Szegedi Uj Nemzedék, 1929. február (11. évfolyam, 27-49. szám)
1929-02-24 / 46. szám
1929 február 24., vasárnap Február FRANKÓ ANDOR „Dugonics“ gyógyszertárában Dugonics tér (Szegedi Naplóház) kapható a felülmúlhatatlan hatású Virág-krém** ff hóban vásároljon és meggyőződik, hogy minőségre,árra és kivitelre legjutányosabban szerzi be összes ruházati szükségleteit Földesruha-Divat-Áruház Kárász*utca OzT. Kispéter Vincéné szül. Imre Emma megtört szívvel tudatja, hogy egyetlen kiú leánykája MARISKA életének 18-ik hónapjában rövid, de kínos szenvedés után ártatlan lelkét visszaadta Teremtőjének. Temetése vasárnap délután fél 4 órakor lesz a Pozsonyi Ignác utca 3. szám alatti gyászházból. SZEGEDI UJ NEMZEDÉK HA RÖHÖG! HASZNÁLJON GERLE-FÉLE patikából (KÁRÁSZ-UTCA SARKÁN) — Villani követ fogadta a magyar válogatottat. Párisból jelentik: Báró Villani Frigyes magyar követ szombat délelőtt kihallgatáson fogadta a válogatott magyar futballcsapat kisérőit: Fischer Mórt, Vigh nyug. alezredest, Kenyeres Árpádot és Mamusics Mihály dr-t. A francia sajtó hosszasan foglalkozik a holnapi mérkőzés kilátásaival és általában közepes eredményt, tisztes vereséget jósol a franciáknak. A Journal des Debats szerint a félelmes magyar ellenféllel szemben a franciáknak jobb csapatot kellett volna kiállítani. — Gyász-istentisztelet Folyó hó 24-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor a helybeli görög-keleti szerb plébánia templomában gyász-istentisztelet fog tartatni az elhunyt Alexa Milan pékmester lelki üdvéért. — Kováts Ferenc dr. előadása. A Szegedi Stefánia Szövetség 57. számú védőintézete vasárnap délután 4 órai kezdettel a Jókai-utcai belvárosi elemi népiskolában «Anyák iskolája» cimen előadást tart. Ez alkalommal Kováts Ferenc dr. egy. m. tanár «A tuberculozisról» tart előadást. Az előadás meghallgatása dijtalan. Érdeklődőket szívesen lát a vezetőség. A neveléstudomány feladatai: A bölcsészeti szakosztály e hó 27-én, szerdán délután 6 órakor az egyetemi könyvtár előadótermében (központi egyetem l. em.) szakülést tart, amelyen Imre Sándor dr. egy. ny. r. tanár «A neveléstudomány magyar feladatai» címmel tart előadást. A belépés dijtalan. Érdeklődőket szívesen lát az elnökség. (—) Del-Ka újrarendezett oipók szakai kellemes feltűnést keltenek. Jó minőség, ereső ár és tartósság — ez jellemzi a Del-Ka gyártmányt iTök: Kárisz-utca 14. — Szabadegyetemi előadás. Az Egyetem Barátainak Egyesülete által rendezett szabadegyetemi előadások keretében vitéz Lengyel Endre dr. egy. m. tanár március hó 1-én, pénteken délután 6 órakor az egyetemi könyvtár előadótermében (központi egyetem 1. em. jobbra) «Az Aetna legutóbbi kitörésétől» előadást tart. Beléptidij SO All., tanulóknak 10 fillér. Előadó az Aetna utóbbi kitörésekor a helyszinen tanulmányokat végzett és az ott készitett felvételeit fogja előadásán bemutatni. (—) Megbizható fát idejében ültetni, ez a sikeres gyümölcstermesztés titka. Unghváry József faiskolája Cegléd. Oktató nagy árjegyzék ingyen — A Királyhalmi Népkör közgyűlése. A Királyhalmi Népkör vasárnap délelőtt 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését Várostanyán a Mezőgazdasági Részvénytársaság nagytermében. A közgyűlés után Balázs Károly vágóhídi igazgató az állatbiztosításról, Kozma Péter adjunktus pedig a legelők, rétek gondozásáról és a mesterséges takarmány termesztéséről tart előadást. (—) Hálók, ebédlők, férfiszobák olcsón beszerezhetők az Asztalosmesterek Bútorcsarnokában. — A Baross Szövetség az általános vasárnapi munkaszünetért. A Baross Szövetség, fűszerkereskedői osztályának javaslatára nemrégiben mozgalmat indított az irányban, hogy