Szegedi Napló, 1895. szeptember (18. évfolyam, 209-231. szám)

1895-09-02 / 209. szám

Vasirnap, szeptember 1.­­. Egyes szám ára 5 kr. ÍTE Iilolyam. 209. szid­. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI és IRODALMI NAPILAP, ELŐFIZETÉSI ÁR: 14rész évre 14 frt — kr. | Negyedévre f­élévre . 7 frt — kr. | Egy hóm .3 frt 50 kr. 1 frt 20 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Iskola­ utcza. Pfann-féle ház, 21. sz. Bérmentetlen levelek csak ismert kéztől fogadtatnak el. HIRDETÉSEKET és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékelt árjegyzék szerint számit. A „SZEGEDI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA,­ ­A­iféld. visszahozott a sors, — lelkem földed vágyta; Üdvözöllek újból, Alföld rónasága, Bölcsőm és koporsóm. Ahol gyermek voltam, Itt nyugszom majd holtan, Meg van írva fenn az égi csillagokban, A magas égbolton. Kalapom leveszem, mint egy szentegyházban, Fölemelem fejem, s föltekintek bátran A kegyes Istenhez, Kit dicsőség illet . . . Szálljon meg az ihlet. Hogy a dalt elmondjam, amely messze hirt vet. Mit lelkem rég tervez. . . . Huszonöt év elmúlt, az a kor felébred. Mit akkor hallottam, értem a meséket; Tenger volt e tájék ; Látom im a szelet, Homokbuczkák felett, A homokfövényen hullámokat veteget, Hivén, habon jár még. Emlékezet többé avval be nem számol, Hogy a tenger eltűnt itt e nagy sikságról, De azért a puszta Álmodozik néha Arról, mikor még a Tarajos haboknak hullámos játéka. Földjén haladt úszva. • Álmodik a puszta hosszan emlékezve, S visszaszáll hozzája a holt tenger lelke Délibáb képében, Mint sírjából ébredt Feljáró kisértet. Elönti a tenger a messze térséget, Fényvizével szépen. Megifjul a puszta, s melyet régen látott: Rengeti a keblén azt a fényhullámot,’ Mintha vele játsznék, De tűnik az éra. Kakas mintha szólna, S felébred a síkság, hogy csak álom volt a Vízben úszó tájék. Fáj neki az álom, égeti az emlék, Ősi mivoltában kedve alig telt meg. Rajta megint szántnak ; S amint gondol vissza, Csalogatja, hívja A gátakon által vizét le a síkra, Tiszának, Dunának. S addig-addig hívja: elcsábítja őket, Szakadó gátakon hullám átültöztet, S vízben áll a róna. Félig valósulva Visszatér a múltja, Árral van borítva mindenütt a puszta, Mintha tenger volna, Kisteleki Ede. " Lapunk mai száma 14 olnai. A hétről. — Irta : Hóeke Menyhért. — A század, e néven tizenkilenczedik, mely­­i­hez ezúttal szerencsénk van, hibás életének s első éveiben úgy indult meg, mint az a fia,­­ akin fog az a mondás, hogy öcsém, különb­­ légy apádnál. A század hosszas, epileptikus be-­­­tegségekben elesett apja után eleinte jól ha­­l­­adt s annyi mindenféle dolog történt benne,­­ hogy most, az alkonyodó öreg, ha az életére­­ végigtekint, elég csinos kis memoireokat talál- I hat. Dinasztiák pusztultak el, dinasztiák léte­­­­sültek, országok és államok születtek, király­ságok vedlettek köztársaságokká és viszont. Egy sereg uralkodót s államférfit megöltek ebben a században, kit felrobbantottak, kit megfojtottak, kit agyonlőttek, kit összekasza­boltak. Ugyancsak uralkodók, és államférfiak igen sok embert elfogattak, deportáltak, meg­öltek, pedig e férfiak becsületes emberek vol­tak, kik soha nem ütköztek a büntetőkódex törvényeibe s bűnük csak az volt, hogy ama uralkodók és államférfiak nem tetszettek ne­kik. Az uralkodók és államférfiak ezen okért gyakran fogattak el embereket, de szerencsét­lenségükre a becsületeseket fogták el, nem pedig azokat, akik később megölték őket. Ugyancsak a században volt egy csapat igen tisztességes formájú háború s a csatatere­ken elhullott millió emberekből annyi vér folyt, hogy aszály idején egy nyáron át meg tudná menteni a szárazságtól Magyarországot. A háború emberpusztitásait ez a század emelte a tökélyre s mig azelőtt három golyót