Székely Hírmondó, 2003. január-március (8. évfolyam, 1-12. szám)

2003-01-10 / 1. szám

SZÉKELY 2. Hírmondó 2003/1___________________________________Portré Emberközelben Kalamár György színész, vállalkozó, sepsiszentgyörgyi tanácsos Egy kollégája mártotta be a Szekunát Névjegykártya. Csíkszeredában született 1955. július 14-én. Szülővárosában érettségizik, majd egy év katonaság után a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója lesz. 1982-től tizenhét éven át a sepsiszentgyörgyi színház magyar tagozatának művésze, időközben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola televízió­rendezői szakán szerzett diplomát. 1999-től magánvállalkozó, 2000- től a sepsiszentgyörgyi tanács tagja, a Rustica Alapítvány elnöke. Nős, két fia van: Soma­ György és Gáspár­ Gábor. - Színész, tv-rendező, vál­lalkozó - melyik szerepben érzi magát otthon? - Jelenleg a vállalkozó szerepét játszom a legnagyobb komolyság­gal, de várom azt a pillanatot is, amikor igény lesz az én színházi kvalitásaim kibontakoztatására is. A színháznak van egy olyan csodás varázsa, csillogása, amit nem lehet elfelejteni sem a színésznek, sem a nézőnek. - Mi vonzotta a televíziózás­ban? Egy újabb kihívás volt csupán? - Talán igen. A sors úgy hozta, hogy miután elvégeztem a tv-ren­­dezői főiskolát, és jelentkeztem a helyi televíziónál, az én színészi képességeimre nem volt szükség. Továbbléptem, és a film felé nyi­tottam. Nagy játékfilmekben dol­gozom, magyar-román koproduk­cióknál, nem rendezőként, hanem segédrendezői munkakörben. Kis szerepek, de fontosak, ha az ember komolyan veszi, és én ilyen vagyok. - Eljött a színháztól, de szere­pet vállalt a közéletben. - Kétezerben indultam a hely­­hatósági választásokon, félig vicce­sen, félig komolyan. Nem gondol­tam, hogy a színészi múltam segít­ségemre lesz, de valószínű, hogy ez is segített a szavazatok elnye­résében. Engem az vezérelt, hogy mint tanácsos észrevételeimmel, javaslataimmal a város javát szol­gáljam, hogy a megyeszékhely szebb, tisztább, rendezettebb legyen, egy polgári értelemben vett kellemes kisvárosban gondol­kodom. Az az érzésem, hogy ezt si­került is megvalósítani. - Egy társadalomban szükség van szabályokra, korlátokra? - A szabályok csak akkor érvényesek, ha azokat az ember be­tartja. Én magamnak nem szabá­lyokat, hanem elveket állítok fel, és ezek bizonyos értékekből fakad­nak. Elsősorban hagyománytiszte­­lő vagyok. Szeretem ezt a várost, ennek a településnek van egy gyönyörű napsütése, júliusban egyik erdélyi vagy magyarországi városban sem süt olyan szépen a Nap, mint Sepsiszentgyörgyön. Vannak ilyen érzelmi kötődéseim, tehát azt is lehet mondani, hogy lokálpatrióta vagyok, de ugyanak­kor ragaszkodom a székelységhez is, amit a székely lajbi rendszeres viselésével fejezek ki. Ugyanakkor nagyon szeretem és tisztelem az egyszerű falusi embert, aki felkel reggel ötkor és kihányja a ganéjt, és érzi a föld hívó szavát. Szeretem és tisztelem a magyar nyelvet, és felkapom a fejem, ha helytelen dolgokat hallok.­­ Az ideje nagy részét Igyefalván tölti. Megtalálta ott a helyét? — Igen. Nem szakadtam el Sepsiszentgyörgytől, hisz csak 6 kilométer a távolság. Nagyon nyi­tott, tiszta lelkű fiatalok vannak ott, akik megkerestek, és immár ki­lenc darabot vittünk színpadra. Fontosak nekem az emberek, a velük való kapcsolattartás, és én vallom, hogy vannak igaz barátok. Ezért is nem mentem el a ’80-as években, bár sokat gondolkodtam rajta. 