Szegedi Uj Nemzedék, 1925. június (7. évfolyam, 124-145. szám)

1925-06-03 / 124. szám

Sieged, 1925., junius 3., szerda Ara: 1500 karona. Karsiztény politikai napiVap. Elfifizetési árai Kt­m­ slátusra , 30.000 K fiám ára 1SOO kor., Teaár- és ünnepnap 3000 K Zsaikelé Aség és kiadd­­hivatal: inni, UiTiru­-K­GI 10. SL Telefon: 153 VII-ik évfolyam, 124. szám. Pésselkesítd: DOBAT OTULAdi. A Siriu-Sztntni tnnil líik|iDSk, I MANSz, i Minv leozstí SziiGisi|és I TilAba­llzifstii­ kintalis lii­t. Megjelenik minden nap korán rcegel. Postatakarékpénztári szím­la 8819 A hisek nem haltak hiába... *) Ünnepet ül a keresztény világ, a megbátorodás, a lelkesedés, a ne­mes elhatározás, a cselekvés ünne­pét... Annak a magasztos és szent jelenetnek emlékét üli, midőn a Szentlélek tüzes nyelvek alakjában megjelent az apostolok feje fölött, utasításul adván nekik, hogy elmen­­vén a világ minden zugába, hirdes­sék az evangéliumot, az isteni igaz­ságokat s ha kell hitüket életükkel is pecsételjék meg . . . Csoda történt akkor . . . Bár új­ból megismétlődnék e csoda s bár az Úr tündöklő magasságából a Szentlélek varázsos ereje újból le­­szállna s megihletvén a nemzet ve­zéreinek, apostolainak homlokát, el­­küldené őket, hogy a világ minden táján és nyelvén hirdessék a ma­gyarság megaláztatását, megnyomorí­­tását , titáni küzdelmét, azét a ma­gyarságét, mely a maga romlása árán vérével és életével évszázadokon át védte Európa kultúráját, keresztény­ségét és békéjét a keleti barbárság pusztításai ellen. Annak a magyar­ságnak kálváriáját és elvitázhatatlan igazságát, mely nem hódítási vágy­ból, hanem szövetségesei iránti hű­ségből és becsülettel megfeszített idegekkel évekig állta az ágyú- és géppuskaerdők pergőtüzét, mely pa­takokban ontotta vérét a összes had­­tereken s amely most tragikus sor­sában csalódottan, kétségek között s mint feldúlt fészkén a bánatos ma­dár, szárnyaszegetten áll rabló szom­szédok zsákmányává lett hazája rom­jai fölött. Nagy és vitéz volt a ma­gyar, melynek fiai erős hitü, hűség­ben kipróbált, igazi férfiak voltak, kiknek szemében a lelkesedés és hazaszeretet mámora lángolt s akik halált megvető bátorsággal áldozták fel életüket s most jórészben idegen földben porladoznak, várva a dicső­séges feltámadást . . . A mai nap az ő napjuk is, vagy azt mondhatnám, csak az ő napjuk, az ő ünnepük. Azoké, akik az örök magyar szabadságharc szimbóluma és riadója, a magyar lélek fenséges erejével megaranyozott trikolor alatt magyar dallal az ajkukon mentek a Kárpátok gerincére, az Aldunához, Adria kéklő vizére, azokra a szenve­désekkel kirakott utakra, honnan nem tértek többé vissza szeretteik­hez. Azoké a mai ünnep, akik el­mentek a nemzeti dicsőség tövises utján s kiknek kiömlött vérük nyo­mát nyolc ország tömegsírjai mutat­ják, melyek alatt száz és százezer számra alusszák örök álmukat a 20-ik század magyarságának halha­tatlan hősei, az ismeretlen nemzet ismeretlen katonái. Mi, akik jórész­ben szintén átszenvedtük a világhá­ború borzalmait s a pergőtüzek gyehennáját, az emlékezés glóriáját fonjuk az ő sápadt homlokukra, kik­nek kardjuk élén és szuronyuk he­gyén a jövő reménye reszketett s kiknek utolsó rohamuk dobajában egy nagy és boldog magyar élet ígérete bontakozott ki. Nem haltak ők meg, a hősök, csu­pán fáradt testük tért megpihenni, de lelkük, nevük ragyogó nagysága *) *) Részlet dr. Tóth Imrének a hősök emlékünnepén mondott magasszárnyalású beszédéből, és... Az ő nevüket visszhangozzák a doberdói sziklák, a wolhiniai mo­csarak, a flandriai csatornák, a szerb hegyek, a mezopotámiai földek, a kárpáti hasadékok, a megtorolt ar­­gonnei erdők és tengerek mélye, melyek mindegyike magyar vitézség­ről s magyar becsületről regél . . . S vájjon mi lett a jutalma a vi­tézségnek? Az, hogy a gazság, az elvetemült­ség, a rövidlátás beszeny­­nyezte múltúnk