Szegedi Uj Nemzedék, 1927. június (9. évfolyam, 123-144. szám)
1927-06-09 / 129. szám
A Előnyösen közvetit. Ingatlanvételeket és eladásokat Magánházakat, Bérházakat, Háztelkeket, Szántóföldeket 1 500 holdig, Tanyásbérleteket, Szőllőföldeket, Üzlethelyiségeket és Lakásokat. Borsi István O. F. B. engedélyes ingatlan forgalmi adás-vételi közvetitő irodája Szeged, Mérei utca 8. szám, a Rákóczi-téren. Telefon: 17—93. kor még tisztán trombitáltak az ezred trombitán ? — A Városi Színház igazgatóságát csak hála és elismerés illeti azért, hogy a közízlésnek ilyen értékmérőt állított e szép operett felújításával. Egy pillanatra sem szabad kétségbeesni a közönség lesújtó verdiktje miatt. A tömegizlést irányítani ma heroikus küzdelem, kulturmissió. Ebből a szempontból a színházat nem érheti gáncs. Olyan kevesen voltak a színházban, hogy a nézőteret a portamentes közönségtől eltekintve, üres háznak is lehetne nyilvánítani. Ez a tény emigy szárazon sokat mond ; a közönség ma már nem érti Plinsard tüzér trombitájának szavát. De ha bátran fújják, egyszer csak meg fogja érteni. — Az előadás egyetlen értéke Sz. Patkós Irma gyönyörű éneke volt. A Lili-keringő egymaga is tökéletes élmény volt. A keret azonban nem szolgálta a nyugalmas illúziókeltést. A zene vontatottan, de pontos elmélyedéssel vezette a képzeletet a mustba. A súgó képességeinek legjavát csillogtatta. Az est mégis szép volt, kár hogy a hivatásos résztvevőkön kívül senki sem tud róla. Puskás, A színházi iroda hírei: — Varsányi Irén vendégszereplése. Teljes érdeklődés mutatkozik a színház művészi eseményére, Varsányi Irén várva-várt vendégszereplése iránt. A művésznő pénteken és szombaton szerepel a szegedi színpadon és mutatja meg a színjátszás ritka értékeit, az emberábrázolás páratlan szépségeit. Új darabban, az idei szezon legnagyobb sikerű színpadi művében, Glasworthy híres Ezüst kazetta című színművében, amelynek pénteken lesz a bemutatója, szerepel Varsányi Irén, aki Jonesné alakjában ragyogó művészpályájának legértékesebb sikerét aratta. A nagy művésznő vendégjátékával szombaton megismétlik az Ezüst kazetta előadását, — Lili. A szerdai felelevenítés után csütörtökön is a játékrenden szerepel Herve világhíres énekes játéka, a Lili, amelynek szépségei nemcsak a múlt közönségét bájolták el, hanem a jelen publikumának is igaz gyönyörűséget szereznek. (—) Dénes—Pethes-duó, a budapesti közönség kedvence szombaton Szegeden játszik. Teljes két órát kitöltő műsor a mulattatóbbnál mulattatóbb magánszámokkal és páros jelenetekkel a legkellemesebb szórakozást biztosít. A Korzó Mozi nyári helyiségében 1—3‘50 pengőig megállapított helyárakon valószínű telt ház fog gyönyörködni a két neves művész humoros előadásán. Jegyek már kaphatók Korzó Mozinál. Majna-Frankfurt (428.6) D. u. 4.30: Schumann-hangverseny. 8.15: Gasparone, Millöcker 3 felvonásos operettje. Prága (348.9) D. u. 5: Hangverseny. 9 : Kamarazene. Róma (449) D. u. 5.45: Tánczene. 9.10: Részletek a Mozitündér című operettből. London (361.4) D. u. 4 : Kamarazene. 7.45 : Duettek. 8 : Szimfonikus hangverseny. 10.30: Jazz-band. Rádió A mai rádióműsor — A Szegedi Új Nemzedék tudósítójától — Budapest (555.6) D. e. 9.30, 12 és d. u. 3: Hírek, közgazdaság. 11 : Gramofonhangverseny. 1: Időjárás- és vízállásjelentés. 4: Szederkényi Anna előadása : Aszszonyok iskolája. 