Szegedi Napló, 1921. július (44. évfolyam, 291-343. szám)

1921-07-19 / 321. szám

SZEGEDI NAPLÓ Kedd, 1921 július 19 A százezer koronás levállnál­­ egy szó sem igaz. Hoffmann György katonatanácsi tag vallomása a Tisza-pörben. Budapest, július 18. A Tisza-pör mai főtárgyalásán Körffy Lajos József hírlapíró a Tisza-pör első tanúja. Lényegtelen vallomása után Hoffmann György volt tényleges had­nagy kihallgatása következett, akit zendülés miatt egyévi börtönre ítél­tek. A katonatanács tagja volt. Elmondta, hogy Csernyák közölte vele, hogy honfitól kapott egy lis­tát, amelyen Tisap, Szirmay, Szte­­rényi és mások nevei is szerepel­tek azzal, hogy ezeket el kell tenni láb alól. Csernyák fölháborodva utasította vissza ezt a megbízást. Pogány anarchista volt, akit min­denre képesnek tart. A Lovass-féle vívóteremben többször vett részt a tanácskozásokon, de azokon Fényes sohasem jelent meg. 31-én délután 3­6 óráig az Astoriában tartózko­dott, ott látta Károlyit, azonban Kérit, Hüttn­ert és Brtanykovszkyt nem Innen­ tudja, hogy Kéri nem volt Károlyi kíséretében. Elnök: Délután 3 és 6 óra között látott az Astoriában egy 8-9 tag­ból álló katonaruhába öltözött tár­saságot ? Tanú : Nem láttam. Elnök : Ismeri Widdert ? Tanú: 1918-ban a Lantos-kávé­­házban ismerkedtem meg vele. Widder a katonai ügyészségen azt vallotta, hogy ő a Lantos-kávéház­­ban megmutatta nekem a 100 000 koronás levelet és hogy ezt körül­hordoztam és mutogattam. Ebből egy szó sem igaz. Heltai azt mondta, hogy úgy vallják, hogy szabadlábra helyezzenek. Én már tudtam, hogy 1^ W—— ő mit akar. Fényest és Friedrichet akarta bemártani. Vágó intéz kérdéseket a tanúhoz. Utána Kéri Pál észrevételei során elmondja, hogy Kunfinak egyálta­lán nem volt olyan listája, amely a letartóztatandók nevét tartalmazta volna, mert akkor ezt neki is tudn­­i­­a kellene. Volt egy pillanat, de ez már a forradalom kitörése után történt, hogy fölmerült az az ötlet Kunfi vagy Landler részéről, hogy Hadik miniszterelnököt le kellene tartóztatni. Fényes közbeszól: Hol volt ez ? Kéri. Nem a Nemzeti Tanács hivatalos helyiségében. Fényes: Hadik letartóztatásáról egyáltalán nem tudok. Az elnök kérdésére Kéri részle­tesen elbeszéli, hogy az Astoriában Landler, Magyar Lajos és talán Kunfi és még két-három egyén jelenlétében a folyosón vetődött föl Hadik letartóztatásának ötlete. Makra Lajos ügyvédjelölt tanú tudja, hogy Hüttner, Sztanykovszky és Bleyer a Margit körúti fogházban megbeszéléseket folytattak. Részle­teket nem mondhat el, csak akkor, ha fölmentést kap. A bíróság ezt fölöslegesnek tartja. Fritz János orvos, a Nemzeti Tanács jegyzője előadja, hogy jegy­zeteket készített, amelyeket a bíró­ságnak átad, de ezek semmi ter­helőt sem tartalmaznak­ a vádlottakra. Fényes és Gärtner kérdései után az elnök a tárgyalást holnapra halasztja. Eltemették Heller Ödönt­ A tragikus véget ért Heller Ödönt hétfőn délután 5 órakor helyezték örök nyugalomra a zsidó temető cinteitijéből. A gyászszertartást J­ötő Immánuel dr főrabbi végezte, aki gyönyörű beszédben, megható sza­vakkal emlékezett meg Hellerről, a Művészről és Emberről. A számok helyett — mondotta — a rajzszént vette kezébe és azzal ábrázolt. Igazsággal és menten minden túl­zástól az alaktalan alakok és for­mátlan formák e korában nemes művészi elveit érvényesítette. A szeretet a családi fészekben találta meg, ahová munka után pihenni tért. A világháborúban elvadult gyilkos ösztön olthatott csak ki egy ily fényes alkotó életet, mint a Hel­ler Ödöné volt. A simái a templomi kórus gyász­dalokat énekelt, utána pedig Juhász Gyula búcsúztatta barátai nevében a művészt. — Egy nagy család, a toll és ecset munkásai nevében — úgy­mond — állunk itt új bölcsőd pe­remén, amely tisztább és boldogabb létre ringat. Nem mondok örök