1988-ban útlevelet is kap­tam, gondolatban mindenki elbú­csúzott tőlem, és nagy volt a meg­lepetés, amikor 28 kilogramm könyvvel és fél kilogramm vajjal hazajöttem. — Abban a rendszerben még a Szekuritáté is zaklatta.­­ Voltak látogatások, egyik kol­légám feljelentése miatt. Egy gyen­ge pillanatában, hogy védjen vala­kit, bemártott engem és még pár embert, de hát elmúlt. A szom­szédtól tudtuk meg, hogy amikor nem voltunk otthon, néhány sze­mély bement hozzánk, és mintegy fél órát voltak a lakásunkban. Utána kétségbeesve néztem végig a könyveket, hogy nem tettek e be csaliként néhány dollárt, de hát végül feladtam a keresést, mert lehetetlen volt végignézni 1500 könyvet. Végül nem lett semmi negatív következménye ennek. - Könnyen szerez barátokat? - Fiatalkoromban sokkal nyi­tottabb voltam, én kezdeményez­tem az ismerkedést, a barátkozást, de aztán rájöttem, hogy nem sza­bad tolakodónak lenni, egy tekin­tetből, egy gesztusból az ember rájön, hogy kölcsönös-e a szimpá­tia. Én falun nagyon jól érzem ma­gam az egyszerű emberek társasá­gában, akik nem játsszák meg ma­gukat, ha valamit kérdezel, egye­nes választ adnak, nem beszélnek mellé. - Nem hiányzik a színpad, a csillogás? - Nem tudnék válaszolni erre. Egyszerűen nem gondolok rá. - Milyen értékrendet állított fel, mi a legfontosabb az ön számára? - Első helyen a család, a gyer­mekeim állnak. A másik fontos dolog számomra a hit. Nem va­gyok gyakorló hívő ember, de hi­szek Istenben, és szerintem na­gyon fontos szerep vár az egyházra. A harmadik helyen a szülőföld, a haza, a magyar nyelv és a magyar nemzet áll. - Mire tanította a gyermekeit? - A nyolcvanas években, ha megláttam egy jó könyvet, vagy egy jó lemezt, rohantam a kamrába összeszedni az üvegeket, hogy eladjam és megvásároljam az áhí­tott kötetet vagy zenehordozót. Akkor tulajdonképpen túlélésre rendezkedtem be, úgy képzeltem, mivel a romániai magyarságnak nincs egy kulturális intézmény­­rendszere, sokkal nehezebb egy er­délyi gyermeknek, és könyvek, ka­zetták, majd filmek által próbál­tam biztosítani számukra a hiány­zó láncszemeket. Úgy gondolom, hogy gyermekeimet az európai keresztény kultúra szellemében neveltem. - Elégedett ember? - Nem. Fiatalkoromban a nap végén leültem és mérleget készítet­tem, hogy mit sikerült megvalósí­tani, elégedett vagyok-e a teljesít­ményemmel. Most közel az ötven felé, havonta teszem ezt meg, és elmondhatom: nem vagyok elége­dett magammal. Nem a külső dol­gokra hárítom a kudarcaimat, mert úgy gondolom, az embernek olyan helyzetbe kell hozza magát, hogy mindig a maximálist tudja nyújtani. Az tény, hogy a gazdasági helyzet nem megfelelő, de ez nem magyarázat az emberi kapcsolatok eldurvulására. Tapasztalatom sze­rint nagyon durva és közönséges lett a megélhetésért folyó harc.­­ A kudarcok után könnyen feláll és továbblép? - Az igazság nagyon fájdalmas, de kell tudni tanulni belőle. Én nem kudarcként éltem meg a velem történt dolgokat. Budapest­ről bizonyos elképzelésekkel jöttem haza, a helyi televíziónál részt vet­tem egy versenyvizsgán, amit nem én nyertem meg, a színháznál nem volt szükség rám, én tudomásul vettem és továbbléptem. Az élet mindig megadja a feltett kérdé­sekre a válaszokat. A helyi tv-nél is később felajánlották az igazgatói állást, megköszöntem, de nem fo­gadtam el, mert már tovább­léptem. Dolgozni nem szégyen, és erre van most a legnagyobb szük­sége a romániai magyarságnak. Olyan kulturális közeget kell