Szegedi Uj Nemzedék, 1921. január (3. évfolyam, 9-24. szám)
1921-01-26 / 20. szám
Borzalmas gyilkosság a törvényszéki tárgyalóteremben Kovács András alperes leszúrta Timár János felperest, a halált okozott. A gyilkost elfogták Minden részletében páratlan gyilkosság történt kedden délelőtt 10 órakor a kir. törvényszék I. emelet 71. számú szobájában. Tárgyalás közben, melyen dr. Buday Kálmán törvényszéki bíró elnökölt, Kovács András mezőkovácsházai napszámos leszúrta régi haragosát, Timár János mezőkovácsházai megyei tisztviselőt. A szerencsétlen tisztviselő azonnal kiszenvedett, a gyilkost pedig rögtön letartóztatták. A borzalmas gyilkosság részletei a következők : Kedd délelőtt 9 órára idézték meg dr. Buday Kálmán törv. bíróhoz Kovács András és Timár János mezőkovácsházai lakosokat. A pörösködő atyafiak földbérlet elszámolási ügyben állottak egymással szemben, mint haragosok és mint ellenfelek. A szokásos jegyzőkönyvi kihallgatás után dr. Buday bíró a pörre vonatkozólag kérdéseket intézett a pörösködő atyafiakhoz. A szembesítés közben Kovács András szenvedélyes hangon korholta Timár Jánost, majd rárivált vészjósló hangon, hogy egész életét tönkre tette. Buday biró észrevette Kovács András feldúlt lelki állapotát és nyugalomra intette. De már a jóakaratú figyelmeztetés mit sem használt, a mindenre elszánt embert végzetes tettétől nem lehetett visszatartani. Kovács András egy pillanat alatt rávetette magát Timár Jánosra és ott fojtogatni kezdte. „Most leszámolunk, nyomorult“ hangzott el Kovács dörgedelmes kiáltása , és a hirtelen előrántott zsebkéssel felvágta a szerencsétlen Timár ütőerét. A vérfagyasztó esemény néhány röpke pillanat alatt zajlott le úgy, hogy a jelenlevő törvényszéki biró és a jegyzőkönyvvezető tehetetlenül állottak a borzalmas gyilkossággal szemben, csak midőn a szerencsétlen ember vére a magasba szökkent, kiá hoztak segítségért és fegyverezek le a gyilkost. Az azonnal előhívott törvényszéki orvosok már csak az elvérzés folytán beállott halált állapították meg. A gyilkost megvasalva szállították be az ügyészségi fogdázba. A gyilkosságra vonatkozólag később az ügyészségtől azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a gyilkos név szerint Kovács András, már több évet ült gyilkosságért és egyben veszedelmes kommunista hírében is áll, szerződésben kiköttetett a városnak 1920. november 1én érvénybelépő megváltási joga. Ez alapon a renitenskedő gázgyár javára a város 6 milliónyi megváltási összeget már bírói letétbe is helyezett. A várot e szerint kifizette a gázgyár árát. A közönséghez most már tehát a gyárnak annál kevésbbé van köze, mert a város által közvetve létesült szerződéses kapcsolat megszűnt. Hisszük és reméljük, hogy a törvényhatóság teljes tudatában lesz annak, hogy mivel tartozik Szeged sokat zaklatott és mindenből kiuzsora- társadalmának. — Orik és ékszerak javítását vállalom. Órák és ékszerek nagy válaszit*.... József ékszerész, Kárász-utca 14., Korzó-kávéház mellett Hl Napi híreit Ma: Naptár: 1921. január 26. Szerda: Kati, Polikárp és prot, Vanda. Napkelte T 6: 27 perc Napnyugta 4 ó. 30 perc. Időjárás: száraz, helyenkint fagyokkal. Somogyi könyvtár: Zárva. . Múzeum: Zárva Városi Színház. Kisértetek. Belvárosi Mozi: Farkas banditák. Széchenyi-Mozi, Littlefox. Vidéki előfizetőinket kérjük, hogy amenynyiben a régi előfizetések alapján fizettek elő, a különbözetet szíveskedjenek kiadóhivatalunknak megküldeni. A református egyházközség presbitériuma ma, szerdán délután 5 órakor az egyházi tanácsteremben rendkívül fontos ügyek tárgyalása végett gyűlést tart, melyen a presbitérium tagjainak teljes számban való részvételére számít az elnökség. Az egyetem kérdése a közgyűlés előtt. Kószó István nemzetgyűlési képviselő a mai közgyűlésen indítvánnyal fog