Székely Hirlap, 1871 (3. évfolyam, 1-103. szám)

1871-06-03 / 44. szám

gában mind fontos tanügyi kérdések megvitatásán kívül, főbb tárgyai voltak . A tanár özvegy, árvái alap kezeléséről vezetett számadást egy kiküldött bizottság által megvizsgáltatva, számbavették ezen alapítvány állását, elintéztek némely felmerült kérdéseket, s a pénztárnokot és ellenőrt újból megválasztották. E tanár özvegy, árvái nyugdijt alapítot­tak a tanárok 1864-ben a M.-Vásárhelytt tartott érte­kezleten. Minden tanár évi fizetésének 3°/0-át fizeti be évnegyedes részletekben, s ez által biztosítja özvegye ré­szére fizetése egy negyedét, s igy az özvegyek legalább mentve lesznek az ínségtől. E betétekből az alap eddig­­elé 10 ezer frtot meghaladó kamatozó tőkére növekedett. Ez év elejétől kezdve nyugdíjt húz belőle szászvárosi né­hai tanár Szabó György özvegye. A köz- és magánvizsgák rendjére, módozatára nézve részletes tervet dolgozott az értekezlet, s fölterjeszti a mazgs egyházi főtanácshoz, hogy azt, az egyes tanodák elöljáróságaitól bekért véleménynyel együtt, tanácskozás tárgyává téve, e czélra szabályt alkosson. Tekintetbe véve az egyes tanodák vagyoni állását, s számítást téve, hogy mennyi — lehetőleg állandósított —­ tanerő és ehez mért jövedelem szükségeltetik egy fő-, közép vagy algymnasium fönntartásához: egy tájékozó vé­leményt nyilvánított, s tervet készített, melyet figyelem­be véve az egyes tanodák elöljáróságai, magukat a jövő szükséglethez lehetőleg alkalmaztassák, s mely terv némi tájékozó alapul szolgáljon a mags egyházi főtanácsnak, ez irányban tervezett újabb átalakításra vonatkozó tanács­kozásaira, s a kor és törvény kívánalmainak lehetőleg megfelelő intézkedésre. Intézkedett továbbá, hogy miután, a már lejárt 7 értekezlet alkalmával, az illető tanvezetők mind a hét tanoda történetét megírták s felolvasták: a hét tanoda története együttesen nyomtatásban megjelenjék. Egy bi­zottság neveztetett ki a kolozsvári tagokból, mely a hoz­zája beküldött munkákat sajtó alá rendezze. A közép tanodai bizonyítvány minták helyett c­­él­­szerű újat készített az értekezlet, s kinyomatását a ko­lozsvári tanári karra bízta. Hosszasabb tanácskozás tárgyát képezte, a külön­böző tanodáknál a jövő évre szükségelt osztálytanítók be­állítása, mely alkalommal kitűnvén, hogy mily kevesen készültek, főkint a felsőbb osztályokbani tanítóságra , in­tézkedés történt, hogy az enyedi tanárok, a hittani tan­folyam harmadéves hallgatói számára, a rendes tantár­gyak mellett, köztanítóságra képező póttanfolyamot nyis­sanak, melyben a különböző tárgyakban magukat szak­­tanítóságra képezni törekedőket tanítsák, utasítsák. Ezzel nagy hiány lesz pótolva. Egy értekezés adatott be és tárgyaltatott, az ének tanítás czélszerűbb berendezéséről, mely közöltetni fog az illető tanodák tanári karaival. Az értekezlet tárgyát képezték továbbá a testgya­korlatnak és mértani rajznak mikénti, s lehetőleg na­gyobb mérvben tanítása s tanítók képezése ; az egyes ta­nodáknál szorg időnkint megtartandó tanítói értekezések ; jövőre egy ügyrend megállítása stb. az élő és a klassi­­kai nyelveknek, az osztályokban mily sorral való beosz­tása, a jövő év kezdetén egy külön értekezés tárgyát fogja képezni; a tankönyveknek újabb bírálat alá vétele, a kiegészítendő irodalmi bizottsághoz utasittatott. Utolsó nap, főgondnok b. Kemény István úr hívta meg az értekezlet tagjait ebédre, vendégszerető házához, honnét vissza térve az ülés folytattatok s este 9 órakor befejeztetett. A jövő évi tanári értekezlet a marosvásárhelyi ref. főtanodánál fog megtartatni. Sok sikert kívánunk !