Szegedi Napló, 1913. május (36. évfolyam, 104-130. szám)
1913-05-01 / 104. szám
Szeged, 1913. csütörtök, május 1. Egyes szám ára 10 fillér. XXXVI. évfolyam. 104. szám. SZEGEDI NAPLÓ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS IRODALMI NAPILAP •fels évre félévre ELŐFIZETÉSI ÁR: 28 kor. I Negyedévre 7 kor. — flüli kor. I Egy hóra : 2 kor. 40 fill. Felelős Merkesztő FEHÉR ÁRPÁD Kiadótulajdonoa ENGEL LAJOS NYOMDA- ÉS LAFvAlLALATOBB Ss»rkMit6a«fét kis46híT»tel TEUEFMN DUGOMCS-TÉR12. (Szegedi Napló háza.) 94. Izgalmas napok. SZEGED, április 30. Csütörtökön-e vagy pénteken ? Most már csak napok kérdése választ el attól, hogy megtudjuk : van-e nekünk háborúnk vagy nincsen. Keddről szerdára beszélünk, szerdáról csütörtökre s a legújabb bécsi hírek szerint megint kitolódott egygyel a bizonytalanság napja. Eszerint a monarchia akciója pénteken reggel kezdődik, miután azzal, hogy a londoni konferencia nem döntött a javaslatai fölött, egyúttal szabadkezet engedett neki s ezentúl önállóan fog eljárni. Ez az „önálló eljárás“ pedig pénteken reggel venné kezdetét. Mert nagy táviratváltások folynak egészen addig. Erre vonatkozólag azt is jelentik, hogy a szövetséges Olaszország sem adta fel az albán kérdésben eddig vallott álláspontját. Efelől biztosítva van a monarchia Hogy pedig Németország teljesen hű szövetséges, aki ezekben a nehéz napokban kitart a fegyvertárs mellett, azt feltétlenül bizonyosra veszik. Urryan ezen hír szerint az uralkodó, bár legjobban szeretett volna mindenféle vérontást s háborús bonyodalmat elkerülni, most már el van tökélve arra, hogy fegyveres erővel is érvényt szerez a nagyhatalmak akaratának. Egy hír szerint a berlini birodalmi gyűlésben kitűnő hatást tett az a dolog, hogy Ausztria - Magyarország végre az erélyes eljárás útjára lép. Erre mutat az is, hogy a szociáldemokraták visszavonták azt az interpellációjukat, amelyet a szkutak kérdésben tenni akartak. Hírek ezek csak persze és semmi egyebek, amikre már holnap rácáfolhatnak a tények. S ha holnap nem is, de pénteken eldől végre a nagy európai válságnak az ügye. Jobbra, vagy balra. Bár azon az állásponton vagyunk, hogy még mindig remélnünk kell a legjobbat, most már ezt a reménykedést sok aggodalom kíséri. Ez a húzás-halasztás örökké nem tarthat, hiszen már eddig sem csoda, hogy a sok engedékenység láttára annyira megnőttek a balkáni szarvak s annyira kinyílt a szemük fehére. Másrészt pedig szinte megdöbbentő perspektíva : középeurópai háborút idézni föl egy kis balkáni tóparti városkáért, amelyre elsősorban nincs is szükségünk másodsorban, ha szükségünk volna rá, akkor sem lehetne a mienk. Tömérdek áldozat ismét azért a nagyhatalmi presztízsért, amely már oly sokba került , amely olyan keveset ér . Egy, a Balkán felé való mozgósításnak a végső eredménye nem lehet kétes. Az csak győzelemmel járhat, ha ugyan az ilyen aránytalan küzdelem is győzelemnek lenne nevezhető. Montenegrót vissza lehet küldeni az elfoglalt területekről kis országába, ahova utána menni nincsen ok. Azonban mi lenne, hogy a balkáni szövetség, amelynek titkos szerződéséről senki sem tud, mind hadra kell s az ő védelmükben a hátunk mögött megjelenik az orosz medve ? S akkor elkezdődik a nagy leszámolás, amelyet nemrég a német kancellár emlegetett? Emlegette, de olykép, hogy annak még a lehetősége is távol van. S Íme most kezd egyszerre nem is olyan távol lenni Önkénytelenül feltámad a kérdés : de miért? Ezért a Sikutarért? Amit nekünk kell megszerezni egy olyan állam részére, amely ma még nem is létezik ? Amely ma még meg sincsen s máris forradalmak s