fellépni. Az indítvány amellett szól, hogy annak a mozgalomnak, amelyet a polgármester az egyetem Szegedre helyezése érdekében indított, helyességét mondja ki s egy felirattal keresse meg a kultuszkormányt, hogy miután az előző kormány az egyetem Szegedre helyezését már elhatározta, ugyanezt az álláspontot foglalja el. Az indítványhoz a közgyűlést elkészítő a tanácsülés egyhangú csatlakozását jelentette be, mert különben nem tud megfelelni annak a kötelességének, melyet az egyetem kérdésében elvállalt. Házasság: Szabó Gyula gyárelnök leányát, Erzsikét e hó 27-ikén d. u. 4 órakor vezeti oltárhoz a felsővárosi minorita templomban Firkás Oszkár állami főreáliskolai tanár. Propaganda gyűlés. A József Ferenc Ő kir. fensége védnöksége alatt álló Gyermekvér és Mentő Egyesület vezetősége a helyi csoport megalakítása céljából propaganda gyűlést óhajt tartani a közeljövőben. A nemes és szép cél minden támogatást megérdemel. Földet kapnak a városi tisztviselők. A városi tisztviselők egyesülete beadványt nyújtott be a tanácshoz, hogy az alsótiszaparti bérföldeket a jövő gazdasági évre az egyesület tagjainak adja ki. A beadvány a tegnapi tanácsülésben igen hosszú vitát idézett elő annál is inkább, mivel a tanácstagok a kérdéssel szemben különböző álláspontra helyezkedtek. A polgármester nem tartotta helyesnek, hogy a földet kiveszik a földművesek kezéből s a tisztviselőknek adják, mert ezáltal elvonják idejüket és buzgóságukat a hivataltól. A tisztviselők segélyezéséhez elvben hozzájárul, de más módon kíván helyzetükön enyhíteni. Thuróczy főügyésznek az volt a véleménye, hogy a tisztviselőket földhöz kell juttatni, mert pénzzel nem lehet rajtuk segíteni. A tanács végre megegyezett abban, hogy a földet a jövő évre a tisztviselőknek adja, azonban kizárja közülük azokat, akiknek máshol már van örök vagy bérelt földjük. A jogosultak névsorát a tanács előbb majd elkészítteti s az előterjesztéssel csak azután lép a közgyűlés elé. A város, ha a jövő közgyűlés elfogdja előterjesztését, igen szép jelét fogja adni szociális érzésének, mert azáltal, hogy a földet kedvezményes áron adja ki, legalább másfél millió koronát veszít évenként. A Keresztényszocialista Párt f. hó 24-iki pártnapján Dr. Lippay György elnöki megnyitója után Bucsi István áll. főgimn.tanár a modern irodalom kinövéseiről tartott" értékes felolvasást, számos idézettel mutatta be a kritika tükrében annak hazafiatlanságát és művészietlenségét. Utána dr. Kelemen László titkár beszélt, beszéde elején megrajzolta a munkásság közelmúltbeli eltévesedését, majd rámutatott, hogy a munkáskérdés és nemzeti eszme között tartalmi összefüggés nincs, a munkásság minden jogos igényét kielégítheti alkotmányos úton a nemzeti államban is, amelynek elpusztításával semmit sem nyerne, ellenben a legnagyobb lelki értékeket veszítené el. Sidlovits Kálmán alelnök az Árvizsgáló Bizottság árdrágításait tette szóvá, amelynek jelentékeny része van abban, hogy a kolozsvári egyetem tanári kara idegenkedik Szegedtől. A szép számban egybegyűltek az előadókat meleg ünneplésben részesítették. Tanácsi vita a közkertek megóvása felett. Körmendi Mátyás a tanács útján egy indítványt terjesztett be a mai közgyűlés elé, hogy a sétányok és közkertek megóvása végett a város egy külön őrséget állítson fel, amely — mint a múltban — felügyel a parkok virágágyaira és árnyékot adó lombjaira. A tanács az indítványt helyesléssel fogadta, azonban — miként a polgármester megvilágította — a városnak nem áll módjában, hogy keresztül vigye, mert a minden oldalról igénybe vett költségvetést legalább negyed millióval terhelnék meg, ha csak tíz embert fogadnak is, ami a sétányok nagy számához igen kevés. „370 főből álló rendőrségük van, — mondotta a polgármester — amely dicséretére legyen mondva, jól vigyáz