Szegedi Uj Nemzedék, 1929. március (11. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-07 / 55. szám

Intim vallomások Miss Európáról Azonos missek Magyarországon és Ausztriában — Az „Egyenlőség“ boldog napjai Mióta a Színházi Élet Miss Hun­gáriáját Miss Európává választotta a párisi zsűri, pesti és Vidéki sajtó tele van Simon Böskének, a magyar faj büszkeségének magasztalá­­sával. Mi sem akarunk elmaradni lap­társainktól, tehát a legilletékesebb for­rásból, a magyar zsidósági «E­g­y­e­n­l­ő­s­é­g» folyóiratából merítve a következő intimpistai részleteket ün­nepeljük nemzeti hősnőnket. Egy előkelő interjú Miss Hungária-Európát meginterjú­volta a párisi «Haját» cimű zsar­gon-jiddisett napilap Homsky nevű munkatársa s a következő szenzációs riportban számol be tapasztalatairól: «Nagyon nehéz dolog egy szép nő elé kerülni, különösen ha körülötte a Miss Európa királyi dicsfénye lebeg. Két napig tartott, míg Miss Európát meginterjúvoltam. Hosszú idő telt el, míg feltehettem neki azt a kér­dést, amiért eljöttem.­­ — Igazié, hogy ön zsidó nő? Miss Európa arca felélénkül. Mindenhol ezzel a kérdéssel fo­gadnak? Hát igen! zsidó nő va­gyok és ezt nem is tagadom! Atyám zsidó, szemorvosi praxist folytat Keszthelyen, egy kis magyar városká­ban. Mi otthon z­sidó házat vezetünk, a szombatot és a zsidó ünnepeket szigorúan m­e­g­ta­r­t­j­u­k. — Magyarországon amikor önt meg­választották, tudták önről, hogy zsidó? (Na, na! Szerk.) — Nem tudom! Én azt hiszem, nem! De mindenhol, ahová csak el­jutok, azt kérdezik tőlem: zsidó nő­­vagyok-e folytatta Miss Európa. —­ Nagyon nagy jelentőséget tulajdon­­.V­a­n­a­k vi­l­ágsz­e­rt­e ■ e­nn­e­k a dolognak. Amikor leg­utóbb Nizzában voltam, az utcán fe­lém tartott egy hölgy, átölelt és össze­vissza csókolt. Külön boldoggá tesz, — mondotta nekem, hogy te, aki Eu­rópa legszebb nője vagy, zsi­dó leány v­a­gy. Ez nagyon mé­lyen meghatott. Én, nem is tagadom le soha a származásomat, de most, hogy mégis olyan s­­kat beszélnek róla, egy kevés aggodalmat is érzek... nem tudom, hogy fognak engem Budapesten fogadni...­­• Sohse aggódjék kisasszony! Még egy kérdést: Mik a tervei a jövőre? Színház, vagy filmkarrier? — Ó, nem! Az egyetlen vágyam az, hogy minél előbb férjhez menjek! — Valóban, ez az egyetlen kíván­sága? Igen, férjet szeretnek! • Zsidót? Csakis zsidót! De szép és gazdag is legyen... Ezzel a beszélgetés véget ért.» Apróságok Miss Európáról De nyilatkozik az E­g­y­e­n­l­ő­s­é­gben Miss Hungária legjobb barátnője, S­á­­v­o­z­d Dorottya is. Elmondja róla, hogy ... mindig lelkes, jó zsidóérzésű leány volt, amint­hogy családja is mindig erős zsidó ér­zésű volt. Mindenütt szerették. A leg­jobb körökbe bejáratos ... jó csa­ládi származása folytán... Simon Böskéről, — veszi át a szót Sávozd Dorottya atyja. Sávozd Mihály vállalkozó, — én is csupa jót mondha-­ tok ... Szerintem Simon Böske édes­atyjának tulajdonságait, vonásait és ter­metét örökölte. . . Atyja is, aki köz­kedvelt, joviális öregúr .. . olyan, mint egy érdekes arcú zsidó pap... Felesége Hoffmann Jakab bor­­kereskedő leánya, ugyancsak zsidó f­­riasszon­y. Ausztriában is... Ezek után ki vitathatná el, hogy a magyar szépség legilletékesebb kép­viselője Simon Böske .. . De ez még mind semmi! Nemcsak a legszebb magyar lány «lel­kes, jó zsidó», hanem Miss Auszt­ria is! Mint ugyancsak