Székely Hirlap, 1870 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1870-02-23 / 16. szám

De talán mégis lenni kellett valaminek, mert szél furatlan nem indul, mondja a példa­beszéd. Volt, igen is és ezt ma, midőn őszintén, bátran szólhatunk, örömmel adom át a történe­lemnek. Az­ összes bukaresti magyarság egy for­radalmi bizottmány volt. Valami leirhatlan szó lelkesedés szállta meg ezt a maroknyi népet a Dunyovék elutazása után, és úgy, mint a hazai magyar ifjúságot is. Min­denki Olaszországba akart rohanni, harczolni e nemzet szabadságáért. Azonnal fel is szereltek néhány lelkes ifjút útravalóval és örömkönyek között vettek török búcsút. Ezen ifjak a harcz­­terén becsületére is váltak a magyar nemzetnek. Ezután örömmel jött Havasalföldére a ha­zai magyar ifjúság. Egy része az Ojtozon át Ga­­laczra sietett, a másik a Bodzán, Tömösön és Törcsváron át Bukarestbe tartott. A legtöbbnek azonban csak annyi pénze volt, a­mennyivel a szorosok mellékutain ki vergődhetett, aztán étien, szomjan, fáradtan s mondjuk ki őszintén, hogy lelkileg lehangoltál! Bukarestbe megérkezhetett, szentül hivén mindenik, hogy itt a magyar ko­­rallé a további utazásra pénzzel bőven ellátja őket. Ki írhatná le e lelkes ifjak keserű csaló­dását, midőn a valót megtudták? Midőn kere­ken tudtokra adtuk, hogy mi az ily szinti zarán­dokolás elősegítésére még csak egy krajczárral sem rendelkezünk és igen sajnáljuk azt, hogy hitelt adtak ama szállongó álhireknek. Azonban már köztünk voltak, vissza nem térhettek és igy a hazafiság azt súgta, hogy tennünk kell érettük valamit. A bukaresti maroknyi magyar­ság, becsületére legyen mondva, az meg is tette a szabadság ezen mártírjaiért, a mi csak tőle kitelt. Ha akár úgy, mint lelkész, akár úgy, mint a Hunnia elnöke egy-egy aláírási ívet kibo­csátottam, pedig, ki tudná hányat bocsátottam ki, üressen sóba, de soha egy sem tért vissza. a boldogult Gyulay Samu bukaresti ref. segéd­tanító és Bobán János harangozó tehetnének bi­zonyságot, mert ők járták be oly számtalanszor azt a roppant területű várost, ők keresték fel honfitársainkat segélyadás végett. Az így be­gyűlt segélyt aztán mi adtuk az illetőknek, a­kik forrón megköszönöün a kevés segélyt, tovább mentek. A legragyogóbb oldala azonban e té­nyeknek az volt és ma is az, hogy Bukarestben nem akadt még akkor olyan magyar, a­ki el­árult volna minket, sem az osztrák konzulság­­nál, sem a román rendőrség előtt. Tegyük hozzá azt is, hogy azon időben az úgynevezett Dunaconfoederatio, megjárta a lapo­kat s Pannóniában némi viszh­angra talált. Innen fejthetjük meg azt, hogy a bukaresti rendőrfő­nök, habár engem nem nagyon kedvelt, S. L. barátom közbenjárására a magyar ifjaknak hat db húszasért útlevelet adott ,s ez akkor nyílt ti­tok volt. Ilyen volt a bukaresti forradalmi bizott­mány mind­végig, ilyen volt akkor is, midőn, mi azt a három egy kéz irta szép levelet egy órában véve S. L. barátomnál összenéztük. „Na öreg, mondám, hadd halljuk szép le­veledet, különben tudd meg, hogy Józsefstadtba kerülünk.“ „Készen vagyok,“ — viszontá e ritka be­csületes öreg. — „Te, mondá nekem, még holnap fel­viszed a te leveledet Zeilner kanczlerhez és megkéred, hogy vegye kérdőre a levélhordót, hogy ki adta neki azt a levelet, egyúttal tudtára adod, hogy itt magyar forradalmi komité nem létez.“ „Ön, huszár bajtárs, át­adja levelét a Princznek, azaz nem Kuza herczegnek, hanem az ön gazdájának és megkéri, hogy mutassa be a Konzul úrnak, s egyúttal biztosítsa, hogy az öreg huszárja ilyen veszedelmes dolgokba nem elegyedik.“ „Én pedig, végző tervének előadását a jó öreg, én megírom Belgrádba Bodó honvédszáza­dosnak, hogy én szegény iparos, nem értek az ilyen magas politikához, kéltem, ha Olaszhonba akar m­enni, legyen pénze a kapitány úrnak és hagyjon békét a szegény bukaresti magyar ipa­rosoknak.