Székely Ellenzék, 1909. január-március (12. évfolyam, 1-49. szám)
1909-01-01 / 1. szám
I JVStsiáen vettek saját évezkébm áll el?St megnyőződést szerezni, sogát, üdvözli a törvényhatóság tagjait, kéri, hogy részeltessék jövőre is abban az odaadó támogatásban, melyben addig részesítettek. Ifj. Ugrón Gábor főispán köszönetet mondott még az elhangzott bizalmi nyilatkozatokért s indítványozza, hogy térjenek át a tárgysorozat letárgyalására. Gyors tempóban indult meg ezek után a tárgyalás. A belügyminiszter jóváhagyó leiratát az 1909. évi költségvetésre nézve tudomásul vették. A házból fi bérről szóló szabályrendelet színtén jóváhagyást nyert a miniszternél. A kövezetem meghosszabbítására vonatkozó kereskedelmmi miniszteri leirat megjegyzés nélkül fogadtatott el; ugyancsak így vették tudomásul a vallás- és közokt. miniszter leiratát a felső keresk. iskolai tanárok nyugdíja ügyében. Beszállóit a tanács a községi iparos tanonciskolák államsegélyezése ügyében megindult tárgyalásokról. A mese rendőrbiztosi állásra Dózsa György neveztetett ki 1000 korona fizetés és 300 korona lakbér illetménynyel. Papp Ferencné, Mihály Gábor és társai Kálvária utcai telkek megvételére vonatkozó szerződést, elfogadása iránt név szerinti szavazással döntöttek, s azt 37 igennel elfogadták. Ugyancsak elfogadták a Rákóci híd újjáépítéséhez a szükséges földterület elcserelésére vonatkozó szerződés iránti javaslatot 38 igennel. Dr. Schwartz Mór ingyentej alapítványának alapító oklevelét, amely szerint 2 drb. 1000 korona névértékű 4 százakkal kamatozó magyar koronajáradékot a város őrizetbe vette, s azt dr. Schwartz Mór neve akit kezelni elfogadta. Ugyancsak tudomásul vették I Ilik Rákóczi Ferencz ágyalapítvány alapító oklevelét, melynek értelme szerint 4000 korona az aggraeuház agyalapítványai fölé, mint Rákóczi-alapítvány kezelésre elfogadtatott. Mezősámsond község vásártartás iráni kérését, illetve kedvező véleményezését javasolta a tanács. Dr. Szász Albert indítványozta, hogy ezt a véleményt ne tegye magáévá a közgyűlés. Dr. Bernády kijelentette, hogy Bethlen István gróf mindig önzetlenül támogatta városunk törekvéseit s nem egy esetben eredményesen közbe járt a magas kormánynál városunk érdekében. Már maga az udvariasság is azt kívánja, hogy amikor ilyen kéréssel fordul hozzánk az, teljesítsük. A közgyűlés szavazattöbbséggel elfogadta a tanács javaslatát. Blumberg Alfréd kérései az 5-ik gyógytár felálltására vonatkozó engedély elnyeréséért vita nélkül egyhangúlag elutasították. A gyámpénztári és egyéb közpénzek elhelyezésén nézve úgy döntött a közgyülés névszerinti szavazással, hogy azok a Marosvásárhelyi Takarékpénztár r. t., az Agrár Takarék r. t. és a Kereskedelmi és Hitelbank r. t. nál helyeztessenek el az 1909. évben. Titkos választás utján két évre megválasztalák a közigazgatási bizottságba ismét dr. Bedő Sándor, Bedőházy János, Schönstein Gyula, Soós Pál és Tauszik B. Hugó. Ezután még a különféle bizottságokat választották meg, elfogadván a tanács ajánlatait. Kiss Péter és Krajnik Mihály volt rendőröknek végkielégítés iránti kérésüket a nyugdíjválasztmány javaslata folytán úgy intézték el, külön-külön egy évi fizetésük, azaz 480 koronában állapították meg a végkielégítést. A tárgysorozat ilyetén letárgyalása után szólásra emelkedett Bedőházy János orsz. képviselő. Az ősi szokáshoz híven megragadja az alkalmat, hogy boldog és szerencsés újévet kívánjon. A múló évvel egy korszakalkotó év záródik le a város történetében. A jövő mit hoz, csak sejtenünk lehet, de úgy érzem, hogy már a közeljövőben erős megpróbáltatások várnak a nemzetre. Új emberek tűnnek fel a politikai láthatáron, új küzdelmek kezdődnek. Ebben a küzdelemben fontos szerep jut a jövőben is éppen úgy, mint a múltban ennek a színmagyar városnak. Bástyának, erős várnak kell lennie ebben a küzdelemben minden városnak, de különösen Marosvásárhelynek, amely