minden dicsőségét elrabolta jelenünket. Elvette tőlünk az Erdélyi érchegység aranyát, vasát, szenét, elzárta a nyugat felé vezető utat s a magyar vizekre rabló gá­lyát eresztett. A szomszédunkban lévő végek felől hangtalan zokogást és elrablott városaink panaszát hozza felénk a tavaszi szellő az égboltozaton úszó felhők fehérségük­ben is sötétek mint a koporsók, apáink s öreg apáink lelke vándo­rol bennük, mert szolgaföldben nem nyughatnak s mert felrázza őket magyar álmukból a cseh, oláh s rác martalóc ... A magyar anyák idegeneknek szülnek . . . Nincs fa, melyből hajlékot építsünk, nincs vas, mely ekévé, karddá élesedjék. Hegyek parancsolnak a síkságnak, cseh, rác és oláh a büszke, dacos magyarnak . . . Magyarország sok megpróbál­tatáson esett már át. Ezer éves múltjában rajta tombolta ki dühét kelet minden veszedelme, viharja és orkánja. Sok vihar rázta meg a magyarság ezer éves fáját s törte le ágait, de a fa dacolt a viharral s törött ágakkal is ott maradt az anyaföldbe kapaszkodva s büszkén emelte fel koldus koro­náját az ég felé. Az utolsó megpróbáltatás, az utolsó orkán nagy sebet ütött testén. Nemcsak lombját tépte le, de tör­zsét is kettéroppantotta; kiütötte ke­zünkből a kardot, belénk fojtotta a szót , gúzsba kötötte a magyar vágy nagyratörő lendületét. Koporsót ké­szített, sirt ásott részünkre, hogy ebbe temessen bennünket a feltá­madás reménysége nélkül . . . De nem és ezerszer nem! Mi élni akarunk és élni fogunk. A remény, igazságunk tudata, elszánt akarat és törhetetlen hit és lelkünk­ben s ökölbe szorított kézzel várjuk a pillanatot, hogy millió magyar ököl vad erővel csapjon a rablók fejére s hogy felborítsa azt a kár­tyavárat, melyet száz és százezrek sírján, börtönök és bitófák mellett, vérpatakok partján épített a bűn, a gyalázat, az árulás. Koporsónkon lángoló belükkel izzik a mi élni akarásunk, a mi fogadkozásunk, a mi szent esküvésünk, hogy : Nem, nem, soha ... ! A viharok által felkorbácsolt ten­gert nem lehet lecsillapítani; a szív­nek megtiltani nem lehet, hogy ne dobogjon, a gondolatnak, vágynak nem lehet gátat vetni, hogy hova szálljon, a mi vágyunk pedig száll, s a Vaskaputól a Kárpátokig, a Lajta mentén le a Muraközön át a kéklő Adriáig meghúzza azt a vo­nalat, a meddig a mienk volt és mienk marad minden . . . Hősök, magyar névtelen katonák ! Nem haltatok meg hiába. S ti rok­­kantjai a világégésnek s ti vitézek, kik köztünk jártok-keltek, nem hiába véreztetek és szenvedtetek az ezer éves rögért. Dereng . . . Firkád az uj élet hajnala ... ! És mi fiatalok és vének, pelyhedző álló gyermekek készülünk az uj életre, a nehéz, küzdelmes, verejtékes, de boldognak ígérkező életre. Célunk világos: az á integer Magyarország; eszközünk pedig: az erő, kitartás, törhetetlen hit, a magyar igazság s a verejté­kes, szakadatlan munka . . . Mi dolgozunk, acélozzuk karjain­kat, élesítjük a kardot s felkészülve várjuk az első­­ fegyverdörrenést ! Beniczky Odfin volt belügyminiszter a liberális Az Újság hasábjain megrágalmazta az államfőt Az Újság pünkösdi számát tiltott dolgok közlése miatt elkobozták Az egész ország hazafiasan érző közönsége példás megtorlást kíván — Beniczky ellen megindult az eljárás Budapest, június 2. Bethlen mi­niszterelnök genfi útjával kapcsola­tosan a hazafiatlan liberális kétszí­nűség újabb, de immár nem szokat­lan meglepetést hozott. „Az Újság“ pünkösdi, május 31-iki számában „Beniczky vallomásai a Somogyi gyilkossággal kapcsolatban" cím alatt megjelent közlemény miatt, cikke nagy felháborodást keltett, az illeté­kes kormányhatóságok azonnal meg­felelő intékedéseket foganatosítottak. Beniczky Ödön ellen hamis vád vét­sége, kormányzósértés vétsége és hivatali titoktartás megsértése miatt, az „Az Újság“ ellen pedig tiltott cikk közlése miatt az eljárás meg­indult. A budapesti kir. büntetőtörvény­­szék vizsgálóbírája, az „Az Újság“ című politikai napilap a múlt hó 31 ikén megjelent 122-es számának a lefoglalását elrendelte, minthogy abban „Beniczky Ödön vallop­ása a Somogyi gyilkosságról“ felirat alatt megjelent cikk az 1923. évi 34 ik t.