Székely Hirlap, 1870 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1870-09-17 / 75. szám
testánsokhoz tartozni , azt az én eszem megfogni vajmi csekély. Dixi. (Vége köv.) „Te akartad, Bandin György !“ (Folytatás.) Mindezek alapján tehát nem ismerhettük el, hogy tévedtünk, s készítők a mellékelt nyilatkozatot. Nem fogadtuk el a compromissus bíróságot, mert nekünk, mint a nyilvánosság közegének egyetlen bíróságunk csakugyan a közönség. Nem áll tehát a ft. püspök úr azon állítása, hogy nyilatkozatunk „levelének tetszés szerint kikapkodott mondatait“ tartalmazta volna, mert a nt. szerk. ur meggyőződhetik, hogy a levél minden lényeges mondatát idéztük. Nem áll, hogy „önkényüleg magyaráztuk“ a levél tételeit, mert ám kísértse meg valaki másként magyarázni a levél szellemét, mint azt mi fentebbi B) és C) pontjainkban tevők. Nem áll, hogy nyilatkozatunk „egy helyt lényegesen ferdített“ volna, amint az adók öszszeolvasásából mindenki meggyőződhetik, minek ellenkezőjét a ft. püspök ur kötelessége bebizonyítani, ha ugyan szava igazságának hitelét tön kívánja e lap t. olvasói előtt tartani. Ezek a második, harmadik és negyedik pont, melyekben a ft. püspök ur eltér a valóságtól. De van még több is. Midőn a ft. püspök úr szavaival élve „e malitiose szerkesztett nyilatkozat, a ft. püspök úrnak nem lett volna szája izére: azt kívánta a „Sz. H. -tól, hogy félretévén e nyilatkozatot, nyomassa ki a „Sz. H.“ 44-dik" számában már azelőtt jóval megjelent megrovó czikkét még egyszer, mindjárt utálta ft. püspök ur „hivatalos“ levelét, „minden glossa és megjegyzés nélkül.“ A ft. püspök ur a Prot. lap. 31-dik számában erre igy szól: „A t. szerk. ur azonban erre nem ajánlkozott, ha nem tudatta velem, hogy az én hivatalos levelemet, ha nekem úgy tetszik,kiadja, de az ő erre vonatkozó czikkét utána nem nyomatja.“ A mi „történetecskénk“ szerint azonban a válasz nem az volt, hanem ez: „A „Sz. H.“ nem nyomatja le másodszor is, már egyszer — azelőtt 3—4 számmal — megjelent czikkét, hanem, ha kívánja a sz. püspök úr, félreteszi „e malitiose szerkesztett nyilatkozatot,“ kinyomatja a ft. püspök ur „hivatalos“ levelét s megteszi reá a maga megjegyzéseit.“ Erre meg a ft. püspök ur nem vállalkozott, hanem visszavette levelét, s „majd eligazítja másképen.“ E lényeges mozzanat elhallgatása az ötödik pont, melyben a ft. püspök úr eltér a valóságtól. A „Sz. H.“ tehát nem zárta el a ft. püspök ur elől az önigazolás útját, hanem viszont fen kívánta tartani a maga számára is az igazolás jogát olvasóival szemben, mit azonban, úgy látszik, a ft. püspök úr nem tartott előnyösnek saját ügye győzelmére nézt. Ha tehát a ft. püspök úr a „Sz. H.“-ban nem igazolhatta magát , annak ő maga volt oka, mert ő csak oly igazolást fogadott el, melyhez nekünk saját lapunkban semmi szólónk ne legyen s félvén megjegyzéseinktől, inkább az egész igazolástól elállott. De nézetünk szerint nem is az itt a főkérdés, ha loyaliter járt-e el a „Sz. H.“ a ft. püspök úrral szemben, ha illette a ft. püspök úrnak, hogy midőn a “Sz. H.“ elejtette a ft. püspök úr takarodása után az egész ügyet, vérszemre kapva a nt. szerk. ur, lapja 29-ik számában osztott abszolutiója folytán, valótlan „történetecskét“ mesél el e lap olvasói előtt s az ártatlanság liliom ruháját ölti magára; — hanem az, hogy a ft. püspök a marosi esperest állítólagos magán czédulácskájára*) egy fenyegetőző hivatalos utasítással felelt, melyben egy püspök egy „mestert“ oly büntetésekkel rémizget, melyeknek ez esetben egy ártatlan czikksorozatképezi alapját. Hanem az a fő dolog, hogy a marosi egyházmegyei tanács még mindig függőben tartja a ft. püspök kérdéses levele alapján megindított keresetét Porzsolt úr ellenében, a ft. püspök úr pedig, bár látott alkalmat az esperes kérdéstevésére az ismert hivatalos utasítással felelni, de nem lát alkalmat, hogy a tract. consistoriumot utasítsa nevetséges keresetének, inquisitiójának, abbanhagyására. Hanem az itt a fő kérdés, hogy míg a rt. püspök úr igyekszik, még valótlanság árrán is, mosakodni a „SzH.