az Egyen­­l­ő­s­é­g állapítja meg, egész a nyúl­­bőr-mozgókereskedelemmel foglalkozó ősig terjedő geneológiával, G­o­l­dar­be­i­t­e­r L­i­s­t (így hívják az osztrá­kok büszkeségét), szintén magyar zsidó származású! Ennyi öröm után méltán töprengünk el lélekm­ardosó vívódások közepette h­o­l állanánk tit­­ s­z­e­g­é­n­y, ma­gyar­o­k és ti­­szegény ma­gyar nők, szépség dolgában, ha Titus császár le nem rontja Jeru­zsálemet s ennek következtében meg nem születik a Színházi Élet! SZEGEDI ÚJ NEMZEDÉK Dolores del Rio modern milliőben játszódó nagy társadalmi drámája AZ ELJÁTSZOTT ASSZORFY pénteki szenzációja De hallga csak, mit ír a rituális folyóiratban Moln­á­r Jenő, a Bors­szem Jankó című m­a­gyar vicc­lap felekezetileg öntudatos szerkesztője: Miss Ausztria a Parisban rende­zett szépségversenyen harmadik lett. Az első egy magyar z­sidó- l­e­án­y v­o­lt, a második egy német leányszépség, a harmadik egy osztrák z­s­i­d­ó l­e­á­n­y, aki apai ágon magyar származású. Miss Ruszt a tizenhét nem­­semleges fia harmadik helyét a­zeniek ugyancsak képviselői döntötték el, akik Miss Hungáriát ta­lálták az európai szépség­­típus legeszményibb m­eg­te­s­t­e­s­í­t­ő­j­é­n­e­k.» Ejnye, ejnye! Ezekről a semleges képviselőkről, — akik ugyanazok Pesten, mint Párisban, — nem volt­ okos dolog ilyen indisz­krétül beszélni. Kibővítik a Somogyi-telepet Kétszázhatvan házhelyre hétszázan jelentkeztek • A Szegedi Új Nemzedék munkatársától * Szeged, március 11. A múlt évi novemberi közgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a város a Somogyi-telep kibővítésére felparcel­láztassa és eladja a vásárhelyi műút és a régi nagyváradi út között levő 70 holdas területet. A tanács a par­cellázás elvégzésével K­r­ó­­ Oszvald városi főmérnököt bilta meg, aki a munkával már el is készült. A fel­parcellázott területen van összesen 271 házhely. Ezek mindegyike körül­belül 250 négyzetöl. Külön telket hagynak egy iskola és egy óvoda ré­szére és egy nagyobb területet sport célokra. A 271 házhelyből a város mintegy tizet visszatart, úgyhogy csak 260 házhely kerül kiosztásra. Er­re összesen körülbelül 700 igénylő jelentkezett. Éppen erre való tekin­tettel a város a házhelyeket sorshúzás útján f­o­g­j­a k­i­o­sz­­tani. A birtokbahelyezésre körül­belül csak áprilisban kerül a sor. A Somogyi- telepnek ezt az új ré­szét Król főmérnök más elvek sze­rint parcellázta, mint annak idején a régit parcellázták. Míg ugyani­s régi részen az utcák csak 15 méter szé­lesek, addig az új területen 18 méter szélesek, a főutca pedig 20 méter széles. ............ mim ii i ii ni ■ i ii ii ni hova költözködni, könnyebben m­ozgat­ható bútorait ,ruhaneműit oda vitte. Leg­inkább Újszegedre, az iskolákba, zár­dákba helyezkedtek el. A magasabban fekvő házak kapuit, pinceablakokat be­falazták. A bútorokat a padlásra hord­ták. Az udvarokban állványokat emel­tek, 8—10 négyzetméter nagyságú lá­pokat készítettek részint a bútorok, ré­szint a menekülés céljára ezek azonban csak rövid ideig voltak alkalmasak me­nekülésre. Március 1. már a vasúti töltés mellett végig víz volt. Budapest felé a reggeli vonat volt az utolsó. A Fehértó mellett már ez is vízben ment, mert a víz a töl­tés magasságát meghaladta. Kihirdetik a statáriumot A mintegy 5000 főnyi közerőt P­i­l­­lich Kálmán, Lőw Tivadar, ifj. Wag­ner Károly vezették és az eddiginél