5: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. Utána: Az Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar hangversenye. 6.25 : A Magyar Rádió Újság félórája. 7.15: Cigányzene. 8.45 : A Nemzeti Színház együttesének előadása a Stúdióból. Szigeti: A mama. Rendezi Ráday Dénes. Vígjáték 3 felvonásban. 11: Pontos időjelzés, hírek, közlemények, ügetőversenyeredmények. Bécs (517.2 és 577) D. u. 11 és d. u. 405: Zene. 8.05: Hangversenyakadémia. Szimfonikus zene. Berlin (484 és 566) D. u. 5: Zene. 8: Juarez és Maxmilian, Verfel 3 felvonásos drámája. Utána tánczene. Boroszló (315.8) D. u. 4.30 : Zene. 8 : Strauss keringők. 9.30 : Előadás és tánczene. SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK 1927 június 9., csütörtök özgazdaság Június 8 és 10-ike között várható a peronoszpora fellépése A május utolsó napjaiban beköszöntött páradús levegő, az azt követő nagy meleg a peronoszpora kifejlődéséhez szükséges életfeltételeket teljes mértékben biztosítja. A lappangási idő figyelembe vételével június 8—10-ike közötti időben számíthatunk a peronoszpóra biztos fellépésére. A kártétel ellen való hathatós és biztos védekezés érdekében az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara ezúton is figyelmezteti a szőlősgazdákat, hogy a pünkösdi ünnepek után a szőlőket feltétlenül permetezzék. Ott, ahol a múlt évben szőlőmoly pusztított, a mostani permetezés alkalmával száz liter bordós léhez keverjenek négyszáz gramm Arzolát, mivel pontosan ez az időszak lesz a védekezésre legalkalmasabb. A fagykárok utáni permetezés nem mentesíti a szőlőket a június 7-ike után fellépő peronoszpora veszedelme alól, mivel a nagy melegben az épen Budapesti valutapiac Spanyol pezeta 101-00 101-50 Hivatalos árfolyamok 1927. évi junius 8-án. Valuta Pénz Áru Pengő Angol font 27-81 27-97 Amerikai dollár 570-30 572-70 Holland forint 229-25 230-25 Osztrák shilling 80-55 80-90 Német márka 135-70 136.20 Svájci frank 110-10 110-50 Olasz lira 31-60 32-05 Francia frank 22-55 22-75 Belga frank 79-525 79-825 Lengyel zloty 63-40 64-90 Cseh korona 16-93 17-01 Szerb dinár 10-04 10-10 Román lev 3-33 3-48 Bolgár lovas — Svéd korona 153-20 153-85 Dán korona 152-95 153-60 Norvég korona 148-40 149-05 maradt szemekből előretört uj hajtások rohamosan fejlődnek s azok gyenge részei a peronoszpora biztos áldozatai. Ahol a fagyok után a zöldhajtások metszését foganatosították, ott a szőlőtőkék ismételt átvizsgálása feltétlenül szükséges, mert az előretört hajtások figyelembevételével eszközlendő ismételt metszéssel és felesleges hajtások eltávolításával biztosítjuk a jövő évre való csapokat és a tőke alakját. Nem változott a búza ára A Szerdai terménytőzsdén készáruban az irányzat tartott, rozsban szilárd, a forgalom csekély volt. A határidőüzletben az irányzat szilárd, a forgalom élénk volt. Hivatalos készáru-árfolyamok: 75 kg-os tiszai búza 33-90—34-15 P „ bánáti 33-40—33-65 — 76 „ tiszai „ 34-40—34-60 „ „ bánáti „ 33-90—34-10 „ 77 „ tiszai 34-70—34-90 „ „ bánáti 34-20—34-40 78 „ tiszai 35-05—35-25 „ „ bánáti 34-65-34-75 „, rozs pestvidéki 31-00—31-25 „ „ más származásu 30-50—30-75 takarmányárpa, prima 26-00—26-50 „ „ középm. 26-25-26-50 „ sörárpa, felsőtiszai 26-40—27-50 „ „ másszárm. 25-50—26-50 „ zab, prima 26-40—26-70 , „ középm. 