­r.­ t­áakiA: A pü­nk­öss­i rózsa. (Egy barátom naplójából.) (Folytatás) Somosdi néni kissé összeránczolt homlokkal nézett rám midőn oly őszinte lélekkel mondám, hogy akár a kert­ből is valamennyi virágot elviheti kis leányának, s olyan nehesztelő forma hangon mondá: — No csak ne féljen öcsém uram, mert hagyok én itt ebből a virágból magnak is, nehogy kifogyjon eb­ből a házból, ha majd más gaz­dasszony lesz benne. Éreztem, hogy ez egyszer méltatlanul esett reám egy jó lélek nehesztelése, de szó nélkül elviseltem a néni érzékenységét, s félve hogy mentegetődző magyarázataim tán csak olajat önthetnének a tűzre, a rezignációval kértem a nénit, hogy tehát parancsoljon, melyik virág­cserepet tegyük fel a szekérre. Most vettem azonban észre, hogy a néni érzékenysége ha egyébbel ugyan nem is, de roppant praktikus becscsel bírt, a­mennyiben a meg­­gyűrt három egészvágású lószekéren semmiféle táborkari mérnök sem lett volna képes annak a sor virágcserép­­nek zázatlan állapotban helyet kimérni. A néni most maga is rájöhetett erre, mert azczán az iménti komoly ránczokat valami mosolygás forma bosszankodás válta fel, a midőn nagy sebbel lábbal parancsoló cselédjeinek : — Te Jákó, Andris, ezt a rózsatőt itt ni, tegyétek fel oda az ülésbe a lábamh­oz ! — De instálom alássan Tevisasszony, ott van már az az aranyos nagy tükör a melyik.... — No hát tegyétek mellém az ülésre, parancsolta a ném­ fokozódó mosoly és bosszankodással a feleselő cse­lédnek. Erre azonban élesecske asszonyhang felelt vissza siránkozva: „De hát én instálom a lássan, aztán hol ül­jek evvel a drága fincstákkal az ölömben.“ ... — Az az én gondom! pattant fel már erre a jó néni lángoló arczczal, s egyfelől saját kezűleg fogván meg a kérdéses rózsatő bödönkéjét, a szegény vén cseléd Robi nagy lelki fájdalmára, s Jákó béresre kiálta : „Ne fogd meg már, ne nézd!“ s azzal a rózsatőt ketten a kijelölt kocsiülésre repiték, mint egy pár glázé kesztyűt, pedig hát máskor két erős legény is szusszant volna vele egyet odáig. A rózsatő most már az ülésen volt, csak az volt a baj, hogy miután Robi asszony már elpakolta volt ma­gát a maga helyére a Tevisasszony mellett balról,­­ te­hát a rózsás bödönke a néni ülőhelyére esett. Én magam csak ekkor ocsúdtam ki a meglepő pillanatnyi művelet feletti álmélkodásomból, s persze első gondom lett, a nénit ok nélkül támadott ingerültségéből s ezáltal okozott kellemetlen helyzetéből kiszabadítani. Minden tőlem kitelhető ékesszólással és békítéssel alkalmon, ajánlom tehát neki, hogy már maradjon ez a három szekér egészen a podgyásznak, s nénit elviszem én haza a saját szekeremen, úgyis kötelességem és e fe­lett régi óhajtásom is a nénit saját házánál tisztelni és a többi... Robi asszony is keményen pártolni igyekezett ajánlatomat, s látszott a szája mozgásán, hogy szívesen megcsókolta volna értte kezemet, — de, itt most a néni hiúságát vélte megtámadva, s hasztalan volt minden rá­beszélés; különben az egész kísérlet alig tarthatott né­hány percznél tovább, mert a néni, — hogy hogy nem ? máig sem tudtam kitalálni, — mégis felült abba az ülésbe a rózsatő, Robi asszony, a nagy tükör és a findzsák közé, és néhány engesztelődött búcsúszó után rákiáltott a le­gelől járó Andris kisbéresre „Ne indulj már, tán nem akarsz ma Zsögödben meghalni?!