teremteni, ami pozitív beállí­tottságú, ami a megvalósításokat tükrözi, ami jó közérzetet teremt. - Jó pár éven át érdekes fi­gurája volt a városnak, amint reggelente a biduni beszédtech­­nikázva a színházba igyekezett. - Szeretek biciklizni, és bár akkor is volt autónk, engem nem vonzott a vezetés. Többször hatá­roztam el, hogy na, most leteszem a sofőrvizsgát, de aztán rám osz­tottak egy szerepet, és ennek szen­teltem minden időmet. Később a vezetést is megszerettem, és jo­gosítványom is van már. - Vannak politikai ambíciói? - Nincsenek. A tanácsban való részvételemet is közszereplésnek tekintettem, de aztán kiderült, hogy politikai arculatot kell adni neki, fel kell rá húzni egy gatyát, aminek zöld színe van, aztán, ha ez nem tetszik valakinek, akkor kék gatyára cseréljük. Mindez azért van, mert az emberek különbözni akarnak egymástól. Ez egy játék, és akkor jó, ha így fogjuk fel, mert amikor nem ellenfélként, hanem ellenségként kezeljük a velünk szembenállót, akkor veszélyessé válik, mert az emberi méltóság ellen vétünk. Kell tudni a mér­téket, mert az egy nagy érték. - Ezek szerint az élet egy nagy játék? - Igen, amit komolyan kell ját­szani. Némethi Katalin A Bárány éve •m—elkezdődött hát a 2003-as év •—f is. Ami pár nappal ezelőtt JL__/még jövő volt, ma már jelen, s holnapra történelem. Ami tegnap még a titkok földjén lako­zott, ma itt áll előttünk, s míg azon tűnődünk, merre lépjünk, már mégis tettük az egyet a lehet­ségesek közül. Végső soron semmi nem történhet, amire ne számít­hattunk volna. Bár a jövő mindig kecsegtet, az új, a még meg nem élt, a még meg nem történt titokzatos, s emiatt korlátlannak tűnik lehetőségeivel, valójában semmi olyant nem hozhat, ami nem a mából, sőt a tegnapból gyö­kerezne. A holnap csakis ott kezdődhet, ahol a ma véget ér. Az elmúlt év eseményeire visszatekinteni nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk a jövőnek. A visszatekintés nem hátra arc, hanem szükséges lépés, mely nélkül lehetetlen előbbre ha­ladni. Hogy honnan indultunk és merre tartunk, azt már tudjuk. Az is világos, hogy időnk kevés, a visz­­szaszámlálás az indulás pillana­tában már elkezdődött. Nyilván, a legrövidebb út az egyenes, ezt könnyű kimondani, ám annál ne­hezebb követni. Ahhoz, hogy az irányt tartani tudjuk, szükség van felismerni és felmérni, vagy ami még fontosabb, beismerni az es­etleges - nagy többségében akaratunkon kívül bekövetkezett - pályamódosulásokat, és vissza kell állítani az eredeti ko­ordinátáknak megfelelő útirányt. Ha ez elmarad, hiába minden igyekezet, a haladás, melyet egyre apadó energiaszintünk, egyre fogyó napjaink, s a mellőlünk el­maradó mérföldkövek jeleznek, nem más, mint csalóka ábránd, önáltatás. Amit haladásnak érzé­kelünk, nem több, mint helyben­­járás, vagy valós létünk és dédel­getett álmaink párhuzamosainak kétségbeesett versenyfutása. A keleti mitológia szerint 2003 a Bárány éve. A keresztény hitvilágban a bárány a tisztaság, az ártatlanság, az áldozat jelképe. Rajtunk áll, hogy tiszták mara­­dunk-e, hogy meg tudjuk-e őrizni ártatlanságunkat, s hogy meg tud­­juk-e hozni az áldozatot, melyet a 2003-as év megkövetel tőlünk. Kívánjunk ehhez elegendő erőt, egészséget, bort, búzát, békessé­get. Adja meg a Fennvaló, hogy esztendő múltán bátran tekint­hessünk hátra, legyen az út, melyet magunk mögött hagyunk, egyenes, s mely majd előttünk áll, járható, és a céljainkhoz vigyen egyre közelebb. Ferencz Éva

Next