Székely Hírmondó, 2012. április (17. évfolyam, 64-80. szám)

2012-04-02 / 64. szám

3 AKTUÁLIS Demeter János semmilyen mandátumra nem pályázik Rangsorolták a jelölteket A baráti kultúrotthon kis­termében tartották a múlt héten az RMDSZ Er­dővidék Széki Szervezeté­nek ülését, melyen a szer­vezet megyei tanácsosai - Demeter László és Far­kas György - beszámol­tak az elmúlt négy évben kifejtett tevékenységük­ről, majd bemutatkoztak az új jelöltek, illetve sor került rangsorolásukra is: ezt szavazás útján dön­tötte el az Erdővidék Széki Állandó Tanács 33 tagja. Böjte Ferenc D­emeter László és Farkas György a megyei tanácsban kifejtett tevékenységükről szólva elmondták: igyekeztek az erdővidéki emberek szolgálatába állni, odafigyeltek a térségből érke­zett pályázatokra, számos, a megyei tanács által is támogatott kulturális rendezvény lebonyolításában se­gédkeztek, szorgalmazták a civil szervezetek támogatását, a magyar nyelv használatának érvényesíté­sét. Mindketten úgy döntöttek, hogy újabb mandátumot pályáz­nak meg a megyei önkormányzat­nál. Beszámolt tevékenységéről a baráti születésű Demeter János, a megyei tanács alelnöke is, aki az Alutus Egyesület létrehozását és a Natura 2000-es területek értékeink hasznosításához vezető tevékeny­ségét emelte ki. Egyúttal azt is kije­lentette, az idei választásokon nem indul semmilyen mandátumért. A két újrainduló jelölt mellett Nagy József, Váncza Tibor és De­meter Zoltán is jelezte, megpályáz­zák a megyei tanácsosi tisztséget. Nagy József számára a gyerekei je­lentették az indíttatást, akik Erdővi­déken kívánnak maradni: az Orszá­gos Környezetvédelmi Ügynökség volt elnöke egységes erdővidéki fel­lépést szorgalmazott azért, hogy minden fiatal számára jövőt lehes­sen építeni Baráton és környékén. Szólt az erdővidéki utak elhanyagolt állapotáról, a nagyajtai hídról is, me­lyekért mind tenni kell, a vargyasi beruházással kapcsolatban pedig megjegyezte: „Fogadjuk tárt karok­kal a külföldi beruházókat, ne ellen­ségeskedéssel”. Váncza és Demeter tenni akará­sukat, tapasztalatukat ajánlották a közösség szolgálatába. Demeter Zoltán a művelődésszervezés terén elért eredményeit sorolta fel: ő volt a kezdeményezője többek között a bodvaji kohónál ötödször is meg­szervezett emlékünnepségnek, leg­utóbb pedig az Év Fája-versennyel szerzett hírnevet Erdővidéknek. Váncza Tibor bányatopográfus mér­nök 2009-ben lett a baráti RMDSZ választmányának tagja - akkor is, most is úgy gondolta, munkájával segíthet a közösségen, Erdővidéken. A titkos szavazás során a tanács tagjai két jelöltet támogathattak, így a 66 szavazat végül a következőkép­pen oszlott meg: Nagy József 20, Váncza Tibor 17, Demeter László 14, Farkas György 11 és Demeter Zoltán 4 szavazat. Mint elmondták, az erdővidékiek számára az RMDSZ megyei tanácsosi listáján az 5., a 14., a 20., és a 38. helyek vannak fenn­tartva, így biztos bejutónak az első két erdővidéki jelölt (Nagy és Ván­cza) tekinthető, a harmadik helye­zett bejutása a szövetség választáso­kon való szereplésétől függ. Az ülés végén bemutatták a helyi önkormányzatokba pályázó erdővi­déki fiatalokat is: Bardocról Kolum­­bán Domokost és Dénes Jácintot, Bölönből Nagy Nándort és Vajda Andreát, Nagyajtáról T­oók Emesét, Vargyasról Papuc Leventét és Ba­rátról Weithaler Waltert.­ Az RMDSZ erdővidéki szervezetének többségi bi­zalmát Nagy József és Váncza Tibor nyerték el Előválasztást tartottak Polyánban Régi-új jelöltek A politikai értelemben vett Fel­­sőháromszéken mindössze egyetlen településen, Polyánban tartottak RMDSZ-es előválasz­tást. A szombaton lezajlott meg­mérettetésre három személy, Boldizsár Béla, Páll Endre és Lé­­nárt László jelentkezett. Bartos Lóránt A település polgárai 56 százalé­kos arányban járultak a szavazóur­nákhoz. A cédulák megszámlálása után a következő sorrend alakult ki: Páll Endre kapta a legtöbb (428) szavazatot, második lett Lé­­nárt László 199 polgár támogatá­sával, míg harmadik Boldizsár Béla, akit 97-en tartottak alkalmasnak a tisztség elnyerésére. Más településeken a helyi vá­lasztmány döntött a jelöltek kilété­ről, igaz, nem volt nehéz dolguk, hiszen mindenhol csak egy jelent­kező akadt. Kézdiszentléleken Ba­logh Tibor méretkezik meg az RMDSZ színeiben, Esztelneken Varga Attila, Almásban Molnár Ist­ván, Lemhényben Lukács Róbert, Bereckben Dimény Zoltán, Ozs­­dolán Brănduşi Szilveszter, Gelen­­cén Szakács Tibor, Zabolán Ádám