Szegedi Napló, 1890. november (13. évfolyam, 300-328. szám)
1890-11-01 / 300. szám
Szombat, november 1.1890. Egyes szám ára 5 kr. XIII. évfolyam. 300. szám. SZEGEDI NAPLÓ. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI és IRODALMI KAPILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐI IRODA ÉS KIADÓHIVATAL. HIRDETÉSEKET Egész évre 14 fr* — kr. | Neí?yoíl(?vro 3 frt fiO kr. j t5'*tf:la-iík’k v. 0'iv-hrL tf!. Sz. « n y i I 11 é r i k ö z ! fi m é n y e k e t a kiadóhivatal Félévre . 7 frt — kr. | Egy hóra , 1 frt 20 kr. | Bérmentetlen lveh.k csak ismert key.iul lo.^^•idlat.^lk ui. \_________mérsékelt árjegyzék szerint arámit. Szédelirás. (A becsületes verseny ellenségei.) Szeged, október 31. Szinte letűnt már a napirendről Istóczy Győző és meglepetés, ha egyszer-egyszer fölvetik nevét a parlamenti élet hullámai, melyek között ugyancsak sűrűn vergődött néhány évvel ezelőtt a rumi képviselő. Ezúttal egy alapjában életrevaló törvényjavaslatot nyújtott be a képviselőháznak tárgyalás és elfogadás végett s közvetve czélt is ért, amennyiben Baross miniszter a czélzatainak érvényt ígért szerezni a vándoriparról és házalásra közelebb s lehetőleg még ez ülésszak alatt előterjesztendő törvényjavaslatában. Nem is lehet kitérni a kérdés elől, melyet Istóczy fölvetett a „részletüzlet korlátozásának“ jelszava alatt. Mert az igazán tűrhetetlen, amit furfangos, ravasz és minden áron üzletre, vagy helyesebben jutalékra vadászó ügynökök elkövetnek a közönséggel, mely részint tapasztalatlanságból, részint kényszerűségből belemegy a hálójukba. Különösen arra a fajtájára a részletüzlet-kötésnek célzott Istóczy, amilyenből ma egész sereg naplopó él az országban, a jóhiszemű közönség rovására. Azokról az üzletekről van szó, melyekkel tudatlan szegény embereket a könnyű lefizetésnek kecsegtető csalétkével belevisznek képek, tükrök, bútorok, ékszerek, varrógépek és egyebek vásárlásába olykép, hogy nem nézik sem a hitelképességet, sem a megbízhatóságot, csak azt, hogy minél több üzlet legyen és minél több pör. Tulajdonkép legtöbb haszna van ebből a fajta üzletből az ügynököknek és az ügyvédnek, mert arra van inkább alapítva, hogy a vevő ne fizessen pontosan és hogy a lejárt részletek elveszszenek, a megrendelési tárcra számba aláíratott váltók pedig bepöröltessenek. Csak a szegedi törvényszék előtt is sok száz ilyen per folyik le éven át, még pedig részint a fenyitó osztálynál, mert a kötéllel fogott megrendelők nem ritkán megesküsznek jóhiszemüleg, hogy váltót nem írtak alá s aztán hamis eskü miatt kerülnek a vádlottak padjára. Nagyon jellemző, hogy a királyi ügyészségek már teljesen kiismerik ezeknek a részletszédelgőknek üzelmeit és Szegeden is megtörtént többször, hogy a közvádló inkább a panaszosok ellen fordult, akiknek lelkeit tulajdonkép az eféle hamis eskületevések terhelik. Az Istóczy által benyújtott törvényjavaslat ezekre az általában ismert Csakis a barbárok nem viseltettek semmi kegyelettel halottaik iránt. A lothopágusok például a tengerbe dobták halottaikat, a hirkánok kutyákkal etették meg, a massagéták és derhiták pedig maguk ették meg, helyesebbnek vélvén, ha ők végzik a férgek kötelességét, visszaélésekre kereste volna a megtorlást és egyúttal védelmet kívánt a kifosztott közönség részére, mely úgy látszik, még a saját tapasztalásain sem tud okulni és minden újabb szédelgőnek ismét meg ismét fölül. De épen, mert ezekről a visszaélésekről van szó, Istóczy javaslata túllőne a czélon és kétségtelenül igaza van a kereskedelmi miniszternek, mikor azt veti ellen, hogy a részletfizetés mellett való üzletkötés, bármit mondjanak is, fontossággal bír és sok előnynyel jár épen a szegényebb polgárokra, amennyiben lehetővé teszi nekik, hogy a keresetükhöz