Székely Hírmondó, 2011. március (16. évfolyam, 41-63. szám)

2011-03-01 / 41. szám

3 AKTUÁLIS A legtöbb esetben mindössze pár tíz lejjel hoz többet a postás Kinek jár nyugdíjemelés? A 2010/263-as új nyugdíj­­törvény 169. cikkelye értel­mében 2011. január elsejé­vel 50 százalékos nyugdíj­­pont-emelésben részesül­nek az egyes munkacso­portba, 25 százalékos nyugdíjpont-emelésben pedig a kettes munkacso­portba tartozó nyugdíja­sok. Ez csak azokra az évekre vonatkozik, ame­lyek az említett két munka­­csoportban voltak ledol­gozva. De nem mindenki részesül ebben. Lévai Barna központi sajtóban megjelent téves információk napvilágra kerülése miatt a Kovászna Me­gyei Nyugdíjpénztár közleményben hívja fel a figyelmet, hogy pontosan kik és milyen feltételeknek kell meg­feleljenek ahhoz, hogy az említett nyugdíjpont-emelésben részesülhes­senek. A Kovászna Megyei Nyugdíjpénz­tár illetékeseitől megtudtuk, hogy na­ponta 40-50 ember érdeklődik a már említett egyes és kettes munkacso­portba eső nyugdíjak felől. Sokan a fe­lől kérdezősködnek, hogy ők miért nem kapnak nyugdíjemelést, ugyan­akkor többen a törvényt is félreértel­mezik, a nyugdíjpénztár ezért tartotta fontosnak közleményben tudatni, hogy pontosan kik részesülnek nyug­díj­emelésben, és kik nem. Ezek sze­rint: csak azok a személyek kapnak emelést, akik az egyes és kettes mun­kacsoportba tartoznak, és akik 2008. november 2. előtt mentek nyugdíjba, ugyanakkor nem valamilyen speciális törvény alapján lettek nyugdíjasok a személyeknek 2008-2009-ben már emeltek a nyugdíjpontjukon egy bi­zonyos százalékot, így ők most a má­sodik részben kapják meg ennek az emelésnek a különbözetét, így jön ki számukra végül az 50, illetve a 25 szá­zalékos nyugdíjpont-emelés.­­ Fontos hangsúlyozni, hogy a 2008. november 2. után nyugdíjba vonult személyeknek a pénzjutaléka már eleve úgy volt kiszámítva, hogy megkapták azt a plusz pontozást azokra az évekre, amikor egyes vagy kettes munkacsoportban dolgoztak - fejtette ki Köllő Piroska, a nyugdíj­­pénztár szóvivője, hozzátéve, hogy számukra ez az emelés most nem ér­vényes. Ez a nyugdíjnövekedés leg­több esetben mindössze pár tíz lejt tesz ki, aki sok évet dolgozott az egyes munkacsoportban, annak is legfeljebb 200-300 lejjel fog emel­kedni a nyugdíja. Köllő Piroska elmondta, hogy azok a nyugdíjasok sem részesülnek emelésben, akik a nyugdíjpontjának megállapítása valamilyen különle­ges törvény alapján történt, ők azok, akik hamarabb elmehettek nyugdíjba és a kiszámításnál is ked­vezményezettek voltak: ilyenek a bányászok, a külszíni fejtésben dol­gozók, a vasutasok és a hátrányos helyzetű személyek, akik valami­lyen fogyatékosságuk ellenére több évig dolgoztak. Ezt az emelést most februárban adták meg, Kovászna megyében 13 068 személy részesül ebben, és visszamenőleg megkapják a rendes nyugdíjuk mellett az eme­lés után járó januári és februári kü­­lönbözetet. «­A Rendben vannak az Abo Farm engedélyei Folytathatják a munkát Mint arról beszámoltunk, a na­pokban újraindul a tevékenység az Abo Farm illyefalvi és sepsiszent­györgyi szárnyastenyésztő telepein. Ott jártunkkor a vállalat illetékesei azt nyilatkozták, hogy minden szük­séges engedéllyel rendelkeznek a te­vékenység újraindításához. Mivel a telepekkel kapcsolatosan környezet­­védelmi aggályok merültek fel a la­kosság részéről, az illetékes intéz­ménynél érdeklődtünk. Luminiţa Cornea, a Kovászna Megyei Környe­zetvédelmi Ügynökség munkatársa lapunknak elmondta, hogy a környe­zetvédelmi engedélyezés már nem a helyi ügynökségre tartozik, ugyanis azt a szebeni regionális ügynökség bocsátotta ki. Az említett intézmény­ről ugyanakkor pontos adatokkal szolgáltak, elmondva, hogy elsősor­ban a sepsiszentgyörgyi hatos és hár­mas farm esetében tevődtek fel az en­gedélyeztetés körül kérdések. A ren­delkezésünkre bocsátott adatok ér­telmében a hatos számú farm tevé­kenységét 2014-ig hagyta jóvá a ha­tóság, míg a hármas esetében is meg­született az engedély, amelynek fel­tétele az volt, hogy 2010 során bizo­nyos, a fűtésrendszert érintő beruhá­zásokat elvégezzenek. A jelek szerint ezek meg is történtek, hiszen a ható­ság honlapján is megtalálhatóak az engedélyek. Cornea ugyanakkor el­mondta, hogy a szag ügyében egye­lőre