királyönjelöltek vannak benne? Ez lehetetlen játék, Rulettezés lenne a nemzet vérével és vagyonával. Remélhető, még most ez utolsó órában is remélhető, hogy Európa a puskaporos hordó fölött égő ezer faggyúgyertyára még idején ráteszi a koppantót. A fehér holló. írta Farkas Emőd. Budavárán sárga-fekete zászlókat lobogtatott a szél. Köröskörül honvéd csapatok feküdtek. A fegyverek gúlába, a szerelvények garmadába rakva. Az ostromütegek a vár bástyáinak szegezve. Olyanok voltak e hallgató telepek, mint a regebeli sárkányok, amelyek a halál tüzét hányták magukból, mihelyt lélegzetet vettek. Az összelőtt falakról bombavetők és rakétaszórók néztek farkasszemet a nagy, fekete torkú ostromágyukkal. Csend volt a völgyben és a fáktól koszorús budai hegyek közt. A csillagos égbolt aranypettyes fátyola ringott a hegyek csúcsain és a fák koronáin. A halk zsongással rezgő lombokat ezüst csipkével szegte be a holdsugár, amely a honvéd szuronyok hegyén apró prizmákra omlott. Bent ébren volt a farkas, kint nyugodtan aludt az oroszlán. A várfalakon égő kanócok lobogtak, hogy bármely pillanatban oda tehessék a gyujtólyukra s a halál golyóit szórhassák a felriadt oroszlánra. De a honvédek nem riadtak fel. Aludtak és álmukban a szabadság szárnyain repültek. Csak az előőrsök voltak ébren. Fonó János 47-ik zászlóaljbeli közhonvéd a Kis-Svábhegyen állott. Kezében a szuronyos fegyver. Hátával egy fához támaszkodott, amelynek a levelei zsongva zizegtek a szélben. A fűszálakon friss harmat csillogott. A földnek édes, májusi lehellete balzsamos fűszerként áradt el a természeten. Fonó mozdulatlanul nézte a távoli fákat, házakat és ágyukat, amik úgy reszkettek a holdfényben, mint a délibáb tükrében a fák, a falvak és a tornyok. És haza gondolt fiatal feleségére, kis gyermekére. Ő is azért hagyta el családi tűzhelyét, hogy az egész nemzetét védhesse. Vájjon gondol-e rá az asszony, mikor csatadal mellett altatgatja a gyermeküket? Vájjon vágyik-e a csókjára olyan lobogó szenvedélylyel, mint ő? Az agyán forró hullámok csaptak át, a szerelem, a vágy, a csókok zenéjének tüzes hullámai. A szirén tündérek lejtettek és hajukból virágokat hintettek reá. Mennyi mámor is van a vágyban, amely a boldogság tündérerdejére világít. Fonó János úgy szerette volna átölelni azt az édes, fiatal asszonyt. Hanem ki tudja, holnap nem a halál öleli-e kihűlt szívét. Hallotta gyermekének gügyögő szavát, amint apró kezével hadonáz és csipog bölcsőjében, mint a madár a fán. Oda képzelte magát nagykárolyi kis lakásába, a Majthényi utcába, a nagy eperfa alá, ahol annyiszor ringatóztak egymás ölén az orgonabokrok illatában fürdő tavaszi estéken. Mennyi boldog óra emléke ringott a lelkében, mint a csillagok a tó sima tükrében. És egyszerre csak rábukott a feje puskája hideg csövére. Aludt, s az álom elvitte őt Károlyba, az eperfa lombja alá, oda tette ölébe azt az édes, gömbölyű karú, parázsszemű asszonykát, csókolóztak, mint a galambok. De egy tiszt jött vizsgálni az előőrsöket. Lábujjhegyen közeledett Fonó János felé. Ez boldogan ölelte a puska csövét és a felesége szemében gyönyörködött. Hirtelen megrázta valaki. Fonó János lezárt pillája fölrebbent. Egy tiszt urat látott. Riadtan kapott a fegyveréhez. — Aludtál?! őrmester, azonnal váltassa fel ezt az embert. un üzletét május hóban a Szeged-Csongrádi Takarék új bérpalotájába, Takarék- és Horváth Mihály-utcák sarkára helyezi át májusban, az első emeletre. Főbejárat Takaréktár-utca, mellékbejárat Horváth Mihály-utca. N. é. megrendelőit és a n. é. közönséget kéri további szives pártfogásra. Tisztelettel .......K úri szabó.