Szegedi Népszava, 1947. október-december (3. évfolyam, 222-297. szám)
1947-10-01 / 222. szám
ZONGORAEST Október 4. Tisza 8 óra KONCERT Szociáldemokirnfo Párt hire! Pártnap a kerületi pártszervezetekben október 1-én, szerdán délután.9 óra 30 perckor. Tártfy: Általános politikai és közgazdasági tájékoztató. Előadók: Belváros I. (Kiebelsberg-tér 3.) Perjés Károly: Belváros II. (Tisza Lajos-könut 20. Sz. Gróf palota) Pieskó Béla. I’elsőváros (Vásárhelyi-sugárút 22.) dr Berkes Pál. ' Rókus (kulturház’i Széli Sámuel. Móraváros .■'Délibáb-utca 7.) dr. Medgyesi Endre és Marosi Sándorné. ■Alsóváros I. (Indóház-tér, Csendes-vendéglő) dr. Antalffy György. Alsóváros II. (Sárkány-utca, Abraháin▼endé.glo) Kovács István: Ujszeged (Főfasor 21—22.) Rónai József: Fodortelep (Gedői vilfasor lől.) Bernátti András. .1 szikra gimulagiárban délután fél 5 órakor szerdán vezetőségi ülés. Központi kiküldőtt: Tápai István. Somogyitelepi pártszervezet október 1-én szerdán délután 6 óra,30 perckor taggyűlést tart. Előadó: Simon Béla. Szerdán délután 1 órakor a központi egyetem jogi karán (II. emelet) Takács Berna földművelésügyi államtitkár bírt előadást a szövetkezeti problémákról. Mivel az előadás nyilvános, résztvehetnek rajta azok az elvtársak, akiket a szövetkezeti kérdés érdekel. Meghívó: A Szociáldemokrata Párt felsővárosi szervezete október 4-én ,este 8 órai kezdettel .Oszirózsa-bálat rendez a Postásotthonban. ,az elvtársakat szeretettel várja a rendezőség. .jegyelővétel a felsővárosi pártszervezet székházában a gondnoknál (Vásárhelyi-sugárút 22.) .4 pártiskolái végzettek rendes összejövetele csütörtökön délután 6 órakor a székház, kis előadótermében. A Társadomtudományi Munkásfiskola október 1.e-től ut első féléves tanfolyamot indít. .A tanfolyam szegedi hallgatói megkapják a tananyagot, amelyet a helyi oktatási titkárság ellenőrzésével és irányításával ■tanulnak át. A félév leteltével pedig a közbeli oktatási titkárságtól kiküldött vizsgáztató előtt leteszik a vizsgát. .A tanfolyamra jelentkezii át minden szociáldemokrata október 16-ig. A párt nőszervező bizottsága pénteken a következő helyeken rendez négyülést: Belváros I. frrcbeksberg-ter .3.), Belváros II. (Tusza Lajos-könil 20. Gróf-palota), Rókus (kuiturbáz'i. Móraváros znélibáb-utc.a 7. Felsőváros (Vásárhelvi-sugánil 22.), Fodortelep (Gedói villasor l.'il.''. A gyidések mindenütt débitái, fél 7 órakor kezdődnek. Felkérjük pártunk nőugjait, hogy mennél nagyobb számban jelenjenek meg a gyűlléseken, s hozzák magukkal nyiszaeréseiket. A szokiáldemokritát kisiukusok csötörtökjkön délután 5 órakor ti közmonti székházban vezetőségi ülés tart. Kérjük a vezetőségi tagok feltéken megjelenését. Üzemi tit'kdzs‘^ közleményei Üzemi pártnapok elaadói: Október 1-én, szerdán: ^ Angol-Magyar Jutafon, dép 1 és 2 órakor Olejnyik József. Winter kefegyár délután fél 5 órakor RónaiJózsef. Újszegedi ládagyár délután fél 4órakor Telli I. Jenő. Október 2-án, csütörtökön: Egyetem délután 2 órakor dr. Enyedi Károly és Marosi Sándorné. Dohánygyár délután