Székely Hírmondó, 2001. július-szeptember (6. évfolyam, 27-39. szám)
2001-07-06 / 27. szám
Emberközelben Marthi Attila plébános Az út Istenhez vezet Névtesvkártya 1948. december 21-én született Kézdivásárhelyett. Tanulmányait a céhes városban végezte, 1966-ban érettségizett az akkori egyetlen elméleti líceumban. Ugyanabban az évben beiratkozott a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára, mint mondja érdekes felvételi volt, mert 1965-től, amikor Ceauşescu hatalomra lépett, a magyarellenesség és az ateizmus ereje teljében volt. Az intézményben végig problémái voltak, nem volt biztos a belső világában, a hivatást illetően, így négy évig távol volt, elvégezte a katonaságot, majd a kézdivásárhelyi keményítőgyárban dolgozott. 1975-ben visszairatkozott a Hittudományi Főiskolába, 1976. június 20-án a székesegyházban Márton Áron és Jakab Antal pappá szentelte. Jelen pillanatban a Zsil-völgyében, Lupényban tevékenykedik. M arthi Attila plébános a múlt héten tartotta ezüstmiséjét a kantai katolikus templomban, amire 25 év papi munkája után kerülhetett sor. Jelen interjú ezt követően készült. Beszélgetésünk alatt kiderült, hogy a plébános életét az egyik helyről a másikra való rohanás jellemezte. Annak ellenére, hogy elég sok településen lelkipásztorkodott és rengeteg nehézségbe ütközött, nem vesztette el energiáját, pedig sokan - így a Securitate emberei is - mindent megtettek, hogy munkáját megnehezítsék. Hol kezdte pályáját? - Több településen tevékenykedtem lelkipásztorként. Gyergyószárhegy és Gelence után Magyarszarvaskend következett, ahol 78 katolikus mellett 30 református és 200 ortodox hívő is volt. Az egész település szörnyű állapotban volt, a disznópajta, szemétdomb és a ház között nem lehetett különbséget tenni. Itt rendet kellett teremteni, ami egy embernek óriási feladatot jelentett, de végül is sikerült Érdekes, hogy a polgármesteri hivatallal kitűnő kapcsolatom volt, segítettek munkámban. Magyarszarvaskend után Magyarláposon (Maros megye), majd Zágonban dolgoztam öt évet. Pusztakalánon 10 évet töltöttem, 3 évig Hátszegen is tevékenykedtem. A lupényi plébánián 1998 októberétől dolgozom. Önt Márton Áron szentelte pappá. Milyen embernek ismerte a püspököt? - Teológus koromban, mikor kihallgatást kértem tőle, mély benyomást tett rám. Valószínűleg figyelemmel követett, észrevette belső vívódásomat Döntés elé állított: maradok a papi pálya mellett, vagy távozom a főiskoláról. A távozás mellett döntöttem, akkor a kezembe adott egy papírt amire beszélgetésünk közben jegyzetelt Az elbocsátó levelem volt Úgy vélem, a püspök nagyon jó emberismerő volt ami csak az igazán nagy emberek adottsága. Mikor találkozott a Securitatéval? - A magyarláposi plébánia megürült, elődöm betegsége miatt, így Jakab Antal püspök 1981 februárjában oda helyezett át. Akkor kezdődött a Securitatéval a cirkusz. Azt is mondhatom, hogy nem volt semmi rendkívüli dolog, habár egész papi életemet végigkísérte. Véleményem szerint az akkori helyzet kialakulását az eredményezte, hogy a mérgezett bizantinizmussal befecskendezett tömeg nem nézte jó szemmel azt, aki a sorból kilép, nem akar a szürkeségben élni. Ilyen volt a Securitate is, amelynek valószínűleg az sem tetszett, hogy a város központjában plébániát sikerült felépítenem. Szarvaskenden külföldi vendéget fogadtam, a bécsi OMC könyvkiadó igazgatóját, dr. Török Jenőt Persze, ez sem volt „helyes”, minden lépésünket követték. Egy idő után a vendégem is észrevette, hogy mi történik, és úgy döntött, elmegy, így kerültem reflektorfénybe, be