Szegedi Uj Nemzedék, 1925. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1925-10-01 / 222. szám

1925 október 1., csütörtök SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK — A megégett soffőr. Debrecenből je­lentik : Súlyos autószerencsétlenség tör­­tént a napokban a Hajdúböszörmény felé vezető országúton. Nagy Béla soffőr üres autójával igyekezett Hajdúböszörmény felé, amikor körülbelül fél után defektus érte a kocsit. Nagy kénytelen volt megállani, leszállt az autóról, hogy azt megjavítsa. Amikor az autó javításával elkészült, szinte teljesen átitatta ruháját a sok ben­zin. A szerencsétlen ember azonban ezt nem vette észre és munka után mielőtt beszállott volna a kocsiba, öngyújtójával cigarettára akart rágyújtani. Az öngyújtó lángja véletlenül megérintette a benzinnel átitatott ruháját, mire Nagy szempillana­tok alatt lángba borult és hamarosan lángra kapott a haja is. Nagy a földre vetette magát és a homokban néhány­szor meghempergett. Nagynak nehezen sikerült égő ruháját eloltani, mikor azon­ban a tűz elaludt, már eszméletlenül fe­küdt a földön. Súlyos égési sebeket szen­vedett és csak hajnaltájban találtak rá a sötét országúton Egy arra haladó szeké­ren beszállították Debrecenbe, ahol a klinikán ápolás alá vették. Állapota rend­kívül súlyos és életveszélyes olyannyira, hogy kérdés, életben marad-e.­­ Hónapok óta lopta a főváros di­vatáruüzleteit egy család. Budapestről jelentik. Több előkelő fővárosi cég a mi­nap feljelentést tett a főkapitányságon, hogy divatáruüzleteikből ismeretlen tette­sek hónapok óta nagymennyiségű árut loptak el anélkül, hogy sikerült volna nyo­mára jutni, miképen történt a lopás. A rendőrség a legnagyobb apparátussal indí­totta meg a nyomozást a tettesek kézreke­­rítésére és ez több napi munka után si­kerrel járt. Megállapította ugyanis a ren­dőrség, hogy a lopásokat Kugler Árpádné ás annak leánya, Niklás Ferencné Kugler Margit követte el. Kugler Árpádné rovott­­multa asszony, aki nemrégen töltötte ki három és fél évi fegyházbüntetését, ame­lyet a bíróság különböző betörések és lo­pások miatt rótt rá. A nyomozás során ki­derült, hogy Kuglerné és leánya elegánsan öltözve, vásárlás ürügye alatt tért be a le­gelőkelőbb belvárosi divatáru kereskedé­sekbe és akkor követték el a lopást. Kug­­terné minden egyes esetben , komolynak lát­szó alkudozásokba bocsátkozott a divatáru­kereskedések alkalmazottaival és ugyanak­kor leánya végszámra rejtette köpenye alá a kiszolgáló asztalon fekvő selymeket és vászonneműeket. Az üzletekből természe­tesen eltávoztak anélkül, hogy bármit is vásároltak volna. A tolvaj asszony és leánya a lopott é­tékeket hazavitte, ahol aztán Niklás Ferenc segítségével­­érékesítették az árukat. A detektívek mindháromukat előállították a főkapitányságra, ahol beismerték a lo­pásokat Hízkutatást tartottak náluk és ekkor körülbelül 30 millió korona értékű lopott holmit találtak meg. A kereskedők kára azonban még így is meghaladja a 60 millió koronát Mindhármukat letartóztat­ták. A rendőrség azonban folytatja a nyo­mozást a lopási üzelmek ügyében. Ki akar­ja deríteni azt is, hová kerültek a hiányzó lopott áruk. A rendőrség véleménye az, hogy a bűnöző család a főkapitányság tu­domására hozott eseteken kívül is köve­tett el lopásokat.