Székely Hírmondó, 2009. április-június (14. évfolyam, 13-25. szám)

2009-05-01 / 17. szám

SZÉKELY Szent György Napok_____________2009/17_________________Hírmondó 13. Újjáélesztett városnapok a megyeszékhelyen Az idei Szent György Napok a találkozások ünnepe volt, mondta a városnapok kiértékelőjében Grubisics Levente fesztiváligazgató, aki szerint a 75 együttest, 7 színházi előadást, 10 kiállítást, 21 bá­belőadást több mint 50 ezer látogató követte figyelemmel. Lényeges dolog, hogy szinte mindenki meglátta a pohárnak a telibb felét, vagyis sikerült megtalálnia a pozitívumot a város­napokban, és ezek az üzenetek meg is fogalmazódtak. A Gáli Lajos-futóversenyen 457 résztvevő szaladt, 36 romániai tele­pülésről érkeztek vendégek, to­vábbá Magyarországról, de még az Egyesült Államokból is. Egyfajta számaddlás szerint összesen tizen­négyezer kilogramm hús és tizen­hétezer liter sör fogyott el. Érdemes a közösségi rendőrség jegyzőköny­veit is megvizsgálni, melyekből ki­derül, hogy békés vá­rosnapok zajlottak le, ugyanis egy engedély nélküli áruson, egy helytelen parkoláson és egy köpködésen kívül csak néhány kisebb in­cidens történt. A szervezők egyelő­re kritikát nem is hal­lottak, dicséretet annál többet, és ezt elsősor­ban a szervezés gördü­­lékenységével magya­rázták. Való igaz, az elő­zetes programhoz ké­pest alig csúsztak az e­­gyes műsorszámok, s külön örömre ad okot, hogy még az eső sem tudta elriasztani az ün­nepléstől az embereket. Számos újításnak, sok jó ötletnek lehettünk tanúi, s nem csak a nyílt téri színpadokon, hanem a blues- és jazz-kocsmákban is remek hangulat uralkodott, aki nem volt elég serény, már helyet sem kapott. A gyerekeknek is több lehetősé­gük volt a különbnél-különb „játék­csatatereken” elszórakozni, illetve a helyi fiatalok is jobban belekóstol­hattak a rendezvényszervezés fele­lősségébe. És abból sem volt hiány, amit már megszokhattunk: színes bohócok, lökdösődő tömeg, „tingli­­tangli tátogó” együttesek, komoly művészek, az elmaradhatatlan csó­­rékolbász-sütők füstje, egyre véko­nyodó zsebüket tapogató emberek, no meg a kis vágott arcú roma kol­dus, akik a mustáros papírtányérok között lavírozva gyűjtött az ünnep­napok után beálló hetekre, hangos ricsaj, hosszan tartó tapsvihar egy­­egy remek produkció után. A Szent György Napok nem a politikáról vagy a városvezetésről szólnak, összegezte Antal Árpád a kiértékelőt, miután megemlítette, néhányan hiányolták, hogy nem mondott ünnepi záróbeszédet. A polgármester úgy érezte, elég volt az a néhány pillanat ünnepi beszéd helyett, amikor Koncz Zsuzsát megpuszilta, és átadta a virágot, és reméli, hogy a többség ezt ugyanúgy éli meg. Összegezve elmondhatjuk: a­­kárhonnan is nézzük, felújított, iga­zán újjáélesztett városnapok zajlot­tak le, ahol nem csak a szervezők, de az utcára kilépő emberek maga­tartása is mintha egy kicsivel éret­tebb lett volna, a jövőt pedig oly­annyira komolyan veszik az illetéke­sek, hogy már a hétfői napon kije­lentették: már kezd körvonalazódni a 2010-es Szent György Napok meghívottjainak listája. K­ustán Magyari Attila, Tinea Teddy Erdély-szerte egyre népszerűbb a fiatal tehetségek után kutató verseny Nyolcéves kisdobás aratott A Szent György Napok kétnaposra terebélyesedett Talent Show-ján idén is értékes fiatal tehetségeket fedeztek fel a szervezők. Az egyre távolabbról érkező versenyzők zsenialitásának fejlesztésére, ápolására a MAKKK alapítvány, illetve a Danes Market biztosít lehetőséget. Idén az egész Szé­kelyföldről 23 versenyző jelentkezett a vetélkedő elő­­válogatójára. A meghall­gatások után tizenketten jutottak a döntőbe, amely szombat este, a Szent György téri színpadon zaj­lott, öttagú zsűri előtt. A versenyzők az Equinox zenekar kíséretében adhat­ták elő a zenekari próbákon kidolgozott, különféle stí­lusú világslágereket a szép számban összegyűlt érdek­lődők előtt. Végül heten mérhették össze tudásukat a vasárnapi gálaesten, ki el­bizonytalanodva, ki maga­biztosan lépve a világot je­lentő deszkákra. A záróesten fellépő versenyzők, helyezéstől függetlenül, balatonlellei táborozást nyertek a pol­gármesteri hivatal jó­voltából. Az idén kuriózumnak számító 8 éves dobos, a kőhalmi Czerják Istvánka különdíjat kapott, így ő a Jazz és Improvizációs Tábor résztvevője lesz. Az első helyet az alsó-nyárád-menti Diós Brigitta Borbálának ítélte a zsűri, őt követte a sepsiszentgyörgyi Brandiu Oana, illetve harmadik helyen az ugyan­csak megyeközponti Eduard Sonea. - 15 éves vagyok, és kiskorom óta énekelek. Édesanyámnak kö­szönhetem, hogy részt vehettem ezen a versenyen, ő fedezte fel, vé­letlenül, tévénézés közben ezt a le­hetőséget. Nagyon örülök a díjnak, már nagyon régen várok egy komoly lehetőségre - mesélte lapunknak Diós Brigitta, aki hangjával elvará­zsolta a zsűri minden egyes tagját. Édesanyja azt is elárulta, hogy a tehetséges lány kiskorában az asztal alá beülve, a mackójának énekelt, így figyeltek fel a zenei adottságaira. Diós Brigitta egy stúdió-felvételi lehetőséget nyert, melynek gyü­mölcse felkerülhet a Dancsisszimó­­lemezre, illetve kétéves menedzs­ment-szerződést írhatott alá a Danes Market céggel. T­inea Teddy B­rigitta régebb csak a mackójának énekelt Csapolt a legszebb lány Simon Mónika lett a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács legszebb lánya a városon belül működő ifjúsági tanácsokban tevékenykedő riválisai közül, és mintegy köszönetképpen rögtön a MIÉRT sátorban elhelyezett sör­csap mellé is állították, hogy ő szolgálja ki a vendégeket. Mónika 19 éves, a helyi Kereskedelmi Szakközépiskola diákja, könyvelést tanul. Hobbija a bulizás, de nagyon szeret sétálni is, ugyanakkor a Máltai Szeretetszolgálat önkéntes tagja. Megválasztása után szombaton és vasárnap két-két órán át csapolta a sört a vendégeknek, és ha a hidegtől reszketve is, de mosolyogva végezte a rászabott munkát. Azoknak, akiknek esetleg megtetszett a szőke lány, rossz hírrel szolgálhatunk, ugya­nis Mónikának a szívét már meghódította valaki... (kma) M­ónika szíve nem szabad

Next