fél 4 órakor Pintér Géza. Városi kertészet délután fél 5 órakor Széll Sámuel. Köztit hídépités délután fél 6 órakor Pieskó Béla. Október 3-án, pénteken: Köztisztasági üzem délután 2 és 3 órakor Olejnyik József. T’ick szalámigyár délután 3 órakor Bernáth András. Vizmatelep délután 3 órakor Tápai István. Bőripari Munkások Szövetkezete délután fél 7 órakor Pintér Géza. Izemi választmány ülése szerdán délután fél 7 órakor a pártközi Joulban I. era. 3. üzemi titkári értekezlet csütörtökön délután fél 7 órakor a pártközpontban. Megjelenés kötelező. üzemi összvezetőségi ülés pénteken este fél 7 órakor a pártközpontban. Feltétlen megjelenést kérünk. " SZEGEDI NÉPSZAVA SPORT Együtt Szeged bírkózóválogatottja*. Rwiscabánya n'nea Mint ismeretes, a Szeged—RC.sicabánya birkozóválogatott ,mérkőzés lebonyolításra október 2-án, csütörtökön, azaz holnap kerül sor a rókusi romacsarnokban. Az érdekes nemszilközi birkozómérkőzést ciszdelileg az elmúlt vasárnapra tervezték, azonban a resicabányaiak nem kapták meg idejében az Utazáshoz szükséges iratokat, ezért kellett 11 találkozót az eredeti tervtől eltérően négy nappal későbbra kitűzni. A vendégegyüttes első mérkőzését Makón, ma vívja meg, Makó város válogatottjával. .A holnapi mérkőzésre este 7 órakor kerül sor a rókusi tornacsarnokban. Előtte a Tisza és az SzMTF birkózói szabadfogású, súlyemelői pedig Súlyemelő bemutatót tartanak. .A szerjedi válogatottat Szűcs Mihály, az SzMTE birkózószakosztályának vezetője állította öszsze, amelynek névsora a következő: Tamási, Dobó, Szabó Illácz (SzMTE), Vas (Tisza)^Ördög (SzMTE), Nagy rüszal.^ .Varga (SzMTE). Tehát minnél szegedi együttesből egyformán 4—4-en indultak Szeged sziminek védelmében. ggyris a románok elleni válogatottban ? október 12- én kerül sor a magyar—román nemzetek közöti válogatott labdarúgómérkőzésre Bukarestben, Gallovich szövetségi kapitány és munkátársai már hetek óta fig velik egyes játékosok tormiáját. .Az ilellékesek a szövetségi kaiitány figylmét felhívták Gyurisra, a Szegged balhátvédjére is, aki az őszi mérkőzések során fordulóról formolóra javuló formát mutatott. A jelentések alapján a szövetségi kaptitány figyelembe is vette Gyuris szerepeltetését, mert kijelentése szerint, bár még nem hivatalosan, de máris megvan az a csapat, amelyet szerepeltetni kíván. Gallovich Tibor terve szerint a csapat a következősképpen fog festeni: Büki — Rudas, Gyuris — Nagymarosi, Kis Péter, Marik — Egresi, Szusza, Mészáros, Puskás, Tóth III. Hol mirkőznek NS csapataink vasárnap •A Szeged sorsolás szerint vasárnniy) szabadnapos. A vezetőség ezt a lehetőséget ki akarja használni kisebb Ima lebonyolitásáival. Jelenleg tárgy-adásban vtllnak a francíciákkal s amennyiben megegyeznek, ugy még a hét folyamán eltuazmik az általunk már korábban jelzett nárisi kirándulásra. .A Tisza soron következő ellenfele a Csontgzádi Barátság lesz, amellyel annak pádalaiban kell felvennie vasárnap a küzdelmet. AzMTE ezúttal a múlt évben középkerületi Szolnoki MTE-vel fog mérkőzni Szolnokon. ■A két együttes