Szegedi Napló, 1895. szeptember (18. évfolyam, 209-231. szám)
1895-09-02 / 209. szám
Vasirnap, szeptember 1.. Egyes szám ára 5 kr. ÍTE Iilolyam. 209. szid. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI és IRODALMI NAPILAP, ELŐFIZETÉSI ÁR: 14rész évre 14 frt — kr. | Negyedévre félévre . 7 frt — kr. | Egy hóm .3 frt 50 kr. 1 frt 20 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Iskola utcza. Pfann-féle ház, 21. sz. Bérmentetlen levelek csak ismert kéztől fogadtatnak el. HIRDETÉSEKET és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékelt árjegyzék szerint számit. A „SZEGEDI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA, Aiféld. visszahozott a sors, — lelkem földed vágyta; Üdvözöllek újból, Alföld rónasága, Bölcsőm és koporsóm. Ahol gyermek voltam, Itt nyugszom majd holtan, Meg van írva fenn az égi csillagokban, A magas égbolton. Kalapom leveszem, mint egy szentegyházban, Fölemelem fejem, s föltekintek bátran A kegyes Istenhez, Kit dicsőség illet . . . Szálljon meg az ihlet. Hogy a dalt elmondjam, amely messze hirt vet. Mit lelkem rég tervez. . . . Huszonöt év elmúlt, az a kor felébred. Mit akkor hallottam, értem a meséket; Tenger volt e tájék ; Látom im a szelet, Homokbuczkák felett, A homokfövényen hullámokat veteget, Hivén, habon jár még. Emlékezet többé avval be nem számol, Hogy a tenger eltűnt itt e nagy sikságról, De azért a puszta Álmodozik néha Arról, mikor még a Tarajos haboknak hullámos játéka. Földjén haladt úszva. • Álmodik a puszta hosszan emlékezve, S visszaszáll hozzája a holt tenger lelke Délibáb képében, Mint sírjából ébredt Feljáró kisértet. Elönti a tenger a messze térséget, Fényvizével szépen. Megifjul a puszta, s melyet régen látott: Rengeti a keblén azt a fényhullámot,’ Mintha vele játsznék, De tűnik az éra. Kakas mintha szólna, S felébred a síkság, hogy csak álom volt a Vízben úszó tájék. Fáj neki az álom, égeti az emlék, Ősi mivoltában kedve alig telt meg. Rajta megint szántnak ; S amint gondol vissza, Csalogatja, hívja A gátakon által vizét le a síkra, Tiszának, Dunának. S addig-addig hívja: elcsábítja őket, Szakadó gátakon hullám átültöztet, S vízben áll a róna. Félig valósulva Visszatér a múltja, Árral van borítva mindenütt a puszta, Mintha tenger volna, Kisteleki Ede. " Lapunk mai száma 14 olnai. A hétről. — Irta : Hóeke Menyhért. — A század, e néven tizenkilenczedik, melyihez ezúttal szerencsénk van, hibás életének s első éveiben úgy indult meg, mint az a fia, akin fog az a mondás, hogy öcsém, különb légy apádnál. A század hosszas, epileptikus be-tegségekben elesett apja után eleinte jól haladt s annyi mindenféle dolog történt benne, hogy most, az alkonyodó öreg, ha az életére végigtekint, elég csinos kis memoireokat talál- I hat. Dinasztiák pusztultak el, dinasztiák létesültek, országok és államok születtek, királyságok vedlettek köztársaságokká és viszont. Egy sereg uralkodót s államférfit megöltek ebben a században, kit felrobbantottak, kit megfojtottak, kit agyonlőttek, kit összekaszaboltak. Ugyancsak uralkodók, és államférfiak igen sok embert elfogattak, deportáltak, megöltek, pedig e férfiak becsületes emberek voltak, kik soha nem ütköztek a büntetőkódex törvényeibe s bűnük csak az volt, hogy ama uralkodók és államférfiak nem tetszettek nekik. Az uralkodók és államférfiak ezen okért gyakran fogattak el embereket, de szerencsétlenségükre a becsületeseket fogták el, nem pedig azokat, akik később megölték őket. Ugyancsak a században volt egy csapat igen tisztességes formájú háború s a csatatereken elhullott millió emberekből annyi vér folyt, hogy aszály idején egy nyáron át meg tudná menteni a szárazságtól Magyarországot. A háború emberpusztitásait ez a század emelte a tökélyre s mig azelőtt három