Székely Hírmondó, 2010. december (15. évfolyam, 203-224. szám)
2010-12-14 / 212. szám
9 RIPORT rengeteg sósav rágott a múlt rendszerben, és ha nem megyek el, biztos, hogy belefutottam volna valamilyen provokatív helyzetbe. - Visky Árpádnak a szentgyörgyi színház egykori vezető színészének tragikus és mai napig nem tisztázott halála is példa erre a helyzetre. Az idő távlatából miként értékeli a történteket? - Árpi nem volt barátom, de közel álltunk egymáshoz, és meglehetősen ismerem az egész történetét. Rég meg kellett volna írnom a saját változatomat, de akadályoz, hogy olyan emberekhez kellene nyúlnom, akik még mindig mélységesen hallgatnak, olyan kulcsszereplőkhöz, akiknek a megszólaltatása nélkül hiteltelennek tűnhetnek. Szerintem Árpi nem olyan nagy hős, mint amilyennek sokan hitték, és amilyenné magasztosult utólag. Én egy kicsit mögé láttam. Hogy tévedés ne essék, nagyon szerettem őt, márcsak azért is, mert kezdő színész koromban kiállt értem néhányszor, egyszer éppenséggel a rendezővel szemben. De ez a glória, ami körülötte volt és van, nem éppen ilyen színű. A politikai helyzet emelte őt hőssé, az ő ellenállása fajsúlytalanabb volt, mint amilyennek utólag tűnik. Ő inkább csak felelőtlenül viselkedett, és csupán piszkálta a lényeget. Elkövette, amit elkövetett, de nem célszerűséggel, átgondoltsággal, értelmes hozzáállással és meggyőződéssel. Alkalomszerűen hőbörgött. Tudták ezt a szervek is, és ezt használták ki, meg azt is, hogy vezetőszínész volt, és egy időben Sepsiszentgyörgy legismertebb művészfigurája. Járt-kelt mindenütt, forgolódott a korcsmákban. Természetesen kitervelten provokálták, hogy csőbe húzhassák, példát statuálhassanak a sorsával. - A könyvei mit hoztak az életébe? - A lelki kéményseprést pótolták A Dákok a nyitott égbolton azért fontos, mert a szabad világba érkezve kiírhattam magamból a szocializmusban átélt megaláztatásokat. Gyógykezelésként hatott, megkönynyebbültem. A könyveim sok barátot és lehetőséget hoztak. Az Emigránsok volt az az előadás, amelyért érdemes volt színésszé lennem, és a Tutuka az a könyvem, amelyért érdemes volt tollhoz nyúlnom. Pontosabban: Tutuka, avagy Az utolsó Szabó. Merthogy velem megszakad a családi vonal. Egyébként Székely Szabó Zoltán néven jegyzem a könyveimet. - Tele van energiával. Minek tulajdonítja, hogy ilyen jó formában tartja magát? - A génjeimnek és a mentalitásomnak. Nekem a fonák, szatirikus látás a legfontosabb, mert ami ma kiborít, azon holnap remekül mulatok. Saját magamat is kiröhögöm, nekem a humor a lélek Béres-cseppje. Például kényszerből sportiskolát végeztem, keservesen szenvedtem, ma már pompásan szórakozom akkori balfácánságomon. Döbbenetes, hogy az osztályomból éppen az élsportolók hulltak ki idő előtt. Ezért is tréfásan a testedzés ellen szoktam ágálni, hirdetvén, hogy a hosszú élet titka: semmi sport, kevés alvás, sok bor. Színész esetében a telt ház és a teltkarcsú nő. Jl M vUt :*\b| V||. ft ’jL^&Lam Hírmondó Nemzeti jelképeink 1. rész Hankó Ildikó A jelkép vagy szimbólum olyan idős, mint maga az emberiség. Minden törzs, nagyobb népcsoport, később nemzet törekedett arra, hogy olyan tárgyat, fogalmat jelenítsen meg, melyhez kulturálisan többletjelentés kötődik. A jelkép nem lehet egészen önkényes, a jel és a megjelölt eszmék vagy személy között kell legyen olyan közös vonás, amellyel egymással kapcsolatba hozhatók. A magyarság különösen sok jelképpel rendelkezik, amelyek több évszázados vagy évezredes történelmére