“lappal, e provincziális kis lappal szemben , addig kitér a nt. szerk. ur „Nec plus ultra“ czikkének nagy horderejű vádja elől, mely szerint ellentétbe helyezvén magát a magyar felelős kormány népnevelési intézkedéseivel, rideg legujletussággal visszataszítja az állam segédkezét, minden áron fentartandóknak proklamálja a felekezeti oskolákat s igy talán megtartja az autonómia bástyáit, de holtra éhezteti bennök az odafordult népnevelést. A ft. püspök ur, a törvény szavainak farkába kapaszkodva, megtiltatja a lelkészeknek, hogy a tanfelügyelőknek az iskolai statistikai adatokat kiszolgáltassák ; a ft. püspök ur minden felekezeti iskola kiközösítése ellen van életre-halálra (lásd zsinati beszédét és a zágoni iskola ügyét); a ft. püspök ur az erdélyi ref. főkonsistorium nyílt ülésében nem átallja kimondani, hogy „a magyar cultusminiszter egyetlen czélja, hogy a erdélyi felekezeti oskolákat megbuktassa“; a ft. püspök úr tud szívreható dictiokat mondani „őseinktől szerzett jogaink“ és híres autonómiánk mellett, de nem képes protestáns főpásztorhoz illőleg utakat-módokat mutatni, forrásokat nyitni, melyek által elsülyedt népnevelésünk — jól van: a felekezet kezében — előbbrevitessék , magasztos fogalmának megfelelővé tétessék — a ft. püspök ur a haladni kiváltó szabad protestantismus, a közvélemény ezen kiáltó vádjaira nem akar felelni, — de igen tud felelni és pedig valótlanságokkal fölékitett „történetecskék“ alakjában a „Sz. H.“ iránta követett eljárásának másod-harmadrangú, kicsinyes körülményeire ! Hol itt a protestáns főpásztornak, a nagy Lutherus és Zwinglius utódainak avagy csak egy izecskéje is ? ! Nekünk mai protestánsoknak oly főpásztorra van szükségünk, ki sem a dogmák, sem az egyházszervezet elavult béklyói által megköttetni magát ne engedje, hanem a protestántismus szellemének szabad röptével tudja és akarja magát, a reformatió nagy hőseinek példájára, a formalitások nyűgein túltenni s a kor intő szavát megértve, nemzetünk „tudomány nélkül valóságának“ fenyegető vesztét belátva, az egyesek filléreit kiprédikálva, az állam forintjait kikönyörögve, hivatali közegeinek munkálkodását fölösztökélve: kezébe ragadja a legáldásosabb prédikácziónak , a népnevelésnek zászlaját, a püspöki befolyásnak árván is, az egyéni hiúság megalázásával is az autonómiának megcsonkításával*) is. S e helyett kivel áldott meg istenünk ? ! (Vége következik.) **) Legjobb lenne, ha a ft. ur ajánlata szerint, közölné ezt az okmányt is, miután „nem kerüli a világosságot“. író. 304 — Megyei élet. Főispáni beiktatás Felső-Fehérvármegyében. E hódikán nagy készületek történtek megyénk székhelyén. Az újonnan kinevezett főispánt Ugrón Lázár urat akartuk fogadni. A készülődések azonban még nem értek véget, midőn a a mondott nap estéjén, a kormánybiztos úr szállásán együtt lévő tisztikar meglepetve látta belépni a főispánt. Másnap Mikó Mihály kormánybiztos úr, miután a megye kormányzatát új főispánunknak átadta, az összesereglett közigazgatási, és törvénykezési tisztikartól szívélyes búcsút vett. A tisztség osztatlan érzelmeit gr. Bethlen Gábor főbíró tolmácsolta, biztosítván kormánybiztos urat, hogy másfélévi működése jutalmául, a megye és tisztikar szeretetét viszi magával. Gyűlés után ebéd, este fáklyás menet kormánybiztos és főispán uraknál. Amott Mauer *) Bár a magyar minisztériummal szemben erről nincsen szó. író. V. alispán tolmácsolta a nagy számban összesereglett megyei értelmiség búcsuüdvözletét ; imitt Sebessi J. adott szót a tiszteletnek. 