni, hogy alaposan érti a közigazgatás gyakorlati tudományát. A honvédelmi államtitkár megjelent a megyei közgyűlésen és minden apropás nélkül alkalmat vett annak kijelentésére, hogy Sándor Béla főispán iránt a kormány bizalommal viseltetik. Amily szokatlan és természetellenes módja ez a kormány bizalom tudtul adásának, persze a hatása sem lehetett más, mint ahogy a főispán gyöngesége még inkább kifejezésre jutott. Mert azt valóban nem nehéz meg-Szivesen vállalkoztak a segédkezésre s miután megbízásom csupán annyi volt, hogy mindent fogadjanak el, amit amazok proponálnak, alig néhány percz múlva már tanácskozhattak a hajó orrán. Komolyan és halkan beszéltek. Egyszer csak fölkerekedtek és a hajóskapitányhoz mentek mind a négyen. Szigorú arcza, vörösszakállú német volt ez. Mikor megtudta, hogy mi szándékban van a négy gentlemann, hevesen kotorta a levegőt a mutató ujjával és igy kiáltott: — Papperlapá ! Aztán én nem enkedni. Ez a hajó a sz ankol királyné területi. Nix tuellum. — Jól van, — roppantottam haraggal a német elé, — ez a hajófedélzet angolterület, de a levegő nem angol terület. Fölmászunk a két legmagasabb árboczra és onnan lövöldözünk egymásra, mig csak valamelyikünk le nem fordul. A segédek ebben megnyugodtak. A hajóskapitány nem ellenkezett. Lerúgtuk a czipőinket és egy-egy pisztolylyal fölfegyverkezve, az árboczokra másztunk. Magas árboczok voltak ! A kapitány úgy tűnt föl előttem, amint a piros nadrágjában mászott, mint egy majom. Hamarabb fölért, mint én. Nekem itt A ,,SZEGEDI NAJLÓ“_TÁRCZÁJJ, Mummery Róbert elbeszélése. (Folytatás.) 1. Kedvem lett volna megragadni ezt az embert és belevetni a tengerbe. Azonban megtartottam a hidegvérüvégemet. — A bronz-herczegnő ? — kérdeztem — sohasem hallottam hirét. — Csodálom, — felelte a kapitány, egy szivart vonva elő zsebéből, — most minden lap tele van a nevével. — Azt a nápolyit gondolja talán ? — Azt. — És miért nevezi őt bronz-herczegnőnek ? — Az egész világ így ismeri, mert olyan az arcza színe, mint a bronz. — A lapokban olvastam róla, hogy még nincs vőlegénye. — Az igaz. — De ön az előbb azt mondta ... i — Nagyon természetes. A bronz-herczegnő még nem tudhatja, hogy én az ő vőlegénye vagyok. I — Ezt nem értem. — Pedig egyszerű; addig mig nem beszéltem vele, nem tudhatja, hogy el akarom venni. — • Eszerint ön nem ismeri őt? — Csak a lapokból. — Így hát, szóltam szigorú hangon, ön visszaélést követ el a herczegnő nevével. — Uram ! — kiálltotta sértődve a kapitány. — Föntartom szavaimat, feleltem. S hátat fordítottam neki. Néhány percz múlva két gentlemann lépett hozzám. — Én, — úgymond— az egyik Scott William vagyok. — Jacopo Pingo a nevem, — tette hozzá a másik. — Ön, kezdé az előbbi, megsértette ■ Wrick kapitányt. Mivel sértette meg, nem tartozik reánk, mert a kapitány szerint kényes természetű magánügy. Hajlandó elégtételt adni ? — Igen. _ _ ' — Ezen esetben a hajó orrán várjuk segédeit. ! A két gentlemann rövid főhajtással távozott. Körülnéztem a társaságban s kiválasz | tottam két jóformája úriembert. Bemutattam magamat. Azok is meg- | mondották a neveket. Az egyiknek Gr ran the Filemon, a másiknak Karpelesz Izsák | volt a neve. "