Szegedi Napló, 1911. december (34. évfolyam, 286-311. szám)
1911-12-01 / 286. szám
286 sz. Szeged, péntek SZEGEDI NAPLÓ 1911. december Ezeket az ellentéteket azonban a főváros békésen el fogja intézni miniszterrel s a miniszternek ebben az eljárásában nincs semmi ellenséges lépés a főváros iránt. A tételt a Ház elfogadja. ■ Farkas Pál személyes kérdésben magyarázza ki egy közbeszólását. A Ház ezután vita nélkül megszavazta a belügyi tárca többi tételét. * A holnapi ülés napirendjére a kereskedelem- ügyi tárca tárgyalását tűzte ki a Ház. Az ülésnek háromnegyed kettőkor volt vége Szeged város közgyűlése.^ Megszavazták a drágasági pótlékot. — Második nap. — A mai napon csupán a városi alkalmazottak drágasi pótléka kérdésével volt elfoglalva a közgyűlés, de aztán végzett is vele. Megszavazták a fizetés után számítandó 10 százalék pótlékot, — dicséretükre legyen mondva: igen ,sokan még a tanyaiak közül is. Igaz, hogy volt olyan is köztük, aki mindjárt utána tette az indokolást is: — Legalább most már mink is megint drágábban adhatjuk a csirkét... Ez nyilván azoknak szóló indokolás volt, akik most egyszerre az elszegényedéstől féltették a várost — s attól félünk, a jövő évi drágasági pótlék bejelentése is. A közgyűlés kimondta egyben azt is, hogy a határozat csak birtokon kívül felebbezhető s így a pótlékot pár nap múlva már ki is osztják. Elnök: Lázár György dr. polgármester. Jegyzők: Taschler Endre főjegyző, Tóth Mihály dr. és Ferenczy Béla dr. tanácsjegyzők. Elnök: Délután négy órakor megnyitja a közgyűlést. Ezután hitelesítik a múlt közgyűlés jegyzőkönyvét. Majd rátértek a napirend tárgyalásának a folytatására. A drágasági pótlék. Papp István egyetért Kószó István dr.-ral, mert mindig kell ellenzéknek lenni, mivel az ellenzék igazi őrzője a közvagyonnak, itt pedig több, mint százezer koronáról van szó. Egyelőre azonban nem nyilatkozik arról, hogy elfogadja-e a tanács javaslatát, vagy nem. Oblath Lipót nem törődik azzal, ha támadások is érik, s ezentúl is, úgy mint eddig, nyíltan meg fogja mondani véleményét, ha azt a köz javára szükségesnek tartja. A mostani drágaságot ő a rossz közgazdasági politikának tulajdonítja, ami nemcsak jövőre nem, hanem évek múlva sem fog megszűnni. (Zajos közbeszólások.) Szerinte a most kiutalandó százhétezer korona állandós tételét fogja képezni a költségvetésnek, mivel ha az egyik évben megadjuk a drágasági pótlékot, akkor azt a másik évben sem lehet megtagadni, hasonló viszonyok között. Pedig erre fedezet nincs. Mivel az, amit a városi tanács fedezetként felemnít, nem állandó fedezet és nem is erre a célra való. Megszavazza ugyan a drágasági pótlékot még azon következményekkel is, amellyel ez járni fog, de más fedezet beállítását kéri. Jimmer Fülöp: Abban a reményben volt, hogy a tanácsnak ezt a javaslatát egyhangúlag el fogja a közgyűlés fogadni. (Elfogadjuk!) Nem érti, hogy történhetett mégis az, hogy: Koszó István dr. tegnap azt mondta, hogy nincs ma nagyobb drágaság, mint négy évvel ezelőttt volt. Az a meggyőződése, hogy ezt a drágasági pótlékot meg kell adni a tisztviselőknek, mivel nagy szükségük van rá. Schütz Antal is azon a véleményen volt, hogy ez a javaslat egyhangúlag fog keresztül menni. Nem kell ebből a kérdésből pártkérdést csinálni. Ajánlja, hogy mindenki szavazza meg a drágasági pótlékot. Farka Lajos dr. azt indítványozza, hogy módosíttassék a tanács javaslata aként, hogy, csak azok kapjanak drágasági pótlékot, akiknek fizetése 3000 korona, vagy azon aluli és családosak. (Közbekiáltások: szavazzunk! szavazzunk!) Födi Ferenc megszavazza a drágasági pótlékot, mivel ő gazda ember és jól tudja, hogy az élelmiszerek mennyire megdrágultak. Becsey Károly dr. azt mondja, hogy jelentékenyen drágább lett minden, cipő, ruha, (közbekiáltások: még a borotva is!) élelem és mégis némelyek nem akarják ezt elismerni. Ő elvi szempontból nem helyesli a drágasági pótlékot, de ily körülmények között meg kell azt adni, mert a tisztviselők fefizetése nem emelkedik napról-napra, sőt óráról-órára úgy, mint a piacon az élelmiszer. Elfogadja a tanács javaslatát akként, hogy ez csak erre az esztendőre szóljon. Balogh Károly dr. némely kérdést akart tisztázni. Először is azt mondja, hogy a drágasági pótlék kérését nem a város hatóságai provokálta, hanem ez az egész országban szába került és annak egy hulláma ide is elvetődött. A város hatósága e kérdésben teljesen pártatlan és nem akar a város zsebébe markolni, hanem a pénzügyi bizottság volt az, amely azonnal javasolta a tisztviselők drágasági pótlékának megadását. Elmondja továbbá, hogy a hatóság dacára annak, hogy óriás pénzt kezel, még annyi fizetést sem kap, mint egy vidéki bank igazgatója osztalékot. Ez a 11z százalék pedig nem olyan nagy összeg és mindenki azon lesz, hogy munkájával azt viszi szatérítse a városnak. A tanítók pótlékára vonatkozólag Dobay Gyula dr. indítványával szemben előadja, hogy némely tanítónak tényleg 1400 korona az alapfizetése, de ezek oly kevesen vannak, hogy azért kivételt tenni nem lehet, mert amúgy is nagyon csekély összegről van szó. Kéri a tanács javaslatát változatlanul elfogadni. Kószó István dr. él a zárszó jogával. Nem tartja helyesnek a drágasági pótlék megadását, mivel 1907-ben rendezték a fizetéseket és akármit is beszéljenek, azóta nem változtak a viszonyok úgy, hogy drágasági pótlék kelljen. (Közbekiáltás: Te öregebb lettél, neked kevesebb kell.) Ha pedig megváltoztak a viszonyok ekép, akkor jövőre is kell majd pótlék. Kéri a polgármestert, hogy a szavazásból zárják ki azokat a tisztviselőket, akik érdekelve vannak. Dobay Gyula kéri a tanítók pótlékára vonatkozólag az ő javaslatát elfogadni, mivel itt elvikérdésről van szó.. Balogh Károly hozzájárul Dobay indítványához, ellenzi azonban Farka Lajos dr. indítványát. Elnök ezután szavazásra bocsátja a kérdést. A többség elfogadja a tanács azon javaslatát, hogy a tisztviselők 10®/a drágasági pótlékot kapjanak 1911. évre. Ezután a fölött szavaznak névszerint, hogy a közgyűlés e határozata, csak birtokon kívül felebbezhető-e, vagyis a közgyűlés ezen határozatát azonnal végre lehet-e hajtani. Nagy szótöbbséggel ezt is kimondja a közgyűlés. Farka Lajos dr. indítványát mellőzték. Elnök ezután a közgyűlés folytatását holnap délután négy órára halasztotta igen, a távoli leányra. Mintha varázsos ereje volna, úgy sikamlott bele a színe a Mihály szemébe. Elszédült szinte. Azt kezdte érezni, hogy nem is érdekli maga a leány, aki az imént néhány bizonytalan mosolylyal ajándékozta meg. A kendőben van valami költői, valami szerelemre való. A kétségkívül drága kendő színe meg a simulása elég volt arra, hogymeghódítsa Mihályt. Magát a leányt, akit most jól nem is láthatott, mesebeli szépnek képzelte már ekkor. És elhatározta, hogy rohanni fog a lila kendő után és erősen érezte, hogy imádja friss és merész szerelmének lobogóját. Ezalatt véget ért az előadás. A színpadon a modern cselszövő bejelentette, hogy kivándorol új életet kezdeni, a hűtlen asszony pedig ráborult megbocsátó férjére. Amik általános tetszést keltettek. A közönség megelégedetten