8-ikán első tiszti ülésünk volt, mely után, főispánunk tiszti karával, a törvényszékkel, s több városi notábilitással, szekerek hosszú során a határszélig kisérte már csak volt kormánybiztosunkat. Itt a szívélyes búcsú nyilatkozatok újból ismétlődtek s Mikó Mihály ur lelkes és hoszszantartó éljen között távozott el. Megyénk most már ismét rendes állásban van. Főispánunktól, kinek első fellépése is nagyon kedvező benyomást tett a kedélyekre, csak jót várunk. Adja isten, hogy reményeink első bimbóit, a 22-kére hihetett gyűlés napja után megerősödve láthassuk. Kolozsvár, sept. 10. 1870. Tisztelt szerkesztő ur! Küldöm e rövid levélkét „fővárosunkból,“ hogy itteni mozgalmas életünk rövid színezetét, — és saját ígéretem beváltását — megvigye; kopogtathatok-e bátran az ismerős ajtón?*) A háborús világ, a napi politika, az ál- és igaz hírek élénk mozgalomban tartják a népet, oh de ez talán mindenütt úgy van, hová a hatalmas ellenfelek összekoccanásának híre elhat?! Ezt bőven, s talán túl terhelten is tárgyalják, az erre hivatott és nem hivatott lapok azért ezt mellőzve, csak oly „mozgalmat“ említek föl, melyet jelenleg, csak hazánk fővárosa mutathat föl! Rohamos időket élünk! NI. Váradról — a gőzerejével — már sokan rohantak bérezés országunkba s kint a pályatéren most van ám az igazi rohanás, hisz a kolozsvári „1 ó f a 11 a t á s“ tarka napjait éljük, e hó 12-én lesz még a fő roham a nagypiaczra hol a helybeli honvéd zászlóalj zászlaja, lesz fölszentelendő ! Sok az idegen, értve a vidéki közönséget s dicséretére a kolozsvári iparvilágnak, nem él vissza kedves vendégeivel, mint pl. egy Pest, hol irtózott az ember a barátságos vendégszeretettől! A rendesnél kevéssel hágott feljebb az ár s ily moderate világban még megélhetünk! A mulatságok napirenden vannak, a nép ntohon kap az élvezeten, s még a sétatérnek is megvannak ismerős vendégei a hires idő daczára is Csütörtökön f. hó 8-án Ulrich úr nagyszerű tűzjátéka, a látványos élvezetre bőr anyagot nyújtott, a katonai zenekar a szellemi részt pótolá, mit a „Komló“-kertben a Pongrácz testvérek zene-estélye váltott fel, mi a közönség egy részét magához csalogatta. De a szellemi munkásság terén is megindult a mozgalom s mig sokan az academia megnyitását várják, a serdülő ifjúság jó kedvvel fogott kitűzőt pensumához. Ez vezesse czélhoz a nemes törekvést, з a „világ mozgalom“ közt adjon nyugalmat, békét kedves hazánknak! Anonymus. KÜLFÖLD. Három porosz hadsereg áll Páris közvetlen közelében, mert a német álarcz leesett s az állítólagosan Napoleon ellen kezdett háború a franczia nemzet végképeni leveretésére folytattatik. Bismarck kinyilatkoztatta, hogy békealkudozásokról szó sem lehet, míg Páris bevéve nincs — és akkor is nem a mostani — el nem ismert — kormánynyal, hanem a visszahívandó Eugénia által megnyitandó kamarával és senatussal fog a béke megköttetni, Francziaország kormányzása, a kis Napóleon nagykorúságáig, a régens-császárnőre bízatván. Egészen Bismarckhoz méltó fordulat, íme: a német nemzet, a szabad felvilágosultság nemzete, a porosz iga alatt, leveri a szabad franczia köztársaságot; a zsarnok porosz caesarismus megint lábraállítja a megbukott franczia caesarismust, hogy vasallusává tehesse ! A köztársasági kormány azonban nem vesztegel tétlen. A még meg nem szállott Francziaország özönnel állítja a szabadságért halni kész *) „Istené a szállás.“ Mindig szívesen látjuk. Szerk.