Szegedi Uj Nemzedék, 1937. december (19. évfolyam, 273-296. szám)

1937-12-08 / 279. szám

Diáksapkák az összes iskolák részére, magyaros­­ zsinórozású diákruhák készen és méret után Ruhazsínilrzatok C­serkészfel­szerelések E­R­I­E­B Szeged, Klauzál­ tér 5. sz volt, ami emelni fogja a szarvas­­marhakivitelt. Az ipari term­elés tőkejavakban még mindig emelkedik, azonban a fogyasztási javakban ez az emelkedés megszűnt. A nagykereskedelmi ár­index az év folyamán nem igen vál­tozott. Az októberi indexszám 93 volt, 1936-ban 91 és 1935-ben 95. Az áruforgalom és az államvasutak bevételei, vala­mint a posta, távírda és távbe­­­szélő bevételei emelkedtek. Az 1937. év első 10 hónapjában a külkereskedelem 98 millió pen­gő összegű kiviteli többletet mutat a tavalyi megfelelő idő szerinti 49 millió pengővel szemben. Az ipari foglalkoztatás tovább javult, bár az utóbbi időkben már csökkenő mér­tékben. A mezőgazdaságban mindig mutatkozik idényszerű munkanélküli­ség és az egyes vidékeken, ahol a termés nem sikerül, ez a munkanél­küliség erős volt. A kormány köz­­munkaprogramja is részben azt cé­lozta, hogy munkaalkalmakat te­remtsen, különösen az elemi csapá­sokkal sújtott vidékeken. EMERICANA A szegedi Schola Emericana az egész Emiericanára kiterjedő irodalmi pályáza­tot hirdet. A pályázat szerint k­észítésidő: 1. A falusi nép számára r előadható víg tárgyú rövid jelenet, (monológ, párbe­széd, stb.), vagy: 2. egyfelvonásos vígjáték, szí­ndarab. Terjedelmük legfeljebb 5—6 oldal (kb. 15—20 perc) lehet. Tárgy és tárna sza­bad. Kívánatos azonban, hogy a cse­lekmény a falusi életből ellesett legyen. A falusi nép által könnyen érthető, erő­sen irajzolt stílusban íródjék meg úgy, hogy abból egy jobb, szociálisabb élet felé törekvés éreződj­ék ki. A pályázat jeligés. Beadási határidő: 1938. január 31. A pályázatokat a sze­gedi Schola Emericana rectorához: Dr. Somogyi József egy. c. rk. tanárhoz (Szeged, Szivárvány­ u. 3-a) kell küldeni. Az arra érdemes művek jutalma 30— 30 pengő, mellyel a Schola Emericana megszerzi azok előadási jogát. Ezen felül es­etleg a kiváló művek kiadását is elő­segíti a szerzőikkel történt külön meg­egyezés szerint. Eddig nyomtatásban meg nem jelent eredeti munkával lehet pá­lyázni. * A »Szegediemsis« november havi cu­­riálisán V­ághi István Nagy Szent Al­bert sokoldalú munkásságát ismertette. Olcsó és jó szálloda Pesten a METROPOLE, a Rákóczi-úten 150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pengőtől.­­ Az étteremben szegedi Farkas Jóska muzsikál, a télikertben délután és este a Virány-jazz játszik a tánc­hoz. Hallgassa meg mindkét zene­kart rádión. Adjon barátainak ta­­lálkozót, hívja meg őket vacsorára a M­ETROPOLE-bal SZEGEDI UJ NEMZEDÉK Straub Ferenc prior rámutatott arra, hogy a középkort, különösen természet­­tudományi szem­pontból sötétnek szokás beállítani. Ellent mond ennek épen a »doktor universalis«-nak alapvető, vagy egy szerzetesi szegénységben élő Ro­­gerius. Baconnak ma is csodálatos mun­kássága, a világi jólétet megvető Assisi Szent Fierencznek természetszeretete és ál­talában a középkori szerzetesek »nép­művelő« tevékenysége. Újvári Pál A család, mint a társada­lom és