Szegedi Uj Nemzedék, 1929. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1929-01-03 / 2. szám
— Elkoboztak egy magyar lapot a csehek. Prágából jelentik: A beregszászi ügyészség lefoglaltatta a ruszinszkói Magyar Gazda című hetilap december 16-iki és 23-iki számát néhány cikk miatt, melyben a lap bírálta a volt cseh légionáriusokat és a cseh törvényhozást. A ruszinszkói Magyar Gazda a mérsékelt ellenzéki magyar lapokhoz tartozik és mindig tartózkodó volt. Rövid idővel ezelőtt állapította meg a lap, hogy két év óta nem kobozták el. — Leleményes alkoholcsempészet. Newyorkból jelentik: Egy Kubából jövő hajón a vámőrség 155 hordót foglalt le. A hordókon tinta felírás állott. A vámőr közegek azonban túlságosan nagynak találták a tintaszállítmányt és a gyanús hordókat vizsgálat alá vették. A vizsgálat során kiderült, hogy minden egyes hordóban 445 h. liter alkohol volt, melynek értéke 42 ezer font sterling. A Napkelet januári első számával VII. évfolyamába lépett. A szerkesztőség ez alkalommal közzétett névsorában a magyar írók, költők, tudósok legkiválóbb nevei szerepelnek. A szerkesztőség programmja szerint a folyóirat szépirodalmi részben regényt, novellát, verseket és tudományos aktualitásokról cikket közöl. Kritikai része szemmel tartja a jelenkori magyar irodalmat, elvi kérdéseket vitat meg, tárgyalja az irodalmi élet nevezetesebb eseményeit, figyelemmel kiséri az elszakított magyarság irodalmi megnyilatkozásait s tájékoztat a külföldi irodalomról. Általában arra törekszik, hogy terjessze és erősítse a magyar irodalmi műveltséget s ezért fenntartja az érintkezést a szellemi élet oly területeivel is, melyek — mint különösen a szépművészet és a zenevilág — az irodalmi műveltség természetes ki-* egészítői. Új évfolyamának beköszönő számában Németh László megkezdte «Emberi színjáték» című új regényének közlését s Makkai János nagyobb novellával szerepel. Mécs László és Szegedi István versekkel szerepelnek, Farkas Zoltán Rippl- Rónai József művészetéről, Tompa Ferenc pedig a vidéki múzeumok kérdéséről írt tanulmányt. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal: Budapest, I. Döbrentei utca 12. árakkal. Szegény leányt nem lehet elvenni. A Dorottya jövő heti előadásaira már lehet jegyeket váltani. Színház és művészet A színház iroda hírei — A Farkas bemutatója elmarad. A színház legutolsó két slágere, Az utolsó Verebély lány és a Végre egy úriasszony olyan rendkívüli sikert aratott, hogy e miatt a színház A Farkas szombat és vasárnap estére meghirdetett előadásait a jövő hétre halasztja és helyettük ezt a két nagy népszerűségű darabot tartja műsorán. — Végre egy úriasszony. A Magyar Színház ezidei legnagyobb vígjáték sikere, melynek eddigi első három szegedi előadásán zsúfolásig megtelt nézőtér tapsolta és kacagta végig a páratlanul mulatságos és franciásan szellemes vígjáték minden egyes jelenetét, ezen a héten még kétszer és pedig ma és vasárnap este van műsoron. Az utolsó Verebély látta, Harmath Imre és Ábrahám Pál pompás operettújdonsága pénteken és szombaton este van műsoron, a főszerepekben Sz. Patkós Irma, Dayka Margit, Keleti Erzsi, Wlassics Györgyi, Páger, Földényi, Szakáts, Vágó, Herczeg és a betegségéből felépült Veszéllyel. Szombat délután ifjúsági előadás: Aida. Főszereplők: Szász Edith Gaizler