szükséges eszközöket részletfizetés mellett vásárolhassák és azokat életfenntartásukra használhassák. Hanem azért a miniszter is beismerte, hogy tudomása van a visszaélésekről és kijelentette, hogy a házalásról és vándoriparról szóló törvényjavaslata az előkészítésnek máris igen előrehaladott stádiumában van és hogy annak 16-ik szakasza szerint ő is kizárja a házaló kereskedésnél a részletfizetésre való üzletkötést. Ilyen alakban mindenki szívesen fogadja majd az új törvényt és ha a megkötött házalás mellett természetszerűleg előtérbe jutnak a szolid üzletek, a visszaélések legnagyobb tömege A „SZEGEDI NAPLÓ" TÁRCZAII. XXIa.lotta.12. napján. Memento mori ! A még néhány nap előtt elhagyott sírokat ma a megemlékezés viruló koszorúi fedik mindenfelé. A temetők félelmes sötétjét ma a szeretet, a kegyelet fénylő mécsei világítják meg szerteszét. A csend és béke helyén ma ezrek, meg ezrek fohásza, zokogása hallatszik s az elhagyott helyet ma bucsujáró helyé avatja a kegyelet. Megemlékezni a holtakról, szép és nemes vonása az emberi szívnek, s e megemlékezés megnyugvása a léleknek. Emelőleg hat lelkünkre a gondolat, hogy majdan a mi örök nyugalmunk helyét sem fogják világtalanul hagyni azok, kiket most szivünk szeret. Memento mori! hangzik e napon lelkünkön át s e hang tudj’ Isten olyan jól esik, úgy vonz a temető hely felé, melynek pora annyi nemesen érző szívtől s annyi fájó könytöt lett fölszentelt porrá, megszentelt helylyé. Már az ókor egyik legműveltebb népének törvénye igy szólt: „a hely, hová holtat temetsz, szent legyen!“ És a hely szent is volt mindig, minden műveltebb népnél. A tiharénok, párthok fölakasztották az elöregedetteket, a hyperboreumok megvendégelték őket, azután a sziklákról a tengerbe taszították. A chaszbeliek megégették és szélnek eresztették a hamvakat, a perzsák a madaraknak hányták halottaiknak földi maradványait. Az ily barbár eljárás minden nemesebb érzés hiányáról tanúskodik s annál inkább örvendhetünk, ha a műveltebb népeknek halottaik iránti kegyeletét látjuk. Athénben keményen bűnhődött az oly hadvezér, ki az elesett katonák temetését elmulasztá. Nikász megállitá egész táborát, mig két katonát eltemettetett. Hannibár a római Flaminius testét, nagy I Sándor Dáriánét önmaga kereste föl és temettette el hozzá illő pompával. Egyptomban bámulatos temetkezési helyekre találunk. Hérodotosz szerint Cheopsz volt az első, ki az óriási pyramist építtette, s melyen több mint százezer ember tíz évig dolgozott , azután a bebalzsamolapunk mai száma 14 oldalból álló zott holttesteknek temetkezési helyül szolgált. Az egyptomiaknál ha valaki meghalt, a gyászoló rokonok sárral kenték be arczaikat és egy hétig jajgattak, de csak a nők. A görögöknél eleinte szintén az eltemetés volt szokásban, a bebalzsamozás ritkább volt, mint az egyptomiaknál. A holttesteket fehér halotti gyászlepelbe burkolták (a lakedemoniak vörös lepelbe) és lábbal kifelé a ház küszöbére fektették, azután néhány nap múlva valamely bokor alatt eltemették. Mindig egy pénz- és kalács-darabbal tették örök nyugalomra : a pénzt Chaidonnak adta, hogy az Akerontoszon átbocsássa, a kalácsot Kerberosznak, hogy meg ne ugassa. A holttestek égetését Görögországban Heraklész hozta szokásba. Az elégetendő holtestet azbeszt-lepelbe burkolták, legkedvesebb tárgyaival együtt, aztán a máglyára helyezve, a papok leborulva kérték a zephyreket, hogy segítsék gyorsan megégetni. Az elégetés után bort és olajat öntöttek a hamvakra, azután kövedvekbe temették el valamely nevezetes helyen. A gyászolás hajlevágatásban és daróctöltésben nyilvánult. A temetés után kilencz napra fekete juhokat áldoztak az isteneknek, miközben a meghalt nevét kiáltozták. A rómaiaknál cziprusfát ültettek a ház