Székely Hirlap, 1870 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1870-09-17 / 75. szám

testánsokhoz tartozni , azt az én eszem megfogni vajmi csekély. Dixi. (Vége köv.) „Te akartad, Bandin György !“ (Folytatás.) Mindezek alapján tehát nem ismerhettük el, hogy tévedtünk, s készítők a mellékelt nyi­latkozatot. Nem fogadtuk el a compromissus bí­róságot, mert nekünk, mint a nyilvánosság köze­gének egyetlen bíróságunk csakugyan a közönség. Nem áll tehát a ft. püspök úr azon állí­tása, hogy nyilatkozatunk „levelének tetszés sze­rint kikapkodott mondatait“ tartalmazta volna, mert a nt. szerk. ur meggyőződhetik, hogy a levél minden lényeges mondatát idéztük. Nem áll, hogy „önkényüleg magyaráztuk“ a levél tételeit, mert ám kísértse meg valaki másként magyarázni a levél szellemét, mint azt mi fentebbi B) és C) pontjainkban tevők. Nem áll, hogy nyilatkozatunk „egy helyt lényegesen ferdített“ volna, a­mint az ad­ók ösz­­szeolvasásából mindenki meggyőződhetik, minek ellenkezőjét a ft. püspök ur kötelessége bebizo­nyítani, ha ugyan szava igazságának hitelét tön kívánja e lap t. olvasói előtt tartani. Ezek a második, harmadik és negyedik pont, melyekben a ft. püspök ur eltér a valóságtól. De van még több is. Midőn a ft. püspök úr szavaival élve „e malitiose szerkesztett nyilatkozat, a ft. püspök úr­nak nem lett volna szája izére: azt kívánta a „Sz. H. -tól, hogy félretévén e nyilatkozat­ot, nyomassa ki a „Sz. H.“ 44-dik" számában már azelőtt jóval megjelent megrovó czikkét még egyszer, mindjárt utálta ft. püspök ur „hivatalos“ levelét, „minden glossa és megjegyzés nélkül.“ A ft. püspök ur a Prot. lap. 31-dik szá­mában erre igy szól: „A t. szerk. ur azonban erre nem ajánlkozott, ha nem tudatta velem, hogy az én hivatalos levelemet, ha nekem úgy tetszik,­­kiadja, de az ő erre vonatkozó czikkét utána nem nyomatja.“ A mi „történetecskénk“ szerint azonban a válasz nem az volt, hanem ez: „A „Sz. H.“ nem nyomatja le másodszor is, már egyszer — azelőtt 3—4 számmal — megjelent czikkét, hanem, ha kívánja a sz. püspök úr, félreteszi „e malitiose szerkesztett nyilatkozatot,“ kinyomatja a ft. püs­pök ur „hivatalos“ levelét s megteszi reá a maga megjegyzéseit.“ Erre meg a ft. püspök ur nem vállalko­zott, hanem visszavette levelét, s „majd eliga­zítja másképen.“ E lényeges mozzanat elhallgatása az ötödik pont, melyben a ft. püspök úr eltér a való­ságtól. A „Sz. H.“ tehát nem zárta el a ft. püs­pök ur elől az önigazolás útját, hanem viszont fen kívánta tartani a maga számára is az iga­zolás jogát olvasóival szemben, mit azonban, úgy látszik, a ft. püspök úr nem tartott előnyösnek saját ügye győzelmére nézt. Ha tehát a ft. püspök úr a „Sz. H.“-ban nem igazolhatta magát , annak ő maga volt oka, mert ő csak oly igazolást fogadott el, melyhez nekünk saját lapunkban semmi szólónk ne le­gyen s félvén megjegyzéseinktől, inkább az egész igazolástól elállott. De nézetünk szerint nem is az itt a fő­kérdés, ha loyaliter járt-e el a „Sz. H.“ a ft. püspök úrral szemben, ha illett­e a ft. püspök úrnak, hogy midőn a “Sz. H.“ elejtette a ft. püspök úr takarodása után az egész ügyet, vér­szemre kapva a nt. szerk. ur, lapja 29-ik szá­mában osztott abszolutiója folytán, valótlan „tör­­ténetecskét“ mesél el e lap olvasói előtt s az ártatlanság liliom ruháját ölti magára; — ha­nem az, hogy a ft. püspök a marosi esperest ál­lítólagos magán czédulácskájára*) egy fenyegetőző hivatalos utasítással felelt, melyben egy püspök egy „mestert“ oly büntetésekkel rémizget, me­lyeknek ez esetben egy ártatlan czikksorozat­­ké­pezi alapját. Hanem az a fő dolog, hogy a ma­rosi egyházmegyei tanács még mindig függőben tartja a ft. püspök kérdéses levele alapján megindított keresetét Porzsolt úr ellenében, a ft. püspök úr pedig, bár látott alkalmat az esperes kérdéstevésére az ismert hivatalos utasítással felelni, de nem lát alkalmat, hogy a tract. con­­sistoriumot utasítsa nevetséges keresetének, in­­quisitiójának, abbanhagyására. Hanem az itt a fő kérdés, hogy míg a rt. püspök úr igyekszik, még valótlanság árrán is, mosakodni a „SzH.