nemzet alapja címen tartott elő­adásában a családi élet válságát vázolta, ami káros hatással van a társadalom éle­tére, tragikus következményeivel a nem­zetre. Nemzeti érdek, hogy a mai fia­tal generáció számára a családalapítás a »Rerum Novarium« szel­lemében bizto­­síttassék. Adorján Tibor Radványi Kálmán Édesanyám c. költeményét szavalta nagy sikerrel. Mátyás Sámuel és P­ál m­­a i­ Mátyás zeneszáma zárta be az élénk és nívós curialist. Meg nem erősített hírek szerint NANKING ELESETT Páris. december 7. ] Az esti órákban Párisban meg nem erősített hírek érkeztek Nanking eles­­téről. A De Soir sanghaji jelentés sze­rint Nanking légi bombázása alatt a köz­rend, felborult. A várost az éjszaka folya­mán fosztogató bandák kerítették hatal­mukba. A japán repülők a lakosságot megtizedelték. Mintegy 30 repülőgép, va­lóságos tornamutatványokat hajtott végre és közvetlen közelről gépfegyver­rel lőtte az összezsúfolt menekülő töme­get. A Paris Soir úgy tudja, hogy a kínai főváros elfoglalása szerdán hajnalban kö­vetkezik be. A japán gyalogság ugyan­is megvárja míg a tüzérség felvonul és elfoglalja állásait. A honvédelmi miniszter szombaton Olaszországba utazik Budapest, december 7. I .Röder Vilmos hon­védelmi minisz­ter 11-én, szombaton, hivatalos mi­nősében Olaszországba utazik, hogy viszonozza Pariani tábornok, olasz­­ hadügyi államtitkár látogatását, aki­t a honvédség idei őszi hadgyakorlata­­­­in vendégként részt vett. A honvé­delmi miniszter Olaszországból előre­­láthatólag néhány nappal karácsony előtt tér vissza. , i . Tartós ondolálást hajfestést, szentést végeztesse Somogyi­ utca 23. sz. dernül újjáalakított gri­fshilgy fodriszszalon­t a „Tornado“ hajszárító 20 perc alatt szálít! Telefon: 24-74.F­EKETE fodriszszalon Tulajdonos: Pilvölgyi Lajosné A helyőrség tiszti és altiszti karának jótékonysága Szeged, december 7. A szegedi 5. honvéd vegyes dandár pa­­ran­csnokság parancsnoka közli: A szegedi helyőrség tiszti és altiszti kara karácsonyi ajándék- és segélyké­­pení a következő összegeket juttatta ille­tékes kezekhez: MANSz-leányotthon 50.— Egyetem rektora, diákjóléti célokra 80.— Tanker, kir. főigazgató, középisko­lás jóléti célokra 50.— Kirr. tanfelügyelő, elemi iskolások részére 110.— V­czi Szék 50.— Tűzharcos Szövetség 50.— Szegedi leventék 30.— Cserkészek 30.— Kisrongyos-akció 50.— Sokgyermekes anyák 50.— Stefánia­ Szövetség­­ 30.— Gyermekvédő Liga 50.— Vitorlázó repülők 50.— Orsz. Siketnéma-Otthon 3.— Szt. Vince Egyesület (Berlin-körút 60.— Újszeged! Szt. Vince Egyesület 30.— Evangélikus Nőegylet 20.— Lórántfy Zsuzsanna Egyesület 20.— pengőt. Ezen az összegen felül a helyőrség tiszt- és faltiszti kara a kormányzóné in­­ségakciójára 1000 pengőt, a polgármes­ter nyomorenyhítő-akciójára, amelyhez a f. évben eddig összesen 4000 P-t jutta­tott, ezúttal újból 800 P-t, és a szegé­nyeknek a szegedi élelmező raktárban most folyó étkeztetésére 2400 pengőt adományozott. A helyőrség szűkös anyagi viszonyai mellett is segíteni óhajt rászoruló magyar testvérein és szeretete egy-egy sugarát juttatja oda el, ahol karácsonykor a sze­retet ünn­epén is hideg sötétség honol. Az adományok kiosztása után külö­n gyűjtési