Szegedi Uj Nemzedék, 1925. február (7. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-01 / 26. szám
Ausztria Németországhoz akar csatlakozni London, jan. 31. A Daily Telegraph diplomáciai munkatársa azt írja, hogy Ausztria új pénzügyi és gazdasági nehézségeinek kérdése épolyan gondot okoz a Nemzetek Szövetségének, mint a szövetségesek diplomatáinak. A Nemzetek Szövetsége körében nyugtalanságot kelt az a gondolat, hogy esetleg kudarcot vall Ausztria talpraállítása, amely egyike volt a Népszövetség kisszámú hatályos teljesítményeinek. Úgy tudják, hogy Dinghoffer dr. és Frank dr. berlini útjának a birodalomhoz való csatlakozás felől tájékozódásszerzés volt a célja. A népszövetségi tanács bizonyára vonakodnék ehhez a csatlakozáshoz az engedélyt megadni, de ha Ausztria pénzügyi téren újból összeomlik, akkor a mostani jóakarat és türelem is kimerül és problematikussá válik, hogy váljon a Népszövetség hajlandó lesz újból megmenteni Ausztriát vagy pedig magára hagyja, hogy más után keresse üdvét. Az ilyen válságok elkerülésére minden lehetőt el kell követni. Véresre verték a magyar párt baranyai jelöltjét Szabadka, január 31. Kiskőszegen tegnap előtt éjszaka ugyanolyan politikai merénylet történt,mint Krafft dr. német képviselő ellen. Az áldozat Varga János, a magyar párt baranyai jelöltje, akihez az éjszaka idején banditák hatoltak be és véresre verték, úgy hogy eszméletlenül terült el. Állapota nagyon súlyos, ugyanakkor Varga János házában tartózkodtak a magyar párt zombori vezetői, Vámoscher Ernő és Palásthy Ödön, akik Kiskőszegen választási agitációban vettek részt és Varga János magánál tartotta őket éjjeli szállásra. A banditák az automobiljukat elpusztították, az autó börpárnázatát lefejtették, a köpenye Emlékezzünk a régiekről ! Irta: Iván Mihály | Id. Bitó János bátyánk megbocsájtja nekünk azt a vakmerőséget, hogy él-ményeit, régi világbeli megemlékezéseit napvilágra teregetjük. De ahogy a múlt egyik péntekén éppen halpaprikásfőzés közben találtuk, ellenállhatatlan vágyat éreztünk bepillantani abba a híres halászéletbe, melynek hosszú évtizedeken keresztül főkormánybiztosa volt ő. Hajh, szép élet lehetett az, amikor hercegek, grófok, bárók, sőt maga az öreg király őfelsége is megnyalta a tíz ujját azután a halpaprikás után, melyet szabadtűznél, egyszerű vaskondérban Bitó János saját maga, mint széles e vidék leghiresebb halászmestere főzött a kákabélű méltóságoknak. Bitó János bátyánk ötvenhat esztendeje dacára is felér öt hat mai puha legénykével. Arcán ott piroslik a munka nemessége, az idő viszontagságával dacoló egészség s amint nem valami túlságos lassan beszél, megelevenedik előttünk a régi Szeged a maga hamisítatlan alföldi halász életével, magyar embereivel, színes, hangulatos népszokásaival, kultúrájával, íróival, újságíróival, sőt János bátyánk emlékezetében ott ólálkodik még mindig egy-két színész vagy színésznőcske is — a régi jó időkből, amelyek elmúltak immár. (Bocsánat a színésznőkkel kapcsolatos indiszkrécióért, hiszen értesülésünk szerint János bátyánk ezeknek nagypéntek szent ünnepén csak halpaprikással szolgált s élvezettel hallgatta ilyenkor azt a művészi matinét, melyet a színészek minden ilyen alkalommal rögtönöztek.) Senki olyan élvezetes előadást nem tud tartani Mikszáth Kálmánról, Kemechey Jenőről, Tömörkény Istvánról, vagy Móricz Pályáról, mint János bátyánk, aki feledhetetlen szép napokat töltött a magyar irodalom fenti kiválóságai között. Még akkor sem feledkeztek meg róla, mikor már itt hagyták Szegedet s a fővárosban verekedtek a magyarság igazáért. Még onnan is lejöttek tizenötöd-, huszadmagukkal szombat esténkint halpaprikásra s Bitó uramnál két pengő forintokért egész éjszaka mulathattak s ehettek-ihattak annyit, amennyi csak beléjük fért. Nem akarván azonban összekompromittálni a dolgokat és egy szuszra elmondani mindent, majd szép sorjában meséljük el ezeket a históriákat, megemlékezvén János bátyánknak a halászinas, halászlegény és halászmesteri