nincs mit tenni, mert amíg a tu­lajdonképpeni termelés nem indul be, addig nem lehet felmérni, hogy a beruházások révén sikerült-e kizárni a problémát. A környezetvédelmi szakember ugyanakkor úgy véli, hogy a termelés feltételekhez volt kötve, és pontos naptár is elő volt írva, bizo­nyos beruházásokra, így nem való­színű, hogy az eddigi gondok, így a szag is, újból megjelenjenek. « (nagy) A költségvetés a tavalyihoz hasonló Elosztották a pénzt Zágonban Az idei költségvetés szétosztásakor a megkezdett beruházásokhoz szükséges önrészt különítették el elsőnek Zágonban, de jutott kul­túrára és sportra is. Zágon község idei költségvetése 4,26 millió lej, amelynek nagy ré­szét a megkezdett befektetések folytatására fordítják, a megszava­zott összegek az önrészt jelentik. A tervek szerint az idén átadják Zágon szennyvíz- és csatornahálózatát, amelynek építéséhez 2008-ban fog­tak hozzá, az önkormányzat a kor­mánytól kapott pénzt erre a célra. A tisztítóállomás műszaki berendezé­sének telepítése következik, ha az időjárás engedi, folytatják a munká­latokat, a kivitelező a kovásznai Consac Kft. Az idén hozzáfognak Papok ivó­víz és szennyvízhálózatának kiépíté­séhez, a két munkálatra 155 ezer lejt különítettek el. Folytatódik a Mikes Kelemen Általános Iskola felújítása, amelyhez 535 ezer lejjel járul hozzá az önkormányzat. A közvilágítást szeretnék gazdaságosabban működ­tetni, napelemes rendszerre pályáz­tak, amelyhez 20 ezer lejes önrésszel járul hozzá a község. A kultúrát és a sportot 198 ezer lejjel támogatják az idén, a költségvetés számokban ki­sebb, mint tavaly, ezt a személyzet­tel járó kiadások csökkentése ered­ményezi, tájékoztatott Nicolae Coz­­nean alpolgármester.­ Az alpolgár­mester reméli, hogy az idén is lesz fejlődés Zágonban SZÉKELY Hírmondó 2011. MÁRCIUS 1., KEDD Rövid hírek Támogatják a fiatalokat Az RMDSZ gazdaságélénkítő programjának része a kor­mányhatározat, amely olyan fia­tal vállalkozók támogatását céloz­za meg, akik tanulmányaik elvég­zése után vállalkozásba kezdené­nek, de nincs hozzá elegendő tő­kéjük. Számukra tízezer eurót kínál fel a román állam, térítésmente­sen. A program megismertetésére Bokor Tibor szenátori irodája a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet­tel közösen találkozót szervez az ASIMCOV kézdivásárhelyi székhá­zában, március 2-án, szerdán 19 órától. Bővebb információért hív­ják a 0745 912 445, valamint a 0748 970 320 telefonszámokat.« Lopják az erdőt Pénteken a nagyajtai rendőr­ség tetten érte R. Zoltán, 27 éves középajtai lakost, amint két és fél köbméter bélyegezetlen fát próbált ellopni a középajtai közbirtokosság tulajdonát képező erdőrészből. A fiatalember ellen eljárást indítottak illegális favágá­sért és lopásért. A nagyajtai rend­őrségre egyébként szombaton pa­naszosok is érkeztek, akik szerint a tulajdonukban lévő erdőkből min­tegy 30 fát vágtak ki illegálisan is­meretlen tettesek. Orsdolán is fel­jelentés érkezett a 31 éves A. Le­vente, a 69 éves P. György, a 71 éves F. Coleman és a 38 éves K. Gábor ellen, akik - a feljelentők szerint - idén több fát is kivágtak törvénytelenül. Mindkét ügyben eljárás indult." Nem cél a pereskedés A polgármesterek legutóbbi ta­lálkozóján György Ervin prefek­tus kijelentette: az általa vezetett hivatalnak nem elsődleges célja, hogy a közigazgatási bíróságon megtámadja az önkormányzatok törvénybe ütköző határozatait, ezért első körben csak figyelmezte­ti a hivatalokat. György ugyanak­kor azt kérte a településvezetőktől, hogy a lehető legrövidebb időn belül javítsák ki a hibákat, és pró­bálják elkerülni a pereskedést. Per­sze, ha továbbra is kitartanak, ak­kor kénytelenek leszünk a jogi utat követni - tette hozzá a prefektus. " Balesetmentes hétvége Csendes volt a hétvége a há­romszéki utakon, semmilyen ál­dozatokkal, vagy komolyabb anya­gi kárral járó balesetet nem jelen­tettek a rendőrségen. A közúti el­lenőrzéseken azonban most is fennakadt néhány ittas, vagy haj­tási engedély nélkül vezető sze­mély: a kommandós, 33 éves D. László ittasan, könyv nélkül, a bo­­doki, 30 éves V. Zoltán hajtási nél­kül, lopott autóval, a brassói M. b­­an szintén ittasan, a rendőrségi el­lenőrzésnek ellenállva került az igazságszolgáltatás elé.«

Next