és lecsillapodva tódult kifelé. Mihály a zűrzavarban a helyén maradt még egy percig. Fölágaskodott, hogy jobban lásson. De a lila kendő kísérőinek fekete kerete között gyorsan eltűnt a páholyból. Mihály kifelé sietett. Kíméletlenül áttörte magát az emberek öltözködő tömegén. Leszaladt a széles lépcsőkön az utcára, a páholyok kijáratához. Megállt a túlsó oldalon és izgatottan figyelt a gyér világú, apró lámpák alá. Néhány pillanat múlva kiért az utcára a silakfendős leány. Egy öreg meg egy fiatal ember kísérte. Talán az apja és a fivére. Erre azonban alig gondolt Mihály. A most még sötétebben átvillanó kendőt nézte epedve. A leány nem vette észre őt. Elfordítva a fejét az előrobogó kocsijuk felé nézett. A férfiak fölsegítették, majd ők is beültek. Aztán elvágtatott a kocsi, de messze, amint másik utcába fordult, a lila kendőt mintha föllibbentette volna a szél, a Mihálynak búcsúzóul. Elbódultan ment haza J a fia. E szinte hirtelenül támadt szerelmének e sajgó szipe ott táncolt és kényeskedett előtte, majd alakká formálódott. Azon az éjszakán fantasztikus pávával álmodott Mihály. Ezer árnyalatú, lila tollával bizsergette arcát a madár, ami reggel sem szállt el mellőle egészen. Fáradtan kelt fel, elégületlenül ment az irodába és alig tudott dolgozni az egész napon át. Jófehér munkájának fehér papiros, a lila árnyék minduntalan megjelent. És estefelé, mikor elszabadult, nekivágott az eleven utcáknak, föl-alá sietett a város előkelő tájain, a fényes nők és fényes kirakatok között. Szebbnél-szebb nők suhantak el mellette, és egyik sem kápráztatta. A lila kendőt kereste, ám nem találta sehol. Este megint ott ült a színházban, a tegnapi helyén. De sorsának páholyában már egy öreg pár foglalt helyet. S a páholyban ülő, hervadt asszony nyakát, egyszerű, szomorú, fekete kendő borította. Csalódottan és reménytelenül távozott. Még néhány napig föltámadt benne néha a különös szerelmi mánia, aztán lecsillapult. Tompa, zsibbadt érzés járt a szívében szakadatlanul. Képzeletében foszlott a lila kendő, így is van jól — gondolta — misem maradjon belőle. Lassankint aztán Mihály életének fölforrt folyama rendes medrébe visszatért. Újra pontos és törekvő ifjú volt ő. Szenvedései, örömei meg álmai ott csoportosultak az iroda falai között. Mígnem egy napon ez a mosolytalan világ színessé népesült. Fiatal, lágyhangú, szelíd leányt fogadtak, az irodába. Olga kisasszonyt, aki tavaly végezte a kereskedelmi iskolát és kitűnő gyorsíró volt. Mihályt mégis a legjobban az érdekelte, hogy bronzszinű haja és világoskék szeme volt az Olga kisasszonynak. A többi férfi az irodában lassankint érzéketlenné vált és belenyugodott a leány szelíd szőkeségébe. Mihály azonban lopva sokat nézte és egyszer, mikor egyedül maradtak néhány percre, kedvesen beszélt vele. Haza is kísérte aznap és mikor az üzleti dolgokról, különösen a cégvezetőről, közölték egymással a véleményüket. Mihály bátortalanul, és különös hangon ezt kérdezte a leánytól: — Olga kisasszony, miért nem visel maga lila kendőt? — Miért éppen lilát? — nevetett a leány. — Azt hiszem, az nagyon jól illenék az arcához, de különösen a hajának színéhez. — Igazán? Akkor viselnék is, úgyis folyton nyitogatják az ajtót az irodában, de, bizony egyelőre nem tudok venni magamnak. — Hát mondok valamit, — felelte izgatottanMihály. — Ha nem érti félre ... és . ÜiMllLllJlU'uili.í. AZ EGYETEMEK. Budapestről jelentik: Zichp János gróf kulassminiszter pénteken terjeszti be a debreceni és a pozsonyi egyetemek törvényjavaslatát a képviselőház elé.