korszakáról, majd pediglen elmeséljük az a keserves katona életét, amikor is egy alkalommal olyan huszárnadrágot kapott az őrmesterétől, amelyen elől is, hátul is volt zsinór és őkegyelmét, éppen amikor legjobban feszített benne, kegyetlenül megmosolyogták a felsővárosi lányok. Szerinte nem péntek a péntek, ha nincs halpaprikás s épp azért a pénteket gyermekei és unokái között tölti mindig, mert saját maga szereti megadni mindennek a savát , borsát. Ő főzi a nagyszerű halpaprikást, míg élete párja egy hosszú élet harcaiban és vesződségeiben a metélt tésztát csinálja meg, de úgy ám, hogy az ebéd végén kérő kicsinyeknek mindig jusson elegendő csizma. János bátyánk szereti az újságírókat, mert nem egyszer mulatozott velük hajnali órákig és sohasem haragudott meg, ha a mulató cimborának véletlenül nem volt pénze. — Majd megadja! — Szokta ilyenkor mondani. De ha valamelyik elfelejtette megadni, azért sem haragudott. A kérdéses pénteken már túl volt a munkán, midőn felkerestük. A régi rendhez híven ő maga végzi még mindig az elosztás munkáját. Egyenkint szedegeti elő az asztalnál ülők tányérját s adja ki a porciót. Hasonnevű fia, ki egyetlen reménye és büszkesége János bátyánknak, kiváló borocskát kotorász elő pincéjének titkos rejtekhelyeiből s koccintunk. — Igyon, kedves öcsém, —kinál János bácsi — úgyis cudar időket élünk. — Bizony, a régiek jobbak, valószínűleg jobbak lehettek. — Hogy jobbak-e? Meghiszem azt! Uram, én a két kezem becsületes munkájával kétszázhetven holdat szereztem, boldogságuk ne legyen a bitang rácoknak, most azok garázdálkodnak benne. — Nézzen ide a tenyerembe, csupa egy törés, ötven év óta dolgozok éjjelnappal. Még kölyök voltam, mikor befogtak a munkába, mint halászinast és jártam a Tiszát messze nagy területeken. Hét éves koromban kezdődött ez a törés a kezembe s azóta alig pihentem valamit. — Jó egynéhány esztendeig voltam halászinas s húsz esztendeig tartott, amig halászmester lettem. Nem egyszer mentem tönkre, de imádkoztam és dolgoztam. És az Isten megsegített. — No, hogy tetszik a paprikás? — Minden pénteken megenném, olyan kitűnő. — Ez a vinkó sem rossz ugye, pedig idei. — Hát bizony, nehéz volt az élet, de Istentől kell várnunk mindent, boldogságot, egészséget, erőt. Szerettem mindig a hitemet s az vezérelt a boszszú után. — Milyen vallásos lettél egyszerre — szólt itt közbe János bátyánk élete párja. — Nem értesz te hozzá asszony, mit beszélsz közbe ? És János bátyánk mesélt. Elmondta lassan élete folyását s megemlékezett azokról a kedves régi cimborákról, akik vele mulattak valamikor a Kistisza utcai vendéglőben s akik közül nem egy költözött már el az örök hazába. Egyszerre elevenedtek meg a téli homályban a tavalyi kitűnő vinkó mellett régi emberek, régi események. Bitó János bátyánk kotorászott emlékei között és ahogy ő megrajzolta a réi szegediek életét, úgy fogjuk mi is alkalomról-alkalomra tovább adni az öreg halász meséjét. Cipőszükségletét rendelte ifj. Metzgernél, Feketesas-utca 18. Telefon: 1060. Ballonokat, öltönyöket divatosan készít Tulliusz, Dugonic Star 11. Telefon: 889. SZEGEDI UJ NEMZEDÉK 1925 február 1., vasárnap. geket és sok ruhadarabot elraboltak, kocsin elmenekültek. Varga János állapotát orvosai életveszélyesnek mintegy 40.000 dinár értékben és tartják. A Szegedi Gazdasági Bank válsága (Saját tudósítónktól.) A Szegedi Gazdasági Szövetkezet, mint ismeretes, a múlt évben bank-részvénytársasággá alakult. Ez a bank most rövid működés után váratlanul válságba került. Jelenleg a Pénzintézeti Központ egy igazgatója és főrevizora foglalkozik azzal, hogy az üzleti könyvek tüzetes átvizsgálása után a statisztikát felvegye és megállapítsa. A helyzet csak ennek megtörténte után fog tisztázódni. Egyelőre csak annyit közölhetünk, hogy kilátás van arra, hol az ügy kedvező rendezést és megoldást nyer. Hatalmas mértékben csökkent az iparosok adófizetési képessége Nem szabad megkezdeni az 1925. évi adókivetést, míg nem tájékozódnak az ipar mai válságes helyzetéről (Saját tudósítónktól.) Az iparos társadalom sohasem ért olyan súlyos és válságos időket, mint a mai. Helyzetük egyenesen vigasztalan. Vannak iparosok, kik hetek, sőt hónapok óta munka nélkül állanak, de még a szerencsésebbeknek is csupán annyi megrendelésük van, hogy mindennapi megélhetésüket nem kell épen kölcsönből, szerszámaik elkótyavetyélésével pótolniuk. Szegeden azonban egyetlen olyan iparos sem akad, aki a közszolgáltatásokat nehézség nélkül tudná teljesíteni, sőt az a helyzet, hogy a legtöbb iparos már kimérhette hitelforrásait, úgy hogy egyre szaporodnak adóhátralékaik. Iparosok, akik sohasem gondoltak arra, hogy bankkölcsönt vegyenek fel, ma a kényszerhelyzet súlya alatt egyik banktól a másikig kilincselgetnek egy kis hitelért. A legkétségbeejtőbb azonban az, hogy a mai állapot enyhítésére még reményt sem táplálhatnak. Ami csekélyke pénz néha befolyik, alig elég arra, hogy családjaikat élelmezzék belőle. Adófizetésről szó sem lehet másként, mint hogy az esetleg raktáron levő kész áraikon adnak túl, hogy a késedelmi kamatokat elkerüljék. A mai adórendszer alatt ilyenformán valósággal nyög az iparosság, az a társadalmi osztály tehát, amely produktív élethivatása folytán az ország legértékesebb elemeit adja. Általános követelmény, természetszerűen folyó szükségesség tehát, hogy a mai adórendszert, ha már nem hajlandó megváltoztatni a kormány, azt a viszonyoknak megfelelően alkalmaztassa. Az 1925. évi adófizetések részben már megkezdődtek, de nemsokára sor kerül a jövedelemadó kivetésére is, az adóvallomások benyújtása után pedig az általános kereseti adó kivetésére. Főkép e két adónem kivetésénél kell az idén a pénzügyi hatóságnak méltányosan eljárni az iparossággal szemben. Addig, míg az iparosság helyzetéről tiszta képet nem alkot magának a kivető hatóság, míg a szakmákkal való tanácskozások útján, nem szerez tudomást az ipar mai válságáról, nem szabad hozzákezdeni az adókivetési munkálatokhoz. Az idén szó sem lehet arról, hogy a múlt évi, az 1924 évre érvényes adótételeket állítsák be ismét, mert ez csak a fellebbezések lavináját indítaná meg s az 1924. évi adókivetéshez hasonló revíziókat provokálna ki. Ez pedig az államnak sem érdeke. A pénzügyi kormánynak is számos intézkedést kellene tennie ezzel kapcsolatban. Elsősorban új rendelettel kell szabályoznia az adóvallomások módját, egyszerűsíteni kell az idevonatkozó komplikált rendelkezéseket s főképen azokat egy öszszefoglaló rendeletben kiadni. A ma érvényben levő adórendeletek valósággal kaotikusak, egyes intézkedések nem egyszer egymásnak ellentmondanak. Ily és hasonló intézkedésekre már azért is szükség van, mert az iparosságnak a teljes üzleti pangás miatt 25—75 százalékig csökkent az adófizető képessége. Fuvarosok, ha diélben találkoznak (Saját tudósítónktól.) Székely Sándor és Jójárt Mihály fuvarosok hoszszabb idő óta üzleti viszonyban állottak egymással. Kölcsönösen vettek és eladtak lovakat, járműveket, lószerszámokat, megfelelő áldomásokkal kisérvén az üzletkötések eredményes perfektuálását. Az üzleti összeköttetés során azután Székely Sándor nagyobb nyereséggel és önhatalmúlag eladta Jójárt Mihály paripáját. Miután pedig a ló eladási árát nagyrészben felemésztette a perfektualitási áldomás, Székely Sándor egy kocsival és egy lószerszámmal kárpótolta üzlettársát, akinek azonban a lószerszámra és a kocsira még rá kellett fizetnie. Ez a ráfizetési összeg volt azután oka annak a déli találkozásnak, amelynek eredményeképen Székely Sándort és apósát, Rácz Antalt az ügyészség rablás bűntette címén helyezte vád alá. Ugyanis az üzlettársak összekülönböztek a ráfizetési összeg miatt. Székely 75000 koronát követelt, míg Jójárt szerint a kifizetett 25000 koronával megszűnt minden tartozása. Jójárt ennek alapján nem is fizetett s Székely Sándor állítása szerint „messze kerülte a házuk tájékát." Székely Sándor jogosnak érezte követelését és többször kereste Jójártot, akit azonban nem talált. Egyszer azután, az elmúlt év augusztus