Szegedi Népszava, 1947. október-december (3. évfolyam, 222-297. szám)
1947-11-16 / 261. szám
Közellátási közlemények Ellátási osztályokba sorozás Hajó'ár, élelmiszerellátás szempont stb.')! • vámenésre nem tolsosult fogyasztókat két :felső és má'cikk) ellátási exportba kell sorolni. A H második ellátási csoportba sorolt fogyasztók a hatósági élelmiszerjegyek kiadása alkalmával a jegyek szokásos térítési díján felül a 70. Sz. A hatósági élelmiszerjegy« is a 210. sz. »általános közellábási élelmiszerjegyönellátók részére« című jegyek után jegyenként és havonként 10 forint árkiegészítési díjat is kötelesek fizetni. A d decemberTO kiosztoa ezen élelmiszerjegyek érvényüket vesztik és azokat a későbbi időpontban közhirrélételre kerülő helyeken kicserélés végitt visza kell adni. A kicserélés dijfizetés nélkül történik. KUásási osztályba kel sorolni nemcsak a kenyérjegyi-éi rendelkezőket, hanem kát is, akik gruona''zükségjetüket vásárlási engedély alapján, vagy anélkül, mint nem termelők Szerezték meg és önellátói igazol- ványokon az őrlési engadé'y a n. Tdegmkereskedelmi őrlési jogosultság táblázatán van igazolva. Nem kell ellátási osztályba sorolni vámőrlésre sorosansággal rendelkező termelők?f. ' . _ Kilátás! osztályba sorozás végett a kenyérjeggyel és a nem v.imőrlési engedélyivel rendelkező önellátók november 22-éig is hivatalos bejelentőlapot (igazolól ipnti köteV'n ek a közellátási jegykörzetekről igé-yalini, azt kitöleni és akárrui és megfelelő igazolással ellátva beadni. Bejelentőlapot a családfőnek ésa családfőhöz tartozó minden egyes önálló keresettel renelkező családtagnak kell kitölteni. Az igazolólapokért átvételkor laponként 20 fillért kell fizetni és azokat városrészenként az alant felsorolt helyeken lehet átvenni és kilövés lilán leadni. afsze(f''d-naiól résztre: Titikusz vendéglő, Balfasor 41. Felsőrtáros, belváros, ■Nagykörút n és belül eső lakók részére: Felsöv,no kullikházban. Bési városban lakóknak belvárosi fiuiskola ■Tókai-utca. Felsőváros és a hozzátartozó telepeken lakók részére: Szüléki-.sngániki is. Irola. kúl.-ti'i és a hozzátartozó telepek: Rókusi kallurház, Kossuth Iajos-si.gár.u. Mórai v áros és a hozzátartozó telepek: IriszlaveiKlégló, Petőfi Sándor-sngáni 07. ,Alsóidros és a hozzátartozó telepek. Alsóvárosi kulifrházban. Az igazolórajtok kiosztási ideje 1947 november 17-től 22-ig. Röszle: B. Nagy Antal vendéglőjében 1047 101 ember 17-től 10-ig. Szentmihálytelep: Kéri József vendéglőjében 1047 november 23-tól 22-ig. Az első ellátási csoportba kell sorolni a következő fogyasztókat: 1. Azokat a munkavállalókat, akiknek a szolgálati viszonyból származó összes illetményük a havi 1.600 forintot, az olyan munkavállalóknál pedig, akiknek háztartásához legalább két általuk tartott személy tartozik, a havi 1800 forintot nem haladja meg; az egyházak papi és világi alkalmazottai, valamint a szerzetesrendek tagjai e rendelkezésekalkalmazása szempontjából a munkavállalókkal ülnek egy tekintet alá .1. a nyugdíjasokat, a nyugbéresek és a kegydíjasokat, ha a nyugdij, nyugbér v,;;y sre.'j'dij összege aZ. 1. pontban megszabott értékhatárt nem haladja meg és a 4. § alá eső önálló foglalkozásuk nincsen; 1. pénzellátásban