Magyarországon, de főleg Budapesten tegyék kötelezővé az általános vasárnapi munkaszünetet, kivéve a vendéglőket, kávéházakat, kávéméréseket és kifőzőket. Ebben az ügyben a fővároshoz memorandummal fordultak a keresztény kereskedők és kérésükhöz csatlakoztak az alkalmazottak is. A fővárosnál megértéssel fogadták az általános vasárnapi munkaszünet bevezetésének a gondolatát és az illetékes ügyosztályok meg is ígérték támogatásukat. A kereskedők Kossalka János országgyűlési képviselő vezetésével a minap deputációt menesztettek a kereskedelmi miniszterhez is. Kérték az általános vasárnapi munkaszünet elrendelését, amely valláserkölcsi szempontból is kivánatos. A miniszter nem adott végleges választ ebben az ügyben, ellenben felszólította a küldöttséget, egyezzék meg az érdekeltekkel s megígérte, hogy ha az meglesz, akkor kimondja a végső szót. A vasárnapi munkaszünetet szorgalmazó kereskedők felkérésére most a Kereskedelmi és Iparkamara dolgozik a különböző érdekeltségek egységes frontba tömörítésén. (—) jóleső meleg, vidám gondolatok meghitt hangulat — mindez egy csésze teától. És mily könnyűszerrel átengedhetjük magunkat ennek a pompás élvezetnek. Mint ujtermésü tea a legjobb. — Csődbíróság! tárgyalás a Belvárosi Bank ügyében. A felszámolás alatt álló Belvárosi Bank károsultjainak kiküldöttei ezúton hívják fel az érdekeltek figyelmét arra, hogy a szegedi kir. törvényszék csődbírósága február 28-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor, a törvényszéki palota 1. éin. 72. számú termében tárgyalást tart. (—) A Szegedi Tornaegylet 56-ik évi rendes közgyűlését 1. évi március hó 10-én délelőtt 10 órakor az állami főreáliskola ksz. termében tartja meg. — A legrégibb női ékszerek. Móra Ferenc múzeumi igazgató február 2-án, kedden délután 5 órakor a leánygimnáziumban vetítettképes előadást tart olyan tárgyról, mely leginkább érdekli a női közönséget. Beszámol ásatásai eredményei azon részéről, mely napfényre hozta a legrégibb arcfestéket, a négyezeréves szőregi bronztűket, az avar asszony aranyfüggőjét, a legrégibb ezüst pártadiszt és egyebet. Előadása nem szakszerű részében pedig bemutatja a mai egyszerű embert vidám ásatási történetek keretében. A MANSz kulturszakosztálya szívesen látja az előadásba a város közönségét. (—) Villannyal varr ön ? A Singer motor megkíméli Önt a fáradtságtól, hol varrógépét lábbal hajtsa ! Szíveskedjék valamelyik Singer fióküzletben a Singer motor bemutatását kérni. Vételkényszer nincsen. — Rothermere lord újabb javaslata. Newyorkból jelentik: Lord Rothermere, aki tegnap érkezett Havannából, Nevwyorkból táviratot küldött, Budapestre, amelyben azt indítványozza, hogy szenteljen a magyar nemzet minden évben egy napot Kossuth Lajos emlékének és ezt a napot avassa nemzeti ünneppé. (—) Megérkezett az uj osztálysorsjegy az I. húzásra. Ismét előnyösen megváltozott az uj játékterv, amennyiben a közepes nyeremények száma és mennyisége emelkedett, úgy, hogy már az I. osztály főnyereménye 15.000 pengő, tehát 5000 pengővel nagyobb, mint az előbbi sorsjátékban volt. Ehhez mérten csak nagyon kevéssel emelkedett a sorsjegy ára. Egész 24 pengő, fél 12 pengő, negyed 6 pengő, nyolcad 3 pengő. Érdeklődőknek játékterv ingyen. Sorsjegyek már kaphatók Pető Ernő főárusítónál Szeged, Széchenyi tér 3. — A MTI és a földművelésügyi minisztérium tárgyalása , a gazdasági híranyag ingyen közlésére. Budapestről jelentik: Az egységes párt február 24-i pártértekezletén néhány képviselő az agrár hírszolgálattal kapcsolatban a kormánytól különböző felvilágosításokat kért. Ebben a érdésben szombaton Kozma Miklós miniszteri tanácsos a MTI