kérésekkel a tiszti és altisztti kar egyes tagjaih­oz ne forduljanak. Súlyos baleset munka közben Szeged, december 7. Kedden délután 4 óra tájban súlyos baleset történt munka közben a Bakai­­ken­dergyárban. Az egyik gép elkapta Vastag Istvánnné 30 éves gyári munkásnő bal karját és azt két helyen eltörte. A sze­rencsétlen asszonyt súlyos állapotban szálították a mentők a közkórházba. Törökország fölmondja a francia­­török szerződést Istanbul, december 7. Jólértesült körökben úgy tudják, hogy Törökország az alexandrettei szandiákban történt események miatt föl akarja mondani a Törökország és Fran­ciaország között Ankarában kötött szerződést, mert Törökország áthidalhatatlannnak tekinti a nézet­­eltéréseket. 1937 december 8., szerda Párisi Nagy Árááz Rt SZBOGD. (Csekonkci- és Kiss-utca sarok) Karácsonyi ajándékok Nőknek: Macco női hósokni 78 fillér Bordás téli női harisnya 98 fillér Műselyem női harisnya 98 fillér Háromsarkos divat­kockás gyapjú női sál 148 fillér Svájciszerű női nadrág 148 fillér Háromsarkos műselyem krepdesin sál 198 fillér Divat női blúz 198 fillér Lehelet fátyol női műselyem harisnya kis hibás 198 fillér Buenó, v. lómuff toldott 328 fillér Női tok kalap szőrme után­zatból 338 fillér Mintás női kötött kabát 448 fillér Pamuttaft női ernyő ripsz széllel 458 fillér Férfiaknak: Színes mintás férfi sokni 48 fillér Műselyem divat férfi nyakkendő különleges szép mintákban 98 fillér Mintás férfi harisnya 98 fillér Belülbolyhos trikó férfi keztyü 108 fillér Belülbolyhos divat férfi ing 268 fillér Fehér férfi ing puplin elővel 278 fillér Nikkelezett ébresztő óra 298 fillér Férfi zsebóra 368 fillér Férfi pullower mintázott 398 fillér Mintás gombos férfi mellény 458 fillér Bauer zágrábi érsek meghalt Belgirád, december 7. Bauer zágrábi érsek kedd délután 5 órakor elhunyt. — A Klebelsberg Kunó Polgári Lö­­vészsegylet választmányi ülése. A gróf K­lebelisberg Kunóról elnevezett Polgári Lövésziegylet hétfőn este tartotta választ­mányi ülését a városháza bizottsági ter­mében. Dr. Pálfy György elnöki meg­nyitója, majd a pénztári és főtitkári je­lentés után Simonnffy Pál tanácsnok, egye­sületi védnök indítványára elhatározta a vála­sztmány, hogy a lövészsport fej­lesztése érdekében két vándordíjat alapít, egyet az ifjúság, egyet pedig az idősebb lövészek részére. Ugyancsak az ő indít­ványára határozta el a választmány, hogy a jövő esztendőben zászlót sízientel. Ez­után Pálfy György dr. ügyv. elnök ki­osztotta az október 24-én megrendezett osztályközi lövészverseny díjait. Bilső lett a dr. Pálfy József osztály 1112 egység­gel, 2. Szent György osztály 982 egység­gel, 3. Szent Imre osztály 157 egység­gel. Az egyéni verseny győztesei: Du­dás Pál, 2. Batky Antal, 3. Vikor László, 4. Kiss Feren­c, 5. Salai István, 6. Tas­­sy István. A díjak kiosztása után dr. Pálfy György intézett hatásos buzdító beszédet a lövészekhez. t>k id. A Budapesti­­ Meteorológiai Intézet je­lenti este 10 órakor. Várható idő a kö­vetkező 24 órára. Gyenge déli légáram­lás. Változó felhőzet, sok helyen havas­eső és hó. A hőmérséklet nappal kissé emelkedik. DARSONY RÓZSI „GyertyafénynéV*.b.„ péntektől vasárnapig a Városi Színházban.

Next