részesülő hadigondoztakat, hálvias polgári gondozottakat, a hadifogságban levő (eltűnt') személyek hadisegélyben részesülő hozátartozóit, valamint nemzeti pondozollakat; ..5. az önálló háztartással "rendelkező, de önálló keresettel nem biró eltartottakat, ha;.tartójuk az első ellátási csoportba tartozik; 6. az állami menhelyek és általában az állami vagy társadalmi jótékonysági intízmények (gyermekmenhely, szerelésotthon, jagok menhelye stb.) gondozottjai; 7. azokat a munkanélkülieket, akiknek a szakmai szakszervezet munkaközvetítő hivatala igazolja, hogy önhibájukon kívül nem halnak munkához jutni. A második ellátási csoportba kell sorolni mindazokat a fogyasztókat, akik a fentiek szerint nem tartoznak az első ellátási csoportba. Tekintet nélkül arra, hogy egyébként az első ellátási csoport alá tartoznának, a második ellátási csoportba kell sorolni a következőket: 1. az értékpapírkereskedőket, a banik- és pénzváltóüzletek tulajdonosait és vezetőit, tovább'á a pénzügyletekkel és pénzkölcsönzésel foglalkozószemélyeket; 2. az arany- és ezüstmíveseket, az arany-- és enistbevallókat az ékszerészeket, a hamisékszer-, szőrme-, szőnyeg-, úridivat-, női divat-, férfikalap- női kalap-, cipő-, bőr-, liliomfi-, üveg- és műszaki cikk kereskedőket- a gépkocsi és lófogalmi kocsifuvarozókat, az építési vállalkozókat és építésmestereket, asütőiparosokat, húsiparosokat, cukrásziparosokat, és fogtechnilmsokat; 3. a nagy kereskedői iparigazolvánnyal renjdelkező személyeket; 4. A könyv- és lapkiadóvállatok jegyálsító irodák, filmkölcsönző és filaértékesitő vállalatok, hirdető válalatok, utazási, fogadási, magánnyomaozó, tudakozó, leiró, zoksiorcsitó, fivarlevélfelülvizsgáló és ingatlanforgalmi iormák és kirakatrendező vállalatok tulajdonosait és üzembentartótt. ,1. A bizományos foliai, kövelitóket, alkuszokat és a kereskedelmi képviseletek tulajdonosait; 6. A ko.ametikai szalonok tulajdonosait és üzembentartói, a dioxisták és az illatszerkereskedőket, 7. az espressótulajdonosokat és üzembentarlókat, a kocsmárisokat,, a vendéglősöket, a kávéházi iparosokat, a kávémérőket, a a bor-, Sör- és pinikakereskedőket , 8. a pézvgyig a/tatóság által fényűzési vállalatnak minősített táru, vagy műsorengerlésével rendelkező üzemek, valamint a mozgófényképüzemek tulajdonosait és üzembentartóit; 9. a nem nyilvános jogú magániskolák, magánivodák, gépiró-, gyorsíró-, zene-, tánc-, mozdulaművészek-, színész-, előadóművészeti-, torna-, vívó-, lovagló- stb. iskolák tulajdonosait és üzembentartóit; 10. a mutatványosokat, továbbá a cirkuszok és hasonló szórakoztató vállalatok' tulajdonosait, üzembentartóit é.5 vezetőit ,'tulajdonosok és igazgatók'); •Az olyan fogyasztót, aki alkalmazásban áll ugyan és igy az elsö ellátási cmportba tartozun'k, de Cmdley önálló foglalkozása is van, a második ellátási csoportba kell sikrolni. Azokat a kik e'jiyebként *az t'lsö ellátási c.'Opor'tba tartozi'.ának a lyá-^mfik ellátá.ki csoportba kall .sorolni, ha házlartáki alk'.'lmaiokat tartanak. N'em voniilozik Cz a Tcadelkizós a. »»yníl nem fölen háztartá.si .alknlinarollal (arló azokra a .szok.flyckie. a) akiknek 12 evüa .ninli, lii pedi j a háztartá iában nem él ply.m s r.-m-ty, aki a háztartást vozi:h;né, éven .