is hívattak. Két és fél órán keresztül gyomroztak, a beszédükből számomra csak az vált nyilvánvalóvá, hogy a rendszer omlik össze. Próbáltak zaklatni, de én másnap kiprédikáltam a templomban. Egy kollégámnál ordítoztak is, hogy megmutatják majd nekem... A kihallgatások mellett követték minden lépésemet, fényképeztek, egyszóval szem előtt tartottak. Négy hónapig itthon voltam, ami besúgó volt a környéken, mindegyik a házunkat járta, ideológiai szöveggel próbáltak „megtéríteni“, siker nélkül. Milyen a kapcsolata más egyházakkal? - Az élet nehézségei, a nyomorúság és a szétszórtság sok mindenre megtanítják az embert, összetartásra buzdítanak. Nagyon jó kapcsolatom van a más egyházakkal, olyan is történt, hogy házszentelni két református lelkésszel mentem, akikről senki sem akarta elhinni, hogy ők valóban a református egyházat képviselik. Az ortodox egyházzal ugyanez a helyzet. Én mindig azon voltam, hogy más vallású emberekhez is szólni kell, így a temetéseken románul is beszéltem, hogy a más nemzetiségű is értsen meg valamit a szertartásból. Olyan helyeken is tevékenykedett, ahol a magyarság és a katolikusok kisebbségben vannak. Milyen papnak lenni egy ilyen vidéken? - Nem könnyű feladat. Többször kerültem konfliktushelyzetbe, amelyeket mesterségesen provokáltak. Pusztakalánban egy kisebb botrány kerekedett, melyet a német sajtó teljes erejével táplált. A Német Demokrata Fórum elnökét uszították ellenem, magyar-német ellenségeskedést akartak kirobbantani. Később Lupényban tudtam meg, hogy az elnököt rákényszerítették erre a dologra. Érdekesnek tartom, hogy ebben a „játékban“ a román közvélemény mellém állt. Lupényban is nehéz helyzetbe kerültem. Minden romlik, az egyházat lenézik, az emberekben még dolgozik a beléjük táplált kommunista ideológia. A sarat nehéz megállni. Fel kellett karolni az iskola ügyét is, hisz a gyerekek beolvasztása egy állandó probléma. A balkáni malom ugyanis, a rövid kiesések ellenére, működésben van. Az embereket tanítani, nevelni kell. Sosem felejtem el az egyik temetést,amikor a halottat kihozták egy rettenetesen leromlott tömbházból és feltették egy frissiben lesöpört teherautóra. Közben az emberek cigarettáznak és isznak. Ezeket az embereket a közöny, az egymásnak megadandó tisztelet hiánya jellemezte. Hosszú évek munkájával azonban lehet rajtuk segíteni. Miben különbözik egy szórványban élő magyar hívő egy ittenitől? - Vannak pozitívumok és negatívumok is. Ha az itteni magyar ember a szórványban élő magyar lelkületével élne, csodákat lehetne művelni. A szórványban élő sokkal jobban felcsatlakozik szívvel-lélekkel az egyházhoz. Mélyebb kapcsolatok alakulnak ki, közelebb vannak egymáshoz az emberek. A tömbben élők hajlamosak, hogy felületesen kezeljék a dolgokat. A kisebbségben élők a lelkesedéssel, a hozzáállással pótolják a számbeli hiányt. Mit jelent papnak lenni a XXI. században? - Véleményem szerint ugyanazt jelenti, mint eddig. Szép legendákat lehet mesélni az elmúlt időszakok erőfeszítéseiről. Hogy igaz ember legyen valaki, annak keresnie kell a gyökereit, a kezdetet és a véget. A mai emberiség útja az Istenhez fog visszavezetni, másképp pusztulásra van ítélve. Persze, a tartalom minden időben más, mert fejlődik a társadalom, a gondolkodásmód állandó változásban van. A technika vívmányai segítenek, de óvatosan kell velük bánni, mert könnyen az ember ellenségévé válhatnak. Az elmúlt 25 év alatt hogyan alakult a hívők viszonyulása az egyházhoz? - A kommunizmus alatt a katolikus egyház különös helyzetben volt Nem hódolt be a hatalomnak. Morális tekintély volt annak ellenére, hogy nem volt elismerve. Az egyházhoz menekültek az emberek lelki táplálékért, feltöltődésért... Ehhez nagymértékben hozzájárult az információ beszűkítése minden területen, így ha valaki igaz dolgot akart hallani, az egyházhoz fordult. 