Székely Hírmondó, 2011. november (16. évfolyam, 212-232. szám)

2011-11-01 / 212. szám

3 AKTUÁLIS Nyílt nap a levéltárban A Román Nemzeti Levéltár Kovászna megyei fiókját a Maros Magyar Autonóm Tartomány Állami Levéltá­rának alegységeként hoz­ták létre 7 953-ban. A tarto­mány megszüntetésével, 7 962-ben Brassónak rendel­ték alá, majd az 7 968-as megyésítés után az orszá­gos intézmény önálló kiren­deltsége lett. A kommuniz­mus bukása után többször átszervezték. 1­990-2009 novembere között Megyei Igazgatóságként, ez év au­gusztus 1 -jéig Megyei Szol­gálatként, jelenleg pedig Megyei Irodaként működik. Bedő Zoltán A levéltárban tartott nyílt napon a látogatókat Marius Stoica irodavezető fogadta, és kalau­zolta végig az épület fontosabb ré­szein. Többek között megtudhattuk tőle, hogy a Nemzeti Levéltárban a különböző intézményeknek az idők során felgyűlt, és nemzeti kincseknek számító iratait őrzik. Mivel ezeket a keletkezésük idő­pontjától számított 30 év elteltével kell átadni az illetékes irodának, az 1970- es évek végéig született iratok vannak a birtokukban. Kivétel a működésüket beszüntetett intézmények és cégek irattára, amelyek állománya teljes egé­szében a levéltárakba került, illetve kel­lett volna, hogy kerüljön, ugyanis egye­sek a szigorú büntetések ellenére is el­mulasztották átadni azokat. A tevékenységi idő alatt felhalmo­zott iratok összességét Dokumentá­ciós Alapnak nevezik. Ezek keletke­zésük helye szerint is több osztályba sorolhatók, így többek között meg­különböztetünk széki, valamint vá­rosi és falusi közigazgatással, egyhá­zak, iskolák működésével, állategész­ségüggyel és mezőgazdasággal kap­csolatos dokumentumokat. Jelenleg Sepsiszentgyörgyön több mint 600 ilyen alap­anyaga található, amelyből a három szék területén vég­zett tevékenységek egésze visszatük­röződik. A családi és személyes irat­tárakat tartalmazó alapok száma te­kintetében országos viszonylatban a II. helyet foglaljuk el, Kolozs megye után. A nálunk fellelhető legrégebbiek az alsótorjai Apor (1325), alsócser­­nátoni Damokos (1470) és a kőrös­pataki Kálnoki (1525) családhoz kapcsolódnak. Az itt tárolt anyaghoz elvileg bárki hozzáférhet, ehhez egy kérésre kibocsátott belépőre van szükség. Ennek birtokában és a sze­mélyi kártya felmutatásával az igény­lő bebocsátást nyer a kutatás céljára berendezett terembe, ahol levéltáros segít a keresett dokumentumot azo­nosítani, és szintén ő bocsátja azt az érdekeltek rendelkezésére. Ezeket az említett helyiségben a kifüggesztett napi időbeosztás függvényében lehet tanulmányozni, csekély összegért pe­dig fénymásolatot vagy fotót is ké­szíthetünk róluk. A személyi jogok védelme miatt anyakönyvi adatok csak 100 év eltel­te után válnak elérhetővé, azonban a nyilvánosságra hozatal lehetőségét kizáró, írásbeli felelősségvállalás elle­nében ezek is megtekinthetők. Vendéglátóink jóvoltából meg­csodálhattuk a Bethlen Gábor feje­delem által alsócsernátoni Kelemen György számára kiállított, perga­menre íródott, viaszpecséttel ellátott nemesi levelet, Károly Róbert ma­gyar király pénzkibocsátást szabályo­zó rendeletét, valamint II. Ulászló magyar király szintén pergamenre írt adománylevelét. A látogatás egy raktárhelyiség, a Román Kommunista Párt Kovászna megyei irattára és a restaurálási rész­leg megtekintésével folytatódott. A történteket összegezve elmondható, érdekes és szükséges tapasztalatokat szerezhettünk, éppen ezért szomorú, hogy csak maréknyi érdeklődő vett részt e ritka eseményen. « A családi és személyes irattárakat tartalmazó alapok száma tekintetében országos viszonylatban a II. helyet foglaljuk el, Kolozs megye után . Lezárult a népszámlálás Háromszéken Csökkent a megye lakossága Sikeresen ért véget a népszám­lálás Kovászna megyében, és a vasárnap esti adatok szerint a felkeresett lakások tekinteté­ben Háromszék a negyedik he­lyen „végzett” 98,92 százalék­kal - számolt be hétfőn György Ervin prefektus. Ez 85 784 la­kást és 203 244 összeírt lakost jelent. Nagy Demeter István A kormányhivatal vezetője szerint az elmúlt tíz napban nem érkezett jelentés különösebb in­cidensről, mindössze néhány számlálóbiztos jelezte, hogy a fel­keresettek közül néhányan nem voltak hajlandóak beengedni őket a lakásba - ezeket a csend­őrség és a rendőrség segítségével hétfőn újra felkeresték. György Ervin magyarázattal szolgált arra a jelenségre is, hogy több településről napok