Székely Hírmondó, 2002. július-szeptember (7. évfolyam, 26-38. szám)
2002-07-05 / 26. szám
SZÉKELY 2. Hírmondó 2002/26 Portré * Jegyzet Emberközelben Csinta Samu újságíró, a Krónika főmunkatársa, a Nemzeti Sport tudósítója ..Inkább kritizáljanak és irigyeljenek, minthogy sajnáljanak” Névjegy kártya: 1960. augusztus 21-én született Sepsiszentgyörgyön. 1979-ben érettségizett a volt 2-es Számú Ipari Líceumban (a mai Mikes Kelemen Líceum), 1992-ben szerez újságírói diplomát a budapesti Bálint György Főiskolán. Pályafutását 1990-ben a Csíkszeredai Új Sport napilapnál kezdte, majd a magyarországi Pesti Hírlap, az Új Magyarország, az Esti Hírlap, a Magyar Hírlap és a Sportissimo munkatársa. 1999-től „átigazolt” a Krónika közéleti napilaphoz, melynek jelenleg a főmunkatársa, a magyarországi Nemzeti Sport romániai tudósítója, az STV helyi televízió Sportzóna című adásának szerkesztő-producere. Nős, három gyermek édesapja. Érettségi után egy sikertelen felvételi következett. Bár már akkor újságíró akart lenni, mégis elment dolgozni egy gyárba. - Igen. Femforgácsoló szakismeretekről szóló papirost kaptam az érettségi után. Fogalmam nem volt semmiről, de amikor nem jutottam be a kolozsvári főiskola filozófia karára, elmentem az ISAMA-ba, ahol palást- és furatcsiszoló gépen dolgoztam. Engem ez a szakma nem érdekelt egy pillanatig sem, szerintem sokat nyert a gyár, amikor én onnan eljöttem. Aztán katonaság után mondtam apámnak, hogy elegem van abból, hogy utánam bezárják a kaput, és hogy kötöttségmentes munkahelyet keresek magamnak. Voltam helyettesítő tanító bácsi Zoltán Étfalván. Szép volt, csak rájöttem, hogy ez sem az igazi, majd a Fa-Fem Szövetkezetnél voltam beszerző-üzletkötő. Itt ért az 1989-es változás. Az az igazság, egy kicsit megviselt, hogy ráment 10 év az életemből, ami alatt olyasmit csináltam, amit nem szerettem, és aminek nem láttam értelmét Én mindig újságíró akartam lenni. - Ha újságíró akart lenni, miért vesztegetett el 10 évet? A sikertelen kolozsvári felvételi után miért nem próbálkozott újra? - Az az időszak nem volt ideális az újságírás szempontjából sem. Én nem mindenáron akartam ezt a szakmát űzni. Abban az érában a Stefan Gheorghiu Főiskolát végzett személyek lehettek újságírók, vagy azok, akik filológiát végeztek."Ez utóbbi nem volt meg nekem, az előbbire pedig nem akartam én menni. Illetve egy adott pillanatban kacérkodtam vele, de aztán felvilágosítottak, hogy ha nem muszáj, ezt ne erőltessem. - A rendszerváltás után egyre több újságot hoztak létre, és akkor alkalma nyílt valóra váltani álmát - 1990-ben alakult meg Csíkszeredában az Új Sport. Azonnal jelentkeztem, felvettek, de ez nem volt olyan nagy teljesítmény, hiszen olyan csapat volt melyben csupán két igazi újságíró volt, Botos Laci (aki jelenleg a Székely Hírmondónak is dolgozik), valamint Péter László, aki a lapot alapította, a többiek mind hályogkovácsefektussal csinálták az újságírást, úgy ahogy ők jónak látták. Ilyen mezőnyben nem volt nehéz kitűnni. Egyre jobban megérlelődött bennem, hogy ez egy szakma, melyet meg kell tanulni. Akkor mentem ki Budapestre, mint a szegény ember legkisebb fia. Elmentem a Bálint György Főiskolára, és a titkárságon mondtam, hogy azért jöttem, mert ki akarom tanulni az újságírás mesterségét. Ez 1990 májusában történt A titkárnővel folytatott beszélgetés közben kijött a főiskola dékánja, egy jóságos arcú, fehér hajú, bajszos ember, és kérdezte, hogy mi a baj. Mondtam, hogy miért jöttem, behívott és beszélgettünk jó két órát Faggatott az itteni helyzetről, a márciusi marosvásárhelyi véres eseményekről. Mint utólag kiderült, ez volt a felvételi beszélgetés. - Felvették a főiskolára? - Felvettek, mégpedig teljes ösztöndíjjal. 