jóval nagyobb eredményt értek el. E napon Lukács kormánybiztos ki­hirdette a statáriumot hogy az esetleges rendzavarásnak elejét vegye. A nép már annyira nem bízott a vá­ros megmentésében, hogy sokan nem akartak tölteni menni. Egyesek podgyá­­szukat mentették, mások még azt sem tették ,hanem elfásultan várták az ese­ményeket. Délután az ár az alföldi vasútnál is elérte a vasúti töltés magasságát. Ezen túl csak a most készített, a víz felől deszkákkal és rőzsével erősített nyulgát tartotta a vizet. Ennek építése lassan haladt és keskeny is volt. De annak megerősítésén elég munkaerő dolgozott Néha a közerőt nem is tudták foglal­­koztatni, annyian voltak. Ezek közül a legeredményesebb munkát a felsővárosi­­ hajósok és halászok végezték, akik a legnagyobb szakértelemmel tudták a töl­tésen a szivárgásokat betömni. Kiskundorozsma pusztulása Ez alatt a belső árvíz elérte, sőt meghaladta a Tisza vizének magasságát E miatt a felsővárosi szeszgyáron felül a Tisza töltését átvágták. Átvágták a szabadkai vasúttöltést és országutat is, mire a Maty-érnél 60 cm. eséssel folyt vissza a víz a Tiszába. De Szabadka felé a közlekedés megszűnt. Március 10-én Kiskundorozsmát öntöt­te el a víz, hol az alacsonyabb része­ken 300-nál több ház összedőlt. Ember­életben nem esett kár. A lakosság a Maty-ér melletti partos részekre mene­kült. A kiskundorozsmaiak azzal vádolták a szegedieket, hogy a vasúttöltést átvág­ták. Ez azonban nem volt igaz, hanem a víz a vasúti töltés tetején folyt át, sőt azt át is szakította.­­ Folytatása következik a Visszaemlékezés szegedi nagy árvízre írta: Erdélyi József. II. Március 6-án reggel lett köztudomású, hogy Lukács György mint teljhatalmú kormánybiztos van Szegeden. Az­nap már az alföldi vasút tölté­sét is erősítették, még­pedig a vasút kívánságára annak külső oldalán úgy, hogy a belső részen a vonat járhasson. A védőmunkálat vezetése Szabados Já­nos tanácsnokra bízatott.­ Március 7-én hajnalban átszakadt Al­­győ alatt a vasúti töltés is, nem sokkal azután, hogy a Hódmezővásárhely fe­lé menő vonat áthaladt rajta. A Vásár­hely felől jövő vonatot szerencsére Al­győit visszatartották. Algyő és Tápé pusztulása Mire megvirradt, Algyő és Tápé tel­jesen elpusztult. Emberéletben itt nem esett kár . Az algyőiek a Tisza partra menekül­tek, ahonnan nagy részüket áthordták a Tisza túlsó oldalára, és ott a vásárhelyi határban lévő tanyákon helyezték el őket. A tápéiak egy része ott maradt a Tisza töltésen, hol kezdetben szabad ég alatt, később sátrakban tanyázott és nézte otthonának elpusztulását. Más ré­sze a városba menekült, azt hangoztatva, hogy a várost csak nem engedik el­pusztulni. Én 7-én délelőtt kimentem nagybá­tyámmal a Felsőváros végében levő szeszgyár felé nézni, hogy jön-e a víz. Sokan mentek oda. Ekkor láttuk, hogy a tápéi kapunál levő vámőr a Tápéról jószággal menekülőktől is vámot szed. Ez ellen sokan erősen tiltakoztak, mire a vámőr beszüntette a vámszedést. Innen a szil­én töltésre mentünk. Ép­pen akkor, délelőtt 11 órakor érkezett oda az áradat, oly erővel és magasan, hogy a víz eleje egy szénaboglyát hozott magával amelynek tetején egy menekülő nyúl ült. Mikor a víz a töltés lábában az anyaggödör szélét elérte, minthogy ab­ban még víz alig volt, a szénaboglya felbukott, a nyúl a vízbe esett, de abból gyorsan kiúszott és a töltésen át a város