Székely Hírmondó, 2011. május (16. évfolyam, 83-104. szám)

2011-05-03 / 84. szám

SZÉKELY Hírmondó 2011. MÁJUS 3., KEDD ! Betekintő Borbély Zsolt Attila Alaptörvény A­z új alkotmány a Nemzet al­kotmánya akkor is, ha a Job­bik joggal kéri számon rajta a jogfolytonosság helyreállítását. Ez nyilván az államforma megváltoz­tatását jelentette volna (vissza kel­lett volna állítani a Horthy-korszak­­beli király nélküli királyságot vagy netán felkérni egy dinasztiát a trónra, esetleg királyt választani), amit a Fidesz nem vállalt, vélhető­leg elektorális okokból. Az állam­forma megmaradt köztársaságnak, viszont a köztársaságot, ahonnan lehetett - nagyon helyesen - el­tüntették, például az ország meg­nevezéséből. Ugyanakkor a preambulum, amely méltán viseli a Nemzeti hit­vallás címet, és mind tartalma, mind fogalmazása alapján messze­menően méltó arra, hogy a közhi­vatalokban kifüggesszék, kimond­­ja:„Tiszteletben tartjuk történeti al­kotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Ma­gyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egysé­gét. Nem ismerjük el történeti al­kotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggeszté­sét." Komoly erény továbbá, hogy az alkotmány hosszú időre jogilag bebetonozta, hogy házasságot csak férfi és nő köthet egymással, valamint azt is, hogy az emberi életet a fogantatástól illeti meg vé­delem. A nemzet egysége, a hatá­ron túli magyarság kérdése is meg­felelő szellemben nyert kodifikáci­­ót. Nem meglepő, hogy ezek a passzusok állnak az új alkotmányt érő, a médiatörvény idején Ma­gyarország ellen indult nemzetközi hecckampányt idéző külföldi mé­diatámadások célkeresztjében. A bírálatok kisebb része megalapo­zott, s azt kifogásolja, hogy mind­három ellenzéki párt nemet mon­dott az új alaptörvényre. Egy to­vábbi része erősen vitatható kriti­kát fogalmaz meg, és ultranaciona­lizmusról beszél, főleg a preambu­lum kapcsán, végül a legtöbb bírá­lat elveti a sulykot, teljesen elru­gaszkodik a valóságtól, és a de­mokrácia, a jogállam felszámolásá­ról szól - minden alap nélkül. Az új alaptörvény ugyanis egy konzervatív szellemben megfogal­mazott demokratikus mintaalkot­mány. De hát mit várhatunk azok­tól a balliberális francia, német, olasz orgánumoktól, melyek ren­delésre csukják be a szemüket, ha a valóban náci szellemiségű Benes­­dekrétumokról van szó, viszont ká­kán is csomót képesek találni, ha épp arra kapnak utasítást a„pusztí­­tó vilá­gerő", a globalizmus dönt­­nökeitől? Most mondja!­ Zavarja-e önt, hogy egyidőben szervezték a kézdivásárhelyi virágkiállítást és a Szent György Napokat? Szigeti Kocsis Má­ria, 54 éves, nyugdíjas Szerintem egyál­talán nem aka­dály, hogy a két rendezvény egy hétvégére esik, hiszen ha jól tudom, a virágkiállítás három­napos, a másik hosszabb, úgyhogy aki­nek az ideje és a zsebe engedi, az mindkettőre eljut. Én a Szent György Napokra nem megyek, de a virágkiál­lítást, ha jó idő lesz, megnézem, mert nagyon szeretem. Szép, színvonalas rendezvény, ahová még Magyaror­szágról is jönnek kiállítók. Az élettár­sam lánya virágüzletben dolgozik, ezért majd együtt elmegyünk. Bartók Mária, 69 éves, nyugdíjas A virágkiállításon