1992-ben végeztem el, és szereztem újságírói diplomát. - A diploma kézbevétele után rögtön a Pesti Hírlaphoz került - Igen. Szerencsés embernek mondhatom magam. Ezen a főiskolán voltak olyanok is, akik már újságnál dolgoztak. Egyetlen erdélyi révén a főiskolán különböző témákat ajánlottam, hogy nem akarnak-e, erről nagyobb anyagot közölni az újságban. Számomra ez egy pénzszerzési lehetőség volt. Elkezdtem írogatni, és meg is jelentek cikkeim a Pesti Hírlapban. Amikor végeztem, felajánlották, hogy nem akarok-e ott dolgozni. Én meg elfogadtam. Az az igazság, hogy ez egy olyan szakma, ahol nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy bekerüljél egy nagy országos napilaphoz. Komoly hátszél kell vagy szerencse. Nos, nekem az előbbi nem volt, de az utóbbi igen. Két olyan emberrel találkoztam a Pesti Hírlapnál, akik elindítottak az úton. Utána már csak rajtam múlott, hogy eleget tudok-e tenni a követelményeknek, talpon tudok-e maradni. És sikerült. De ez a kezdeti segítség nagyon fontos volt számomra. - Azzal a gondolattal ment ki a főiskolára, hogy Magyarországon marad? - Nem. Én 1990-ben úgy mentem ki, hogy elvégzem a főiskolát, aztán meg hazajövök. Milyen alapon gondoltam volna arra, hogy munkát ajánlanak fel? De így alakult. Megismerték a nevem, aztán hívtak más újságokhoz, és ott ragadtam egészen 1999 szeptemberéig. Elsősorban családi okok miatt, de mindig volt bennünk egy ilyen indíttatás, hogy hazatérünk. Igazából soha nem szoktuk meg ott. Például mentem Zalaegerszeg felé autóval, gyönyörű a táj, hasonlít a háromszékihez, és feltettem magamnak a kérdést mit keresek én itt - miközben Magyarország második legnagyobb napilapjának megbecsült és jól fizetett belső munkatársa voltam. - Ez azt jelenti, hogy a pénz nem minden? - Igen, a pénz nem minden. Én olyan szerencsés embernek mondhatom magam, aki az újságírás által bejárhatta a világot 47 országban jártam. Nagyon sokan kérdezték csodálkozva, hogy miért adtam mindezt fel. A pénz nem az életem legfontosabb eleme, de tudom azt is, hogy szükség van rá. Van három gyermekem, költségek vannak. Én is megszoktam egy életszínvonalat amit megpróbálok fenntartani, magyarán pénzre van szükségem. Nagy tartalékokat nem tudtam felhalmozni, de nagy a munkabírásom, és szeretem azt, amit csinálok. - Megmarad az újságírásnál, vagy irodalmi ambíciói is vannak? - Szeretnék könyvet írni, de ez csak terv. Annyi pénzem nincs, hogy most egy évre elvonuljak, és megírjam a memoárjaimat Remélem, hogy egyszer majd sikerül megvalósítani ezt az álmomat is. Ilyen önéletrajzi vagy legalábbis a szűkebb környezetemből származó emlékekből kiinduló regényben gondolkodom. - A barátait mi alapján válogatja meg? - Olyan ember vagyok, aki majdnem mindenkivel tud kommunikálni egy szintig, anélkül, hogy fontos lenne az, hogy jó benyomást alakítsak ki magamról. Felnőtt korban kezdődő ismeretség nem fejlődhet igazi, mély barátsággá. Ennek kialakulásához nemcsak idő kell, hanem közös emlékek, közös célok, és ehhez legtöbbször gyermekkorban adottak a körülmények. Nagyon sok emberrel jó kapcsolatban vagyok, de kevés az igazi jó barátom. Én minden emberhez teljes hittel közeledem. - Hogyan viseli a kritikát? - Azt vallom, hogy inkább kritizáljanak és irigyeljenek, minthogy sajnáljanak. Ha az ember ilyen közszereplést vállal, akkor el kell viselnie a kritikát is, és maximális korrektségre kell törekedni. De nem kapom fel