a közvagyonra. Amióta ilyen nagy rendőrségünk van, a fákat sem irtják“. „Különösen, mióta nincsenek fáink“ — fejezte be a vitát Bokor Pál h.polgármester. SZEGED, ÚJ NEMZEDÉK BOR HARISNYA pénteken, szombaton, vasárnap. Indítvány a gázgyár zárgondnokság alá helyezésére. A ma délután 4 órakor kezdődő városi közgyűlésre Balogh Lajos törvényhatósági bizottsági tag indítványt nyújtott be, hogy a város hatósága tegyen sürgős lépéseket a gázgyár üzemének zárgondnoki kezelés alá vételére. Egyben javasolja, hogy a közgyűlés a gyárüzemnek folytonos és hathatós ellenőrzésére tizenötös bizottságot válasszon. Tudvalevő,, hogy a gázgyári 1921 január 15 ŐR HARISNYA pontoban, szombaton, vasárnap. — Hamis csontfogakért, arany- és briliiáns ékszerekért legtöbbet fizet Gáspár, Kölcseyutca 2. Óra- és ékszerfartás olcsón. Szesztilalom szombati napokon. Körmendi Mátyás szegedi iparos a munkásság érdekében indítványt terjesztett a közgyűlés elé.. Indítványában Körmendi Mátyás javasolja, hogy szombaton este 6 órától vasárnap reggel hét óráig a korcsmárosok semmiféle szeszes italt ne mérhessenek ki. A javaslatot a tegnapi tanács mérlegelés alá vette. Én nem pártolom az indítványt — mondotta Bokor Pál — mert a munkásságnak csak szombat este van módjában, hogy hat napi munka után egy kevés szórakozásnak éljen. A javaslatot a polgármester sem támogatta, mivel véleménye szerint elég szesztilalom az, hogy a bor ára 50 korona. Lakatosok, akik a művégtaggyártás elemeit megtanulni akarják a budapesti állami művégtaggyárban kiképeztetnek. Érdeklődők jelentkezzenek a hadigondozó hivatalban, Dugonics-tér 2. — Fehér, fekete, barna és bordó harisnyák nagy választékban Komlósinál, Kölcsey-utca 3. Szolid árak. — Cooper Bőrharisnya címü legszebb regényét egyik amerikai filmgyár megfilmesítette. A bemutató óta valóságos versengés indult meg a nagyszerű film megszerzéséért. A Belvárosi Mozinak sikerült a híres filmet a vidéken elsőnek megszerezni és a péntek, szombat, vasárnapi műsorában fogja bemutatni. Szélvihar Budapesten. Hétfőn délután orkánszerű szélvihar dühöngött a főváros területén. Olyan elemi erővel pusztított, hogy az utcákon fákat csavart ki, kerítéseket döntött ki és házfedeleket sodort le. Természetes, hogy sok szerencsétlenségnek volt okozója e szokatlan szélvihar. A mentőket percen kink hívták a főváros különböző részeibe első segélyt nyújtani. A balesetek közül több egész komoly eset, sőt három halálos kimenetelű sérülés is történt. A Thököly-út 47 sz. ház tetőzetéről súlyos cserépfedezetet sodort le a vihar s a kövek e egy 25 év körüli fiatalember fejére zuhantak, aki a helyszínen szörnyethalt. A Lövölde-tér 2 sz. előtt Kocsis Sándorné cselédasszony járt hasonlóképen szerencsétlenül. A mentők a Rókus-kórházba vitték, ahol a beszállítás után nyomban meghalt. A Német-utca 2 sz. ház előtt egy épülőfélben levő falat döntött ki a vihar és Schweiger Alfréd és Bier Gyula üvegessegédeket temette maga alá. A mentők súlyos sérülésekkel a Rókus-kórházba vitték őket. Egy szélroham a Botor-ucca 8 sz. ház előtti járdáról a Dunába sodorta egy napszámosnak hét éves Kovács Erzsi nevű leányát. A kislánynak csak a holttestét tudták kifogni a Dunából. — Douglass Fairbanks a ma élő amerikai moziszínészek legnagyobbika. Egy-egy fellépéséért egész kisvagyont fizetnek. Legtöbb filmjét ő maga írja és főszerepét ő maga játsza el. Feleségével, ki szintén híres mozistár, évi 20 millió dollárt keres, ami a korona mai értékére átszámítva 1 és fél milliárdra rúg. Ez a híres filmszínész most a Belvárosi Moziban játszik a „Farkas banditák“ című cowboy drámában. A műsort még egy sláger dominálja, a „Megtorlás“ című dráma. Még sok ma és szerdán van műsoron. — Fisassan elő Szeged legelső és legnagyobb kölcsönkönyvtárában Szalaynit, Kigyó-u. 1. ” -