elnökigazgatója az egyik fővárosi délutáni lapnak nyilatkozatot ádőtt és kifejtette a MTI vállalatának üzleti álláspontját. Eszerint a gazdasági hírszolgáltatásának a rádió útján való továbbítása nem képezi akadály tárgyát. Egy erre irányuló tárgyalás már régebben megindult a Mű és a földművelésügyi miniszter között. A tárgyalások, amelyek mind a mai napig nem fejeződbe, olyan mederben folynak, hogy a minisztérium anyagi ellenszolgáltatás adna a gazdasági híranyag rádió közléséért. Ez az ellenszolgáltatás Kozma Miklós szerint azért indokolt, mert jelenleg a MTI bevételeinek jelentékeny tételét a gazdasági híranyag értékesítése képezi. Természetesen, ha ezt a bevételt a MTI a minisztériumtól más formában megkapja, semmi akadálya annak, hogy a gazdasági híranyagot a rádióelőfizetőknek ingyen bocsássa rendelkezésére. (—A Szegedi művésziparos sikeréről. Az Országos Iparos Szövetség ezidei aranyérmét Rónai udvari fényképésznek ítélte oda. A Zaragoza spanyolországi nemzetközi művészi fényképkiállítás aranyérmét is Rónai udvari fényképész nyerte el. — A dohánygyári munkások dalkörének hangversenye. A Szegedi Keresztényszocialista Dohánygyári Munkások Honszeretet Dalköre március 2-án este fél 8 órai kezdettel a Tisza-szálló nagytermében hangversenyt rendez. .Műsor: 1. Hj. Buchner A.: Dalra fel... Énekli a Honszeretet Dalkör. Vezényel: Weller Károly karnagy. 2. a) Adonis: Si Jetais Roi. b) Liszt: II. Rapszódia. Zongorán előadja: Bedő István. 3. Komarek I.: Halász leányka. Énekli Lantos Jucika. Zongorán kisér Komarek Imre főkántor. 4. Révai J. Iván: Magyar nóta. Énekli a Honszeretet Dalkör. Vezényel: Weller Károly. 5. Radnai L.: Fellegesre borult... Vezényel: Weiler Károly karnagy. 6. Beethoven: Vonósnégyes. Op. 18. No. 1. a) Allegro con brio; h) Adagio; c) Scherzo; d) Allegro. Előadj ík: Klazsik Lehel zenetanár I. hegedű. Szimmeiszter István 1. hegedű. Dr. Klazsik Imre violán. Kozma Cigula viola csellón. 7. Révfi Károly: Dalegyveleg. Énekli a Honszeretet Dalkör. Vezényel: Weller Károly karnagy. — Önkéntes adományokat és felülfizetéseket köszönettel fogadnak a Dalkör javára. — A «Magyar cserkész» február hó 2-ik száma megjelent. Cimlapját Márton Lajos festőművész kedves, uj téli képe díszíti. Vezércikkét Kálmán bácsit — Vidovszky Kálmán, a lap szerkesztője — írta. Gáspár Pál a cserkészinduló gramofon lemezre vételéről számol be, Fromm Béla a mesterséges madárodúkat ismerteti. Benne van a IV. országos cserkész síverseny részletes eredménye és P. Delattre francia jezsuitának a «La Croix.j cimü francia lapban a magyar cserkészetről megjelent magyarbarát cikkének kivonata. Évi előfizetés: 6.40 P. (Bp. V. Hajnalutca b., Cserkészház.) — Huszonötezer pengős sikkasztás a budapesti iparkamaránál. Budapestről jelentik: A budapesti kereskedelmi és iparkamaránál megejtett vizsgálatok során megállapították, hogy a pénztárból több, mint mint 25000 pengő hiányzik. A kamara elnöksége fegyelmi vizsgálatot indított a pénztár igazgatója Környei Antal ellen, és a fegyelmi vizsgálat eredményeként Környeit eltávolitották az iparkamara pénztárának igazgatóságából és nyugdijigényéről is lemondatták. Környei Antal a fegyelmi bizottság végzésében megnyugodott és kár megtéritésére tárgyi és személyi garanciákat nyújtott. — Püspökszentelés. Esztergomból jelentik. