Szegedi Napló, 1896. november (19. évfolyam, 263-287. szám)
1896-11-08 / 269. szám
VasirLap, november 8. Egyes szám ára 6 kr. ül. évfolyan. 269. sram. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS IRODALMI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: FELELŐS SZERKESZTŐ: HIRDETÉSEKET 14 frt — kr. | Negyedévre 3 frt 50 kr. 7 frt — kr. | Egy hóra . 1 frt 20 kr. KULINYI ZSIGMOND. és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal árjegyzék szerint számit. Egész évre Félévre Rombolás. Szeged, nov. 7. A párt, mely Magyarország függetlenségéért harczol, bizony nagy ellensége önmagának. Értve a párt alatt azt, mely a képviselőházban ül, oda küldve az önálló Magyarországért lelkesülő nép által, mely azonban, hogy egy kicsit visszatérjünk a múltra, az 1892-ik évi választásnál nem adott jogot senkinek, hogy a haza ügye fölé helyezze a maga indulatait, a rokonszenvét vagy ellenszenvét, a hiúságát, a szereplési vágyát és a vezérségre való hajlamát. Pedig ez történt. A több, mintszáz taggal hatalmas függetlenségi és 48-as párt egyes urai nem annyira a parlamentben kerestek teret a tevékenységre, mint inkább a klubban, ahol a személyes ellentéteknek egész szövevénye támadt, ahol viszályok dúltak, napirenden voltak a legkellemetlenebb czivódások és ahol végre napirendre került a párt megbontása azok részéről, akik már mint a különvált Ugron-csoportnak csak egy csekély töredéke mennek vissza az új képviselőházba, megtépett, meghurczolt zászlóval, vezér nélkül. Ők maguk okozták ezt a katasztrófát és hiába akarják most ezért felelőssé tenni a függetlenségi pártnak másik, elveihez mindenben hűséges csoportját és annak vezérét, Kossuth Ferenczet, akivel szemben ma a személyes harcznak olyan terére léptek Ugrónék, hogy ezzel elveszítik országszerte a rokonszenvnek még azon utolsó parányát is, mely őket tán kisérte meg bukásukban, azon föltevés alapján, hogy indulataik bármily messze ragadták is őket, a függetlenség jelszavai mellett lelkesedő polgársággal és annak vezetőivel, barátaival nem akarnak végkép szakítani. Ennek a szakításnak drasztikusabb módja már nem is képzelhető, mint amelyet használnak Ugron Gábor és az ő társai közül egy páran. Mert hisz csak néhányan vannak, akik a vadságukban minden féket eldobtak. A többiek és ezek közt az Ugron-csoportból megválasztott képviselők közül is néhányan, a magyar néppel együtt maguk is megütközve és fölháborodással nézik a testvérharcznak azt a gyalázatos elfajulását, melyre Szentesen adták meg a képzelhető legszerencsétlenebb és elítélni valóbb tónust. Megdöbbentő csakugyan az a helyzet, amelybe durva és szennyes kíméletlenségükkel sodorták Ugronék Kossuth Ferenczet, mikor a fegyver élére kényszerítik őt, akit az egész nemzet hivott haza egy igaz ügy apostolául és akit az egész magyar nép szeretetének teljessége várt és fogadott itthon. A mindnyájunk szivének melegével üdvözölt Kossuth Ferencz, illie, a sértői ellen kell, hogy fegyvert fogjon, Magyarországon és a sértők, a támadók, a dühös ellenségek éppen azok, kikesen húzták össze a köpeny két szárnyát. Szegény királykisasszony, hogy fázott, hogyan didergett! A király, akinek nem volt több gyermeke ennél az egynél, úgy megrémült, hogy elállt a szive dobogása. Koronás fejét, melyet hosszú, fehér hajszálak födtek, ijedten kapta föl és fénytelen szemeiben kigyult az aggodalom tüze. Megrogyó léptekkel sietett a leányához és melegen, gyöngéden szorítva melléhez annak szép fejét, suttogó hangon kérdezte tőle : — Beteg vagy édes ? A királyleány ott hagyta fejét az apja kebelén és reszketve válaszolta: — Fázom. És hallatszott, amint hófehér fogai összeverődnek. A márványcsarnok oszlopai közepén hatalmas kandallókban lobogott a láng. Rengeteg, jóillatú hasábok égtek az aranyos rácsok