a vizet, ha valaki egyegy írásom kapcsán sértve érzi magát, és elkezd szidni. Nemigen volt erre példa. Úgy érzem, hogy a szakmai kritikát jól viselem, és helyén kezelem, az érzelmi, meg az emberi mivoltamat érintők egy kicsit jobban fájnak. - Milyen apának tartja magát? - Szigorú vagyok. Időnként magam is rájövök, hogy nem kellett volna egy bizonyos szituációban olyan következetes legyek. Úgy hiszem, hogy az ember életében valamiféle rend kell legyen, és erre próbálom rávezetni a gyermekeimet is. Mindig arra ösztönzöm őket, hogy érveljenek az elveik mellett. Van olyan is, hogy sikerül meggyőzzenek. - Milyen helyet foglal el életében az újságírás? - Az életem 60 százalékát ez tölti ki. Én olyan szerencsés ember vagyok, akit azért fizetnek, amit szeret csinálni. Ennél szerencsésebb helyzet nem lehet. Volt olyan, hogy egy nap alatt 10-12 flekket megírtam különböző témában, műfajban. A stresszhelyzet engem kimondottan motivál, ihlet. Attól, hogy közeledik a lapzárta, nem esem pánikba, hanem felgyorsulok. - Fél az öregedéstől? - Nem foglalkoztat a korom. Az öltözködés szempontjából igényes vagyok. Szeretem a jó minőségű cuccokat. Az orosz piacon nem sznobizmusból nem vásárolok, hanem azért, mert tudom, hogy ott nincs minőség. - Elégedett ember? - Igen. Van három szép gyermekem. Mondhatni, majdnem minden vágyam teljesült. Tisztában vagyok önmagammal, azzal, hogy mit érek. Tudom, hogy már nem leszek Pulitzer-díjas újságíró. Egy átlagnál jobban képzett, újság-előállítói szakiparosnak tartom magamat. Némethi Katalin Elmélet a mozgássérültek analógiájára Az analógia módszere nem mindig célravezető, és arányait tekintve is sántít kissé, azzal együtt nehéz ellenállni a kísértésnek. Tekintsük a Medgyessybotrány és a Közművek contra MTI Rt ügyeket. Vegyük alapul a „legjobb védekezés a támadás” elméletét, valamint ennek a folyamodványát: ha összeesküvéstől félsz, szervezz magadnak egyet. Itt van a kutya (analógia) elásva. Ha attól félünk, hogy kiszivároghat valamely, a múltból származó, de a jelenlegi pozíciónkat veszélyeztető bűn, ezt kivédendő legjobb, ha magunk szivárogtatjuk ki. Lehetőleg úgy, hogy az ellenség portája felől csordogáljon a hírforrás, hadd legyen minden mást elsöprő hírözön belőle. Ily módon elérhető, hogy a felfedett bűn maga a forrás miatt lesz kétségbevonható. Aztán vádoljuk az ellenséget összeesküvéssel, a hírforrást célzatossággal, tudományosan kifejezve transzponáljuk a fekáliát a térelválasztó túlsó oldalára. Így lesz a titkosügynökből magyar érdekeket védő kémelhárító, fizetésükért sztrájkoló alkalmazottak vezérigazgatójából (nem is oly régen Gosp-Com vezérigazgató) a közműveket hibáztató, s munkásai elmaradt bérét a valamikor általa vezetett állami vállalat csődjén kereső igazság bajnoka, a magántulajdon szószólója, egyszóval áldozat Sajnos, az analógia nem mindig célravezető eljárás. Ez esetben is csak idáig tart a párhuzam. Mert egyrészt, Medgyessy Péter, ha késve is, de beismerte, hogy ha nem is hazudott, de későn tájékoztatta a közvéleményt az igazságról, s ezt legalább elismerte tévedésnek. A Gosp-Com valamikori vezetője, ma az MTI Rt. vezérigazgatója, ezt a lépést állás-, illetve köpönyegváltásakor tehette volna meg. Másrészt, D 209 ide vagy oda, a magyar kormány miniszterelnökét mégis csak fogadja a pápa, így ő akár feloldozást is nyerhet bűnei alól. Esetünkben a sajtó ugyan betöltheti a gyóntatófülke szerepét, csak hát a feloldozás... De hát ez együtt jár az analógia arányaival. S egyébként, van még egy elmélet: higgy szilárdan és vétkezz erősen. Ferencz Éva