város kelet fala a legszélső magyar város. Lehetnek közöttünk politikai, személyi differenciák, de ebben a küzdelemben egységeseknek kell lennünk. Ifjú derék főispánunkat, szorgalmas, fáradhatatlan munkássága polgármesterünket érheti gáncs, de egyről meg vagyunk győződve, hogy az utókor hálával fog emlékezni róluk, mert kulturális nemzeti erősséggé tették ezt a várost, Dr. Bernády meghalva állott fel szólásra a Bedőházi beszéde után. Lelkemből beszélt Bedőházy János akkor, amikor nemzeti szempontból szólott e város hivatásáról. Igazat kell adnom neki abban is, hogy nehéz megpróbáltatásoknak nézünk elébe. Hanem azért bialommal vagyok a jövő iránt. Azt pedig tudja, érzi, hogy el fog jönni a kor, mely igazságot fog szolgáltatni érmék a törvényhatóságnak, mely feladata magaslatára emelkedve elkot és munkál a magyar nemzeti eszme erősítésére a jövő generáció boldogulására. Évtizedek mulasztásai kényszerítenek a haladás terén hozandó áldozatokra. Ebben a munkában segítségünkre voltak a főispán, az országgyűlési képviselők a törvényhatósági bizottság tagjai, kiknél szeretett, odaadó támogatásukért ezúttal ugra ma is, mint az egész tanács nevében , szünetet mond, s boldog újévet kíván. Élénk éljenzés és tips kisérte Ornády beszédét. Ifj. Ugron Gábor. Elismeri, hogy újra küzdelmek és megpróbáltatások kövikezhetnek a nemzetre. De meg van ari győződve, hogy igazságunk tudatában úgy s jövőben mint a múltban megfogjuk áltani helyünket. Biztosítja e várta polgárát, hogy ha az események úgy hoznák magokkal, hogy a főispáni széket az egyszerű polgári állással kellene felcserélnie akkor is velünk maradna, mint e város adófizető polgára. Adja meg az Úr azt a kegyelmet nekünk, hogy a következő évet munkában békében tölthesük el. Boldog újévet ! Élénk éljenzés és taps kísérte e beszédet, mely után a gyűlés este 6 órakor véget ért. Székely Ellenzék Marosvásárhely, 1909 január 1 IGzipó nagy vásár! ■ " n V.^.1 nínnnnn ilnnnft frtlcirrnUftH « TV» Wrfl V»A1 OQ f»TTÄT*!ri űV Széchenyi-tér 47. szám alatt (Farkas Hermán palota.) Seidler Testvérek ahol újonnan dúsan felszerelt raktárukat u. m. férfi, nőt és gyermek Shevraux és h*»x csípőket, valódi orosz sár- és hóczipőket, bagarin viz, hatlan vadász csizma, czipő és kamáslikat, gyermek box és oroszlack csizmákat, báli és színpadi selyem és bőr czipőket minden színben, reggeli és házi posztó czipőket a nagy ünnepek alkalmával mélyen leszállított szabott árak mellett árusítják. . ■■■:. .. ____ taliens És alkalmas karácsonyi ajándék a valódi „GOGH“ amerikai czipők ! Mélyen leszállított szabott árak!! 625 Mélyen leszállított szabott árak!! Színház, Keserű mézeshetek. Egy belső tartalom nélküli, de részléteiben nagyon mulattató bohóság, a Keserű mézeshetek, Kövessy darabja, mint premier került színre tegnap este. A jobb szerepek Németh, Nagy, Szapári, Kondráth és Lévay kezében voltak. Mindannyian megállották helyüket, különösen zajos sikere volt H. Lévay Bertának, aki Amanda szerepét annyi rutinnal, ügyességgel creálta, hogy többször nyílt színen zajos tapsokat aratott. Kondráth, mint mindig, úgy ezúttal is nagyon jó volt, de mint szokatlan jelenség feltűnt, hogy szerepét nem tudta s i£y igen kellemetlen pauzák támadtak közte és partnere Nagy Sándor között. Jóízű alakítást mutatott be Máté huszárban Győző Alfréd. Nagy Sándortól többet vártunk, mint a mit kaptunk. Szolgáljon elégtételül a szereplő személyzetnek, hogy a közönség mindvégig jól mulatott s remélhetőleg a darab megismétlésekor nagyobb közönség fogja az előadást megnézni. ffrk. BOLDOG ÚJÉVET kívánunk lapunk igen tisztelt falvaséinak és munkatársainknak. A szerkesztőség. Tisztelgő küldöttség. A függetlenségi és 48-38 pártkör tagjai holnap, újév első napján de fél 11 órakor a pártkör helyiségében összegyűlnek, hogy küldöttségileg tisztelegjenek ifj. dr. Ugron Gábor főispánnál az újév alkalmából.