-linü gye:lírek( van, b') akiknél a házt-H'fávi aii ai'lmazok tiirtása rokkantság, betegség, ter esség, öregvagy-amiatt szükséges, mert mint bázsstársuik mindketten miikavállalóként dolgoznak. Közös )áztartásban élő Szeraé'lyeket ugyanabba az ellátási c.oportba kell sorolni. Ehhez képest: a) az önálló ko'‚'seitel nem romklksz.'l Személyeket abba az el:á:á'i c.soportba k'il •‘■»rolni, amelyi,e tltartójak tartozik; . b) lm a közös házt'irtástan élő önálló kereset'.-'l biró .személyek közül az. egyik foglalkozása v.-uy jöved.'lme alapján a m.ái.oöi’c ellátási 1501.okba tartozik, a háztartásban élő összes személyeket a második ellátási csoportba kell sorolni. A smunkavállalók i'gazolását a smmnkaadó- fiak alá kell illnii és az adóoszii'ilyba sorozást ax .adóbive.lallal kell igazoltatn, a leiá.-i fogyasztók pedig kötelesek egyéb hiteit érdemlő módon bizonyitani a, első kilát.nli csoportba való sorolás jogiimét. Az önálló keresettel biró személyről külön-külön i.iazolást kell kiáltani és ezeket a háztartás fejének i azoi.-isával együtt kell teny-ijtani. vkz első eljárási csoportba való sorol s. réljából benyiijott igazolásokban foglalt adatok valóságát ellenőriztetni kelles. Erre a célra megfelelő ellenőrzö bizottsigokat szn - ■vezek. A hamis igazolást aláiró fogyasztók és kimunkaadók ellen .7 .ggno—1910. M. K. számú rendelet 8. 5-ába ütköző közell.’Vís érd két veszélyeztető böncselekmény miatt a feljelentést meg kell tenni. A második ollátísi csoportba sorolt fopasztók minden hónap 20. napjáig kérhelik a következő tió 1. napjától kezdődő h.".. tállyal az első ellátási csoportba v.,jó sorolásuka.. .Az ilyen kérelmeknek csak az igazolásban foglalt adatok valóságának előzetes ellenőrzése után lehet isélyt adni. A vitás eset aen a tárcaközi bizotság döntiel, hogy a fogyasztót melyik ellátási csoportba kell sorolni. A döntés minit kérbinet a ^polgárin'’•'térné!') kell daLDijeszteni. ■A másoik ollitási csoportba sorolt fogyasztók részére a hatósági élelmiszerjejz’gket havonkint kell kiadni és az árkicsészti-:-l dijat havonkint megfizetni köteles akkor is. ■ha a részé re járó hatóágyi élelmiszerjegyeket (önellátó fogyasztó és önellátói élemisze.-jegyei) nem veszi át. Ha azt nem fizeti meg, azt közadók móljára kell mhajtani. l'olff ji mrsi.. 1947 novembvr 1-jén ki...akull Krmel.jí árak: Burgonya cTa kg. 1.40—1.60, burgonya rózsa kg. 1.60 -1.80, sárgarépa kg. 1— 1.20, zöldség kg. 2.00, kelkárszta !■ . 1.20—1.40, fejeskáposzta kg. 0.70—O.SO, vs. röscékla kg. 1.00 karfio! leveles kg. 1.Ko . 2.00, Imra'álié kg. 0 .kO—1.00, spenót kg. 2— 2.20, fokhagyma kg. 9—10.00, vén hagyma kg. 2.20—2.00, száraz bab kg. 1.’’C —.0.00. torma kg. 4.00, körte ki- 3- 4.0*, alma kg. 2—4.60, l'insalma kg. 2—.O.t'O, szőlő kg. 3.50-.5.00, naspolya kg. .3..V 4.00, csirke kg. 6—7.00, tinik kg. .6.50 G.00, kacsa, aba sovány kg. 5—5.50, pulyk kg. 5.50—6.20, hizolt kacsa kg. 7,.'10-8AHl. hízott liba kg. 8—S.50, tojás drb. 1.30- 100 mák kg. 21-26.00. Szeged város bolten'ilti I- fokú közig. Imi. aiL 18.104-1947. kig. sz. Tárgy: Vérvizsgálat Szeged'n-Hirdetmény Közlöm az érdekeitekkel, • hogy Szeged város területén a lovak, szaraaraij, öszvérek vérvizsgálata- n november 24, 25, 26, 27, 28, 29- napjain történik. BelYi tárgy:-a vonatkozó részletes haU- ro.