Szegedi Napló, 1913. június (36. évfolyam, 131-157. szám)
1913-06-01 / 131. szám
Szeged, 1913 vasárnap. Junius 1. Egyes szám ára 10 fillér. XXXVL évfolyam. 131 szám. SZEGEDI NAPLÓ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS IRODALMI NAPILAP ■ LÖFISETÉSI ÁR: Iféas évre . . 38 kor. | Negyedért« T kor. — ML MMtn . . . . kor. I Egy hór» . 3 kor. 40 fil. PoloMasMirkMsté FEHÉR ÁRPÁD KladMnl*14«apa SaorkMitteég és kiscéhristsl miPM ENGEL LAJOS ! DneOlOCS-TÉR 12. (Szegedi Mapló ké».) »4. NYOMDA- 46 LATVAJUM-AT A tintahal. SZEGED, május 31. Sok szörnyetege közül a tengernek a tintahal a legutálatosabbak közül való. Mióta kimerészkedett az ember a nagy vizre, azóta mindig undorodik ettől a torz állattól, amit a teremtő betegen alkothatott. Vagy talán önmagát akarta vele kifigurázni a természet kikutathatlan szeszélye. Meg akarta mutatni, hogy ilyen is telik tőle. A gerincét a hasába tette és a lábait a fejére. Adott neki csőrös szájat, keményet, mohót, falánkot, mint a madárnak, varacskos, hideg bőrt, mint a békának, szivósságot, mint a gilisztának és agyafúrtságot, mint az embernek. És ez még mind nem tenné olyan utálatossá, mint a milyen. Förtelmességére az teszi föl a koronát, ahogy az ellenség ellen védekezik. Nem csip, mint a skorpió, nem harap, mint a cápa, villamos battériákat se hord a bőrében, mint a sajgató rája. Ő mindezeknél különb mesterséget tud. Még a görénynél is különbet. Fekete levet ereszt kínjában és befeketít vele maga körül mindent, hogy az önpocsolyájában elmenekülhessen. Úgy látszik, a munkapárt tintahala mégse fog elmenekülni. Nincs menekvése szegénynek semerre. Ügye — némi költői túlzással mondva — teljesen tisztázva van. Belefojtották és belefulasztották a saját mocsarába, azt lehet mondani, a saját emberei. A kis octopusok. Hogy mit fog hétfőn mondani a bíróság, az csak a magyar igazságszolgáltatásba vetett hit érdekében fontos. Lukácson már nem segít. Lehet, hogy Désyt elítélik. Meg is érdemli, aki az ország miniszterelnökéről kézzel foghatóan bebizonyítja, hogy panamista. Szörnyű ember az, aki esküvel kikényszerített vallomásokkal igazolta azt a vádját, hogy egy nagy bank az alaptőkéje húsz százalékát, az évi osztalék dupláját volt kénytelen behordani az állami vesztegetési hivatalba, mert különben nem csináltak volna vele üzletet. Igaz-e, hogy az ilyen elvetemült embert, mint ez a Désy, legalább is be kell csukni a nemzeti becsület nevében ? Azon erkölcsi elv alapján, hogy disznóságokat elkövetni illik, de róluk beszélni nem illik. Nem valószínű azonban, hogy ez megtörténjék. Lukácsnak csak egyszer sikerült Juszticia márványtestét megfertőzni. De akkor még eleven volt, a februári tárgyaláskor. Ma már olyan holt, hogy nincs az az ítélet, amely életre galvanizálja. Holt volt abban az órában, mikor a tábla az első ítéletet feloldotta. Holttá tette a bizonyítás megengedése. S aki még akkor élőnek hitte, az is keresztet vethett rá, mikor Zichy János oda állt ellene vallani a bíróság elé. A király beleegyezésével, ez fontos nagyon. Bécs nagyon megbecsüli az embereit még buktákban is. Selyemzsinórt is küldhetett volna a bukott nagyvezérnek, de szebb halálra szánta. Nem tagadta meg tőle azt a tisztességet, hogy Justicia kardja vessen véget „a kabinet gyöngye"* életének. Mert mondják, így hívta valamikor a felséges úr a néhai Lukácsot. A tintahalnak tehát vége, hanem a bűzös, fekete pocsolya megvan körülötte. Munkapárt: ez a becületes neve. Lehet, hogy csak volt az egy-kettőre nem marad belőle egyéb, csak az a néhány bihari gárdista, aki megszokta az állandó fizikai és erkölcsi bugyborékolást a rothadt vizekben. Ember és gyomor határozza meg, ki marad ott tovább. Az első, aki kiúszott a munkapártból, Zichy János volt, a trónörökös barátja. Őt kikergette az etnikai érzéke. A többieket ki fogja kergetni a hulláház. Igen, ettől a kormánytól már semmit nem lehet várni. Se nemességet, se közjegyzőséget, se panamát. Finita est. — Salamon Gyula sírjára !