tegnap kondicióedzést tartott, holnap előreláthatólag együtt kétkapuzik a suuliuaban, vagy a slunyadi-téi-en. Megindul a K1S£ labdarúgóbajnokság A. középiskolai labdarúgó bajnokság, mely az idén egyfordulós lesz, hétfőn vitte kezekét. .A bajnoki küzdelemmre két iskola nevezte be csajkiját, ebből az első forduló során hatan kerültek szembe egymással. Az első forduló ereddményei ezek. Kereskedelmi —Tanítóképző 3:1 (1:0), Klauzál—Baross 5:1 (3:0), Ipar—Dugonics 3:3 (1:2). Pénteken zárul az Oxemi bajnokság AZ üzemi bajnokságért folyó labdarúgó küzdelmek ezen a héten befejezést nyerek. Két mérkőzés vár még lejátszásra. Ezek közül az egyiket, a Dobó—Villamos mérkőzést a Cserepes-soron ma délután fél 8 órai kezdettel játszák le. ,A másikat Kisvasút—Villamost pedsig ugyancsak a Cserepes .Soron pénteken délután fél 3 órakor bonyolílják le. A bajnoki küzdelem befejezése után október 11-jén ünnepélyes díjkiosztás lesz, ami vacsora kemében történik meg az alsóvárosi Vőneki vendéglőben. Erre az alkalomra "'Szeged város sított szerető közönségét a rendezőbizotság meghnrjai. Vacsoraelőjegyzések .Kirka Józsefnél gázgyár eszközölniTök személyesen, vagy a 306-68 telefonon. Asztalos tanoncnak rendes fiú felvételik Fodorutca 23. Jó urunkas cipészsegédek azonnal munkát kaphatnak. Brüsszeli-körut 31. Szőrőkepész megbizhai lót keresek, sárkányhegyi szőlőmbe. — Érdeklődni: Petőfi Sándor-sugárul 49. Mindeneslány felvétetik Kár£sz-utca 14. 1. cm.3 Rendes, megbizható és hosszu bizdnyilványokkal rendelkező mindenesleányt felveszek. Fodor utca 33. I. em. 1. Heti két esti elfoglaltsággal zongoristát, felveszek Ajánlatokat ,Zongorista“ jeligére a Szegedi Népszava kiadóhivatalába kérek. BúTOROZOTT“ SZOBA Bútorozott szoba kiadó. Petőfi Sándor sugárul 7, 1. em jobb. Bátorodott szoba, nem különbejáratú — esetleg ebédkaszttal kiadó Felsőtiszapart 6. emelet bal 1. Szép bútorozott 1. emeleti szoba — fürdőszoba használattal férfinek kiadó. Dugonics-tér 11, 1. em. 1. TAKAS -- mm Szoba-konyhás lakást keresek. Költséget téritek. Ssíics János, Cserzy Mihály utca 24. Piactéren üzlethelyiség, mellékhelyiséggel bérbeadandó. Jelige: .Forgalmas“. “ DAS-VETa ' Fárfikerékpár, uj gumikkal, táskagramatop, mely gyermekkocsi olcsón eladó. Kossuth-utca 25. I. em. 5. 400 kevesere eladó. Galamb-utca 1 Kombinált szekrény, világos, alkalmi áron eladó. Baithyary-utca 4, II. em.4. PerzsaLáb bunda, alig használt, magas alakra illő eladó. Kiránt a cukrászdában megtekinthető. Keveset használt, fedeles és vékony lécsős kocsi eladó. Kovács kocsigyártó, Török utca 7. Heremagot legmagasabb napi árban vásárolunk. Ákos magkereskedés, Kiss utca 2. (Fánsi N.