1989 után felszabadult az ország, a hírközlő eszközök özönével adják a híreket, megjelent a szabadpiaci gazdálkodás, ami elvonja az emberek figyelmét. Tájékozatlanok, elhódítja őket a pénz varázsa vagy nyomora. Ez egy óriási nehézség, ill. kihívás, amit csak az Isten segítségével lehet megoldani. Ha társadalomban nincs egy közös lelki egység, akkor az mindent elveszít. Bartos Lóránt Murvai László a hazai oktatásról A helyi közösségeken múlik vel dr. Murvai László, a városunkba érkezett érettségiztető elnökök egyike egyben tanügy-minisztériumi képviselő is, nem hagyhattuk ki, hogy ebben a minőségében is ne intézzünk hozzá néhány tanügyi vonatkozású kérdést. Először is arról számolt be, hogy a Kovászna megyei prefektus meglátogatta az érettségi központokat, és eszmecserét folytatott az elnökökkel. - Beszélgetésünk során fölvetettem a prefektus úrnak, hogy a polgármesterekre való hatás során elérhető lenne az, hogy különböző juttatásokat biztosítsanak a tanügyi dolgozóknak, mert ha ezen komolyan elkezdenek gondolkodni, akkor biztos, hogy találnak rá megoldást Mindenképpen a helyi közösségen múlik az, hogy hogyan fogadja a tanárokat, s ezen keresztül az is, hogy négy év múlva, vagy egy ciklus vége után milyenek lesznek a vizsgaeredmények. Mi a véleménye a státustörvény körül kialakult zűrzavarokról? - A státustörvény most egyfajta divattéma lett, és véleményem szerint nagyobb a füstje, mint a tüze. Hiszen olyan helyzet alakult ki, hogy amikor a román politikusok részéről elindult a nagy ellenreakció, akkor nem is tudták, hogy tulajdonképpen mi ellen tiltakoznak. Most azonban úgy tűnik, hogy az a nagy összecsapás, ami különböző nyilatkozatokban megnyilvánult, kezd megenyhülni, fokozatosan a tárgyalás kell hogy ezeknek a helyét átvegye. Én személy szerint infomációhiányra gondolok, mintsem, hogy komoly ellentétek adódjanak a két ország között. Ugyanis a törvényt magát Magyarországon hajtják végre, s a román fél nem szólhat bele abba, hogy mit hajtanak ott végre, mint ahogy fordítva sem. Milyen hatása lesz a hazai tanügyre, oktatásra, ha érvénybe lép a törvény? - A magyar iskolába járó gyerekek számára előre jelzett pénzügyi juttatások következtében is mindenképpen pozitív hatása lesz. A legtöbbet talán abban fog segíteni, hogy a pillanatnyilag mereven ereszkedő grafikon, ami a magyarul tanuló gyerekek létszámát illeti, emelkedni fog. Meg lehet-e akadályozni, hogy a törvény által biztosított továbbtanulási lehetőségek következtében ne maradjanak kint a fiatalok? Ez elég nehéz kérdés, ugyanis ez nemcsak Románia és Magyarország esetében van így. Az amerikai fizetések pl. a német fiatalokat is elcsábítják hazájukból, tehát mi sem számíthatunk arra, hogy csak hazaszeretetből ezek a fiatalok itt maradjanak. Azt, hogy az erdélyi magyarság tényleg Erdélyben maradjon, komolyabb és szervezettebb belső juttatásokkal lehetne elérni. Ösztöndíjrendszer megváltoztatása, szórvány-kollégiumok működtetése, ezt azonban a román pénzügyi keretekben gondolkodva képtelenség megoldani, hiszen a tanügy ezután sem fog több pénzt kapni. Itt nagy szerepet kaphatna a különböző hazai civilszervezetek szférája, az anyaország támogatása és mindenféle egyéb konkrét segítség. (folytatás a 5. oldalon) Koszti Ildikó :