Lola, Szórád, Bihari, Arany és Fodor. Vasárnap délután mérsékelt hely Sestf nerkeartfi IVÁN MIHÁLY Merkearte : GALLYAS ISTVÁN. Felelte kiadó i A .Seegedi LJ) Nemzedek* Lapvállalat MovénrttfMSág, SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK 1929 január 3., csütörtök Harmónia hangversenyek: Pataky a legszebb hangú tenor ária- és dalestje hétfőn, 7-én 9 órakor szenzációs műsorral, Varázsfuvola, Carmen, Farsangi lakodalom, Hunyadi László áriáin kívül Verdi, Donizetti áriákat, Schubert, Brahms, Straus dalokat énekel. Jegy 2 pengőtől. Harmonia V. bérlet. Szegedi zongoraötös kamarazene-estje 10-én. Tisza 8. Szentgyörgyi László 17-iki hegedűestjére a Harmonia bérlőinek 50 százalékos kedvezményes jegyet kézbesítenek. A legnagyszerűbb hegedűfenomén szegedi hangversenye feltűnést fog kelteni. Pogány Margit előadása vasárnap, Kass, fél 12. Közgazdaság budapesti valutapiac Hivatalos árfolyamok 1929 évi január 2-án. Budapesti terménytőzsde 1929. évi január 2-án. Hivatalos árfolyamok: Tengeri Tengeri májusra Köles Répce, Búza korpa Lóhere Irányzat: lanyha, a forgalom közepes. A szegedi helyi és szegedvidéki állomási árak a szállítási és egyéb költségek miatt a budapesti hivatalos tőzsdei árfolyamoknál 250—200 pengővel alacsonyabbak. A pengő-deviza zürichi magánforgalmi árfolyama 1928 január 2-án 90,51 svájci frank volt. — Optimista jelentés az államháztartás novemberi helyzetéről, Budapestről jelentik. A m. kir. pénzügyminiszter 29. jelentése az államháztartás november havi helyzetéről számol be. Az állami közigazgatás november hó folyamán 104,4 millió pengőt vett be, vagyis 12,4 millió pengővel többet, mint az előirányzat. A költségvetési év négy első hónapjában az állami közigazgatás bevétele 18,9 millió pengővel haladta Pénz Áru Valuta Pengő Angol font 27-75 27-90 Amerikai dollár 57065 56257 Holland forint 229.85 230 85 Osztrák shilling 80-55 80 90 Német márka 13617 13667 Svájci frank 110-20 110 65 Olasz líra 2996 30-15 Francia frank 22-45 22-65 Lengyel zloty 64-10 64-40 Cseh korona 16 93 17-01 Szerb dinár 1000 10-06 Román leu 3-41 3-47 77-es tiszai búza, készáru 23-75—23-90 78-as „ „» 2400—245 79-es „ „» 24-25—24-35 30-as „ „ fi 24-35—24-40 77-es „ márciusra 2400-24-16 » n n rozs pestvidéki rozs más májusra 24-76-24 88 21-70—21 90 26-42-26-18 takarmányárpa, prima, takarmányárpa, középm., sörárpa, tiszai zab príma, 1. a . középm. 25-25—25-50 24-75—25-00 2700—27-50 24 30-24 80 24 80-25 25 26-50-26-75 26-60—26-75 26-00-26-50 45-50—46-50 18-60—18 80 140-00—15000 meg havi költségvetésekben előirányzott bevételeket. A posta forgalma további emelkedést mutat. Az üzemben lévő távbeszélő főállomások száma 70.389, a rádió berendezések száma 148.780. A Máv 2,792.065 utast és 2.546.397 tonna árut szállított. A Duna- Száva-Adria Vasúttársaság 375 ezer utast és 242 ezer tonna árut szállított. A Magyar Nemzeti Bank érckészlete november folyamán hat millió pengővel emelkedett. A tényleges jegyforgalom a hó folyamán 66 millió pengővel csőként, míg a forgalomban lévő váltópénz mennyisége 800 ezer pengő csökkenést mutat. A jegyfedezet 42,3 százalék, a postatakarékpénztárnál és a budapesti 13 legnagyobb pénzintézetnél elhelyezett takarékbetétek a békebelinek 48,4 százalékát, a folyószámla betétek 102,4 százalékát tették ki. Kereskedelmi