Szegedi Uj Nemzedék, 1929. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1929-01-01 / 1. szám
ft Szeged, 1929 január 1., kedd Keresztény politikai napilap Előfizetési ára : Így hónapra . . 2 80 P Postán küldve. . 2 96 P Közalkalm. kedvezmény: Egyes szám ára 10 fillér Vásár-és ünnepnap 16 fillér Szerkesztőség és kiadóhivatal : Szeged, Dugevics-tér 7. sz. TELEFON : Szerkesztőség: 12—84. Kiadóhivatal: 1—53 . A magyar nemzet boldogulása írta: Biday Dezső országgyűlési képviselő. A keresztény nemzeti gondolat alapján programba öntött elvek megvalósításáért közel tíz esztendeje folyik a harc. Akik 1919-ben a zsidó diktatúra bukását mint ellenforradalmárok előmozdították és azóta a keresztény nemzeti gondolat zászlaját magasan lobogtatjuk, megfogyatkoztunk, de nem gyengültünk, mert megtisztultunk. Akik a közélet porondján a leglármásabbak voltak, belsőértékekkel nem bírtak, lassacskán minden politikai iránytáj felé elszéledtek. Kiki kereste a maga egyéni érdekeinek megvalósítását Akik hitehagyással, elvtagadással áruba bocsájtkoztak, gyászos cselekedeteik igazolásául a kritika hangos jelszavával támadnak az irányzatnak, holott az irányzat tiszta, fenkölt, de annak nem egy hangos volt képviselője hitvány és alantas. A mi fiatal mozgalmunk erős és egészséges. Az irányítást értékesek és megbízhatók tartják a kezükben és minden garancia meg van, hogy a tisztulás folyamata természetes mederben jó gyümölcsöket fog teremni. Nem a hangoskodók sokasága, de a híven cselekvőknek, ha kisebb is, de önzetlen tábora az a biztosíték, amely az örökéletű keresztény nemzeti ideálokat védelmezni, továbbépíteni és a jövőre átmenteni hivatott. Nem a tervkovácsok és a fellegvárépítők szertelen elgondolásai, hanem a hatóerőket reálisan számbavevők biztos lépései vezethetnek csupán a keresztény Nagymagyarországhoz. A sült galambok kora lejárt, a kövér esztendők elmúltak, a sovány esztendők minden baja évről-évre megújul felettünk. Ezen a nehéz helyzeten csak a kitartás segít át bennünket. Mi haszna, ha az egyén ebből a kataklizmából önmagát megmenti s ha a nemzet elpusztul. Itt nem magánügyek, itt nem egyéni érdekek, hanem a nemzet megerősödését szolgáló önzetlen és önfeláldozó munka hozhat virulást a nemzetre és boldogulást a nemzet részeire, az egyénre. A mindent rosszaló, tudatlan kritizálók rosszmájúsága mindenütt kilátszik. A törtetők, a könnyű és pehelysúlyúak éktelen tülekedése meg ne zavarja tisztánlátásunkat. Akik nem a saját munkájukkal, hanem a mások lekicsinylésével kívánnak emelkedni, azok ártalmai a közérideknek. Sok a jogos panasz, még több a jogosulatlan kritika. Ezek között a reális eredmények nem ütik meg a százszázalékos várakozást, de ez nem jelenti azt, hogy tagadjuk a keresztény küzdelem eredményeit, hogy kisebbítsük a küzdők között az elsősorban állók értékét és munkáját. A rosszhiszemű kritika, amely nem javítást céloz, hanem csupán az egyént kisebbíti, megrontója minden munkakedvnek, mert bizony-bizony könynyebb egy mázsa elismerés, mint egy lat gáncs. A mindig másokat okozók a százszázalékos eredményeket követelők komoly és nehéz fiaméban nem láthatók. A mai közéletértalatti kritikusai akadályai egy eljövendő új gazdasági rendnek. Új gazdasági rend kell az osztó igazság alapján, amely közelebb hoz bennünket az örök szociális problémák megoldásához, amely alkalmas az önhibáján kívül mélységben vergődő ágrólszakadt szegény — és a bár érdemeket nem szerzett, — de még így is a hegy tetejére felkúszott dúsgazdag közötti távolságot enyhíteni. Ennek az új gazdasági rendnek az alaptörvényei a Megváltó tanításában le vannak