kellett belelőni egy emberbe, amig tisz­tességgel meghalt, ma egy golyóval ölnek le tizet, húszat, százat. Azelőtt puskaport tettek egy csőbe s ez volt az ágyú és jó szerencse, ha el nem hordta azoknak a lábait, akik el­sütötték. Ma gép mozgatja azt a gépet is, a­mely az ágyúba behelyezi a mázsás gránátot. Tizennyolcz századig kard volt a vas, ebben a században gép leve­s a munkás, aki a vas- ■ . . A katonaság ellátása. Sokszor felhangzik nálunk a vád, hogy túlságosan utánozzuk a németet. Van a dologban valami. Csak­hogy sajnos, nem a jóban, hanem ren­desen a rosszban utánozzuk. Meg va­gyunk például győzödve, hogy kor­mányunk, a magyar s a közös egy­­iránt, semmiesetre sem fogja a me­zőgazdaság fellendítése érdekében meg­tenni azt, amit a német kormány a leg­újabb időben is megtett. Arról értesülünk ugyanis Német­országból érkező hírek alapján, hogy az ottani kormány intézkedése foly­tán ezentúl a katonaság élelmezési szükségleteit az intendantura már köz­vetlen a termelőktől fogja beszerezni. E czélból az intendatura már érint­kezésbe is lépett magukkal a gazdák­kal , körözvényben tudatta velük, hogy az élelmezési hivatalok szigo­rúan utasítva vannak, a gazdáktól a legkisebb mennyiségű gabona, széna, szalma és egyéb termények megvá­sárlására s azonnali készpénzfizetés melletti átvételére. Nagy horderejű in­tézkedés ez, mert nemcsak a nagy­termelőt hozza közvetlen érintkezésbe az állam elsőrendű fogyasztójával a katonasággal, hanem a kisgazdát is, a­kinek erre első­sorban van szüksége, a­ki erre leginkább reá­szorul. Felesleges bizonyítgatnunk ezen életre való intézm­ény előnyös kiha­tását a közgazdasági élet fellendíté­­sére, hiszen mindenki kiszámíthatja azon hasznot, mely a termelő és fo­gyasztó közvetlen üzletlebonyolítása és a közvetítők kizárása révén a gazda zsebében marad. Tudja ezt a német­­ kormány s nem késett ezen intézkedé- s­sével sem hozzájárulni az agrárbajok­­ részleges orvoslásához. Mennyivel inkább volna nekünk magyar gazdáknak szükségünk ily­nemű intézkedésekre, a­kik első­sor­ban agrárállam vagyunk, a­kiknek vállait jóval nagyobb terhek nyom­ják, mint bármely más európai állam polgárát. Nem e méltán van jogunk köve­telni, hogy mikor véderőnk érdeké­ben oly mérhetetlen vér- és pénzáldo­­zatokat hozunk, a katonaság óriási fo­gyasztásával járuljon hozzá direkte is ezen terhek könnyítéséhez. Hiszen a magyar gazdatársada­­dalom alkotja államunk azon osztá­lyát, mely a katonaság érdekében a legnagyobb áldozatokat hozza, ennek soraiból kerül ki az emberanyag túl­nyomóan nagy perc­entje, amit sür­gős teendőinek elvégzése idején sok esetben nagy anyagi hátrányára kény­telen nélkülözni, ő viseli az adózta­tás oroszlánrészét s visel más egyéb terheket, melyeket első­sorban a fegy­veres béke­állapot igényel és fo­gyaszt el. És ennek fejében azt kell tapasz­­talnunk, hogy katonaságunk élelmi szükségletének beszerzése körül a magyar gazdatársadalom érdekeit nagy mértékben mellőzik. A katonaság ellátása különböző nagy c­égek útján történik, kik ezen fontos aktust nagyobbára kezükben tartják. Igaz ugyan, hogy újabb idő­ben versenytárgyalásokat írnak ki a hadsereg-élelmezési hivatalok, a­me­lyeken a gazdasági egyesületek ki­küldöttei hivatalosan részt vesznek s a tárgyalások lefolyásánál jelen van­nak, de hát ennek praktikus haszna alig van, nem lévén e kiküldötteknek a tárgyalás menetére éppenséggel semmi befolyásuk. Igaz az is, hogy a Magyar Mező­gazdák Szövetkezete meg van bízva egyes nagyobb helyőrségek élelmi szükségleteinek a szállításával, s nem tagadható, hogy ez az intézkedés is hasznot hajt a magyar gazdaközön­ségnek, ámde e téren még igen sokat lehetne és kell tenni. Első­sorban szükséges, hogy a vidéken elhelyezett kisebb csapatok és helyőrségek élelmi szükségletei * _ , ■ _

Next