mérlegünk az 1928. év első tíz hónapjában 316,5 millió pengő passzívát mutat. A magyar kereskedelmi árak indexszáma novemberben a lakásbéreket is beleértve 119-ról 118-ra csökkent, november hó folyamán 12 csőd és 102 kényszeregyezségi eljárás foglalkoztatta a bíróságokat. A munkanélküliek száma alig változott, öszszesen 13.154 munkanélkülit tartottak nyilván. • ■ <*P«Rt. - - - »■»»w.iw.i'WFIMIinMWfV Ferencváros—Belenenses 6:0 (4:0). (Lissabon.) Amilyen gyengén startolt Ferencváros téli túráján oly szép eredményeket sorakoztat fel most már egymás után Urnájának portugál részén. Újév napján 12.000 néző előtt az öt válogatottal megerősített Belenensest verte 6 : 0-ra. A magyar csapat igazi akadémiát mutatott noha ellenfele eléggé durvának bizonyult. A zöld-fehérek góljait Takács 11. (2), Toldi (3) és Turay rúgták. A mérkőzésen Hungler II. megsérült és Papp játszott helyette. Hungária—Római komb. 4 : 3 (3:1) (Róma.) A pártos bíró majdnem megfosztotta veretlenségétől a Hungáriát, Wébert kiállította, 11-est diktált, de még így sem tudott győzni az olasz együttes. A Hungária góljait Hirzer (2),Skvarek és Molnár rúgták. A Hungária ezen a mérkőzésen szinte önmagát múlta felül. Újpest—FC. Genova «1893» 5:2 (5:1.) (Genova.) Újpest csapat újév napján szintén szép eredményt ért el az olasz honban. A lila—fehérek góljait P. Szabó (2), Wetzer (2) és Jakube lőtte. A Középamerikában túrázó Sabária egy A Középamerikában túrázó Sabária egy győzelme és egy döntetlenje után most győzelme, egy eldöntetlenje után most Ibéria—Sabaria 3:2 (1:2) Havanna, vereséget könyvelhet el, igaz a legminimálisabb gólaránya ez. A szombathelyi csapat jobb volt mint ellenfele, vezetett, de a bíró nyomta és Vámost kiállította. Holzbauer és Pesovnyik lőtte góljait. Bocskay—Panatineikos 5:3 (4:1). (Athén.) Első athéni mérkőzését biztosan nyerte a Bocskay, már az első félidőben bebiztosította győzelmét és azután csak félgőzzel játszott. Góllövők: Markos (2), Semler (2), és Teleki. BSE—Ludvigshafen vál. 6:1 (3:0) (Ludvigshafen.) Utolsó túramérkőzését nagy fölényben nyerte a magyar amatőrcsapat, mely túráján háromszor győzött és csak egyszer kapott ki. Nemzeti — Saarbrücken vál. 2 : 2 (0 : 0). (Saarbrücken.) Nagyon nyomta a bíró a magyar csapatot, mely az utazástól fáradt volt és egyébként is nehezen mozgott a fagyos, göröngyös pályán. Bihami és Kautzki a gólszerző. Budai 33-as—US.: Bari 2:2 (2:2.) (Bari). A budaiak győzelmét a bíró akadályozta meg. Góljait Lukács és Steiner lőtte. APRÓHIRDETÉSEK 10 szóig 30 fillér, minden további szó 3 fillér, jeligés hirdetés 50°/o-kal drágább. Előfizetőinknek havonkint egy apróhirdetést 10 szóig díjmentesen közlünk “VB Jobb családból tanulóleányt felveszek. Palkovits Károly úri és női fodrász. Egy szoba kiadó. Tündér utca 13. sz. Egységes gyorsírást legolcsóbban Árvizutca 4. szám alatt tanulhat. Hó- és sárcipők javítása szakszerűen, gyorsan és olcsón a Linóleumban, Kárászutca 6. Középiskolai összevont magánvizsgákra érettségire, jogi szigorlatra, alapvizsgákra, felelősség mellett csekély díjért előkészítem. Minden tárgyból garantált jegyzetek Kállay szeminárium Szeged, Kigyó utca 1. Sofferré kitanítja csekély díjért felelősséggel „Turul“ garage Szeged, Csongrádi- i sugárút 4. Csak siker esetén fizet. Szeged sz. kir. város tanácsától, 