Szegedi Napló, 1895. október (18. évfolyam, 235-260. szám)
1895-10-01 / 235. szám
Kedd, október 1.1898. Egyes számára 5 kr. XVII. évfolyaim. 135. szre ILJ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI És IRODALMI NAPILAP. ELŐFIZETÉS! ÁR: Egesz évre 14 frt — kr. I Negyedévre 3 frt 50 kr. félévre . 7 frt — kr. Egy hóra . 1 frt 20 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Iskola-utcza, Pfann-féle ház, 21. sz. Bérmentetlen levelek csak ismert kéztől fogadtatnak el. HIRDETÉSEKET és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékelt ,árjegyzék szerint számít. Az első nap. Szeged, szept. 80. Holnap lesznek az első polgári házasságkötések és ezel a gyakorlatba mennek át az egyházpolitikai törvények. Valóságos háborút kellett folytatnia az ország liberális közönségének e törvények megalkotásáért egy kisebbséggel, mely azt hirdette és azt hirdeti máig, hogy az új aera a vallástalanság aerája lesz, de természetesen nem képes ezt igazolni semmivel, mert az államok egész sorának példái vannak előttünk arra, hogy a polgári házasság intézménye a vallást és a jó erkölcsöket nem rombolta le sehol, sőt fokozta azokat mindenütt, ahol az egyháznak szolgái híven teljesítették kötelességüket. Legjobb kilátásaink vannak arra, hogy a mi egyházaink papjai és világi elöljárói nem fognak kitérni e köteleségeik elöl, meyeknek teljesítésével épen az ügynek tartoznak, amit képviselnek. Mert ellentállani az állam törvényeinek úgy sem lehetvén, most már minden felekezetnek az a legérmészetesebb feladata, hogy az ifj és szabadelvű aera parancsolatait összeegyeztesse az egyházak föntartásának érdekeivel és hogy azt okosan, türelemmel, békésen tegye, mert csak igy számíthat a hozzá tartozóknak ragaszkodására. Máris törekszik erre minden felekezet a maga módja szerint. Még a kath. egyház is, melynek püspökei a kiadott pásztorlevelekben megteszik a kötelező engedményeiket és a melynek papjai a gyakorlatban kétségkívül teljesíteni fogják ezeket a concessiókat, sőt azon lesznek, hogy a dogmákon alapuló vagy épen azokon túljáró rideg visszautasítással el ne idegenítsék azokat, kiket vallásos meggyőződésük erős kapcsokkal fűz az egyházukhoz, de akik a türelmetlenség és a vallási parancsok között meg tudják találni a helyes középutat minden életviszonyaikban. Teljesen alkalmazható ez a figyelmeztetés a többi felekezetekre is, különösen a zsidó felekezetre, melynek kebelében most forronganak az új helyzet által felidézett nagy kérdések. Nem lehet kétséges végre sem, hogy ezek a kérdések miként fognak eldőlni, mert az állam és e felekezet érdeke egyaránt a bölcs, türelmes kiegyenlítést parancsolja itt is és valósággal becsületkérdésévé fog lenni a hazai zsidóságnak, hogy mikor az ő legsürgetőbb óhajtása szerint az országgyűlés megalkotta az egyházpolitikai törvényeket, e felekezeten ne múljék a törvények oly alkalmazása, hogy annak eredményei az egész társadalmat kielégítsék. Példát adtak e tekintetben a zsidóságnak és minden felekezetnek a protestánsok, kiknek püspökei, következetesen a liberalizmus győzelméért a főrendiházban kifejtett nemes küzdelmeikhez, az új törvények alkalmazásában és keresztülvitelében is magas szabadelvűséggel járnak el, félretéve minden kicsinyes tekintetet, amelynek ily nagy, átalakító kérdéseknél nem szabad szerepelni, mert különben az átalakítás ezer nehézségbe ütköznék és csakugyan fölkavarná azokat az ellentéteket, melyeket kísértetekül falra festettek az egyházpolitika ellenzői, akik ma is ott szerencsétlenkednek még izgató beszédeikkel, czikkeikkel és füzeteikkel a nép között. A népet akarják ezek az urak fölizgatni és fanatizálni, ahelyett, hogy megértetnék vele az állam