fektetve. Ez a tanítás megparancsolja a gazdagnak, hogy lehajoljon a szegényhez és emelje fel őt magáhél a legnagyobb ellentétben a szóvilbolsevisták mindent tönkretevő munkájával, amelyben nem a proletár emeltetik fel, hanem a polgár süllyed le. Ezeknek a gonosztevőknek átkos munkája nyomán aki lent volt, lejjebb került, aki fent volt, még feljebb került. Az új gazdasági rendben mint legnagyobb érték az első hely illeti meg a munkát; csak ezt követheti a tőke, mert amíg a munka létrehozza a tőkét, addig a tőke eszköze a termelésnek. Nem gazdasági rend az, ahol éppen azok, akik létrehozzák a vagyont, maradnak örökre vagyontalanok. Egy becsületes gazdasági rendben az első gyarapodás a munkásé és csupán a második a tőkéé, ha mindkettőre egyszerre nem telik. Beteg az a gazdasági rend, ahol a tőke gyarapszik és mellette a munkás elsorvad, mert nemzeti érdek, hogy a munkás gyarapodjék. A kelyérgondoktól megszabadított munkás kiegyensúlyozott lelkülete az a termőtalaj, amelyből a nemzeti gonolat dúsnak áhított fája hatalmassá lehet. A kenyérgondokkal küzdő, de ilég inkább a kenyértelen munkás melegágya a destrukciónak, eszköze , az önhaszonért forgolódó és a kapi- talisták által jól megszervezett ágén-eknek, propagandistáknak, agitátor oknak. Sokan, de sokan kell hogy az új gazdasági rend eljövetelét sürgessék, mert egyedül ettől várhatjuk azgyén és rajta keresztül a nemzet boldogulását. A kapitalizmus és annak egyik legintőbb csoportja a bankárizmus, érően zavarja az egészséges gazdaági rendet. Nem a devizaforgalmat bonyolítja le, mint amire licenciája dél, hanem mélyen belenyúl a legáis kereskedelem feladatkörébe, magához ragadja az áruforgalmat és mélyen belenyúl a tisztességes iparolgaiba halmozott iparvállalatai álal, amelyek révén a kisiparosoknak, kézműveseknek mint független xistenciáknak a száma napról-napra sökkan, hogy tért adjon a sokszor egy-öt iparigazolvánnyal rendelkező ontároknak. Minden nemzet ereje a független xistenciák számával arányos. A ma gazdasági rend ezeknek a független xistenciáknak a számát apasztja, thát a nemzet fennmaradása érdemben új gazdasági rend kell, amelyen mindenki a maga mesterségét alytatja, a kisiparosból nem csinál bérmunkást, hanem meghagyja azt a természetes törekvésében, viszont kényszeríti a bankarizmust is a pénz forgalom lebonyolítására. Ebben az új gazdasági rendben elhelyezkedést és boldogulást talál minden munkára kész ember, ez az új gazdasági rend fogja megjavítani mennyiségileg és minőségileg is a számát és képességét, akiknél a produktumok elhelyezkedést találhatnak. Ebben a nehéz gazdasági kérdésben gyorsan kell cselekedni, radikálisan kell cselekedni, hogy az országban mindenki számára mielőbb meglegyen amit a Krisztusi imádság kér, a mindennapi kenyér. Magyarok! Adja Isten, hogy az új esztendőben így legyen! városi évfolyam, 1. szám. Főszerkesztő: Dr. DUBAY GYULA Főmunkatárs: P 1 L L I C H _A N D R A S A Baross Szövetség szegedi fiókjának, a MANSz, a Magyar Nemzeti Szövetség, a Turul és az Államvasuti Alkalmazottak Orsz. Szf v. szegedi üzletvezetőségi kerülete hivatalos lapja. Postatakarékpénztár»1- számla 8815. t Hodzsa napfényre hozta azokat a cseh álnokságokat, amelyek miatt elvesztettük a Felvidéket A Szlovenszka Dennik közli Hodzsa vallomásait. A volt cseh miniszter a következőket írja a Felvidék előrzásáról: Tíz év előtt, a cseh—magyar tárgyalások idején a magyarok Hodzsa ama követelésével szemben, hogy vonják vissza hadaikat a Felvidékről, azzal a követeléssel álltak elő, hogy vonuljon ki a katonaság és akkor majd lehet tárgyalni. Ekkor fordult Hodzsa Wix ezredeshez, aki