golyót kellett belelőni egy emberbe, amig tisztességgel meghalt, ma egy golyóval ölnek le tizet, húszat, százat. Azelőtt puskaport tettek egy csőbe s ez volt az ágyú és jó szerencse, ha el nem hordta azoknak a lábait, akik elsütötték. Ma gép mozgatja azt a gépet is, amely az ágyúba behelyezi a mázsás gránátot. Tizennyolcz századig kard volt a vas, ebben a században gép leves a munkás, aki a vas- ■ . . A katonaság ellátása. Sokszor felhangzik nálunk a vád, hogy túlságosan utánozzuk a németet. Van a dologban valami. Csakhogy sajnos, nem a jóban, hanem rendesen a rosszban utánozzuk. Meg vagyunk például győzödve, hogy kormányunk, a magyar s a közös egyiránt, semmiesetre sem fogja a mezőgazdaság fellendítése érdekében megtenni azt, amit a német kormány a legújabb időben is megtett. Arról értesülünk ugyanis Németországból érkező hírek alapján, hogy az ottani kormány intézkedése folytán ezentúl a katonaság élelmezési szükségleteit az intendantura már közvetlen a termelőktől fogja beszerezni. E czélból az intendatura már érintkezésbe is lépett magukkal a gazdákkal , körözvényben tudatta velük, hogy az élelmezési hivatalok szigorúan utasítva vannak, a gazdáktól a legkisebb mennyiségű gabona, széna, szalma és egyéb termények megvásárlására s azonnali készpénzfizetés melletti átvételére. Nagy horderejű intézkedés ez, mert nemcsak a nagytermelőt hozza közvetlen érintkezésbe az állam elsőrendű fogyasztójával a katonasággal, hanem a kisgazdát is, akinek erre elsősorban van szüksége, aki erre leginkább reászorul. Felesleges bizonyítgatnunk ezen életre való intézmény előnyös kihatását a közgazdasági élet fellendítésére, hiszen mindenki kiszámíthatja azon hasznot, mely a termelő és fogyasztó közvetlen üzletlebonyolítása és a közvetítők kizárása révén a gazda zsebében marad. Tudja ezt a német kormány s nem késett ezen intézkedé- ssével sem hozzájárulni az agrárbajok részleges orvoslásához. Mennyivel inkább volna nekünk magyar gazdáknak szükségünk ilynemű intézkedésekre, akik elsősorban agrárállam vagyunk, akiknek vállait jóval nagyobb terhek nyomják, mint bármely más európai állam polgárát. Nem e méltán van jogunk követelni, hogy mikor véderőnk érdekében oly mérhetetlen vér- és pénzáldozatokat hozunk, a katonaság óriási fogyasztásával járuljon hozzá direkte is ezen terhek könnyítéséhez. Hiszen a magyar gazdatársadadalom alkotja államunk azon osztályát, mely a katonaság érdekében a legnagyobb áldozatokat hozza, ennek soraiból kerül ki az emberanyag túlnyomóan nagy percentje, amit sürgős teendőinek elvégzése idején sok esetben nagy anyagi hátrányára kénytelen nélkülözni, ő viseli az adóztatás oroszlánrészét s visel más egyéb terheket, melyeket elsősorban a fegyveres békeállapot igényel és fogyaszt el. És ennek fejében azt kell tapasztalnunk, hogy katonaságunk élelmi szükségletének beszerzése körül a magyar gazdatársadalom érdekeit nagy mértékben mellőzik. A katonaság ellátása különböző nagy cégek útján történik, kik ezen fontos aktust nagyobbára kezükben tartják. Igaz ugyan, hogy újabb időben versenytárgyalásokat írnak ki a hadsereg-élelmezési hivatalok, amelyeken a gazdasági egyesületek kiküldöttei hivatalosan részt vesznek s a tárgyalások lefolyásánál jelen vannak, de hát ennek praktikus haszna alig van, nem lévén e kiküldötteknek a tárgyalás menetére éppenséggel semmi befolyásuk. Igaz az is, hogy a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete meg van bízva egyes nagyobb helyőrségek élelmi szükségleteinek a szállításával, s nem tagadható, hogy ez az intézkedés is hasznot hajt a magyar gazdaközönségnek, ámde e téren még igen sokat lehetne és kell tenni. Elsősorban szükséges, hogy a vidéken elhelyezett kisebb csapatok és helyőrségek élelmi szükségletei * _ , ■ _