Székely Hírmondó, 2014. március (19. évfolyam, 42-62. szám)

2014-03-21 / 56. szám

AKTUÁLIS A Bikini, Fábián Juli és a Zoohacker is itt lesz A legnagyobb kézműves vásár Erdély legnagyobb kéz­műves vásárát idén is megszervezik a Szent György Napokon. Tavaly a Kós Károly utcában és a múzeumkertben közel kétszázan hozták el nép­­művészeti termékeiket, most a kiállítóknak új fe­lületet is biztosítanak a szervezők: a Testvértele­pülések utcájától egészen a Mihai Viteazul-iskoláig tart a vásártér, de termé­szetesen a múzeum ud­varán is több tucat sátor kap helyet. Lévai Barna A Kós Károly utcai kirakodó­­vásárt idén is a Háromszéki Népművészek és Kézműve­sek Egyesülete szervezi, a múze­umkertben lévő termékmustra házigazdája maga az intézmény. Veress Ferenc, az egyesület veze­tője tegnap sajtótájékoztatón el­mondta, „tökéletes” vásárról ál­modnak, ahol helye lesz minden kézművesnek és népművésznek, „és még jól is néz ki”.­­ A vásár arról szól, hogy olyan személyeket szólítsunk meg, akik saját kezűleg készítik tárgyaikat, nem pedig kereskednek különbö­ző termékekkel - nyomatékosí­totta Veress Ferenc. Tíz nap alatt mintegy százan je­lentkeztek, a háromszékiek mellett Udvarhelyszékről, Magyarország­ról, Szlovákiából, de Moldova Köz­társaságból is szeretnének kiállítani a tavasz legelső és legnívósabb kéz­műves vásárán. A sátorhely egy ki­állítónak négy napra (május 1-4. között) 100 lejbe kerül, jelentkezni az off.ce(3)popartcov.ro e-mail cí­men lehet. Drágítanak A kisipari termékek vására kap­csán a városi önkormányzat jövő héten tanácshatározatot terjeszt elő, amelyben szabályozzák az ára­kat. Grubisics Levente fesztivál­igazgató közölte, a kereskedők áp­rilis 1-je és 10-e között jelentkez­hetnek a Tegánál, borítékos ár­ajánlatokat várnak, és aki a legna­gyobb összeget ajánlja, az választ­hat elsőként helyszínt, majd sor­rendben a többiek. A kisipari ter­mékek standjai esetében 100 szá­zalékos drágításra számíthatnak a kereskedők, amennyiben megsza­vazzák a tervezetet. A ringlispílek és egyéb szórakoztató eszközök működtetői 30 százalékkal kell mé­lyebbre nyúljanak a zsebükbe, el­lenben a lacikonyhások, a kürtös­­kalácsot, lángost, kakast, főtt kuko­ricát árulók a tavalyi díjszabások szerint kínálhatják portékáikat. Idén nyolc italpontot alakítanak ki, ezek a színpadok környékén kap­nak helyet, sört, rövid italokat, üdí­tőket, kávét lehet itt vásárolni. Közel kétszáz fellépő Mostanáig mintegy százötven­kétszáz programpont van leszer­ződve, de ez még nőhet, hiszen már­cius 31-ig még bármi bekerülhet a városnapok kínálatába. Dancs Zsolt programigazgató nyolc színpadi produkciót jelentett be. Érkezik a Bikini, az Animal Cannibals, Fábi­án Juli és a Zoohacker, és az A-szín­­padon lép fel a rétyi Kovács András ifjúsági fúvószenekar egy operett-, musical- és filmzenegálán Danes Annamari, Szabó Dávid és Ráduly Botond Manó kíséreteként. A kul­­túrkertben május 2-án, pénteken a Balázs Elemér Group, szombaton a Besh O droM lép fel, vasárnap a B- színpadon többek között a helyi Ju­­venis ifjúsági együttes is látható. A kulturális hétnek egy újabb ki­emelt programját ismertették: Ta­mási Áron Vitéz lélek című színda­rabját a két ével ezelőtt alakult ma­rosvásárhelyi Spectrum Színház mutatja be május 1-jén, csütörtö­kön 20.30-tól a színház nagytermé­ben. Az előadásokra a jegyfoglalá­sokat április 11-ig tehetik meg. " Elindultak a mezőgazdasági gépek Figyeljünk a forgalomban Háromszéken beindult, zajlik a mezei munka, ezt mi sem bizo­nyítja jobban, mint a megyei és országutakon egyre gyakrabban feltűnő mezőgazdasági gépek, szekerek. Lapunk arra volt kíván­csi, mifelénk okoznak-e különö­sebb gondokat a lassan araszoló vasóriások, faszerkezetek. Tinea Teddy Mint az kiderült, megyénkben nem lehet szezonális jelenségről, mint időszakonkénti, a mezei munkák csúcsidejében megsoka­sodó, mezőgazdasági gépek, sze­kerek okozta balesetekről beszél­ni. Azzal viszont Nicoleta Marin, a megyei rendőrség szóvivője is egyetért, hogy az ilyen jellegű bal­esetek többségét a kivilágítatlan járművek okozzák. Köztudott, hogy a jogszabályok szigorúak, és a szekereknek nem lenne, amit az