­­ Félegyházán kisiklott a gyorsvo­nat szerkocsija. A Budapestről délután 2 órakor induló gyorsvonat szerkocsija Félegyházán, az állomásról kimenet isme­retlen okokból kisiklott. A vonat azonnal megáll­tt, így szerencsétlenség nem történt. A szerkocsit egy órai munkával visszahe­lyezték a sínekre, a vonat így 80 perc ké­séssel szerencsésen Szegedre érkezett. A vizsgálat megindult hogy mi okból siklott ki a szerkocsi és kit terhel érte a felelősség. — A postatakarékpénztár csekk át­utalási és befizetési késedelmes for­galma. Ez ellen több helyről panaszok merültek fel, orvoslása végett felhívjuk tagtársainkat, hogy az észlelt kifogásain­kat Szövetségünkkel sürgőssen közölni szíveskedjenek. (—) Fehérneműeket hozott anyagból is olcsón készít Csonka, Iskola­ u. 29. (—) A filharmonikusok hat hangver­senyére érvényes bérletjegy, ára 75—300 ezer koronáig a Belvárosi Mozi irodájá­ban váltható. A Jövőben nem kapnak végkielégí­tést a köztisztviselők. Budapestről jelen­tik: Illetékes helyen arról folynak a tár­gyalások, hogy a jövőben B-listára kerülő nyugdíjjogosult tisztviselőknek nem enge­dik meg, hogy a végkielégítés vagy nyug­díj között szabadon válasszanak, hanem minden esetben nyugdíjat folyósítanak ré­szükre. Ezzel kapcsolatban a nyugdíjmeg­­úiltásokat is be fogják bizonytalan időre büntetni. A kormányt erre az elhatáro­zásra az vezette, hogy a végkielégített vagy nyugdíjukat megváltó tiszviselők sze­rencsétlen spekuláció, vagy néha könnyel­műségük folytán teljesen elvesztették pén­züket s most állás, nyugdíj és minden nélkül a legnagyobb nyomor elé néznek családjukkal együtt. A szociális nyomor fokozódását akarja elkerülni most már te­hát a kormány azáltal, hogy az arra jogo­sult tisztviselők részére minden esetben nyugdíjat biztosít, ami ha csekély is, de a legelemibb életszükségletekre szűkösen elég. (…) Fehérneműek, harisnyák legol­csóbbak Csonkánál, Iskola­ u. 29. (—) A Szegedi Visszhang Dalkör bálja technikai okokból el lett halasztva és október hó 4 én, vasárnap este fél 9 órai kezdettel tartatik meg a Tisza ösz­­szes termeiben. (—) Ák­er képes családi lapja 40 ol­dal terjedelemben érdekes regényekkel számos színes képpel és szórakoztató ol­vasmányokkal megjelent. Ára 7500 korona. Kapható az újságelárusítóknál. (—) A filharmonikusok vasárnapi I. bérleti hangversenye az Egyesület zene­karának 100-ik nyilvános szereplése Az ünnepi hangverseny műsorán Beethoven IV-ik szimfónia, König 2 tánc­ának a be­mutatója, Mendelssohn Hebridák-nyitánya és Bortkiewicz orosz zeneszerzőnek gyö­nyörű zongoraversenyműve szerepel, amit Stefániai Imre, spanyol királyi kamara művésze ad elő. A hangversenyjegyek 15—20 ezer koronás árban a Belvárosi Mozinál kaphatók . Az Alsóváros­ Iparos és­­Keres­kedő Ifjak Egyesülete alakuló közgyű­lését október 4-én, vasárnap délután 4 órai kezdettel tartja meg a Papp féle vendéglőben. A közgyűlésre az érdeklődő kereskedő és iparos ifjak hivatalosak. — Ausztriában a közalkalmazottak sztrájkra készülnek. Az osztrák közal­kalmazottak nemzetgyűlési huszonötös bizottsága magáévá tette az egyes tisztvi­selői szerveknek azt a kívánságát, hogy a fizetéseket 25 százalékkal emeljék fel. A­­ kormány a huszonötös bizottság határoz­­­zatára vonatkozóan egyelőre ígéretet nem tett, azonban a tárgyalásokat kilá­tásba helyezte, minthogy a Nemzetek Szövetségének hozzájárulása nélkül a fi­zetésemelés nem lehetséges. A kormány ki nem elégítő válasza folytán a huszon­ötös bizottság elrendelte, hogy október 3-án a szervezetek­­igen" vagy­­nem" válasszal szavazzanak a felett, vájjon igénybe vegyék e a legradikálisabb fegy­vert, illetve megadják-e a felhatalmazást az esetleges sztrájk kimondására. A kor­mány most ke­rsi a kibontakozás útjait, mert a Nemzetek Szövetégének azonnali hozzájárulását bajos kieszközölni. Nincs tehát kizárva, hogy október hónap folya­mán az összes osztrák közalkalmazottak sztrájkba lépnek. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátainknak és is­merőseinknek, úgy az igazságügyi tisztikarnak és az ügyvédi kama­rának, akik boldogult férjem elhuny­téval szenvedett mély fájdalmamban é­s veszteségemben részvétükkel osztoztak, magam és árváim nevé­ben őszinte köszönetet mondok. Öív. Karácsonyi Istvánná. Telefon: Iroda: 2­-68. Belvárosi Mozi Nyári helyiség telefonszáma: 16­ Telefon : Pénztár: 5-82. -33. Október 1, 2, 3, 4-én, csütörtökön, pénteken, szombaton, vasárnap. CONRAD VEIDT nagy filmje DON CARLOS Történelmi motívumok alapján 9 felvonásban. Mindkét réssz egyszerre 1 I. rész: Aranguen­ szép napok. II. rész: Az inkvizíció. Főszereplők: Conrad Verdi és Dagny Servaea. Ezt megelőzi: Amerikai burleszk ,IllUCCPONItila 2 felvonásban és a Fox-Journal Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Telefon : 11 .—85 Korzó Mozi Telefon: 11—85. Meghívó! Adatik tudtára Szeged város érde­­mes pógárságának, hogy csütörtökön­­ a Korzó mozgódéban Hartsa lelányom , tartja nagy és diszes lalmHalmát melyre meghijuk az érdemes lakosságot. Minden ép­ ISKPUfullilal kézláb egyéniség ott legyen, mer oyan betyár vigas­ság lesz, amilyen nem vöt, de nem is lesz ebbe a keserves világba. Mink is édes­­minnyájan ott leszünk. Göre Gábor és egész kísérlete. Előadások kezdete: 5, 7, 9 órakor. Vasárnap­­ 3, 5, 7, 9 órakor. Mélyen leszállított árakon 5 havi kamatmentes lefizetésre! A köz- és magánalkalmazottak, állandó keresetű munkások ás hitelképes, szabadfoglalkozású vásárlók könnyűszerrel beszerezhetik minden nemű szövet-, vászon-, selyemáru, paplan, ágyterítő, függöny, abrosz, stb. szükségletüket az Excelsior Textilkeereskedelmi R. T. szegedi fiókjánál, Somogyi-utca 22.(Zrinyi-utca sarok). Őszi és téli újdonságok­ 1992 — Új rendelet a holttányilvánításról. Az igazságügyminiszter legújabb rende­letével kiterjesztette a háborúban eltűn­tek boltnak nyilvánításáról szóló eddigi rendeletek érvényességét. Az új rende­let szerint most már a világháborúban el­tűnt mindazok az egyének holtnak nyil­váníthatók, akik a világháború kezdeté­től a trianoni békeszerződés hatályba­­léptéig tűntek el és nincs semmi hír él­et­­benlétükről. Az ebben az eljárásban szük­séges tájékoztató adatokat, amelyeket eredetileg a Magyar Vörös Kereszt Egy­let szolgáltatott, a belügyminisztérium III. osztályának háborús veszteségeket és ha­­disírokat nyilvántartó csoportja (Károly király laktanya) fogja szolgáltatni. A ren­delet a hivatalos lap legközelebbi számá­ban jelenik meg. (—) Baranyi János zeneiskolájának Dalcroze-tanfolyama holnap pénteken délután 3 órakor kezdődik. Növendékeket kérik a pontos megjelenésre. (—) Legszebb női kalap újdonságok elismert legszolidabb árakon, alakítások legjutányosabban készülnek Fazekas Nő­véreknél. Iskola u. 18. 