“ s azzal mind a három szekér, elrobogott. Én a kapuból bámulva néztem utánuk, mint valami száguldó idegen országbéli hadcsapat után, é­s azután még sokáig elgondolkoztam afelett, hogy milyen különös, furcsa dolgokra lesz képes még az ilyen igazi jó régi falusi magyar asszony is, mikor a hiúsága körül forog valami!... Több napig tépelődtem még ez esettel ; végre meg­állapodtam abban, hogy hisz a néni majd csak elfelejti, s kibékül velem, ha majd a jövő farsangon egyszer le­­szánkózok hozzájuk, Csatárfalvára. Azonban telt múlt az idő; engemet sándorfalvi uj gazdaságom berendezése egészen elfoglalt s elvont minden mellékesebb feltevéseimtől. Elmúlt a farsang is; én sem egy bált sem egy dalidót sem a néniéket meg nem lá­togathattam. Tavasszal egész erővel a mezei munkához kezdeték, s így nem volt úgyszólva egyetlen megpihenő napom pünköstig. Ekkor persze nincs ember Csikban, aki hacsak teheti,­­ egy jó napot ne szerezne magának, s a legjobb nap pedig a somlyói búcsú eszméjében fekszik. Pünköst szombatján délután, kisétáltunk szokás sze­rint többedmagunkkal férfiak a szeredai útra a bucsusok hosszú „keresztaljait“ *) szemlélni, s itt egyik másik tá­vollakó ismerősünket előbb üdvözölni. Elvonult már mellettünk száz meg ezer poros, megizzadt bucsus, éne­kelve a zsoltárokat, vagy eltikkadtan hallgatva s lépe­getve a sóvárgott árnyék alá. Most háromszéki, felvidéki keresztalj jött, szálas, szép vonásu férfiak s még szebb nőkből, kikről az úti por és fáradság, de igen sokszor még a vénség sem bírja letörölni vagy elfödni a leg­délibb székely népfaj gyönyörű jellegét. Az énekvezető egyházfi mellett egy feltűnő kelle­­mességü szőke nőre esett szemem , kinek könnyű, kecses járása, egyszerű de csinos úti öltözéke a műveit osztály tagját ismerteti fel. A véletlen épen valami szekereket hozott szembe Somlyó felől, s igy az után megtorlódott menetnek néhány perczre meg kelle állania. Alig két lé­pésnyire állottam a bájos teremtéstől, s így — ámbár némi csudás zavarodásba estem, mégis igen tisztán ész­revehetem, hogy a szép nő arczán rohamos színváltozá­sok és belső felindulások tükröződései mentek véghez. Szemeink pillanatról pillanatra találkozának, s én — magam sem tudom hogyan, — megszólíitom a hölgyet. *) „Keresztaljnak“ nevezik Székelyföldün az egy-egy helység­ből külön lobogók alatt csoportosult bucsujárókat. R. K. Nem tudom mit mondok, tán azt kérdezem, ha na­gyon elfáradt-e, mert nagy a hőség, — és valóban csak most érezem magam is, hogy egész testem egy lángba borult, — a nap igen hevesen sütött, a nő felelt-e valamit vagy nem? erre sem emlék­szem bizonyosan , de érezem, hogy karonfogva vezettem őt, s hogy karja olyan égetően forró, oly hozzám simuló egyszóval oly különös tapintatása volt, a milyen odáig még soha egy nő karja sem, pedig eleget vezettem igy a bálakban s egyébkor­ így mentünk s egyszerre Somlyó régiben a házak között voltunk. Itt mintha mindketten álomból serkentünk volna fel a házak