-at megtekimhető belterületen (bérház, kapu alatt), külterületeken pedig a közigazgatási hird időtáblákon Szeged. 1947 október 31. Dr. Toldii t. tanácsnok-SZEGEDI NÉPSZAVA irasjelenik hétfő kivételével minden Píletes szerkesztő: MAGYAR LASZIÓ. Felelős kiadó: PAPDI GYÖBGY. Szerksztőség: Petőfi Sándor-sugárút 1. Telefon: 500. Kiadóhivatal: Kárász utca 11. Telefon: íij.Kéziratokat nem őriz meg és nem «dtlp», a szerkesztősdg. k% *-«t megjelent közlemények dtjisokól., HALADÁS NYOMDA ÉS KÖNYVKIADTA SZÖVETKEZET Szegei Petőfi Sálidori Augenit 8. ve.,146. PEGE /ÁNM. Kormányios utca 20 sz. az egy háztartás mindenes azonjaira felvétetik. Cipészsegédeket férfi és női munkára felvett Horváth, Kigyó-utca, Megbízható gyermek szerető mindenest keresek decemberre Oroszlán utca 4. i. I. Érdeklődni délután 4-6 között Egy szorgalmas fiút a teljes ellátással tanoncnak felvesz Karácsonyi papucs üzlet. Nagy Jerő utca 5 Tihónői, ki darabolni is tud, állandó munkára felvesz Karácsonyi papucsüzem. Nagy Jenő-utca 5 " BütÖRÖZÖW*“ SZOBA Bútorozott szoba, fürdőszoba és konyha használattal azonnal kiadó. Kossuth Lajos-sugárut 8 I 3. lAfeASu mm Egy nagy szoba-lonyhás spejzos lakásom elcserélném kétszobással. Retek-utca. 38. Ügyvédi irodának, vagy orvosi rendelőnek megfelelő utcai szoba kiadó. Cím a kiadóhivatalban. Keresek khetőleg az uncaira egyszobás komfortos esetleg szoba-konyha spejzes üres lakást a Nagykörúton belül. Kevés bútort átveszek, költözködési költséget tszitek. — Felvilágositás nyerhető: Kelemen-utca 4., M. em. 8. Három vagy négyszobás belvárosi komfortos, kertes magánházat keresek megvételre. .Lakiscacre“ jeligére. A^AS-VETEI, HSigyfodrász berendezés eladó. Megtekinthető Fe^lőipari vállalat, FeketesaS'Utca 22. Valéria-tér közelében keresek öszkomfortos kertes magánházat ,Készpénz fizetési jeligére. Egy fekete elsőrendű, perzsagalléros télikabátot elcserélnek egy férfi angol ruháért, magas alakra, Cima kiadóban. Egy kombinátt szekrény és egy zománcozott gyermekágy eladó. Délibáb utca 48. BÉLYEGGYÜJTEMÉNYT tömegbélyeget a legmagasabb áron veszek. Falus bélyegkereskedés, Iskolautca 29. Fogadalmi temlommal szemben. Aranyat, ezüstöt vásárolok. Óra, ékszer javítóműhely. Szelei Béla órás, ékszerész, Oroszlán utca 5 Rozsdamentes, jókarban levő hatszemélyes evőeszközt vennék. Szent István tér 15., I. em. 6. Sürgősen eladó: egy kishold szántó, bútorok, tollneműek, konyhaedények. Hajós utca 21. Bőrkabátok finom bőrökből mértékután, bőrkabátok javítása, alakítása, puhítása és vízhatlan festéssel szakszerűen készül Csordás bőrrubskészítőmiesternél, Szent Miklósutca 7., festővárosi templom mögött. Birkagyapjut, angóraszőrt és angóragubáncot vásárolunk. Bérfonást vállalunk. Fonógyár Szered, Cserepes-sor 9. Finom márkás ebédlő, ágyasztal jutányoson eladó. Vágóhíd, Kertészék. Eladó egy fekete férfiétkabát. Kölcsey-utca 7., házfelügyelénél. Generáljavított féltonnás kis teherautó, 12 mázsa teherbirás alá való parasztkocsi, famunka ebdó. — Barta József, Somogyitelep, IX.utca 104. Függöny, ágyteritő, Zsill és filcterntök, vitrin kendők és egy nagyméretü dorgolt ovál fekte eladó. Kézimunka állandóan kapható Kézimunkaipar, Polgár-utca 1., földszint 2. Magánhézat bérbe, vagy megvételre keresünk. Közveti!