-gyáruházzal szemben) Singer varrógép majdnem új, eladó Sáli műszerésznél. Szent István tér 6 U 1 fűthető zománcozott .Lámpáit* fürdőkád, kifogó.Malan állapotban lévő macskaborda, két teljesen új paplan elsőrendű anyagból, kicsi uj babepaplan, használt férfikabát eladó. Vajda utca 11/b -R*di' k2-M 3-1-1,2 3 lámpás telepesek, alkatrészek olcsó áron kaphatók. Rádió-Üzlet, Szenthárom- Ság utca 15. Oramifonszekrényi villanymotorral, 50 prima lemezzel eladó Tápéi-sor 46, felsővárosi temetőnél. Teljesen jó állapotban levő féltonnás .Fiat 603, teherautó eladó. Polgárutca 31. Háromtonnás Opel-Bitcuj gumikkal, háromkerekű üzemképes Tempó, egy prima pótkocsi eladó. — Római körút 10. Modern bútorok olcsón eladók. Timár-utca 3/a. Kerékperkülsil- és bel- Begumik érkeztek, leszállitott árban. Uj kerékpárok ás ragasztó eladása Vidra-utcai kerékpárosnál. bélyeggyűjteményt tözmegbélyeget veszek Árjegyzék a kirakatban.Falus bélyegüzlet. Iskola-utca 29. Fogadalmi templomnál. Teréz-utca 22. számú házban többezer száraz vályog eladó. Somogyitelep, XI.-utca 737. számú ház minden elfogadható hárért eladó. Érdeklődni: I .Teréz-utca 22. Boros hordók : 500 literes tiszta, töltőképesek olcsón eladók. Megtekinthetők : Sándor Béla sörözöjében, a főpostánál (Szé-i czienyi-tér sarok). Aranyat, ezüstöt vásárolok. Óra, ékszer javítóműhely. Szelei Béla órás, ékszerész, Oroszlán-utca 5 Csizmát, bilgerit és cipót Vargánál, Dugonics-tér. Rádiócsöveket (külföldit is) Rádiókat átveszek. Rádiók részletre 120.— forinttól. Alkatrészek amatőröknek fillérekért. Amatőrbolt, Dani utca. KülÖHFEU Örökbe venne gyermekszerető házaspár leánygyermeket 3—6 évig. Érdeklődni: Kossuth Lajossugárút 95, fodrász. Bundák alakítását, javítását és egyéb szücsmunkákat Juhász szűcsnél készítessen. Szentháromságutca 15, I. em. Káposztáskádak méret szerint. 24 óra alatt készülnek, Hálvezér utca 7. A kedden délután Szegedre érkezett budapesti személyvonat egyik III. osztályú kocsijában elveszett egy fehérkeretes szemüveg. A becsületes megtaláló jutalom ellenében adja le a kiadóhivatalban. Gyorsirást—képirást— levelezést— fogalmazást — helyesírást a Major iskolában tanuljon. Tanitónőképzés. Kérjen tájékoztatót. Bocskai utca 4. Élethomfifogak, foptömés, foghúzás felelősséggel. olcsó árban RÁCZ GÉZA fogász, Mikszáth Kálmán utca 12. Rédikkhálózatra és Ülepre és azok szakszerű javítása Szemmán Andor villanyszerelömesterné! Kossuth Lajos-sugárut 18’ ~BÖRKABÁT felé^,ki alakítást, javítást vállalok. Gábor Imréné, öthalomutca 1/b. ^ SZEGEDI NÉPSZAVA | Megjelenik hétfő kivételével minden reggel.. 1 Felelős szerkesztő: MAGYAR LÁSZLÓ. ! Felelős kiadó: PAPDI GYÖRGY. I Szerkesztőség: Petőfi Sándor,sugárút 6. Telefon: 300. Kiadóhivatal: Kárász utca 11. Telefon: 502 Kéziratokat n őriz meg és nem ad vissza. aszerkesztőség. Az x-el megjelent közlemények dijazottak HALADÁS NYOMDA ÉS KÖNYVKIADÓ SZÖVETKEZET Szeged, Petőfi Sándor-sugárút 6 sz.ím. Felelős vezető: VEGE JÁNOS. 1947. Október 1. Cera István szegedi Postás SE szilyérielője Bundapvsl’n is el.sö helyezé.'it ért el. Az MTE által Viisámaji rendezi ti orszi^’o« II. oszü'dvii .sulyom-Rlö versenyen..^ mint i«mei-eivs.