egyszer voltam, az csodálatos, a Szent György Napokra nem járok, mert egyedül va­gyok. Véleményem szerint nem jelent problémát, hogy egyszerre tartják, mert van, akit ez érdekel, van, akit az. Annak jelenthet gondot, akinek itt is, ott is érdekeltsége van. Ha tehetem, az egészségem és az idő engedi, ellátoga­tok a virágokat megnézni, biztos az idén is nagyon szép lesz. Máté Erzsébet, 68 éves, nyugdíjas Igen, szerintem kimondottan helytelen dolog egymásra szer­vezni két ilyen fajsúlyú rendezvényt, mert mindkettő hagyományos és na­gyon szép. Nekem panaszkodtak az unokáim, az egyik ide kell jöjjön a vi­lágkiállításra szerepelni, a másik uno­kám viszont oda megy, mert értékes köveket gyűjt, és ott találkozik hason­ló érdeklődésű emberekkel. Én min­denképpen a világkiállításra látogatok el, viszem az unokámat, és az előadás után szétnézünk. ... "A Tóth Zoltán, 65 éves, nyugdíjas Szerintem jobb lett volna két kü­lönböző dátumra tenni, mert a két város elég közel van egymáshoz, és nem vagyok biztos benne, hogy az a sepsiszentgyörgyi lakos, aki talán más hétvégén ellátogatott volna a világki­állításra, most is meg fogja tenni, hi­szen otthon is rengeteg érdekes, érté­kes rendezvényen részt vehet, ráadá­sul ingyen. Szerintem a városnapok mégiscsak nagyobb esemény, és ott lesznek többen, de én a barátaimmal kilátogatok a világkiállításra, már csak megszokásból is. Kérdezett: Pál-Varga Réka A marosvásárhelyi polgármesteri hiva­talnak, amely három németországi ci­vil szervezettel közösen ingyenes há­­zikedvenc-sterilizálási akciót tart má­jus 2. és 12. között. A kutyák és macs­kák mikrocsipet is kapnak, szintén té­rítésmentesen. Emil Boc miniszterelnöknek, aki har­mincöt évig kellene hatalmon marad­jon ahhoz, hogy az eddigi ütemet tart­va megvalósítsa a mandátuma kezde­tén beharangozott beruházásokat. „Kormányzása” alatt napi 62 méter autópálya épült. nst­m GUVERNUL ROMÂNIEI Kérdéseinknek nem célja, hogy nagy titkokról rántsák le a leplet.­­ A megye lakóinak hangulatát, gondját-baját, örömét hivatottak kifürkészni,­­ a hétköznapok szürkeségében kívánnak némi színt, változatosságot találni vagy találtatni. De ez inkább a válaszokon múlik. Mi csak kérdezünk. I Tisztelt Szerkesztőség!.0 Válaszlevél hamis állításokra Szeretnék reagálni a Székely Hírmon­dó április 29-ei számában a Ne fojtsa magába! című rovatban megfogalma­zott téves feltevésre, amelyben az egyik olvasó szerint az egykori IFBT mellett földet mértek volna ki számomra. Ez az állítás természetesen nem igaz, mert én csak épületet vásároltam azon a te­rületen, amelyet eddig még nem igé­nyelt vissza senki. Az én földjeim a szü­lőfalumban, Lemhényben vannak, ezenkívül Ozsdolán és Nyújtódon vá­sároltam földeket, és ezeken gazdálko­dom. Az IFET területén levő istállóépülettel kapcsolatban, amelyet kutyamenhely létesítésére ajánlottam fel, szeretném megismételni, hogy továbbra is fenn­tartom az ajánlatomat, és várom, hogy az önkormányzat vagy valamelyik civil szervezet vegye használatba, mert a menhely ügyintézésébe nem kívánok beavatkozni. Örömmel látom, hogy a­z A szerkes­ztőség címe: 525400 Kézdivásárhely, Margaréta u. 1. szám 1 Sepsiszentgyörgy, 