bú­csút, mert ami benned szépség, igazság és érték, az tovább él vász­naid napfényében és színeiben. Az engesztelődés és nyugalom lengjen itt, mert az életed kegyelmes volt hozzád, hogy hinned engedte, hogy jósággal érdemes küzdeni és szen­vedni másokért. A vásznad színei elfakulhatnak, de amit benned a legnagyobb, legigazabb volt, kedves Heller Ödön, a te jóságod és határtalan szereteted nem tűnik el szívünkből soha. Tragédiád volt, hogy épen az a szőke Tisza ringa­tott utoljára, amelyről annyit álmo­dozott ihletett lelked és most elére fogad a magyar rög is, amelynek lüktetése annyiszor visszadobbant a te művész szívedben. Isten veled! A viszontlátásra kedves, jó Heller Ödön ! A művész végtisztességén a ro­konságon kívül igen nagyszámú gyászoló közönség jelent meg, meg­hatóan kedves volt, hogy az el­hunyt barátai és ismerősei sorában sírtak a művész legkedvesebb alak­jai , szeretett tápai magyarjai is, a napbarnított arcú magyarok és tarka kendős asszonyok eljöttek, hogy még egy isten hozzádot mond­janak az őszintén megkönnyezett, kedves jó Heller Ödönnek. A rendőrség nyomozása, Heller Ödön festőművész meg­gyilkolása ügyében a szegedi állam­rendőrség a tápéi csendőrséggel karöltve lankadatlan buzgalommal folytatja tovább a nyomozást. Az első nyomok alapján, mint már megírtuk, őrizetbe helyezték a festő volt modelljét, Török Vicát, annak férjét, Bodó Antalt és Vicának a bátyját, Török Mihályt A kihallga­tások folyamán Török Mihály annyit már beismert, hogy a gyilkosság elkövetésénél jelen volt, de a bűn­tényt vallomása szerint nővére, Vica segélyével Bodó követte el. A rendőrségen azonban nem adnak hitelt vallomása ezen részének, in­kább az a föltevés látszik való­színűnek, hogy Török Mihály köz­vetlenül is részes a gyilkosságban, amelyet vagy kizárólag egyedül, vagy pedig mások segítségével kö­vetett el. ""Török Vica és férje, a bárgyú Bodó Antal viselkedésükkel is lelki nyugalmat mutatnak, csupán Vica siratja olykor keservesen ,­a Heller urat*, addig Török Mihály szinte szemmel látható lelki küzködések után tud csak egy-egy tört mondatot ki­mondani. Vallomásai zavarosak. Török Mihály rendőr volt és igy tisztában van szavai fontosságával. Ha beismerő vallomást tesz, utána nyomban igyekszik lerontani vallo­másával érzékét. Török Mihály ma délelőtti kihall­gatása alkalmával a keresztkérdé­sek súlya alatt megzavarodva be­vallotta, hogy a padlásán van egy Manlichere, amit elrejtett a füstölő­ben. Nyomban detektívek mentek ki Tápéra, ahonnan már délben je­lentették, hogy a fegyvert a jelzett helyen megtalálták. A rendőrség most fegyverszakértőkkel fogja megvizsgáltatni a fegyvert, annak megállapítása céljából, hogy mikor lőttek vele utoljára. Valószínűnek látszik a feltevés, hogy Török Mihály Manlicherével állt lesben a töltésen és amikor Heller kerékpárján arra haladt, a puskatusával ütötte le és ezután lőtt közvetlen közelből áldozata fejébe. A nyomozás folyamán a rendőr­ség már talált oly tanukat is, — egy csőszt és egy napszámost — akik a gyilkosság idejében jajkiállást és utána nemsokára lövést is hal­lottak. Mapar hadifoglyok a török nacionalista hadseregben. Budapest, július 18. Egy levélből, amelyet egy magyar tiszt, aki hadi­fogságban Turkesztánban van, roko­naihoz küldött, kiderült, hogy nagyon sok magyar hadifogoly hazafelé menet a fölkelő kurdok fogságába került és a Kemal pasa ellen küzdő seregben harcol. A levél szerint, amelyet Kovács Jenő szakasz­vezető hozott, a magyar hadifoglyok Kursz nevű kis faluban laknak és jó bánásmódban részesülnek. Az is kiderül a levélből, hogy sok magyar a Kemal-féle hadseregben a görö­gök ellen is harcol. Angolában több száz magyar és osztrák katonatiszt a Kemal-hadsereg legfőbb had­­vezetőségénél teljesít szolgálatot. A bolsevisták is