1883 radar és Rogoz Imre játszák és hihetőleg zsúfolt ház fogja a ma esti bemutatkozást végigtapsolni. — A Hattyulovag ma este, pénteken, szombaton és vasárnap este van műsoron. — A színház igazgatósága ezúttal még egyszer felkéri mindazokat, akik még bérelni óhajtanak, hogy a még meglévő jó helyek biztosítása végett a színházi irodát felkeresni szíveskedjenek.­­ Képkiállítás a Kaséban Egy fiatal, tehetséges festőművész Tóbiás György , első tárlatát október 4-én, vasárnap dél­­■ előtt nyitja meg a Kass halljában. A fia­tal festőművész már több tárlaton nagy sikert ért el, Szegeden is számos előke­lőség portréját nagy művészettel festette meg. Felhívjuk a műpártoló közönség fi­gyelmét a fiatal keresztény művészre, aki most első önálló kiállítását rendezi. MŰVÉ­SZ­ETT Heti műsor: Csütörtök: Hattyulovag. Péntek: Hattyulovag. Szombat: Hattyulovag. Vasárnap: Hattyulovag. Hattyulovag Operett 3 felvonásban. Írta : Harmath Imre. Zenéjét szerzette: Zerkovitz Béla. Ren­dező : Faludi Kálmán. Személyek: Roedersheim Albert Fenyves Sándor Von Wölflinger Rogoz Imre Homolka Döme Delly Ferenc Annuska, a leánya Fenyő Irma Lotty kisasszony Faith Giza Csobolya Déter Faludi Kálmán Lici Gárdonyi Lola Színházi iroda hírei — Hattyúlovag. Ma este kerül bemu­tatásra a szezon első operettje. A ma esti előadás keretében mutatkozik be az ope­rett társulat, amely az előjelekből ítélve az ország legjobb operett társulata. Zerkowitz Béla és Harma­t Imrének a legnagyobb si­kerű operettje a Hattyúlovag, melynek öt­letes és mulatságos témáján több száz előadáson keresztül mulatott Budapest kö­zönsége. Ez az operett tulajdonképpen egy parodisztikus operett, tele burleszk ötle­tekkel és modern mondain táncokkal. Az első felvonás fináléjában azonkívül cigány­zene is közreműködik, úgy hogy a Hattyú­lovag premierje egészen elsőrangú szóra­kozást ígér. A vezető szerepeket Faith Giza, Trillap Ilonka, Fenyves Sándor, Biticsi Ti­ S­pö­k­ Egységes délkerület Felmerült az a terv, hogy a vidéki labdarúgás színvonalának emelése ér­dekében az MLSz délkerületének sze­gedi és békéscsabai alosztályait szün­tessék meg és egységes délkerületet létesítsenek. Az ötlet helyesnek és ki­vihetőnek látszik. Megvalósítása azon­ban már csak az 1926—27. évi baj­­nokságok megkezdésére maradna, olyan­formán, hogy a szegedi és csabai I. osztályú alosztályok ezévi első hat helyezettjei képeznék 1926 szeptem­berétől kezdve az egységes labdarúgó bélkerületet. Ehhez képest alakíttatnék egy tizenkettes taglétszámú második, s a szükséghez képest harmadik, negye­dik, stb. osztály. Tény, hogy e megoldás révén min­den csapat több mérkőzést volna kény­telen játszani idegen városban, idegen pályán, mint a saját városában, saját pályán, azonban ez a körülmény igen alkalmasnak látszik a délkerületi lab­darúgás tudásának, állóképességének és színvonalának fokozására. A vidék labdarúgó sportját nemcsak a nagy városok, hanem a kisebb vá­rosok sportjának is képviselni kell, s ha azt akarjuk, hogy a kerület nívója emelkedjék, akkor nemcsak a kerületi székhelyt kell favorizálnunk, hanem segítségükre kell lennünk a vidéki vá­rosoknak és gyengébb csapatoknak is. Az egységes délkerület gondolatát mi is rokonszenvvel fogadjuk. Felelős szerkesztő: IVÁN MIHÁLY. Szerkesztő: GALLYAS ISTVÁN. Felelős kiadó: A­­Szegedi Új Nemzedéki Lap­vállalat Részvénytársaság.

Next