Székely Hírmondó, 2010. december (15. évfolyam, 203-224. szám)
2010-12-01 / 203. szám
SZÉKELY Hírmondó 2010. DECEMBER 1., SZERDA December elseje Döbbenettel olvasom volt kollégám, Bíró Béla cikkrészletét, melyet tegnapi lapszámunkba a Népszabadság nevű komcsi szócsőből vett át a szerkesztőség. Tanulság gyanánt, nyilván. Kedves volt kollégám, mostani egyetemi tanár akkorákat hazudik irományában, amilyenekre a megboldogult Adrian Păunescu és Vadim Voce Tudor együtt sem lett volna képes. Sajnálom, hogy a román nemzeti ünnepen, (amit különben Székelyföldön mindig provokációkra használnak fel az arra felkészítettek) nekem egy fajtámbélivel kell vitatkoznom. Ám kénytelen vagyok megtenni, mert úgy látszik, a köpeci Bíró Béla soha nem képes levetkőzni kommunista, nemzetáruló felmenői örökségét. Arról értekezik - többek között -, hogy micsoda eszméletlenség volt 1848-ban kimondani Erdély egyesülését Magyarországgal, s ezt az „elsöprően román többségű földet" bekebelezni. Nem tudom, az egyetemi tanár úr honnan veszi adatait, egyáltalán miért akarja manipulálni a tényeket, a valóságot, a történelmet és a hagyományokat? Az igazság valóban az, hogy Erdély 1848-ban és 1918-ban is három nemzetiségű föld volt, csak Bíró számadatai hazugságok. A magyar és a német népelem (kiegészítve az itt élő zsidó és örmény emberekkel) fele volt az összlakosságnak. Ám Bíró Bélát nem érdeklik a hiteles számadatok, megy a hazug román történelemhamisítókkal, intézkedik a nagy román nemzeti ünnep oltárkészítői mellett, felmenői szokása szerint. Szomorú. Most már nem csodálkozom azon, ha nem akadt református pap, ki eltemetné egyik közvetlen hozzátartozóját. A vér nem válik vízzé. Sajnálom, hogy ilyen dolgokat kell írnom egy volt kollégámról, de figyelmeztetni szeretném feletteseit, hogy egy tudatos és kategorikus nemzetáruló nem oktathat új nemzedéket. Akkor sem, ha nekem valamikor - úgymond! - barátom volt. Őneki természetes volt a Kempinski-szállóban való koccintgatás is, s még természetesebb lett volna, ha a hülye Alföldi Robi ígérete szerint, a budapesti Nemzeti Színházban ünnepükt meg december elsejét. A megbékélés jegyében, nyilván. Ez az elmefogyott ember nem tudja, vagy akarja tudni, mit vesztettünk mi el akkor. Korrigálási és fellebbezési jogok nélkül?! A háromszékiek többsége itthon búcsúztatja az óévet Nekünk Szováta Dubai Mindössze harminc nap maradt az idei esztendőből, így a karácsonyi vásárlási láz után, ha eddig még nem tették meg, akkor el lehet kezdeni a szilveszteri buli szervezését. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hová mennek idén a székely honfitársaink óévet búcsúztatni, ezért több háromszéki utazási irodát is felkerestünk. Pál-Varga Réka, Lévai Barna A kézdivásárhelyi Treff utazási iroda munkatársa, Sipos Zita érdeklődésünkre elmondta, hogy egyelőre inkább csak érdeklődnek az emberek a téli vakációs lehetőségekről. Jól bevált szokás szerint a november vége, december eleje az az időszak, amikor foglaltatni kezdik a helyeket, de olyanok is vannak, akik utolsó percre hagyják az utazást. A környékünkön Szováta az egyik legkeresettebb hely, ahol a négycsillagos Danubius szállodában teljes ellátással hat éjszaka 2000 lejbe kerül egy személynek. A külföldi úticélok közül Egyiptom, Tunézia, Ausztria, Spanyolország népszerűek. Nem is csoda, hiszen míg nálunk tombol a tél, addig Spanyolországban 400 euróért egy teljes héten át élvezhetjük a kellemes, enyhébb időjárást - mondta Sipos Zita. - A tavalyi évhez képest kevesebb az érdeklődő, és a helyfoglalások száma is visszaesett - számolt be a kézdivásárhelyi Dar Tours utazási iroda alkalmazottja, Kerekes Mónika. Az ellátás minőségétől és mennyiségétől függ, hogy az árak mennyit emelkednek, tudtuk meg. A távolabbi üdülőhelyekre repülővel lehet eljutni, ilyen esetben bele kell kalkulálni az útiköltségbe a repülőtéri illetéket is, mert azt az árak nem tartalmazzák. Sepsiszentgyörgyön a Sun Travel utazási irodától megtudtuk, hogy egyre több bukaresti, illetve Konstanca megyei turista érkezik