“.. . Minden úgy történt, a­mint a jó öreg ter­vezte. A kanczler elolvasta a neki átadott leve­let. Soha sem tudtam addig, hogy még magya­rul is tud. Megkínált szivarral, ez egyszer éle­tében. Nyugodjék békével, mert meghalt... Be­csengette a levélhordót és kikérdezte a levél felől, a­ki azt vallotta, hogy egy ismeretlen úr adta a Lipcse­ utczában. A kanczler figyelmez­tette, hogy máskor ne fogadjon el kiosztás végett eféle leveveleket. A hordár kifordult a szobából, de ezúttal még gúnyosabban mosolygott, midőn rám visszapillantott. A Princz is felvitte T. K. levelét a kon­zulhoz. S. L. is írt Belgrádba, de soha sem ka­pott Bódétól választ. Mi pedig tovább folytattuk a bujdosók se­gélyezését, úgy, a­mint fennebb elbeszéltem t. i. saját zsebünkből szolgáltak , a szabadság sz­ ügyét és bár a teher utoljára nagyon is súlyos volt, a bukaresti magyarság között egyetlen egy nem találkozott, a­ki a­ kibocsátott segélyt gyűj­tő ívet elvitte volna a román rendőrfőnökhöz, vagy osztrák konzulhoz. — Soha sem kerültünk lépre ama veszedelmes gonosz napokban azért, hogy a szabadság sz. ügyét híven szolgáltuk ; nem, mert még akkor nem volt Romániában M­issi­on­arius, hanem csak tiszta keblű ma­gyar hazafiak. Koós Ferencz: 63 Válasz ügyvéd Mániu urnak­nűk ürest be, Uram! Ön a bukaresti román lapokban a „Székely Hírlap“ és a „Reform“ ellen egy nyi­latkozatot tett közzé, melyben e lapokat azzal vádolja, mintha ezek kétségbe vonták volna ön írói képességét, s azt állították, mintha nem ön írta volna ama híres röpiratot a nemzet piszko­­lására, hanem valamelyik erdélyi román író, a­kinek ön becses nevét oda kölcsönözte. Nem tudjuk honnan merítette e tudósítást, mert mi épen azt állítottuk s azt állítjuk ma is, hogy igen is ön írta, mégispedig, a­mint ön is becsmeri, előbb román nyelven adta volt ki Bu­­karestben és csak pár év múlva franczia nyel­ven Párisban. Mi ön röpiratának belbecséről nem szólottunk volt, de most miután ön rólunk is megemlékezett, ezennel kinyilatkoztatjuk, hogy azt minden kritikán alul álló történelmi handa­­bandának tartjuk, a­mely szégyenére válik író­jának, egyúttal fölkérjük mi is önt, hogy nevez­ze meg Ti­rinek, vagy akár melyik volt magyar emigránsnak azon röpiratát, mely történelmi fer­dítésekben hasonlítana az önéhez, és a­melyben úgy hemzsegne a barbár epitheton, mint az önében. Türr, a­kire ön hivatkozik, ez annyira soha sem feledkezett meg. Jól tudjuk, hogy ön Magyarhon szülöttje és hogy jól beszéli a magyar nyelvet; de ép ezt tudva még inkább sajnáljuk, hogy szülőföldje édes anyja feldaraboltatására forgatja most új hazájában tolifegyverét. Önnek ismerni kell Co­­riolan történetét: vajha követné is!! Dr. P. S. — KÜLFÖLD. Ha e rovat összeállítója költő s e mellett oly élénk fantáziájú költő volna, mint Csokonai is volt, kiről meg van jegyezve, hogy háborút festve, annyira maga elé képzelte annak minden borzalmait, hogy rosszul lett belé; úgy rég az ólomfedelek alatt, a Bastilleban, Josephstadtban, vagy valamelyik „jó“hirű börtön fenekén kép­zelné magát, mint bukott szent — melyik bukott nem az? — úgy kinlázott mártírja, „térdlig vas­ba verve, könyökig bilincsbe;“ annyi nyilvános és titkos komoly és nevetséges összeesküvés áll előtte. Az összeesküvés itt, ott, mindenütt, mint Figaró a „Sevillai borbélyban.