Attila, Szentkatolnán Tusa Leven­te, Csernátonban Bölöni Dávid, Torján pedig Daragus Attila indul újabb mandátumért, ők jelenleg is községeik vezetői. Maksán Oláh- Bódi András, Dálnokban pedig Bartók Ottó indul a tisztségért. Kézdivásárhelyen egyelőre két jelölt nevezése hivatalos, az egyik Bokor Tibor (RMDSZ), a másik pedig Johann Taierling, akit az EMNP múlt héten mutatott be a sajtó képviselőinek. Rácz Károly a Polyp Televízió Közelkép adásában ugyan bejelentette, hogy az MPP színeiben próbálkozik egy újabb mandátum megszerzésével, de a párt vezetősége ezt hivatalosan még nem erősítette meg. Annyit tudni még, hogy nem fog szerepel­ni a párt kézdivásárhelyi tanácsosi listáján Cseh József, mivel őt Ge­­lencén indítják polgármesterjelölt­ként. « 2012. Április 2., hétfő SZÉKELY Hírmondó Hosszas mérlegelés után döntöttek Fotovoltaikus erőmű épül A múlt héten a baróti városatyák egy tízhektáros terület koncesz­­szionálásáról döntöttek a buka­resti székhelyű Belectric Romá­nia Kft. javára, mely területen a haszonélvező fotovoltaikus erő­művet építene. Böjte Ferenc A tanácsosok hosszasan ele­mezték a szerződés feltételeit, és azokat úgy módosították, hogy le­hessen felbontani, amennyiben a beruházó nem tesz eleget kötele­zettségének. - A területet valamikor a mú­zeumalapító Incze László adta szimbolikus összegért a városnak - fejtette ki Nagy István polgár­­mester. - Ezt szeretnénk most ka­matoztatni, miközben munkahe­lyek teremtésére, a zöldenergia­források hasznosítására is gondo­lunk. Bruno Ercan, a cég projektme­nedzsere elmondta, az anyacég Németországban több mint öt­ven ilyen erőművet működtet, azok élettartama minimálisan 25 év. Az építkezés ideje alatt mint­egy harminc munkást alkalmaz­nának, de az erőmű beindítása után is szükség lesz körülbelül húsz alkalmazottra. Elsőként Lázár-Kiss Barna ta­nácsos hívta fel a figyelmet, hogy a szerződésnek tartalmaznia kell azt is: ha a beruházás nem valósul meg záros határidőn belül, akkor a terület kerüljön vissza a város tulajdonába. Pál-Szilágyi Zoltán közölte, az általa vezetett szakbi­zottság nem adja áldását a tervre, amennyiben a beruházást nem kötik pontos határidőkhöz. Ágos­ton István messzebbre ment: le­gyen a cég köteles három éven belül legalább egymillió eurót be­ruházni. Végül megszületett a jóváha­gyás, a cég képviselője pedig vál­lalta a feltételeket: legfeljebb egy év alatt megszerzik az építkezési engedélyt, ettől számítva két éven belül a beruházott összeg eléri az 5 millió eurót.« Megérkeztek a kezelőjegyek Országos szinten 53 499 ke­­zelőjegy áll a szolgáltatást igénylő személyek rendelke­zésére az Országos Nyugdíj­­pénztár tulajdonában lévő ke­zelőközpontokban - tájékozta­tott a megyei nyugdíjpénztár. Kovászna megyének erre az év­re 397 helyet utaltak ki, ebből 220 hely a kovásznai Dacia szál­lóba szól, a szerződések meg­kötése a többi kezelőközpont­tal is folyamatban van. Egy ked­vezményes kezelés időtartama 18 nap, a nyugdíjasok a havi já­randóságuk értékének 50 szá­zalékáért üdülhetnek, ugyanak­kor igénybe vehetik a szolgálta­tást mindazon személyek is, akik társadalombiztosítással rendelkeznek. Esetükben is a jegy árának csak felét kell kifi­zetni, amennyiben havi bruttó jövedelmük nem haladja meg a 2117 lejt.­ Parázsló cigarettavég Március 29-én tű­z ütött ki az egyik kovásznai ingatlan­­ban, mely átterjedt a 77 éves R. M. lakására, valamint az an­nak a szomszédságában talál­ható melléképületekre. A lángo­kat a helyi tűzoltók a kézdivá­sárhelyi alakulat két egységével kiegészülve fékezték meg. A tűzben leégett egy garázs, egy műhely, egy fásszín, egy erkély és az említett ház tetőzete. A helyszínen végzett nyomozás megállapította, hogy a bajt egy cigarettaparázs okozta. Az ügy részleteit még vizsgálják.­ Szarkák az Hubán Pántok délután a kézdivásár­­helyi 1-es számú ilu­sziotthon lopáson érték a helybéli, 67 éves V. Mihályt. Az idős férfi 80 lej értékben sajtot, mosogató­­szert, folyékony szappant akart meglovasítani, de az alkalma­zottak, a biztonságiak segítsé­gével, megfékezték, még mi­előtt meglépett volna. Másnap, szombaton az u­u 2-ben is el­kaptak egy bolti szarkát: a 22 éves R. Edit egy 22 lej értékű ko­nyakot próbált kicsempészni. „Sajnos, az ilyen bolti lopások egyre gyakoribbak. A rendőrség mindkét esetben minősített lo­pásért indított kivizsgálást"­­részletezte Csutak András, a kézdivásárhelyi rendőrség alpa­­rancsnoka."

Next