látásán, — hirtelen egymásra néztünk, elbocsájtottuk egymás karját s a nő kérdé tőlem: — Ön Birtosi Ferencz ur, nemde? — Igen, felelém meglepetve attól, hogy e szép nő kit én nem ismerek, engemet ismer ; és meglepetve, szint­úgy elszédülve e csengő hangtól, mely nevemet oly kü­lönös szépen mondá ki. — Látja, én ismerem önt, pedig soha sem láttam eddig, azaz hogy . . . mégis láttam... — Hol? és mikor? kérdem hévvel. A lányka pirulva habozott egy perczig, de azután reám emelte angyaltiszta égszin szemeit s bizalmas mo­­solylyal mondá : „Hisz én Somosdi Ágnes vagyok, s édes anyám az én arczképét elhozta volt s akkor mondá ne­kem, hogy az Feri bácsikám . . . . az ön. . .“ — Feri bácsikám! vagy Feri csupán! oh kérem kedves Ágnes, maradjunk ennél, — szólok az örömtől majdnem magamon kívül ragadtatva! és mindkét kezét forrón szok­tam keblemre. — De hogyan jött gyalog? hol a néni? kérdem szorgosan. — Jaj Firto — — Fe — — Oh ne habozzon édes Ágnes, nem nem, mi ketten nem szólíthatjuk egymást ily hidegen, hisz mi rokonok vagyunk, mi mostantól tegeződni fogunk. Egy pár pillanatnyi harczot véltem látni a leány arczán, s azután közelebb simulva hozzám, halkan, alig hallhatólag, de az én szivemnek a menyei harsonák erős­ségével hallhatóan mondá : — Feri, fól siessünk el innen, de csak hamar, na­gyon hamar.-------mert nagy, igen nagy mondani va­lóm van fenéked; én csak azért jöttem be a búcsúra hogy ezt neked megmondjam, s azért jöttem gyalog Szent-Királytól idáig előre, hol anyámék etetni állottak, hogy ezt neked egyedül mondhassam meg. Jól siessünk, mert édes anyám most mindjárt itt lesz. .. . Ezeket pedig oly rohamosan, oly ijedező színezetű hangon mondá el a leányka, s e közben kezemben tar­tott kezecskéje úgy remegett, hogy én a felindulás és izgatottság tetőpontján siettem el a templom előtti tér­ről a leánykával, honnan a sok ezer hullámzó és egy­mással találkozó „atyafi“ között — eltávozásunkat senki sem vehette számba. (Folyt. köv.) Rápolty Károly. 174 юавЁШШЁтЁаЕШяаеятшшвяяажтвяаяявиаваЁВяшяяишяшташтаатшшатш^ша^шь Maros-Vásárhely sz. kir. város képv. testületének 1871. máj. 31-én ülése tartatván, főbb tárgyai voltak: A sör kizárólagos termelési és a behozottért veendő díjszedés haszonbérbe adása, mai napra lévén kitűzve, egy bizottság küldetett ki, az árverezés végrehajtására. A helyi vár­­snak a belváros felőli bástyájában le­vő lőpor­raktárnak más helyre tételéért folyamodván a vá­ros, a közös hadügyminisztériumtól utasítás jött a helyi katonai parancsnoksághoz, hogy a város községével egyet­értve alkalmas helyiséget keressenek Ennek következté­ben egy vegyes bizottság kiszállva, megvizsgálta az al­kalmasnak vélt helyiségeket, s legalkalmasabbnak találta a Somosd-tetőt , s e helyen kér a katonaság raktár szá­­mára 16 □ öl, és őrháznak 4 [] öl helyet. — A képvi­selő testület kész a szükséges helyiséget ingyen átengedni, de inkább óhajtaná a raktárt a lövöldéhez közel az úgy­nevezett hideg dombon állíttatni föl, ezért utasítja a bizottmányt, hogy kiszállva oda jelöljön helyet, sőt ha a közhelyen alkalmas nincs, szerezzen valamely magánostól is, s felhatalmaztatik a tanács, hogy ha azon helyet a katonai parancsnokság elfogadja, át is adhassa. A tanács jelenti, hogy a városi közlegelőre már 291 darab marha lévén bevéve, a