a háromszéki panziókba. Gödri Zsuzsanna, az iroda munkatársa szerint ez azért jellemző, mert a déli megyékben igencsak népszerűek a hegyvidéki turista célpontok. Most az utóbbi egy-két hétben egyre többen érdeklődnek az ajánlatok iránt, de kevesen vannak, akik valóban igénybe is veszik szolgáltatásainkat - közölte Gödri Zsuzsanna, hozzátéve, hogy mifelénk még az olyen egzotikus, illetve elit helyek, mint Dubai nem jöttek divatba, mivel nem sokan engedhetik meg maguknak. Ellenben népszerűek a magyarországi célpontok, mivel sok a termálfürdős wellness központ, ahol nemcsak pihenni, de gyógyulni is lehet. A 20 Travel utazási irodánál egy ötcsillagos szállodában eltöltött dubai vakáció hét napra 1099 eurótól kezdődik egy személynek. Ezzel az ajánlattal idáig egy háromszéki polgár sem élt - tudtuk meg az irodánál. Viszont volt olyan vevőjük, aki január elsejétől vásárolt jegyet Egyiptomba, így az új évet a piramisok országában kezdheti el. Azt is megtudtuk, hogy érdemes akár több hónappal hamarább lefoglaltatni a jegyeket, hiszen így a helyszínen különböző szolgáltatások igénybevételekor akár 25-30 százalékos kedvezményekben is részesülhetünk. « Iskolanévadó Polyánban Valóságos ünnepsorozatnak lehettünk szem- és fültanúi Kézdiszentkereszten az elmúlt napok során. Vasárnap a templomban egy helytörténeti kiadványt mutattak be, hétfőn felavatták a megújult községházát, tegnap pedig az általános iskola vette fel a falu híres szülöttének, Tréfán Leonárd atyának a nevét. Pál-Varga Réka A névadó ünnepség 11 órakor szentmisével kezdődött, amelyen csíksomlyói ferences szerzetesek is részt vettek, a misét Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök celebrálta. A mise végeztével a szerzetesek és Vatány Gábor helyi plébános gyermeksorfal között vonult az iskolához megszentelni azt. Ezt követően a népes közönség az iskola tornatermébe vonult, ahol a helyi diákok mutatták be ünnepi műsorukat. A résztvevőket Gábor Judit tanítónő köszöntötte, ünnepi beszédet mondott András Terézia, az iskola igazgatónője, Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő, majd Fekete Vince szólt néhány szót hajdani iskolájáról, és felolvasta a napokban megjelent, a faluról általa írt előszavát.« AKTUÁLIS 2 Vannak, akik a halasztásban reménykednek Biztosította már a lakását? Nagy a csend a július 15-től működésbe lépett kötelező lakásbiztosítási rendszer körül, amely szerint lakásonként 10-20 eurót kell fizetnünk. A rossz nyelvek azt beszélik, hogy ez a „büntetések vihara” előtti csend, mások csak legyintenek. Lapunk egy megyeszékhelyi biztosítótársaság és a polgármesteri hivatal véleményére volt kíváncsi. Tinea Teddy Buna Attila, az Uniqa biztosítócég osztályvezetője figyelmeztetett, hogy a hat hónapos „türelmi időszak” lassan lejár, és elképzelhető, hogy már januárban be kell nyújtani a polgármesteri hivatalhoz a biztosításról szóló igazolást. „Pillanatnyilag az változott, hogy akinek van fakultatív biztosítása, az nem kell kötelező biztosítást fizessen. A biztosítás megújítása esetén meg kell kötni a kötelezőt is” - magyarázta Buna Attila. Az osztályvezető elmondta, hogy amióta érvénybe lépett a törvény, a megyeszékhelyen több százan kötöttek biztosítást náluk, és decemberre még több érdeklődőt várnak .Több mint valószínű, hogy sort kerítenek bizonyos módosításokra az elkövetkező hónapokban, ám hangsúlyozom, elképzelhetetlen, hogy eltöröljék ezt a kötelezettséget” - zárta Buna. Olosz Erzsébet, a sepsiszentgyörgyi városházához tartozó Vagyonkezelési Igazgatóság igazgatója szerint a polgármesteri hivatal a helyi költségvetésből fizeti majd a szociális lakások, illetve a szociális segélyre szoruló személyek esetében a biztosításokat, és ezt az összeget később az állam megtéríti. A hivatal továbbá közreműködik a biztosítókkal (PAID-tagokkal), akik minden hónapban a törvény szerint közlik azok nevét, akik nem kötöttek szerződést. Ezt követően a Vagyonkezelési Igazgatóság 3 napon belül írásban szólítja fel „az adósokat”, és csak ezután beszélhetünk büntetésről.«