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás szombaton Esztergomból Győrbe utazott, hogy ott vasárnap püspökké szentelje Grösz Józsefet, az új győri segédpüspököt. A püspökszentelés, szertartásában Virág Ferenc pécsi püspök és Lányi József tinnini felszentelt püspök segédkeznek a bíboros egyházfejedelemnek. — Mindenféle nyomtatványokat, meghívót, plakátot csinosan és olcsó áron készít nyomdánk Korona-utca 1. szám Telefon 17—V. — Szeged árvíz katasztrófája. Özv. Szabóné Mozgay Erzsébet ezzel a címmel adta ki, másfélivnyi terjedelemben az 1879. évi szegedi árvíz történetét. Az írónő törzsökös szegedi család tagja és művének legérdekesebb részét azok a szakaszok képezik, amelyeket az árvizet végigélt rokonok elbeszélése nyomán jegyzett fel. A legújabb s kitűnő stílusban megirt árvizkönyv igen sok Uj adatot szolgáltat Szeged mult századi tragédiájából. A mű szerzőjét teljes elismerés illeti, hogy könyvével használni kívánt Szegednek, amely szebb lett, mint volt. — A kisebbségi jog tisztelete a rácoknál. Zomborból jelentik. A bácskai szerb zsupán Szabadkán az utolsó magyar egyesületeket is feloszlatta. A szabadkai lapot a hír közléséért elkobozták. — Debrecen vonakodik kifizetni az egyetemi hozzájárulást. Debrecenből jelentik: A törvényhatósági bizottság jogi és pénzügyi bizottsága Versatzy Tibor bizottsági tag indítványára szavazattöbbséggel kimondotta, hogy nem tesz eleget. a kultuszminiszter felhívásának amelyben arra szólítja fel a várost, hogy az egyetemi építkezésekhez megszavazott 2 és félmillió aranykoronát mely esedékessé vált, sürgősen fizesse ki. A bizottság elutasító magatartását azzal indokolja, hogy a hozzájárulást a városi kórház telkének értékesítéséből szándékozott fedezni Az állam kötelezettséget vállalt az új közkórház felépítésére, majd a régi kórház visszaadására, de ez ígéreteit nem teljesítette, viszont a népjóléti miniszter csak akkor engedi meg a régi kórház lebontását és értékesítését, ha a város új kórházat épít. A bizottság határozata nagy feltűnést keltett. — A pénzügyi bizottság ugyanezen az ülésen az idei debreceni datosverseny céljaira 2ttX0 pengőt szavazott meg. — Csehországnak 3d milliárdot kell jóvátételre fizetni. Prágából jelentik. A Vecser abból a közleményéből, hogy Csehországnak 30 milliárd koronát kell befizetnie a jóvátételi pénztárba, arra következtet, hogy Csehországnak mindinkább kisebbedik a súlya a külföldön, mert most nem tudta megakadályozni azt, hogy ezzel a súlyos összeggel megterheljék. Csehország, a lap szerint az összes frontokon gyengítette Auszttriát, amelynek összeomlásába az övé az oroszlánrész. Ez a 30 milliárd korona jóvátétel úgy fest, mintha büntetés akarna lenni a felszabadulásért. A Vecser felszólítja a külügyminisztériumot, hogy haladéktalanul adjon felvilágosítást, mi történt Csehország ellen, mennyit kell fizetni, minek a fejében és miért? köszönet nyilvánítis. Mindazon rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, valamint az egyesületeknek, kik szeretett, drága halottunk Tóth Jánosné szül. Sziios Erzsébet temetésén részt vettek, vagy elhalálozása alkalmával részvétüket nyilváitották, koszorú vagy virág üdvözletükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet. A gyászoló család. A szeged-rókusi római katholikus E^házközség Elnökségétől._________ 11—1929. szám. Hirdetmény. A Szervezeti Szabályzat 34. §-a értelmében közhírré teszem, hogy az 1928. évi zárszámadás és az 1929. évi költségvetés elkészült és azok irodánkban, Orgona-utca ,3/b. szám a hivatalos órák alatt megtekinthetők jogában áll az Egyházközség minden választójának (.1. §.) 1929. évi február hó 27-től számított 15 napon belül e munkálatokra észrevételeiket megtenni, mely esetben azok az 1929. évi március hó 8. napjára kitűző t képviselőtestületi ülésen tárgyaltatni és elintéztetni fognak, vagy azok ellen az Egyházmegyei Hatósághoz fellebezni. Szegeden, 192'). évi február hó 25-én. Curry Richárd s.k., egyházközségi v. elnök.