törvényeinek föltétlen tisztelése mellett azt, hogy minden ember és minden katholikus hit gyermeke maradhat egyházának ezentúl épp úgy, mint eddig. Ha igazán jó katholikusok Zichy Nándorék, ezt tanítják a néppártnak mostanában összedobott gyűlésein és akik valóságos hit szolgái az egyháznak, ezt fogják tanítani a templomi szószékekről most és folytonosan, hogy megbarátkoztassák a népet azzal a nagy szabadelvű igazsággal, melyet ők maguk csak akkor nem értenek, ha nem akarnak, hogy a czivil törvények engedelmi novellája, melynek igen jó tárgya van, élénk tetszésben részesült. Az a meséje, hogy szerelmes a Marczi legény a lányba, aki egy nyelves, vidám paraszt hölgy és ez is szereti persze Marczit. De azért kötekednek, de azért elrejtik egymás előtt az érzelmeiket, hogy az öreg anyjuk segítsége nélkül tán soha se kerítik elő. Hanem az anya ráparancsol szeretetreméltó parancsolással a Marczi legényre, hogy a leánynézőbe menjen valahova a szomszédba. Van nagy ijedelem az egymást titkon szerető gyerekek szívében. Marczi el is megy, de visszatér egy sorjában hatszor is, mert mindig azt gondolja, hogy otthon felejtett valamit. Az útról minduntalan vissza-visszatér és csak otthon érik. Míg aztán vallatás közben rájön ő maga is, rájön az anyja is, hogy Marczi a saját szívét felejtette otthon. Ott van a lánynál. A szerzőt zajosan megtapsolták. A „SZEGEDI NAPLÓ“ TANCZÁJA. A Dugonics Társaság. — Felolvasó-ülés — Az Ősz, mely fényes, szép nappal kedveskedett a Dugonics Társaságnak, megérdemelne a dolgos iró-társaságtól egy alkalmas őszi nótát üdvözletül a nyári pihenő után. Nótát a hervadásról, mely olyan bájos napsugaras napokkal köszöntött be és arróla kedves poétikus őszi vasárnapról, melylyel a Dugonics-Társaságnak a jó ég kedveskedett. S a nótából bizonynyal nem volna szabad kifelejteni azt a bájos közönséget, mely foglalata volt a Társaság napsugaras irodalmi vasárnapjának, de milyen foglalata. Csupa igézetes lány és fiatal asszony-fej, ábrándospoétikus hallgatóság, amelynek a mosolya és a tapsa fölér egy csomó babérral. Szerencse kiséri a Dugonics - Társaságot a munkájában. Ott ül a jó szerencséje olyenkor, mikor verseket és szerelmes novellákat mondanak a kis asztal mellől a közönségnek, a padok között ragyogó szemekkel, fürge takaros fejjel bólintgat, bókol feléje és tapsol neki, ha rá kerül a sor, hogy szinte belepirosodik a kis tenyere. Egy eleven, költői szép teremtés a mi íróink szerencséje, egy kedves, lelkes, hálás leány Szeged úri női közönsége, mely szereli a poézist. Mert ő maga is poétikus, mert van szíve.* A tavasz óta nem látták egymást közönség és a Dugonicsok és ez az őszi találkozó szívélyes és lelkes volt, mint jó ismerősök üdvözlése. Ugyancsak csapkodta a tenyerét a hallgatóság most is, ugyanaz a szép, poétikas hallgatóság végig a padsorokban, mely minden irodalmi vasárnapon itt van a nagy teremben és hallgatja a Dugonics-Társaság poétáit és tudósait. Ezúttal a tudósok az őszi saisonról lemaradtak. Az egész két órát a szépirodalmi osztály töltöte ki versekkel és novellákkal. A padsorok terve, a karzatok keretén az ifjúság és pontban 10 órakor Rezner János alelnök vezette fel a hallgatóság elé az egybegyűlt Dugonicsokat, akik közül ma a legújabb tagok egyike mutatta be magát. Bánfalvi Lajos a szentesi író, Mirza Saffi fordítója tartott székfoglalót. Bánfalvi népies író. Ilyen elbeszélést is mutatott be Leánykéres czímmel. Zamatos magyarsággal Lapunk mai Száma 10 oldal * Rímek csendültek meg ezután a teremben, Kisteleki Ede r. tag, néhány hangulatos, tartalmas verset olvasott fel hatással. A szép versek közül, melyekért kitüntető tapsot aratott a szerző, közöljük a következőt: