Szegedi Uj Nemzedék, 1925. november (7. évfolyam, 249-273. szám)
1925-11-01 / 249. szám
szeged, 1925., november 1., vasárnap Keresztény politikai napilap. EIőfizetési ára: így hónapra : 35.000 K Postán küldve 37.000 K ■gyes szám ára 1500 E Vajár- és ünnepnap 3000 K Szerkesztőség és kiadóhivatal: iHgld, Algária utca 10. uno telefon: 153, éjjel 17—19. Ára: 1500 korona. Vn-ik évfolyam, 249. szám. Főszerkesztő: DOBAY GYULA dr. Főmunkatárs: PUSKÁS JENŐ. A Baross-Szövetség negati flórjinak, a HANSz, a Magyar Nemzeti Szözetség és a Tarin- SzSvetség hivatalos lapja. Postatakarékpénztéri számla 8819 Halottak az élők simjánál (pl.) Vasárnap este Európa minden keresztény sirkerjében kigyullad az emlékezés mécsvilága; szimbóluma az Életnek, amely elolthatatlan és a túlvilágon is folytatódik. Az emberek szrti rajokban zarándokolnak el az Élet földi szakaszának határdombjaihoz és eltévedez a tekintetük a nagy Csönd szélén, megszólal a lelkiismeret csengetyűje, hogy félelmes összehasonlításokat ébresszen ott belül a lélek mélyén, gondolatokat, melyekben több a fájdalom, mint az engesztelődés, halottakat engesztelünk, soha többé jóvá nem tehető bűnöket gyónunk bele a nagy csöndbe és vérzőnk, vezeklünk, egyszer, egyetlenegyszer egy esztendőben mindanynyian, még azok is, akiket a pogány közömbösség csak egy napra szabadít fel az Örökkévalóság közelébe. A történelmi materializmus hangzatos cégére alácsoportosult éstagadás is megtorpan egy pillanatra és elhallgat a kritika a nagy tömegmozgalom előtt. Engedi, — mint mondani szokás, — hogy a diadalmas élet áldozzon az elmúlásnak. A sírdombok körül zsongó emberiség valahogy egészen fonák képét adja az Örökkévalóságnak. Legalább magyar vonatkozásban. Törpe, ványnyadt, Trianon-verte, létszámapasztott, koldusbotrajutott emberkék siratnak nagy halottakat, akik valamikor egész emberek voltak. Egy sirhalomország gyújtogat részvétlángot a magyar élet történelmi reprezentánsainak. Mintha itt a diadalmas halottak könnye mosná az élőnek csúfolt Magyarország beteg maszkját . . . Mintha a halottak állanának az élők sírjánál . . . Rapszodikusan röppennek fel az emlékezés szárnyai. Tisza István, Návay Lajos és a többi milliónyi névtelen a wolhyniai mocsarakban, a doberdői sziklavermekben . . . Halottak, akik többet jelentenek, mint a magyar temetők minden élő látogatója. A halottak számonkérőszéke a gyáva élők felett. És az a sokezer néma, sötét fel nem gyújtott sir, melynek leszármazottját elüldözte a megszálló sereg, mint szemrehányó jogfolytonosság az elszakított földben. Halottak napja ? Nem. Élők siratása ez. A mi hitványságunk nagy temetője, amelyben a kompromiszszumok meddő kórói burjánoznak és minden életet kiöl a megbékélés vizenyős békenyája. Az utolsó magyar élet ott lobbantott Európát járó fényképét Tisza István gróf városligeti halljában és önkezével ásott sirt magának Návay Lajossal. Ezek azok a halottak, akik ma is élnek és mi vagyunk az eltemetettek, akik megbékéltünk 30 ezüstpénz kölcsönén s ma már nincsen koncepció, amely mást hirdetne, mint a várakozást, a legförtelmesebb emberi tulajdonságot. Ha Désy Zoltán olyan kontemplatív lélek lett volna és a gorlicei halálroham névtelenjei abba a modern nemzetmentő teóriába takarták volna életüket, hogy várjunk, nekünk dolgozik az idő, akkor egy világtörténelmi másodperccel hamarább ismertük volna fel önmagunk vesztett ügyét. Nem. Ez a szégyenletes nemzetvesztő meghunyászkodás, félénk szürkeség nem mehet mécset gyújtani a sírkertek nagy történelmi világosságának. Emberek, akik kőrózsával párnázott sírokat locsolgattak, láttatok-e haldokló harcost a gráníton túl? Akit nyitott szemmel ástak el jeltelen göröngyök közé, hogy a föld alól is lásson és ítéljen a feláldozott élet jogán? Milyen gondolattal közeledtek az ő emlékéhez, pengőn-garason vitázó magyarok? Van-e lébolyítóbb rapszódia, mint az a gondolatbeli