azonban kijelentette, hogy nincs parancsa a magyar katonaság visszarendelésére és azt ajánlotta Hodzsának, tényleg vonassa vissza a cseh csapatokat. Hodzsa ezután sürgönyökkel fordult Foch marsallhoz és Benes külügyminiszterhez, parancsoljanak rá Wixre, hogy védje meg az antant haderők érdekeit, tehát az antanttal szövetséges csehszlovák hadierőkét is és a magyar kormányt bírják rá a katonaság visszarendelésére. Hodzsa elmondta, hogy tisztában volt azzal, hogy ha a csehek nem teszik rá a kezüket a Felvidékre, a magyarok végrehajtják a népszavazást és a népszavazás után a magyarokat a Felvidékről diplomáciai lépéssel aligha lehetett volna eltávolítani. Időt kellett tehát nyerni és ezt Hodzsa úgy érte el, hogy a Károlyikormány utasítása ellenére szinlelt tárgyalásokat kezdett a magyarokkal s a tárgyalásokat igyekezett különböző fiktiv nehézségek támasztása által hozni-halasztani. Mindaddig, tárgyalni akart a magyarokkal, amíg a cseh katonaság meg nem szállja a Felvidéket. Végre december 6-án azután aláírták Bartával a demarkációs megállapodást, amelynek alapján a magyar csapatok kénytelenek voltak visszahúzódni Pozsony északi határára és Érsekújvárig. A társadalmi öntudatot csak a sajtó képes fenntartani és erősíteni Vass József újévi beszéde az újságírók küldöttségéhez Budapest, december 31. Vasárnap délben az újságírótestületek tisztelegtek a népjóléti minisztériumban Vass József népjóléti miniszternél, hogy az újév alkalmával jókívánságaikat kifejezzék. A miniszter Dréhl Imre államtitkár társaságában először az Országos Pázmány Egyesület küldöttségét fogadta, mely Vass Józsefben a katolikus írók és hírlapírók tömörülésének elnökét köszöntötte. Fél egy órakor a Magyar Újságírók Országos Nyugdíjegyesülete és a többi újságíró testület üdvözölte a népjóléti minisztert, aki válaszában többek között a következőket mondotta: — Legelsősorban is a társadalomról, vonatkozásban a sajtó munkásainak lelkével és a sajtó munkájáról akarok szólni. A társadalomélete nálunk Magyarországon valahogyan még nem tudott kifejlődni, a társadalom specifikus öntudata nem virágzott még olyan mértékben, mint nyugaton más régebbi kultúrával rendelkező államokban. Pedig a társadalomnak sokkal nagyobb a fontossága, mint az az első nilmaira látható volna. A társadalomnak vissza kell foglalnia olyan tevékenységi tereket, amelyek eddig vagy gondozatlanok voltak vagy amelyeket törvényhozók, vagy kormánytényezők vettek saját munkaterületük közé. Amikor nálunk arról van szó, — természetesen nem akarok politizálni , hogy a kormány hatalma túlteng, hogy mindenhatósága annyira megy, hogy a függő egyéniségek száma szinte ijesztően szaporodik, akkor magyarázatként szembeállítom ezzel azt a másik tényt hogy a magyar társadalom nem ébredvén fel saját rendkívüli nagy feladatának öntudatára, s nem végezvén el ezeket a feladatokat, természetesen, hogy a gondoskodó kormánynak nem szabad ölhetett kézzel néznie azt, hogy ezek a fontos munkaterületek gondozatlanul maradjanak. A társadalom öntudatát azonb, amely latens módon megvan, és az a baj, hogy rejtett, fel kell ébrteni. Már most ki legyen ennek ? ha mázója? Itt kapcsolódom sajtó munkájához, mert sem a pr.’au szószék, sem az egyeten tedra, sem a parlament maga volta nem alkalmas arra, hogy sadalomban az öntudatot emlyes irányban fel tudja ébreszteni. — Egyetlen eszköz van erre s ez a sajtó, amely a maga ezernyi harsonájával, milliárdnyi ólomkatonájával, a gondolatnak eme apró gyalogosaival elmasíroz minden magyar léleknek kapujához, be is megy rajta mert hiszen ólomökle van, tud tel kopogtatni még a zárt kapukon !