mögött. Pompás, enyhe áram hullámzott szerte a teremben. Illat és melegség csókolta langyosan a királykisasszony borzongó testét. Vastag, süppedő szőnyegek sokszínű pázsitjából mámorító, illatos forróság párolgott fel, délszaki növények haragos zöldje sötétlett minaz ő nevére és a megdicsőült atyja nevére hivatkozva, keresték mindig a magyar nép bizalmát. És mi idézte föl várjon ezt a szörnyű változást. Kossuth Ferencz nem adott rá semmi okot, hogy ilyen alakulást vegyen a párt ügye. Kossuth Ferencz hű maradt a pártnak elveihez, hű maradt atyjának hagyományaihoz és hű vezetőjéül szegődött a népnek, mely rajongásával vette és veszi körül. Kossuth Ferencz élére állott az országgyűlési függetlenségi pártnak, mert hivták és soha ennek a pártnak dolgait nagyobb szeretettel, lelkesebb odaadással nem intézte senki, mint ő, akinél érdemesebb, rátermettebb vezére nem lehetne e pártnak akkor sem, ha varázsszerű neve helyett más nevet viselne. Amit önkényt nyújtott Kossuth Ferencznek az ország függetlenségi polgársága, a vezérszerepet már kiérdemelte példaadó tevékenységével, senki által felül nem múlt buzgóságával és feláldozó apostolkodásával, melynek a vezetése alatt álló párt nagy részét köszönheti azoknak a sikereknek, amik felköltötték a töredékké vált Ugroncsoport irigységét és gyűlöletét. De nem természetes-e, hogy a magyar nép, melynek politikai érettsége oly magas fokon áll, mely nem üres jelszavak, de tartalmas meggyőződések után indul elhatározásaiban, nem természetes-e, hogy a magyar nép Kossuth Ferencznek adott igazat Ugrón denfelé és a szegény kis királykisaszony fázott, didergett, reszketett úgy, hogy nagy kék szemeiből vastag könycseppek gördültek alá. Tudós doktorok tartottak tanácsot. Lehajtották komor fejüket és sokáig gondolkodtak. Azután sóhajtoztak, simogatták a szakállukat átkutatták a könyveiket, csóválgatták a fejüket, végezetül pedig vállat vontak. Azt mondták, hogy a királykisasszonynak el kell mennie, messze délre, a pálmák honába, ahol perzselve omlanak alá a napsugarak, tűzben ég a sárga homok, ahol nincs tél, a remegő verőfény aranyos párázatán keresztül nem leskelődik a lombhervasztó őszi borulat és a fehér levegő úgy öleli körül az embert, mint valami balzsamos meleg fürdő- Ott majd eloszlik a hidegség mely elkékíti a királykisasszony ajkait, fiatal heve visszatér és viszaadja elveszett kedvét. A királykisasszony csak mosolygott szomorúan. Olyan volt a mosolya, mint az őszesti napfény. Csupa lemondás és csupa fájdalom, de szólni nem szólt egy szót sem. Beburkolták illatos, bolyhos szövetekbe, úgy vitték el messze délre, a pálmák hazájába. Tűzben égett itt a levegő, izzott a sivatag homokja, a buja növényzet, a nagy, kö i „SZEGEDI NAFLO“ TÁRCZAJA, Egy fázós királyleányról. Mikor a királykisasszony tizenkilencz esztendős lett, egyszerre el kezdett fázni. A dolog annál feltűnőbb volt, mert éppen enyhe júniusi napon történt, mikor az aranyos napsugarak csak úgy topzódtak a kék levegőben. A királyleány különben nem volt soha fázós természetű. Az egész ország tudta róla, hogy még négy évvel ezelőtt is karácsony havában leszökött a dermedt, fehér parkba és hóembereket csinált a saját puha apró kacsáival. Nagyon szeretett korcsolyázni és az úszási bravúrjaival nem egyszer a rémület hideg verejtékét csalta a palotahölgyek sápadt homlokára. És egy meleg júniusi napon beleburkolódzott a hermelines, bolyhos, fehér köpenyébe, h úgy fázott. Odatolatta a zsölyeszékét az ablak mellé, ahol a rügyező fák szegényes lombjai közül aranyos verőfény hullt le szőke fejére és kibámult a fehér-kék levegőbe. Üde, gyöngéd teste didergett, csattanó, piros ajkának bibora fakóra tompult és apró, csillogó fogacskái összekóczodtak. Fehér ujjacskái ide III Lapunk mai száma 12 oldal. KT’TTTrrTXTiTtri