^ a szegedi Postás SE versenyzői is . ‘résztvittek. .A viadalon 2.5 induló vett részt- Minden súlycsoportban biztalmas küzdőjé;* folyt a helyezésekért., ésipon ezért elismerésrg méltók a szegiédiek elért eredménye,amely a következő: legsiny; 3. Gera II. 10 kg., könnyűsúly: 1. Gera I. 23.5 kg, Barna 235 kilogrammal, Viból vereséget szenvedett a Tivza fór* kosárlabda csapata Budapesten, ezütal • Goldbergertől 21:15 (9:4) arányban. A csütörtökön délután megrendezésre kerülő női középiskolás uszóbajnokság iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg az, egy«* középiskolák között. Edd-, több mint 101 nevezés érkezett a rendezőséghez. A Térszió esélyese a "leánykereskedelmi iskola, de a többiek is komoly eredményekre képesek A bajnokság 40 filléres egységáron megtekinthető az újszegedi versenyizodában. óiutUiceUUníSIt darabonként 630 forintért SZEREDAI-nál Kárász utca 10 és Cserzy Mihály utca 3. RADIO Október, szerda dUDAPEST 1. G-30 f'alurádió. 6.43 Ri-j Jíli torna. 7 Ikrek, műsorismertetés. 7.20. Reggeli zene. Közben: .Naptár. 8 Előadás. 8.15 Vangieraezek. 9 Szalonzene. 10 Hírek. 12 Déli harangsz. l.i.e.. 12.15 Ilinglemez. 12.45 Beszélgetés. 13 pintér .Anna magyar nótákat énekel, rigáló zenekisérettel. 14 Hirak. 14.10 ].lőadás. 11.30 Ifjusági énekkarok. 15 Rádióiskola. 15.35 Műsorismertetés. IS Felolvasás. 10-20 Utry .Anna és Szabó Miklós énekl-1, zongorakisérettel. 17 nirck. 17.10 Hadifogoly hiradó. 17.15 Vöröskereszt közlemények. 18A magyar emigráció írói. 18.20 Előadás. 1835 .Razzmuzsika zongorán. 13 Hanglemezek. 19.30 Fahirádió. 20 Hírek, sporthirek.20.20 Rádiókrónika. 21 Hiti szemle. 21.25 Időszerű kérdések. 21.50 Hírek oroszul. 22 Hírek, mit hallunk holnap! 22.23 Gordonkajáték z )ni.:'o. ak.sé;ellet. 22.50 Hanglemez. 23 'Janclemezek. 21 Hirok. a.io Hirek francia, angol és csi.peranió nyelven.. BUD.API-'ST H. 17 Tánclem.ezik. 18 Hi-1- ek. 18-05 Hangos hiradó. 18.20 Rádióhiing világhiradó. 19 Falurádió. 19.30 Hanglemaz. 20-30 Szabadegyetem, 21 Hírek. 21.13- Tánczene. 22-IP Hanglemezek. Közeli az A8i közlemények Vjtzigediek részére élelmiszerjegyosztás:. meghosszabbitva októter 2-án és 3-án a T alliuisz-féle vendéglőben. Balfasor 44. sz., 8-114 óráig. felsőváros bevárosi részén lakók részért élelmiszerjegyosztás meghosszabbítva október 2- án és 3-án a felsővárosi kultúrházban 8—14 óráig. A Tisza Lajos-körut és azokin belől levő Utcák, valamint Bécsi-, Moszkvai-, Londoni— körút és azon belül levő utcák lemaradt jegyei kiosztása a bőrvárosi filiskolában, október 4-ig meghosszabbitva. Somogyielcsiek részére a XI. utcai óvodában október, 2., 3. és 4-én. Felsőváros, fodorelei Tarjántelep, Oncsatelep. Felsővárosi ff. a Szilléri-sugárúti iskolában október 2. 3. és 4-én. Rókusiak részére élelmiszerjegyoszlás meg, hosszabbítva október 3-án és 4-én 8—14 óráig a rókusi kisieirházban. Móravárosiak részi :t élelmiszerjegyosztás meghosszabbitva október 2—3-án a Husztaféle vendéglőben, Pekási Sándor-sugárut 87. 8—14 óráig. Alsóvárosiak részére élelmiszerjegy-osztás meghosszabbitva október 2—3-án az alsóvárosi kilbirházban, 8 14 óráig. Október 4-én, Szentmihálytelken. október 5-én Kecskésterepen. október 6-7-én Röszkén lesz pólosztás az előző jegykiosztásihirdetményben megjelent helyeken, 8—14 óráig. Közellátási ügyosztály.."