utalnak. Megmaradásuk, máig tartó tiszteletük a nemzet ragaszkodását bizonyítják múltjához, hagyományaihoz. A jelképek nemzetmegtartó és -összetartó jelentést hordoznak, ezért ellenséges, a nemzeti érzés megtörésére irányuló ideológiák mindig is igyekeztek kiirtani jelképeinket a köztudatból. Jelenleg hajtóvadászat folyik a turul, az Árpádsáv, a Szent Korona, a koronás címer és egyéb nemzeti jelképek ellen. Legkorábbi ismert jelképe a magyarságnak a turulmadár. Feltűnik már a hunoknál is, akik turulos uralkodói jelvényt használtak. Fehér Géza közöl egy pliszkai bolgár és két kiszombori magyar gyűrűn látható turulábrázolást. A Képes Krónika miniatúráján Attila hun király vörös alapon fekete címerpajzsot tart. Kérdés, hogy megmaradhatott-e a turul mint jelkép a hunoktól Álmos vezérig, több évszázadon keresztül? Azt válaszolhatjuk, hogy igen, mert az Árpád-ház származástudatától nem volt idegen a hun rokonság, így a szimbólumok megőrzése is természetes, sőt, kívánatos volt az identitás fenntartása érdekében is. Pusztai népeknél nagyon gyakori a madár, mint szent állat jelképként vagy éppen mitikus szellemi ősként való ábrázolása. Ennek minden egyéb mellett biológiai okai is vannak, hiszen a nagyobb emlősállatok- medve, oroszlán, tigris és mások - elterjedési területe sokkal korlátozottabb, mint egyes madaraké. Sólyom például szinte mindenhol előfordul a világon. Emellett a pusztai népek vándorlásaik során gyakran tapasztalták a sólymok bátorságát, ügyességét, gyorsaságát vadászat közben. Ugyanakkor„összekötőnek" vélték az ég és a Föld között. Ennek a sólyomféle madárnak az eszményi, hibátlan, legyőzhetetlen, mitikus képmása lett a turulmadár. A Turul-mondát Anonymus Gesta Hungarorumából ismerhetjük meg, amelyet Emese álmának is neveznek. Ám ha mélyebben kutakodunk, már ennél korábban is megjelenik a turulmadár Kézai Simonnál, aki így ír:„Etele királyi címere, melyet pajzsán szokott hordani, egy madárhoz hasonlított, amelyet magyarul turulnak hívnak, fején koronával. Különben a hunok is, egész Géza vajda koráig, míg maguk közösen kormányozták magukat, ezt a címert viselték a harcban". A Képes Krónikában pedig ezt olvashatjuk:„Atyja király pajzsán címert viselt, ami koronás fejű turulhoz hasonlított. Ezt a címert viselték a magyarok a seregben mind közönségesen, míg magukat a közösség által kormányozták, egészen Toxun fia Geyche fejedelem idejéig". Ez a két példa is arra mutat, hogy a hunok és a magyarok egy tőről származó testvérnépek voltak. Anonymus a Gesta Flungarorumban ekképp írja le Emese álmát: „Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, mint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcitiának, aki feleségül vette Denta-Megyerben Öndebelia vezérnek Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el". Kétségtelen, hogy Emese álma a magyarság mitikus eredetmondáját tartalmazza, amelyben a szellemi és a turul, a földrajzi térség, ahol a dicső királyok - az Árpád-háziak - születnek, a Kárpát-medence. Az Emese álma egyben átvezet a keresztény misztikába, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy a turul a Szentlélek szerepét tölti be mitológiánkban, Emese álma pedig párhuzamot mutat a szeplőtelen fogantatással. A Szentlélek megjelenítésére a katolikus egyház ugyancsak madarat használ, csak egy szelídebbet, mint a turul vagy sólyom, a galambot. A„fogantatásból"született mindkét fiú, Álmos és Jézus áldozatként végzik életüket, hogy szellemi erejük tovább kísértje az utódokat. (folytatjuk)