34635/1928. tan. sz. Versenytárgyalási hirdetmény. A városi gépüzemek részére 1929. évben szükséges kenőanyagok szállításának vállalati után leendő biztosíása céljából 1929 évi Január hó 15-én délelőtt 10 órakor az I. tanácsi ügyosztályban zárt ajánlati versenytárgyalás fog tartatni, illetve az ajánlatok ugyanazon helyen és időben nyilvánosan felbontatni fognak. A pecséttel lezárt és sértetlen borítékban elhelyezett s közvetlenül, vagy posta útján beadott ajánlatok az ajánlati végösszeg 2 százalékának megfelelő óvadékképes értéknek tanácsi letétbe helyezését igazoló letéti nyugtával látandók el, s az árlejtés napjának délelőtti 10 órájáig a anácsi ikta a hivatalba (Városháza földszint) nyújtandóbe. Az ajánlati borítékra ajánlatevő neve ráírandó. Az óvadékok Szeged sz. kir. város letétpénztáránál helyezendők el, s az árlejtést megelőző nap déli 12 órájáig fogadtatnak el. A szállításra vonatkozó nyomtatványok 1.A pengő költség megtérítése ellenében az I. tanácsi ügyosztályban a hiatalos órák alatt rendelkezésre állanak. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak Végül a hatóság fenntartja magának azon jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között az ajánlott árakra tekintet nélkül szabadon választhasson, vagy az összes ajánlatokat mellőzze és a szállítást más után biztosítsa. Szeged sz. kir. város tanácsának 1928 december 31 én tartott üléséből. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester. Nyomatott a Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat Rt. nyomdájában, Korona utca 1. szám. Rádió Csütörtök, január 3. Budapest. 9.15: A m. kir. 1. honvéd gyalogezred zenekarának hangversenye. Vezényel: Fricsay Richárd. 12.20: Gramofonzene. 1. Grieg: Hochzeitstag auf Troldhaugen. Játsza Marek Weber és zenekara. Waldteufel: Ganz allerliebst. Játsza Marek Weber és zenekara. 4. J. Strauss: Donauweilchen. Játsza a Berlini állami operaház zenekara. 5. W. Kollo—H. Frey: Mein Papagei frisst keine harten Bier. Játsza Marek Weber és zenekara. 6. Laurenze: Honolulu Moon, Waltz. Játsza Hilo Hawaiian Orchestra. 7. Komzak: Wien bei Nacht, I. , II. rész. Játszó Marek Weber és zenekara. 4. Horváth Jenő min. tan.: A gazdasági munkaszerződések megkötésének szabályairól. 5.15. Rádió Szabad Egyetem. 1. Az emberszeretet. Madarász István dr. előadása. 2. Nagy Margit, a m. kir. Operaház tagja három Petőfidalt énekel: a) Fürdik a holdvilága b) Juhászlegény... c) Befordultam a konyhára... 3. A tél Petőfi költeményeiben (Janson Vilmos). A költeményeket szavalja Környei Paula, a Nemzeti Színház tagja. 4. Az időszámítás (Madarassy Ernő dr.) 6.15: Szalon-trió hangverseny. 6.50: Angol nyelvoktatás. 7.20: Az Operaház szereplőinek közlése és tartalmának ismertetése. 7.30: Az Operaház Faust előadása. A második felvonás után kb. 9.20: Időjelzés, hírek. Az előadás után kb. 10.30: Időjárásjelentés. Utána! Szalonzenekari hangverseny, az Ostender kávéházból. Árverés. A szegedi repülőkirendeltség 1929. évi január hó 5-én 11 óra 30 perces kezdettel éca 10 g gépalkatrészt és vashulladékot nyilvános árlejtés útján a legtöbbet ígérőnek elad. Bánatpénz 80 P. Vételár azonnal fizetendő, a vásárolt anyag 48 órán belül elszállítandó. Kedvezőtlen ár esetén az árverés hatálytalanítható. Megtekinthető naponta 9 órától 12 óráig.