óta az a hír jött, hogy száz százalékban végeztek az összeírással, ennek ellenére, mint kiderült, nem sike­rült lezárni a népszámlálást. Az ok, hogy egyes számláló­­biztosok attól féltek: amennyi­ben hamarabb végeznek, nem kapják meg a pénzüket a teljes időszakra. A törvény azonban nem így rendelkezik, mindenki jogosult a teljes időszakra a napi 50 lejes díjra - tette hozzá a pre­fektus. Több helyről kaptak olyan visszajelzést, hogy az összeírók üres házakat találtak, nem volt, akivel szóba álljanak, ezért napo­kig nem sikerült lezárni a cen­zust, viszont György Ervin ezt csak kifogásnak minősítette. A hivatal hétfő délutáni közlé­se szerint 12 településen lezárult az összeírás, ezek: Nagybacon, Sepsibükszád, Szentkatolna, Dobolló, Hidvég, Lemhény, Maksa, Torja, Kőröspatak, Nagy­patak, Vargyas és Zabola. Végül a kormányhivatal veze­tője úgy értékelte: bár korai még jóslatokba bocsátkozni, biztos­nak látszik, hogy jó pár százalék­kal kevesebb lesz a megye lakos­sága, mint a 2002-es népszámlá­láson. " Az ismeretlen katonák sírjait is gondozzák Kitakarították a temetőt Háromszék-szerte elhunyt szeret­teikre emlékeznek az emberek a mai napon, a hagyomány szerint virágokkal, gyertyagyújtással róják le kegyeletüket az eltávozott csa­ládtagok és az ősök előtt. Erre a napra a temetőket is igyekeznek rendbe tenni, több-kevesebb si­kerrel. Böjte Ferenc Bibarcfalva temetőjében szomba­ton a helyi gyülekezet néhány lelkes tagja takarított: szemetet égettek, le­vágták az elszáradt füvet a sírok kö­rül. Azok a sírok sem maradtak ápo­latlanul, amelyeket már évek óta nem gondoznak a távolba szakadt hozzá­tartozók. Székely Lajos református lelki­pásztor, aki saját kezűleg segített be a munkába, elmondta: Bibarcfalván az összetartozás ereje még elevenen él, 621 lelket számláló közösségük (a falu 702 lakójából) számára fontos, hogy rendezett legyen temetőjük, amely már az 1300-as évektől kezdő­dően nyugvóhelyként szolgál. Bejáratánál két sírhant vonja ma­gára a figyelmet: gondos kezek min­den évben takarítják, rendezik, jelen­leg is friss virágok, fenyőágak mind­kettőn - 14 magyar és 6 német isme­retlen katona van itt eltemetve, akik 1944-ben vesztették életüket a falu határában. Nagy Ferenc számadó gondnok bízik az új temetőkerítés építésének folytatásában, és ravatalozóházat is szeretnének, amihez azonban Bárót segítsége szükségeltetik.« Közösségi ösz­­szefogással gondozzák az örök nyugvó­helyet SZÉKELY Hírmondó 2011. NOVEMBERI., KEDD jr 1 Rövid hírek Azonosították a gázotokat Önként jelentkezett a megye­­székhelyi rendőrségen pénte­ken 14 óra körül a helybeli, 31 éves V. Zsolt, aki aznap reggel a Csíki utcában elgázolt, és súlyo­san megsebesített egy 69 éves férfit, aki szabályosan kelt át a gyalogátjárón. A baleset után az áldozatot kórházba szállította, ahonnan viszont távozott, és nem tért vissza a baleset helyszínére. A rendőrök azonosították, és eljá­rást indítottak az ellen a tettes el­len is, aki Oltszemen gázolt el ok­tóber 25-én egy férfit, az áldozat elhunyt a szerencsétlenségben. Mint kiderült, az elkövető N. Flo­rin, 40 éves, Dolj megyei. A férfi cégautóval tartott Csíkszereda irányából Sepsiszentgyörgy felé, és nem vette észre az úttesten heverő áldozatot. Áthajtott rajta, majd elhagyta a helyszínt.­ Fát ad az önkormányzat A hétfőn megtartott soros­za­­bolai tanácsülésen az önkor­mányzat jóváhagyta, hogy 30 köbméter fával támogatja a Szőr­ösön épülő katolikus kápolnát. Az alapot a napokban már kiöntöt­ték, tudtuk meg Paizs Attila szőr­ösei tanácsostól. További három köbméter fával a kézdivásárhelyi kórházat fogják támogatni. Az ülésen hivatalosan is elfogadták az új testvértelepülési kapcsolato­kat, így Tapolca és Bag Zabolának, míg Piliny Szőrösének lesz partne­re a bukaresti jóváhagyás után.­ Nyugdíjasokat köszöntöttük Virággal és emléklappal kö­szöntötte dr. Daragus Attila torjai polgármester és Kováts András alpolgármester a falu nyugdíjasait, akik szombat este a kultúrotthonban a helybeli szín­játszók által összeállított esten vettek részt. A darab rendkívül jól sikeredett, a jeleneteket a közön­ség vastapssal jutalmazta, akár­csak a kézdivásárhelyi Pittyes 2-es humorduó (Hengán István és Pos­­tolics Norbert) nevetőizmokat próbára tevő előadását. Az est va­csorával és táncos mulatsággal ért véget, amelyen az idősebb korosztály tagjai megmutatták: nemcsak a húszéveseké a világ!«

Next