Péter András református gimnázium, Szeghalom, 1932

I. INTÉZETÜNK MÚLTJA Iskolánk alapítója Péter András szeghalmi földbirtokos, aki 1907 június 7-én kelt végrendeletében 1306 kat. hold földet hagyományozott egy Szeghalmon felállítandó középiskola céljaira. Péter András 1916 július 3-án bekövetkezett halála után a nehéz időkre való tekintettel egyetemes konventünk a tiszántúli egyházkerület javaslatára csak 1926 szeptember 1-ével engedélyezte reálgimnáziumunk megnyitását. 1926 szeptember 1-én a szeghalmi ref. egyház által átengedett u. n. Balogh iskola piactéri épületében megnyílt a szeghalmi ref. Péter András reálgimnázium. Igazgatónak Nagy Miklóst, tanárnak Pásztor Józsefet hívták meg. Az első iskolai évben 52 rendes és 4 magántanulója volt az iskolának. 1927 szeptember 1-én 75 rendes és 15 magántanulóval már az alsó két osztálya működött reálgimnáziumunknak. Új tanárok Fülöp Károly és Péter Zoltán lettek. Pásztor József vezetése mellett internátust is létesí­tettünk, ahol már az első évben 30 vidéki tanulót tudtunk elhelyezni. A tanítás még ebben az évben is a Balogh iskola helyiségeiben folyt. 1928 szeptember 1-én megnyitottuk III. osztályunkat is. A harmadik évben 109 rendes és 16 magántanulónk volt. Uj tanár Nagy József. Be­költöztünk az időközben elkészült új épületbe, amelyet internátus céljaira építettünk ugyan, de ideiglenesen osztálytermek elhelyezésére használtunk fel. Az internátus létszáma ebben az évben 51. 1929 szeptember 1-én megnyitották a IV. osztályt. Létszám: 147 rendes és 17 magántanuló. Uj tanárok Bunna István és Mező Imre dr. Internátusunk fejlesztése érdekében megvásároltuk a régi postaépületet. Internátusunknak ebben az évben 66 növendéke volt. 1930 szeptember 1-én megnyílt az V. osztály. Létszám: 212 rendes és 27 magántanuló. Iskolánk tanárai közül Péter Zoltán a debreceni ref. kollégium gimnáziumához távozott. Uj tanárok Böőr Ferenc, Breznyánszky

Next