sok úgynevezett ön­kéntest adtak át a török nacionalis­táknak. Sokan vannak a hadifoglyok között olyanok is, akik tényleg önként jelentkeztek Kemal csapatai­hoz, mert azt hitték, hogy ily mó­don gyorsabban érnek haza. Épitkezési tervhullámok a kánikulában (Krónikás írás a magisztrátus hétfői üléséből.) Vasutasok kolóniája a Hattyas — Ballagi dűlőben. — Háromszáz családi házat építenek városi utcatagozással. — A tanács 50 milliót kér az államtól, mert hamarosan építeni akar. Fullasztó hőség pörköli mostaná­ban a szép nemzeti fővárost, har­minc fokosra forralódnak a Tisza szőke habjai, a fonnyadozó platánok alatt az országszép téren félbarnára égett fottballisták üldögélnek és a messzi szérüskertek felől mélabús orgonazörgéssel szitálnak a lenge­dező szélbe a cséplőgépek. Ilyenkor véghetetlenül kellemesek a nagy és homályos termek és ta­­nácsszobák, a simuló karosszékek szinte marasztalják a beleülőket és ezekben a rekkenő kánikulai mele­gekben születnek meg a legra­gyogóbb tervek és ábrándok a vá­rosról, amely szebb lesz, mint volt. Mert még mindig nem szép, vagy legalább is nem elég tágas. Kívül tágasabb, mondhatná erre némely vasfejű lokálpatrióta, azonban ők, akik a mezők liliomaira és az ég madárkáira vigyáznak a nemzetes városban, nem így gondolkodnak. A senatus populusque Szege­­diensis hétfőn, egy édesbús cigány­zenés vasárnap este után tanácsülést tatott. Egy kevés kánikulai bágyadás­­sal ekképen ad számot az ülésről a krónikás Íródeák, Somogyi főbíró uram, azaz hogy a Szilveszter úr polgármester úr ül az elnöki karosszékben. Feje gond­­terhesen hanyatlik alá a mellére, időnként brunót szelencéjéből, azaz hogy tárcájából szivart vesz elő, a penna pedig úgy vibrál előtte a leve­gőben, amikor az ügydarabokra ano­­minát szignálja, mintha óriási lúdtoll lengene a kunkorodó pergamenlapok fölött. A faragott székek és ajtó szárnyak különösen hallgatóznak a tanács szálájában, kívülről pedig ütemes egymásutánban zuhognak be az ablakon a hőhullámok. A magiszter Karolus Balogh ül a főbíró balján. A magiszter Karolus, aki a város marhájával sáfárkodik és ezen a forró hétfő délelőttön is, mint mindig rendszerint hétfőn, nagy tervekkel rukkol elő imigyen : — Vegye észbe a Tekintetes Ta­­­nács, hogy az állam 300.000 000 ko­ronát akar elkölteni szükséglaká­sokra. Ebből nekünk 50.000.000 koronát kell­ kérnünk, hogy végre megkezdhessük a nagyobb építke­zéseket, a munkáslakásokat és egye­beket, legalább megenyhül akkor a nagy lakásnyomor is. Az előterjesztésre valamennyien, akik a teremben vannak, vállukba húzzák fejüket, mert ime lezúdult rájuk az első forró tervhullám ezen a délelőttön. Építünk hát, persze, hogy építeni kell, gondolják maguk­ban. Már régen kellett volna, ám­bátor ilyen milliók, amilyeneket a Karolos magiszter ajánl, mindig ren­delkezésre állottak. Mindegy, vala­mit csak kell cselekedni a nap alatt, elfogadják hát a javaslatot és elhatározzák, hogy a rendkívüli közgyűlés elé viszik azzal, hogy készíttessen a gyűlés fölterjesztést Hogy ez még nem építkezés, az nem baj. A hullára ebben a formájában kel­lemes még. Hogyne, hiszen 50 millió nem kismiska és olyan szépen el­képzelhető valóság a rekkenő meleg délibábjában ott künn a tér fölött. A valóság, amely ilyenkor a leg­szebb még a harmatos tervek „HAJSÉN«« MAgyar Nommet Svéd szállítmány­­biztosító társaság. Képviseli West-East nemzetközi szállitmányozó r.-t. fiókja­ Biztosit mindennemű szállítmányokat és átmeneti raktározásokat olCSÓ díj­tételek mellett. Minden valutában azonnali kárfizetés­étl nodgyászbiz­­tosítás hotelban történő lopás ellen is. Tisza Lajos­ körút 59., Korona-­ sarok. Telefon 12­ 90. 1209 László-garageban legbiztosabb Bérautók megrendelhetők éjjel-nappal. Polgár­ utca 4. Telefon 814. BENZIN KAPHATÓ: 1236

Next