“­­lappal, e provincziális kis lappal szemben , addig kitér a nt. szerk. ur „Nec plus ultra“ czikkének nagy horderejű vádja elől, mely szerint ellen­tétbe helyezvén magát a magyar felelős kormány népnevelési intézkedéseivel, rideg legujletusság­­gal visszataszítja az állam segédkezét, minden áron fentartandóknak proklamálja a felekezeti oskolákat s igy talán megtartja az autonómia bástyáit, de holtra éhezteti bennök az odafordult népnevelést. A ft. püspök ur, a törvény szavainak far­kába kapaszkodva, megtiltatja a lelkészeknek, hogy a tanfelügyelőknek az iskolai statistikai ada­tokat kiszolgáltassák ; a ft. püspök ur minden felekezeti iskola kiközösítése ellen van életre-ha­­lálra (lásd zsinati beszédét és a zágoni iskola ügyét); a ft. püspök ur az erdélyi ref. főkonsis­­torium nyílt ülésében nem átallja kimondani, hogy „a magyar cultus­miniszter egyetlen czél­­ja, hogy a erdélyi felekezeti oskolákat megbuk­tassa“; a ft. püspök úr tud szívreható dictiokat mondani „őseinktől szerzett jogaink“ és híres autonómiánk mellett, de nem képes protestáns főpásztorhoz illőleg utakat-módokat mutatni, for­rásokat nyitni, melyek által elsülyedt népneve­­lésünk — jól van: a felekezet kezében — előbb­revitessék , magasztos fogalmának megfelelővé tétessék — a ft. püspök ur a haladni kiváltó szabad protestantismus, a közvélemény ezen ki­áltó vádjaira nem akar felelni, — de igen tud felelni és pedig valótlanságokkal fölékitett „tör­­ténetecskék“ alakjában a „Sz. H.“ iránta köve­tett eljárásának másod-harmadrangú, kicsinyes körülményeire ! Hol itt a protestáns főpásztornak, a nagy Lutherus és Zwinglius utódainak avagy csak egy izecskéje is ? ! Nekünk mai protestánsoknak oly főpásztorra van szükségünk, ki sem a dogmák, sem az egyházszervezet elavult béklyói által meg­köttetni magát ne engedje, hanem a protestán­­tismus szellemének szabad röptével tudja és akarja magát, a reformatió nagy hőseinek példá­jára, a formalitások nyűgein túltenni s a kor intő szavát megértve, nemzetünk „tudomány nél­kül valóságának“ fenyegető vesztét belátva, az egyesek filléreit kiprédikálva, az állam forintjait kikönyörögve, hivatali közegeinek munkálkodá­sát fölösztökélve: kezébe ragadja a legáldásosabb prédikácziónak , a népnevelésnek zászlaját, a püs­pöki befolyásnak árván is, az egyéni hiúság meg­alázásával is az autonómiának megcsonkításá­val*) is. S e helyett kivel áldott meg istenünk ? ! (Vége következik.) **) Legjobb lenne, h­a a ft. ur ajánlata szerint, közölné ezt az okmányt is, miután „nem kerüli a vilá­gosságot“. író. 304 — Megyei élet. Főispáni beiktatás Felső-Fehérvárme­­gyében. E hó­d­ikán nagy készületek történtek me­gyénk székhelyén. Az újonnan kinevezett főispánt Ugrón Lázár urat akartuk fogadni. A készü­lődések azonban még nem értek véget, midőn a a mondott nap estéjén, a kormánybiztos úr szál­lásán együtt lévő tisztikar meglepetve látta be­lépni a főispánt. Másnap Mikó Mihály kormánybiztos úr, miután a megye kormányzatát új főispánunk­nak átadta, az összesereglett közigazgatási, és törvénykezési tisztikartól szívélyes búcsút vett. A tisztség osztatlan érzelmeit gr. Bethlen Gábor főbíró tolmácsolta, biztosítván kormánybiztos urat, hogy másfélévi működése jutalmául, a megye és tisztikar szeretetét viszi magával. Gyűlés után ebéd, este fáklyás menet kor­mánybiztos és főispán uraknál. Amott Mauer *) Bár a magyar minisztériummal szemben erről nincsen szó. író.