26-20—26-40 „ köles 20-60—20-80 „ tengeri 22-80—23-00 „ buzakorpa 20-20—20-40 „ A szegedi helyi és szegedvidéki állomási árak a szállítási és egyéb költségek miatt a budapesti hivatalos árfolyamoknál községenkint, illetve állomásonként változó összeggel alacsonyabbak. Szegedtől Budapestig egy (10 tonnás) vagon búza vasúti szállítási díja 210 pengő, vagyis mázsánkint 2 pengő 10 fillér. TURUL CIPŐ itt — ott — mindenütt Bámulatba ejtenek mindenkit olcsó egységáraink: 29.50 32** 1 34~ pengő. Turul cipőgyár r.-t. fiókjai: BUDAPEST I Rálixik ut 14. Király Utca 30. Török-utca 2. SZEGED itt! Debrecen Eger Ott! **** Hódmezővásárhely Győr Kecskemét Miskolc Pécs Nagykanizsa Békéscsaba Sopron Kaposla?**** MindenüttI Szentesy Legszebb női kalap újdonságok elismert szolid árakon Fazekas Nivéreknél, Síugud, Iskoe»utca 18. száni APRÓHIRDETÉSEK 10 sváig BO Illlés, minden további szó 3 fillér. Jeligés hirdetés 50‘’/o-kal drágább. Átadó 1—2—3—4 szobás modern f8 nem modern lakások. Jóforgalmu fűezerüzletek azonnal átvehetők. Borsi István D. F. B. engedélyes ingatlan forgalmi adás-vételi közvetítő irodája Szegeden, Mérei utca 8. szám. Telefon : 17—93. sz. Veszek állandóan használt bútorokat. Jókai utca 3. szám. Manikütözőnő azonnal felvétetik Talpay fodrásznál. Kígyó utca 1., sarok. Eladó olcsón nagy meszárosszék, jégszekrény és pult. Jókai u. 3., Simándinál Különbejáratú bútorozott szoba kiadó. Hullám utca 8., ajtó 1. Egy Íróasztal eladó. Kánaán pusztulása, Szépvizi Balás Béla két kötetes értékes regénye kapható 120 pengőért kiadóhivatalunkban. Zürichi valutapiac Hivatalos árfolyamok 1927. évi junius 8-án. [ Valuta Nyitás ] Zárlat Svájci frank Budapest 90-65 90-65 London 25.25125 25-2525 Newyork 519-9375520-00 Amsterdam 208-25 208-23 Wien 73-175 73-175 Berlin 123-20 123-20 Róma 28-65 28-7375 Paris 20-36 20-3625 Brüsszel 72-20 72-23 Varsó 58-10 58-10 Prága 15-40 15-40 Belgrád 9-135 9-135 Bukarest 3-135 3-145 Szófia 3-75 3-75 Madrid 91-25 91-25 Tovább lanyhult a hadikölcsönpiac A szerdai értéktőzsdén az irányzat gyengülő, a hadikölcsönpiac emellett élénkebb lett. A valuta- és devizapiacon az irányzat lényegesen nem változott. Fixkamatozású papírok: Népszövetségi kölcsön 5-80-600 P 6®/o-os hadikölcsön 1—V. kb.0-48-0-49 . n Vl-Vll. „0-31—0-32 „ 5*/so/o-os 11-Vll. „ 0-31-0-32 „ n n IV. 0-31—0-32 „ n n V. 0-31—0-32 „ n vill. 0-31—0-32 . kényszerkölcsön „ 54-50—54-70 » Felelős szerkesztő : IVÁN MIHÁLY Szerkesztő : GALLYAS ISTVÁN, Felelő, kiadó : A „Szegedi Uj Nemzedék* Lapvállalat Részvénytársaság. Fodrász Üzletemet ujjonan átalakítva Tisza Lajos körut 48., a kir. Tábla mellett megnyitottam. Pontos kiszolgálás. Kedvezményes bérletrendszer. A t. közönség szives pártfogását kérve vagyok tisztelettel: Széler Simon, Meghívó. A Szeged-alsótanyai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Rt. igazgatósága az 1927. évi június hó 24-én délelőtt 9 órakor Szegeden, Iskolautca 18. szám alatt tartandó rendkívüli közgyűlésre a részvényeseket meghívja. A közgyűlés tárgyai: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kiküldése. 2. Az alapszabályok 1. §-ának módosítása. Szavazati jogot csak azon részvényes gyakorolhat, aki részvényét a közgyűlés előtt 8 nappal Szegeden, Iskola utca 18. szám alatt, Hutter és Ferencsevits irodában letétbe helyezi. Az igazgatóság. Nyomatott a Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat R.-T. nyomdájában, Korona utca 1.