öt díjazunk. »Pincékénk jeligére. Egy fekete faragott úriszoba olcsón eladó. Érdeklődni : ősz-utca 49. írógép c'adó, Continental ,táska, igen jó állapotban van. Szentháromságutca 41. Édesital u uj bor literenként kapható. Lengyelutca 12. Két—háromszobás magánházat vennék, ösSz komfortosat, Újszegeden is. »Készpénz* jeligére a kiadóhivatalba. Hasznék, de jó állapotban levő ágynemül veszek. Cim a kiadóban. Csizolát, bilgerit és cipőt Vargánál, Dugonics-tér. Eladók: teljesen jó férfiruhák, férfikabátok, ágysodrony-matracok, új női félcipő. Református pelota. Tisza Lijot-körút 37.1. 5. 4—6 HP motort vesz Erdész Szakiskola, Királyhalom. Fekete télikibát ezüstróka gallérral és télikosztüm eladó. Csongrádi-EU- gárát 8. Kékrökit vennék. Cim a kiadóban. Somogyitelepen , szobás, konyítás, speizos, padolt ház, eladó. Viz, villany bent, elfoglalható — Somogyitelep VL-utca 256. Kerékpár jó állapotban, elsőrendű női télikabát, nagy egy betéttel, éjjeli szekrénnyel eladó. Alföldiutca 57. Azonnal beköltözhető kertes magánház bútorral együtt sürgősen eladó. — Somogyitelep, VIII.u. 428 Jókarban lévő télikabát középalakra eladő. Remény-utca 18. 4-1-2 Philips gramato- HOB, Orion 3-a1 rádió, mely gyermekko. 81 megbizásból olcsón tudó. Horvath, Kossuth utca 25. Vennék használt jó állapotban levő ülő fürdőkádat sürgősen. Cím: Faludi vendéglő, Kossuth Lajos sugárut 71. Táskairógépet megvételre keresek. Csillag uca 18. (Móraváros.) spanCNFin Örvegy molnármester, iparra! kisebb malom bérlethez vagy darálóhoz társulna. — Császár János, Hódmezővásárhely. (Lökimalom.) Elveszett egy brilliánsfüggő, pénteken a déli órákban, egy nagy és egy kis követ. Becsületes megtaláló illő jutalomban részesül. Bende Béla utca 5. Keresek bérbe kettes, vagy hármas traktor ekét. Hegedűs Mihály, Tápai- és Molnár-utca sarok. Szakember pénzestársat keresek, meglévő gépműhelyemhez Biztos megélhetés. Cím a kiadóban. Gumibélyegzőt, nyomtatványt készít Metropolnyomda, Polgár utca 24, a nagy házban Házasságot diszkréten eredményesen közvetít . Bővebben válaszbélyeg ellenében, Fortuna, Kölcsey- utca 10. Csongrád-, Csanád-, Békés-, Pest megyék területén dolgozó utazó, aki a falvakat is látogatja, elsőrangú, márkás mellékcikket kaphat, »jutalékra* jeligére. 1500-2000 forintot keresek rövid időre. »Biztos fedezetre* jelige.* Végyenkereskedés iptromhoz pénzzel társat keresek. »Együtt dolgozunk* jeligére a kiadóba. Szegedre és közvetlen környékére agilis borközvetítőt keresek. Kólás István, Attila utca 3. 34 éves özvegy, állami alkalmazott vagyok, ezúton keresem hozzám illő komoly nő ismeretségét házasság céljából. »Gyermekszeretet jeligére a kiadóba. Új gyorsíró és gépiró tanfolyamok kezdődnek : dr. Rosenbergné Grünwald Klára gyorsíró és gépiróiskolájában, Dózsa Györgyutca 2. Kultúrpalotánál, Lercskó és ékszerész Kárász utca 14. Keresek kar- és zsebórákat (vecker órát is), taüstöt, briliáns ékszereket magas áron. Óra- és ékszerjavítást vállalok. Ócska kalapját ne dobja el, MENCZ kalapos újjá festi és formázza. Dugonicsífér 2. SZEGEDI NÉPSZAVA 1947. november 16.