­­ V. alispán tolmácsolta a nagy számban összese­­reglett megyei értelmiség búcsuüdvözletét ; imitt Sebessi J. adott szót a tiszteletnek. 8-ikán első tiszti ülésünk volt, mely után, főispánunk tiszti karával, a törvényszékkel, s több városi notábilitással, szekerek hosszú során a határszélig kisérte már csak volt kormánybiz­tosunkat. Itt a szívélyes búcsú nyilatkozatok új­ból ismétlődtek s Mikó Mihály ur lelkes és hosz­­szantartó éljen között távozott el. Megyénk most már ismét rendes állásban van. Főispánunktól, kinek első fellépése is na­gyon kedvező benyomást tett a kedélyekre, csak jót várunk. Adja isten, hogy reményeink első bimbóit, a 22-kére hihetett gyűlés napja után megerősödve láthassuk. Kolozsvár, sept. 10. 1870. Tisztelt szerkesztő ur! Küldöm e rövid levélkét „fővárosunkból,“ hogy itteni mozgalmas életünk rövid színezetét, — és saját ígéretem beváltását — megvigye; ko­­pogtathatok-e bátran az ismerős ajtón?*) A háborús világ, a napi­ politika, az ál- és igaz hírek élénk mozgalomban tartják a népet, oh de ez talán mindenütt úgy van, hová a hatalmas ellenfelek összekoc­c­anásának híre elhat?! Ezt bőven, s talán túl terhelten is­­ tárgyal­ják, az erre hivatott és nem hivatott lapok azért ezt mellőzve, csak oly „mozgalmat“ említek föl, melyet jelenleg, csak hazánk fővárosa mutat­hat föl! Rohamos időket élünk! NI. Váradról — a gőzerejével — már sokan rohantak bérezés or­szágunkba s kint a pályatéren most van ám az igazi rohanás, hisz a kolozsvári „1 ó f a 11 a t á s“ tarka napjait éljük, e hó 12-én lesz még a fő roham a nagypiaczra hol a helybeli honvéd zász­lóalj zászlaja, lesz fölszentelendő ! Sok az ide­gen, értve a vidéki közönséget s dicséretére a kolozsvári ipar­világnak, nem él vissza ked­ves vendégeivel, mint pl. egy Pest, hol irtózott az ember a barátságos vendégszeretettől! A rendes­nél kevéssel hágott feljebb az ár s ily modera­te világban még megélhetünk! A mulatságok napi­renden vannak, a nép nto­hon kap az élvezeten, s még a sétatérnek is meg­vannak ismerős vendégei a hires idő daczára is Csütörtökön f. hó 8-án Ulrich úr nagyszerű tűzjátéka, a látványos élvezetre bőr anyagot nyújtott, a katonai zenekar a szellemi részt pó­­tolá, mit a „Komló“-kertben a Pongrácz test­vérek zene-estélye váltott fel, mi a közönség egy részét magához csalogatta. De a szellemi munkásság terén is megin­dult a mozgalom s mig sokan az academia meg­nyitását várják, a serdülő ifjúság jó kedvvel fo­gott kitűzőt pensumához. Ez vezesse czélhoz a nemes törekvést, з a „világ mozgalom“ közt adjon nyugalmat, békét kedves hazánknak! Anonymus. KÜLFÖLD. Három porosz hadsereg áll Páris közvetlen közelében, mert a német álarcz leesett s az ál­lítólagosan Napoleon ellen kezdett háború a fran­­czia nemzet végképeni leveretésére folytattatik. Bismarck kinyilatkoztatta, hogy békealkudozá­sokról szó sem lehet, míg Páris bevéve nincs — és akkor is nem a mostani —­ el nem ismert — kormánynyal, hanem a visszahívandó Eugénia által megnyitandó kamarával és senatussal fog a béke megköttetni, Francziaország kormányzása, a kis Napóleon nagykorúságáig, a régens-csá­­szárnőre bízatván. Egészen Bismarckhoz méltó fordulat, íme: a német nemzet, a szabad felvi­­lágosultság nemzete, a porosz iga alatt, leveri a szabad franczia köztársaságot; a zsarnok po­rosz caesarismus megint lábraállítja a megbukott franczia caesarismust, hogy vasallusává tehesse ! A köztársasági kormány azonban nem vesz­tegel tétlen. A még meg nem szállott Franczia­ország özönnel állítja a szabadságért halni kész *) „Istené a szállás.“ Mindig szívesen látjuk. Szerk.

Next