további bevételt be­szüntette. Tudomásul vétetik. Tiszti ügyész Hincs Lőrincz úr jelentést tesz, hogy a néhai Bethlen Pál tartozása iránt, az árverezés, a­­­Ma­­darason lekötött 37 г/2 hold fekvőségre megtörtént, s az eladási árból a város 2830 frt 50 kr követelése fedezve van, de a befizetés csak egy év alatt történik. Tudomásul vétetik, s 80 kr kiadása utalványoztatik. Olvastatott nemes Marosszék képviselő bizottmányá­nak a kövezet- és favámra vonatkozó átirata, melyben tudatja, hogy mivel ezen intézkedés, és az ezt megerő­sítő belügyminiszteri rendelet a székkel előre nem kö­­zöltetvén, reá észrevételeit meg nem tehette, pedig ez in­tézkedés még törvényhozásilag meg nem szüntetett tör­vényekbe s jogokba vág , ezt ki nem hirdettetheti, hanem ez ügyben feliratot intézett a minisztériumhoz, s kéri, hogy e vámoknak már 1-én tervezett életbeléptetését a képviselet hagyja függőben. Tudomásul vétetik. A ns marosszéki tisztség tudatja, hogy Mező-Bánd községe szándékozik, a köziskola javára jövedelmezőleg jan. 21-én és július 24-én tartandó két országos vásár engedélyezését kérni s fölszólittatik a város, hogy tegye meg, ha van valami ellenmegjegyzése. A városnak nincs semmi ellenvetése, sőt ajánlja a vásároknak az irt czélra engedélyezését, s erről a tekintetes tisztség értesittetik. Az uszoda-egylet kéri, a képviselet által, az uszoda szükségletére már becsárban fölajánlott szálfák kiadását. Határ. Miután a fa vágatás ideje már eltelt, a fát őszig nem lehet kiadni s e kérést csak akkor fogja tárgyalni. Tordamegye, Maros- és Aranyosszék tanfelügyelője migs Fülep Albert ur átirata tárgyaltatott, melyben an­nak tudatása mellett, hogy a vallás és közoktatási mi­nisztérium rendelete értelmében az iskola tanítók számára e városban folyó év auguszus és szeptember havaiban hat heti póttanfolyam nyittatik: fölkéri a képviseletet, hogy lehetőleg gondoskodjék a szegény tanítók díjtalan elszállásolásáról. Hat. A képviselet örömmel kész, lehe­tőleg maga részéről is járulni az iskola tanítók kiképez­­tetéséhez: ez okból megbízza a tanácsot, szólítsa fel a város lakóit, hogy jelentkezzenek, kik hajlandók iskola­­tanítókat aug. 15-től szept. végéig szállással ellátni, azon biztosítással, hogy kik tanítókat fogadnak szállásba, azon időre annyi katonatartástól mentesítve lesznek. Ez dicséret­re méltó intézkedés, s hisszük, lesz eredménye. Több vállalkozni akarók kérésére az árverezés dél­utáni folytatása d. u. 4 órára tűzetik. A mikor olvastatik kir. biztos ő­nmaga rendelete, melyben komolyan meghagyja, hogy t. Burdács Alajos úrtól ka­tonai kórháznak, a katonai kormány által a múlt évek­ben kivett szállásért, a házbért fizesse ki, s jövőre vele vagy mással egyezkedjék kórházi helyiség iránt. Hat. A katonai kórház ügyében a képviselet már előbb fölterjesztést tett az összes minisztériumhoz; nem lévén képes a város ekkora aránytalan teher elvállalásá­ra. Bevárja tehát ezen kérelmére nyerendő választ, föl­terjesztve a most vett rendeletet is, s fölkéri a nmiltgu kir. biztos urat is, méltóztat ezen ügyet ezen válasz leér­­keztéig függőben hagyni. Az ellátott számadások felülvizsgálatára, valamint a régi hátralékok tisztázására napi díj mellett bizottmá­nyok neveztettek ki. Az árverezés végrehajtására kiküldött­­bizottmány

Next