belterületére menekült. Vájjon innen hová futott? A körülzárt Szeged Ugyancsak 7-én hajnalban meghaladta az ár a védvonalaknak kijelölt Baktós­macskási töltést, s azon átömölve, elő­ször a Fehértót töltötte meg, délután már elérte az alföldi vasút töltését, s így Szegedet minden oldalról körülvette a víz. A töltés megerősítésén már pár nap óta dolgozott a katonaság, a fizetett idegen és városi napszámosok és a ki­rendelt közerő. A közmunkákban egy­formán dolgozott a műveltebb osztály a néppel. Köztük én is. A férfiak ástak, talicskáztak, a nők kosárral, szakajtóval hordták a földet a töltésre. Azonkívül az emelt új nyulgát háta megett a moz­dony vasúti lovrykban hordta a földet. A töltés az utóbbi napokban úgy át volt ázva, hogy látni lehetett, miként haj­lik meg a mozdony alatt a vasúti sín. A munkásokat a város élelmezte és több napig ott tartotta. A dolgozók mö­gött mindenütt katonai kordon volt és éjjelre sem engedtek haza senkit. Bent a városban katonaőrjárat járt házról­­házra és az itthon talált férfiakat vitte ki tölteni, így tettek az utcán járókkal is és ha igás kocsit találtak, felugrott reá két katona és akár volt annak más dolga, akár nem vitték a töltéshez. Megindul a menekülés Március 7-én Taschler József főkapi­tány közhírré tette a helyzet veszé­lyességét és, hogy menekülni csak a két hídon át Torontál­ felé lehet. Akkor még csak hajóhíd volt a Tiszán a vasúti hídon kívül. Ezt március 5-én kötötték be, addig ladikon és kompon ehetett átmenni rajta. A hajóhíd délre a Wodianer ház irányában volt. Az ál­landó Ind elkészítésének feltételeiről épen akkor tárgyaltak. Március 7-én már sokan elutaztak a városból, különösen nők. Akinek volt 1929 március 7. csütörtök Tolvaj cselédlány Szeged, március 6. Szerdán délelőtt Dobó Lajosné Kossuth Lajos-sugárút 8. szám alatti lakos lopás miatt feljelentést tett a cselédje, K. Anna ellen, aki azalatt, míg ő távol volt otthonról, bezárt szekrényéből 120 pengő készpénzt, ékszert és több apróbb holmit ma­gához véve, megszökött. K. Anna múlt március 1-én állt Dobó Lajosné szolgálatába és az első napokban gazdasszonya legna­gyobb megelégedésére végezte el a rábízott munkát. Szerdán reggel Do­bóné magával akarta vinni a leányt Olcsóbb árak racionalizálás következtében Azonnali hatállyal leszállítottuk a HLEINL-főzeléket dobozban. Ezentúl az árak a következők: Zöld cukorborsó */1........................................ p 2*20 Zöld cukorborsó 12............................................................................. p­­­40 Zöld cukorborsó, fin­ii.............................................................................. 2­70 Finom borsó mogen lbi . ........................................................................... 150 Finom borse mogen 1/2.............................................................................. p*90 Vajbab Vi....................................................................................................P 160 Vajbab­­/a.....................................................................................................P 1­ Vágott zöldbab l/i......................................................................... . . P I SO Vágott zöldbab Vs......................................................................................p 0*90 Heim­ Gyula Rt. Szeged, Klauzál-tér 2. sz

Next