országutakon keres­niük, ám mivel nincs megfelelő te­relőút-hálózat kiépítve, a hatósá­gok esetenként enyhébben értel­mezik a törvény betűjét (ezt az or­szágutakon közlekedő szekerek ékesen bizonyítják). A mezőgaz­dasági gépek esetében, amelyek nincsenek forgalomba beírva, a he­lyi tanácsok szabják meg speciális engedélyben, hogy milyen útvona­lakon közlekedhetnek. Az egyenruhások ezúton is fi­gyelmeztetik a szekereseket, a mezőgazdasági gépek vezetőit, hogy igyekezzenek az úttest jobb szélére lehúzódva közlekedni, le­gyenek az előírásoknak megfele­lően kivilágítva (a szekereket elől fehér, hátul piros fényű, foszfo­­reszkáló elemmel kell felszerelni, illetve sötétedés után fénykibo­csátó szerkezettel ellátni, a szeke­ret hajtó személynek foszforesz­­káló mellényt kell viselnie­. A szóvivő elmondta: a tragédi­ák elkerülése végett a személygép­kocsik vezetőit is óvatosságra, kö­rültekintésre intik.« Átadták a kezelési jogot A baróti kórház, a mentőállomás, valamint a város három tanügyi intézménye - a Gaál Mózes Általános Iskola, a Baróti Szabó Dávid Líceum és a Cimbora Óvoda - épületeit ezentúl azok fogják kezelni, adminisztrálni, akik használják, vagyis maguk az intézmények, illetve vezetőik - döntött soros ülésén a baróti ta­nács. Az épületek Barót város tulajdonában maradnak, az admi­nisztrálást azért adják át - magyarázta a polgármester -, hogy az épületek állagáért, azért, ami úgymond az intézmények„kertjében" történik, ne a tanács feleljen." Önkéntes akció Kovásznán Tegnap a víz világnapja alkalmából a Kovászna Megyei Víz­ügyi Hivatal, Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Város Pol­gármesteri Hivatala, a Körösi Csom­a Sándor Líceum és az Avram láncú Általános Iskola közös szemétgyűjtési akciót tartott Kovász­nán. A 130 résztvevő közel 50 köbméter szemetet gyűjtött össze a fürdőváros területén, a Tündérvölgyben, a Lőrincz Zsigmond sípá­lyán, a Kovászna-, valamint a Kőrös-patak mentén.­ 2014. MÁRCIUS 21., PÉNTEK SZÉKELY Hírmondó Megszűnő tanügyi állások Mivel az előző tanévhez ké­pest idén közel 800 diákkal kevesebb van a háromszéki iskolákban, ezért szeptember 1- jétől 58 címzetes tanügyi állás szűnik meg a megyében. Nin­csenek jobb helyzetben a szak­képzett helyettesítők sem, hi­szen az ő helyüket is fenyegeti a tanulói létszám csökkenése. Ke­­resztély Irma főtanfelügyelő szerint sok esetben a helyettesí­tők jobb pedagógusok, mint a címzetes katedrákkal rendelke­ző tanárok, akiket még akkor sem lehet eltávolítani, ha konk­rétan panaszkodnak rájuk a diá­kok, hogy hozzáállásuk miatt ér­nek el rossz eredményeket.« Pártállamot hoz létre a PSD Amióta felbomlott a szociál­­liberális kormányszövetség (USL), tetten érhető, ahogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) pártállamot akar létrehozni - nyilatkozta Marius Obreja. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Ko­­vászna megyei szenátora sze­rint ez nem csak abban nyilvá­nul meg, hogy országszerte a prefektúrák és a kormányhiva­talok élén lecserélik a liberális vezetőket, hanem abban is, ahogyan megpróbálnak átállás­ra bírni jelentős funkcióba lévő PNL-s tisztségviselőket, ezáltal „rátelepedve"a teljes politikai és közéletre.« Március 15. vs. december 1. Nem említhető egy lapon Madalin Guruianu sepsiszent­györgyi helyi tanácsosnak a március 15-i ünnepségen megje­lenni szándékozó, szélsőséges magyar csoportok ellen a múlt héten tett állásfoglalása és a ta­valy december 1 -jei, az Új Jobb­oldal által szervezett akció - je­lentette ki a tegnapi tanácsülé­sen Cserey Zoltán tanácsos és Antal Árpád András polgármes­ter, hiszen decemberben való­ban történt incidens, március 15- én pedig rendbontás nélkül ért véget az ünnepség.„Most szom­baton is jöttek páran jobbikos lo­bogókkal. Megkértem szépen, ne használjanak pártzászlókat, mert március 15-én ezeknek nincs amit keresniük, és hasonló­an kellett volna eljárjanak a de­cember 1-jei ünnepség szervezői is, ebben különbözik a két nem­zeti ünnep - közölte Antal. Guru­ianu reményét fejezte ki, hogy ezentúl egy nemzeti ünnepen sem lesz több ilyen megmozdu­lás, hiszen a szélsőségeseknek nincs helyük a városban.«

Next