üldöm. — Baráti kincs koldus árvái lettünk: A lelkem kendőjét lobogtatom... Magyar május sugárzik most felettünk S terád — egy idegen homokhalom. Te ott pihensz, hol szent madár az ibis (A vén Nilus kiáradt medriben.) Mikor útra keltél: ibis, redibis... ? A lázas kérdés immár megpihen. Keserves gyászom, mint a Nilus árad, S a fájdalom iszapján sülyedek... A részvét könnye csak sokára szárad: Mindenki arcán bus és hü jelek. Édes Gyulám, mi legdrágább halottunk, A balga sors szerinted bölcs dolog. Bocsásd meg, hogy miattad könnyet ontunk; Bocsásd meg, hogy dúlt lelkem fölzokog. Márki Imre: Mikszáth-relikviák. Irta Tömörkény István. A múzeumi «posta», már ahogyan a hivatalosan érkező küldeményeket nevezni szokás, ugyancsak különféle dolgokat tartalmaz. Csak abban egyféle, hogy jókora mennyiség szokott lenni. Füzetek, folyóiratok, lapok, könyvadományok. Az 1 a kereskedők árjegyzékei, amikben könyv képtől kezdve kitömött állaton és mi tojáson át a porszívógépig és tűzoltó-min.exig mindenféle eladható dolgot ajánlanak, valamely Délamerikában utazgató földink onnan való papírpénzeket küld emlékbe. Egy másik, mérnök földink Mexikóban dolgozik, onnan küld kőeszközöket, amiket az indiánoknál szedett össze. Meg ilyesmik. Kedves és szeretetteljes dolgok, a szülővároshoz való ragaszkodásnak a jelei onnan a messzi idegenből. Azután különféle levelek, csodálatosan tarka-barka tartalommal. Válaszos levelezőlap Amerikából, girbe-gurba betűkkel: nehézkezű munkásember írta, azt kérdezi benne: igaz-e, hogy István, első szent magyar királyunk építtette a bécsi Szent István-templomot ? Egy darab regény az ilyesmi a kivándorló életéből: lám, az esze mindig csak hazajár, s még olyan dolgokon is eltépelődik ott a vadidegenben, amik itthon az eszébe sem jutottak volna. S amellett még ott is tipikus magyar, minden üzleti életrevalóság nélkül, költségbe veri magát, s hazaküld levelet egy olyan feleletért, amit ott bármely nyilvános olvasóteremben ingyen és rövidesebben megkaphatott volna. Vannak másforma, nehézbetűs levelek is. Ezek kincsek tekintetében íródnak. Nem utolsó közöttük az az ismeretes spanyol svindli, amelyben egy politikai okokból börtönben ülő ember kér pénzt a kiszabadítására, hogy azután feláshassa azt a milliónyi kincset, aminek a rejtekhelyéről csak ő tud. Fele keresetre menne a dolog. De vannak a kincsásásnak jóhiszemű bolondjai is. Valahonnan az aldunai tájakról ír például egy ember, hogy felfedezze egy barlangban a régi királyok gyémántkincseit, csak pénz kellene a dologhoz. Mert ő «hiszi az Istent», hogy milliókat lehet keresni. Mellékel is mindjárt egy lelt gyémántot: színes papirosokba gondosan csavargatva rejtőzködik valami réz fülönfüggőből való csiszolt üvegdarab. A üzletét május hóban a Szeged-Csongrádi Takarék új bérpalotájába, Takarék- és Horváth Mihály-utcák sarkára helyezte át májusban, az első emeletre. Főbejárat Takaréktár utca, mellékbejárat Horváth Mihály-utca. N. é. megrendelőit és a n. é. közönséget kéri további szives pótfogásra. Tisztelettel ---------tomori szabó