mérkőzés, amely hitvány őszirózsával akarja kiengesztelni azt, amit ő áldozott a nemzet életéért. Halottak napja! — Lehet engesztelődés ott, ahol a természet törvénye aratta le a száradó levelet, de Magyarországon — lázadás. A halottak bujtogatása a mai életrend ellen. úgy van ez emberek. A mi hangunk hamis, akik békét, poshadó nyugalmat mímelünk. A mi sírunk a mélyebb; ők az igazibb apostolok, akik a lelipott ország fejfájánál állanak és a kiontott vér jogán leckét hirdetnek az élőhalott ország feltámadásához. Azt hirdetik a halottak az élők sírjánál: Aki ezek után is elég merész és letökélt meghalni, az élni fog. A Szegedi Uj Nemzedék tárcája MUKI Majomhistória Írta: Dr. Dobay Gyula A Jocke Club egykori szolgája, a nagy urak közt elsajátított előkelő mozdulattal felém fordulva, szerény, de határozott hangon tiltakozott beavatkozásom ellen. Majd udvariasan folytatta: — Én a kiejtéséről tudom, hogy Uraságod magyar ember. Egyik nagy honfitársától , Szemere Öméltóságától hallottam, hogy részleges igazig nem létezik. Ha sokat szeretnék beszélni, szívesen megindokolnám, hogy miért egyezik meg az én felfogásom is e tekintetben Szemere Öméltósága nézetével, de a jelen esetben ez teljesen felesleges, mert a tényállás tiszta. — Isten mentsen, hogy kalauz urat tiszteletre méltó nézetétől eltántorítani óhajtanám. Ezért engedje meg, hogy hasonló szűkszavúsággal csak annyit jelentsek ki, hogy hajlandó vagyok a 80 korona bírságot én megfizetni, csak az az ur szabaduljon meg a további kellemetlenségtől. — Azt hiszem ilyen alakban a kivitel technikai nehézségbe ütköznék, mert Uraságod neve nem szerepel az előző iratokban. Ellenben ha átadná ezt az összeget Wurmkopf úrnak és ő a saját nevében fizetné azt le nálam, az ügy befejezhető lenne. — Nem bánok én már semmit — szólt közbe Wurmkopf ur — csak ebből a kellemetlen helyzetből kiszabaduljak. A 80 korona csakhamar a kalauz úr feneketlen táskájába, a hivatalos nyugta pedig Wurmkopf ur tárcájába vándorolván, hátra maradt még Mukinak az őt megillető állatszakaszba való átszállítása. Ezt is könnyebb volt elrendelni, mint foganatosítani. — Muki az egész diskurzus alatt várakozási álláspontra helyezkedett. Mintha megértette volna, hogy róla van szó. Feszülten figyelt minden mozdulatunkra. Tárcámat kabátom belső zsebébe visszahelyezve, óvatosan felé nyúltam, hogy a némileg újból összetákolt kalitkájába helyezzem el. Muki azonban megérezte a szabadsága elleni merényletet. Egy akrobatát megszégyenítő lendülettel a folyosón termett. A fűtőkészülék peremére felugorva, két hátulsó lábára ült és védelmi álláspontba helyezkedett. Wurmkopfer nem akarván elszalasztani az immár neki is drága állatot, kellő orvossággal feléje tartott és felkivárta a kalitkát Mukinak, mintha felszólította volna : tessék besétálni. Muki azonban nem állt kötélnek. Sőt miután más menekvés nem volt, a zajra épen e percben kinyílt másik szakaszba ugrott és a az ajtónál felakasztott egyik siszter porköpenyeg ujjéban tűnt el. Mint ahogy a derült tiszta égből minden előzmény nélkül lecsapó menykó megdermesztené a mit sem gyorsító halandót, úgy hatott Muki megjelenése is az ajtót kinyitó tisztelendő úrra és az upanazon szakaszban utazó három iskola nővérre. Kimondhatatlan nyomasztó hatású pár pillanat következett be, melynek siettem véget vetni azzal a megnyugtatással, hogy csak egy ártatlan kis elszabadult majomról volt szó, tehát félelemre nincsen ok. Az imént még a rémületet visszatükröző arcok vonásai lassan megenyhültek, majd — midőn gyors elhatározással Mukit a porköpönyeg ujjának a befogásával foglyul ejtettem és a veszély elmúltnak látszott, mosolygóra is váltak. Wurmkopf kezéből a másik kezemmel kiragadva a kalitkát, a kabát ujját annak ajtajába tolva be, Mukit szép csendesen a kabát ujjából a rá gyakorolt szelíd nyomással ki és a kalitkába bekényszerítettem. Wurmkopf a nem egészen megbízható kalitkát, egy hatalmas ( inkább diszkó, mint használatra szolgáló — piros zsebkendővel átkötve, engedelmesen vitte a kalauz után, hogy mint most már semmi veszélyt magában nem rejtő tulajdonát a szabályzatban megjelölt podgyász kocsiban helyezze el. Én pedig — miután mégis csak az én gondatlanságom indította meg az összes veszedelmeket — Wurmkopfnak visszafizetve a többi bírságot is, 119 korona 80 fillérrel szegényebben, de a vasúti üzlet szabályait bizonyos pontjaival nyert tapasztalatokkal gazdagabban kiszálltam az épen Laibachhoz érkező vonatból. A hosszas izgalmak után egy korsó fries sör csábitásának ellenállni nem tudván, letelepedtem a verőfényben ragyogó vasúti restaurátíó egyik asztalához, amelynél már boldoganszörcsölte az árpalevet, a lompos juhász kutya, a vékony dongájú véreb és a függetlenségi és Kossuth-párt hangzatos címe alatt megjelenő, de tényleg a nemzetközi szocialista és radikális párt és a szabadkőművesek érdekeit szolgáló egyik alföldi magyar lap nagy befolyású redactora is. Alig hangzottak el a redactor lelhető nyájas üdvözletei , mellyel az otthon nagy hatalmú, de az idegen állam antiszemita gócpontjain tőlük a különösen szerénységgel meghúzódó urak hazai ismerőseiket fogadni szokták, hogy azok védszárnyai alatt a fanatikus Lueger követők esetleges kellemetlenségeit elkerülhessék. Valami megmagyarázhatatlan előérzet kezdte a telkemet nyugtalanítani. Nem tudom Ben Akiba úrtól tanultam-e, vagy boldogult Pillich Kálmán collegám csepegtette lelkembe azt a bölcs érzelmet, hogy aminek rossz a kezdete, kellemetlenül fog végződni, tehát tanácsos azt abbahagyni, még áldozatok árán is, de tény, hogy a majom história nem hagyott békében. Végtelenül boldog lettem volna, ha sorsom Mukival össze nem hoz. Sejtelmem nem csalt meg. Alighogy a müncheni korsó habzó tartalmából egy hosszú kártyát lenyeltem, át sem adhattam magamat a szomjúságtól epedő ajkaira várva-várt gyönyörének, hirtelen ordítás, visitás, csaholás, ugatás, szűkülés, morgás, nyávogás és más állati hangok szörnyű egyvelege tört ki a szemben lévő állatokat szállító vasúti kocsiból. Az egész söröző közönség kínos meglepetéssel ugrott fel helyéről. A vasúti kocsik ablakai hirtelen felnyútak, a kiváncsi fejek százai forogtak A háborús forradalmak vértanúinak ünnepe A nemzatgyűlés gyissflyölés keretében lepllla Is a parlamant hai halottalnak lowAbbá Tina Uivannak és NAway Lajeznak emléktáblájn Budapest, október 81. A nemzetgyűlés szombati ülését ünnepi csendben nyitotta meg néhány perccel 11 óra után Scitovszky Béla házelnök. Az ülésen a kormány tagjai jelen* ^voltak és a nemzetgyűlés padjai sü fétlenek az ünnepélyes csöndben híd képviselőktől. A baloldal padjai, ahol a szociáldemokraták ülnek, terletesen üresek maradtak. ^ Scitovszky: A halottak emlékének szenteljük a mai ülésünket, hogy kegyeletes érzésünkkel a nemzetünk életéért küzdő hősök és vértanuk emlékének áldozzunk. Csaba vezér táborának szomorú legendája a hősi áldozatokban válik időről-időre megújuló valósággá, ők megállták helyüket a nagy megpróbáltatásban a mi szent és igaz ügyünkért, ami emberi erőiktől kitelt és csak növeli az emléküket az a szomorú tény, hogy véreik nyomán nem fakadt a győzelem világa. Az elesett hősök neve mellett lévő két évszám gigászi korszakot örökít meg, a másik történelmi rendeltetésünk tragikus valóságát örökíti meg az elbukást követő szomorú idők két áldozatának vértanuságával. Ma van a 7-ik évfordulója azon gyászemlékű napnak, amelyet kitörölni szeretnénk történelmünkből és amely napon vértanuságot szenvedett Tisza István, majd nemsokára követte őt Návay Lajos, akiknek örök időkig tartó kegyelettel tartozunk. A leleplezés tartamára az ülést felfüggesztem. A parlament hősi halottai Ezzel az elnök az ülést felfüggesztette, majd a kormány tagjai, a képviselők a házelnök vezetésével ezután átvonultak a delegációs terem