“ S benne élünk és mozgunk, — legalább — az újságok azt mondják, PÁRISBAN nagyszerű összeesküvésnek jöt­tek nyomára, mely a császár élete, s a jelen kor­mány ellen lett volna intézve, az elfogottaknál Orsini bombákat, s egyéb szem nem látott öl­döklő és robbantó szereket fedeztek föl. Pietri rendőrfőnök a császárt felkérte, hogy néhány na­pig sem maga, sem családja ne mutassák magu­kat az utczákon, míg a rendőrség a kellő elővi­­gyázati intézkedéseket meg nem teendette­ a mi­niszterek, s főleg Olliver naponta fenyegető leve­leket kapnak. — „Beatus ille qui procul Paris. Egy másik nagy trón erejű össze­esküvés, mely kitörésre is került, s melynek fontosságát senki sem fogja kétségbe vonni, a Szt Lajos „előkészítő“ iskolában jött létre, hol a gymnasi­­umi növendékek egyetemekre készíttetnek elő. Az iskolában lakó kis Catilinák ugyan­is, az ebéd alkalmával, az utó­fogásul adott halat igen sósnak találva, mást követeltek. Midőn követe­lésük siker nélkül maradott, a vihar kitört, hiába adták a felkelési jelt ülve maradtak mindanyian. Az elküldött tanonczok számát 160-ra teszik. Ez összeesküvés további folyamát annak idejében közölni nem mulasztjuk el. OLASZORSZÁG a párizsi zavarok élénk viszhangra találtak. Az összeesküvőkről már múlt alkalommal említettünk számos proklamá­­czió forog közkézen, melyek közül egyik szerint, „fel­adatott a népek megszabadítására.“ PÉTERVÁRRÓL is összeesküvés és zava­rok híreit jegyezhetjük fel. A zavarok az épen folyamatban levő sorozással, állanak egybefüg­­gésben, az összeesküvések folytán azon vélemény kezd lábra kapni, hogy a központi hatalmat le­hetőleg decentralizálni szükség. A zavarok kö­vetkeztében Ufa és Orenburg kerületekben a sorozást illetőleg némi könnyebbítés határozha­tott el. KONSTANTINÁPOLY-ból egyik franczia lap fontos leleplezéseket hoz egy összeesküvésről, mely a szultán élete ellen volt irányozva, de felfedeztetett. A rendőrség egy boltban, sokféle robbantó löveget talált, melyek azon pillanatban vétettek volna alkalmazásba, midőn a szultán a mecsetbe volt menendő, az összeesküdtek na­gyobb része elmenekült, vagy kettőt csakugyan kézre kerítettek, kik vallomásokat is tettek. VEGYES. * A képviselőház 19-iki ülésében a köz­oktatási költségvetés fölötti általános viita foly­tathatott. A 12 órakor megkezdett zárt­ tanács­kozásban a mentelmi bizottság jelentése folyt, s míg Rákóczi és Miletics kiadatása iránt minden vélemény megegyezik, Berzenczei L. kiadatására nézi a többség tagadó választ kívánt adni, mint­hogy a kéthejűség bűntényének kísérlete fo­galmilag lehetlen, ha ellenben csalás forogna fönn : a felperesnő a rendes törvény útjára uta­landó, s a kérelmezését aztán e c­z i­g­e­n ismé­telhetné. A döntő szavazás ez ügyben a tegnap­előtti ülésre halasztatott, melynek eredményéiől azonban csak a mai posta hozhat tudósítást. * A királyi udvart tegnapelőttre várták Budára, hol valószinű­leg hosszabb ideig fog ma­radni. * A Királyné ő Felsége a pest józsefvá­rosi kisdedóvoda javára rendezett tánczvigalom alkalmából 50 frtot adományozott ez intézetnek. * A szent­endrei választókerület képvi­selőjéül Harkányi Frigyes (jobboldali) választa­tott meg nagy többséggel. * Pest városa egyik közelebbi közgyűlésé­ben olvasták fel özv. gr. Batthyáni Lajosnénak a Pestvárosi polgármesterhez intézett levelét, melyben a grófné beleegyezését adja, hogy bol­dogult férje hamvai a nyilvános sírboltba hely­­heztessenek által, de azon feltétel mellett, hogy a város fiával Elemérre­ tegye magát érintkezésbe a kivitel részletes meghatározására nézve. * A pénzügyminiszter a pesti lapok sze­rint­­ sorsjátéki kölcsönt szándékszik­­fölvenni közvállalatok kivitelére. A kölcsön a lánc­híd megváltása, új budapesti boulevardok felállítására fordíttatik. A bécsi „Bankverein“ e czélra 24 millió ftot tartozik a pénzügyminiszternek átadni. Az állam e kölcsönért a törlesztés beszámításá­val 5 -10 %-ot fizet, a kibocsátandó sorsjegyek értéke pedig 50 frt lesz. * A honvédelmi minisztérium a jövő évre nézve a felszerelési illetéket, melyet minden ember a legénység közül, ki tisztté mozdíttatik elő az állam részéről kap, a huszároknál 250 írtban, dsidásoknál 200 írtban, a gyalogságnál 120 frtban állapította meg. * A városi képviselő-testületnek ma, a szokott órában, rendes gyűlése lesz. A tanács­kozási tárgyak, legnagyobbrészt, azok, melyek a múlt ülésen elintézetlen maradtak.

Next