-c. II. §-a alá eső 2-ik pontjának a bekezdése szerint minősülő és az 1920 évi első törvénycikk 14-ik §-ára tekintettel a kormányzósértés vétségét és az 1912 évi 33-ik t.-c. 254 ik §-ába ütköző és a 263 § szerint büntetendő tiltott közlés vét­ségének a jelenségeit tünteti fel (Az 1912-ik évi 33­­.­c. a hadügyi ka­tonai bűnvádi perrendtartásról szóló törvény.) Az üggyel kapcsolatosan elterjedt az a hír, hogy Beniczkyt e miatt letartóztatták. Azonban az első ma­gánjelentésekkel szemben megállapí­tást nyert, hogy Beniczkynek tegnapi letartóztatása semmiféle összefüggés­ben nincs az „Az Újság“ közlemé­nyével. Azért tartóztatták le, hogy elszenvedje azt a 14 napi fogházat, amelyet Sréter volt honvédelmi mi­niszter megsértése miatt szabtak ki rá. Június 1-én 3 óra után néhány perccel jelent meg a lakásán Be­niczky Ödön, akit az ott várakozó detektívek felszólítottak, hogy kö­vesse őket a főkapitányságra. Be­niczky a detektívekkel egy autó­taxiba ült és a főkapitányságra ment. Beniczkyt kedden hallgatták ki és vallomásától teszik függővé, hogy mások ellen is kiterjesszék-e a vizs­gálatot. Az éjjeli órákban Fényes László felkereste Beniczkyt cellájában és részére élelmiszert vitt be. Az „Az Újság“ elkobzása igen gyorsan ment végbe. A rendőrség elkobozta a kávéházakban levő pél­dányokat, a postán pedig letiltották az összes vidékre menő példányokat, úgy, hogy az „Az Újság“ pünkösdi számát a vidéki előfizetők javarészt nem kapták meg. A politikusok és közéleti férfiak legnagyobb része a pünkösdi ünne­peket a fővárostól távol töltötte, ezért Beniczky Ödönnek a Somogyi- Bacsó gyilkosság ügyében tett köz­lése csak tegnap délelőtt kezdte intenzívebben foglalkoztatni a poli­tikai köröket. Jól informált helyről szerzett értesülés szerint már koráb­ban tudomással bírtak arról, hogy Beniczky a hivatalos titoktartás alól való felmentését igyekezni fog úgy kihasználni, hogy vallomásával a kormánynak minél nagyobb kárt okozzon. Köztudomású az az en­gesztelhetetlen gyűlölet, amellyel Be­niczky a kormányzó úr személye el­len viseltetik, ez vezette őt legtöbb politikai megnyilatkozásában eddig is. Beniczky célja volt a kormányzó kompromittálásán kívül az is, hogy a kormánynak ebben a pillanatban, amikor a miniszterelnök külföldön az ország tisztviselői kara érdekében súlyos ügyekben tárgyal, a külföl­dön nehézségeket okozzon, idehaza pedig a miniszterelnök távollétében lehetőleg komoly válságot idézzen elő. A nyilatkozatában a kormányzó­nak imputált valótlan vallomásokon kívül újat nem mond. Tendenciózus a kormányzó személyének ebben az ügyben való belekeverése, amelyet a parlament bal szárnya minden való­színűség szerint igyekezni fog ki­használni és elmérgesíteni. A kor­mányzó ellen irányuló vallomás Be­­niczkyhez közelálló két-három poli­tikustól eltekintve osztatlan felhábo­rodást keltett politikai körökben. Valósannak, hogy ez az úgynevezett vallomás, amely magán viseli a ten­denciózus, rosszindulatú és felületes riport jellegét, többeknek színes és bizonyos célokat szolgáló hangulat­keltő munkája. Nincsenek benne új dolgok, mindössze azok a kitételek, amelyek a fővezér személyére vo­natkoznak. Valótlan az is, hogy Osten­burg ezredesnek a Somogyi­­üggyel kapcsolatban levele van a kormányzótól. Ilyen levél vagy írás egyáltalán nem létezik. Az Új Nem­zedék munkatársa előtt illetékes he­lyen kijelentették, hogy ilyen levél­ről semmit sem tudnak és ameny­­nyiben mégis léteznek és bárkinek birtokában volna, az nem egyéb, mint apokrif. A kormánynak ebben az ügyben semmiféle titkolni valója nincs és az egész npvet a nann.

Next