1918. December 1. u. 25. sz. személyem felkeltette egyik olvasójuk figyelmét - ezt úgy értelmezem, hogy én is „vagyok valaki”, de a rosszhisze­mű megközelítések visszaverését kö­telességemnek érzem. Ilyen a tegnapi lapszámukban megje­lent SMS is, amelynek beküldője azt állítja, hogy az Ada József által szállított sóderrel út készült a tanács pénzén az IFET mögötti területhez. Szeretném felvilágosítani az illetőt, hogy az utat új munkahelyek teremtése érdekében készíttette el a tanács, mert ott egy te­rületet bérbe adott az új szalmakrump­­li-gyárnak. A cél érdekében magam is áldozatot hozok, mert egyik, általam megvásárolt épületet feláldozom, és le­bontom, hogy az új gyárat felépíthes­sék. Sajnálatosnak tartom, hogy az új munkahelyek létrehozását és kutya­menhely létesítését támogató szándé­kaimat kifordítják a névtelenség mögé búvó SMS-ezők. Bokor Árpád tanácsos, Kézdivásárhely VÉLEMÉNY ­Ne fojtsa magába! Szóljon hozzá bármilyen közéleti témához, üzenjen a szomszédnak vagy az elöl­járóknak, dicsérjen vagy bíráljon tetszés szerint. A lényeg, hogy véleménye tömör, velős legyen, ne sértsen személyiségi jogokat. A rövidítés, válogatás jogát fenn­tartjuk, az üzeneteket nem őrizzük meg, azok tartalmáért nem vállalunk felelős­séget, a telefonszámokat, illetve e-mail címeket nem jegyezzük meg. Üzenetét SMS-ben, MMS-ben vagy e-mailben küldheti be, a lapban taglalt témákhoz köz­vetlenül a honlapunkon is hozzászólhat (az egyes cikkek végén). SMS, MMS: 0728035 166 • e-mail: officerszekelyhirmondo.ro • web: www.hirmondo.ro • Roppant érdekes, hogy Kézdin ép­pen a Bujdosó vendéglő előtt ja­vítják az utat! Mit javítják, teljesen újracsinálják, holott a tavaly már egyszer rendbe tették. Ennyire szemtelenül nem illik kiszolgálni a baráti kört! • Emlékszem, a rendszerváltáskor mekkora tiltakozások, sőt tünte­tések voltak amiatt, hogy egy márkára (!) akarták felemelni a benzin árát. Már régen megha­ladja az egy eurót is, sőt, kiderült, hogy nálunk a legdrágább egész Európában. Hát senki nem tilta­kozik? Hol van a sofőrök szak­­szervezete? • Nem vagyok állatvédő, de ez már rasszizmus. Miért pusztítják a var­­ jakat? Mert feketék? Csaknem ha­­sonlítnak a hasonló színű ember­társainkra tulajdonságaikkal? Ta­nácsolni kellene ezeknek a ma­daraknak, hogy kérjenek politikai menedékjogot Brüsszelbe. • Örülök a Kovászna megyei diákok magyar nyelv és irodalom orszá­gos tantárgyversenyen elért ered­ményeinek, mely megméretteté­sen az én lányom, Szabó Réka, a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Ál­talános Iskola nyolcadikos tanu­lója is részt vett, helytállt, és di­cséretben részesült, mivel korcso­portjában hetedik helyezést ért el - sajnos, az ő neve kifelejtődött. Úgy gondolom, ő is említést érde­mel. Valószínű az úton tátongó gödröket őrzi ez a négy bá­natos tekinte­tű eb (az ötö­dik társuk saj­nos nem lát­szik a fotón), amelyeket mi­nap sikerült lencsevégre kapni a kézdi­­vásárhelyi postával átellenben. Lelkes állatbarátként javasoljuk, hogy az önkor­mányzat pártolja fel valami módon e gazdátlan kutyákat, míg egy figyel­metlen sofőr át nem hajt rajtuk - fűzi a mellékelt fotóhoz olvasónk

Next