Székely Hírmondó, 2014. május (19. évfolyam, 83-103. szám)

2014-05-01 / 83. szám

3 AKTUÁLIS A partneri viszony munkát is jelent Lehetőség a bizonyításra Esélyt kívántunk adni partnere­inknek, hogy bizonyítsanak - mondta Tarnás Sándor. A Kovász­na megyei tanács elnöke megerő­sítette: az RMDSZ javasolta Kul­­csár-T­erza Józsefet alprefektus­­nak. Erdély András Tamás Sándor azt mondta: mi­után országos szinten stratég'"­ partnerségi szerződést írt alá Ke­­men Hunor és Bíró Zsolt, helyi szinten is szorosabbra fűzték a vi­szonyt az MPP képviselőivel, akik a kampányban is részt vállalnak. - Egy valós együttműködés nem maradhat meg a nyilatkoza­tok szintjén, ezért arra gondol­tunk, hogy az MPP jogász vég­zettségű megyei elnöke alkalmas lenne az alprefektusi tisztség ellá­tására, annál is inkább, hogy min­dig figyelemmel kísérte a kor­mánymegbízottak munkáját, és számos esetben fogalmazott meg kritikát. Sajnos, nem vállalta el - jelentette ki a megyei tanács el­nöke. Az érintettet nem sikerült elér­nünk, de Bálint József, az MPP me­gyeszékhelyi elnöke nem találja ör­dögtől valónak az ötletet. - Én voltam alpolgármester úgy, hogy a polgármester nem az én pártomból volt, így biztosan ál­líthatom: nem egyszerű feladat. Ennek ellenére szerintem meg kel­lene próbálni, hogyan lehet ebben a funkcióban úgy dolgozni, hogy abból ne kára, hanem haszna le­gyen a magyarságnak- vélekedett Bálint József.­­ Bálint József, az MPP megye­­székhelyi elnöke (a képen balra) szerint meg kellene próbálni 10 ezer lej a nyomravezetőnek Sósavval a nyílt utcán Nagymértékű vandalizmus zajlott az elmúlt hétvégén Kézdivásárhelyen: az éjszaka folyamán a City Parking Kft. tulajdonában álló 14 parkoló­automatából 11 darabot isme­retlen tettesek sósavval meg­rongáltak. Az ügyben jelenleg zajlik a nyomozás. Még nem tudják, mekkora a kár, a felmérés folya­matban van. Közben a City Par­king közleményben „kér elné­zést” az autóvezetőktől, amiért hétfő óta az automaták többsé­ge nem működik. Szőcs Csaba cégvezető lapunknak elmondta, a megrongált automaták körze­tébe eső fizetéses parkolóhelye­ken emiatt hétfő reggel óta nem is bilincseltek. Alább a közle­ményből idézünk: „Cégünk ezennel 10 ezer le­­jes jutalmat ajánl fel annak a sze­mélynek, aki segít kézre keríteni a tettes(eke)t. Az információ­kat, illetve az elérhetőséget kéz­­divásárhelyi székhelyünkön vár­juk (Petőfi Sándor utca 28., tel.: 0725.216.716). A nyomraveze­tőnek teljes névtelenséget biz­tosítunk. A felajánlás egészen addig érvényes, míg a rendőrsé­gi nyomozás tart”. A cégvezető szerint azért in­dokolt a tetemes pénzjutalom, hogy biztos legyen, a tettesek kézre kerülnek, illetve „oda, aho­vá valók”. Ugyanakkor azt is el­mondta, szeretné továbbra is tar­tani a szerződésben vállaltakat, nem rettenti el a tevékenységük elleni propaganda. Tudomásuk van arról is, hogy egy Héja Huba nevű kézdivásár­­helyi ember elérhetősége kerin­gett az interneten, aki azt hir­dette, kérésre bárkinek leveszi a kerékbilincset az autójáról - az il­letőt a rendőrség már kérdőre vonta. Létezik néhány videofel­vétel is, ahol a rongálás tetten ér­hető, a rendőrség most az elkö­vetők azonosításán dolgozik. Sósavval utcán, nyílt terüle­ten bánni közveszélyes, ennek rongálásra való használata sú­lyosabb bűncselekmény, mint a puszta vandalizmus. (CA) 2014. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK SZÉKELY Hírmondó Vita nélküli szakmai bemutató Tegnap újabb közmeghallgatást tartottak a ré­tyi kultúrotthonban, ezúttal a Schweighofer­­féle fűrészüzem területére tervezett hőköz­pont kapcsán. A román nyelven zajló szakmai bemutatón közel száz érdeklődő jelent meg. Az osztrák beruházást ellenzők ezúttal távol maradtak, így szinte kérdések nélkül zajlott a „fejtágító”. A biomasszát, a fafeldolgo­zásból származó hulladékot felhasználó kazán megépítésé­ről szóló közmeghallgatáson számos helybéli jelent meg, akik a szerdai munkanap után ernyedten hallgatták a mono­ton, román nyelvű szakmai be­mutatót. A kazán megépítésé­re a Suceava megyei Bioelect­­rica Transilvania cég kért en­gedélyt a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivataltól. A maximum 60 megawatt tel­jesítményű központban ter­melt energiát a fűrészüzem működtetésére használják majd, a felesleget pedig a köz­célú elosztóhálózatba vezetik be. A helyszínen bemutatott adatok szerint a hőközpont nem szennyezi majd a környe­zetet, a legkellemetlenebb „mellékhatásként” a zajt emlí­tette Petrás István szakértő, de mint kiderült, zárt helyen mű­ködtetik majd. - Az emberek eljöttek, megnézték a bemutatót, és ha­zamentek. Több kérdésre szá­mítottam. A beruházást ellen­zők is eljöhettek volna, a pub­likum előtt kellett volna fel­tenniük kérdéseiket, nem pe­dig utólag, a háttérből támad­janak - nyilatkozta a közmeg­hallgatás után Dálnoki Lajos, a település polgármestere. Toró Attila, az osztrák be­ruházást ellenző Indigó nevű civil csoportosulás tagja meg­keresésünkre elmondta, leg­utóbb is elmondták a kifogása­ikat, amelyek azóta sincsenek megoldva. - A bemutatott projekt csak munkaváltozat. Megvárjuk a végleges változatot, és azt kommentáljuk majd - tette hozzá. .. (rt) Magyar-román csörte a tanácsülésen Pro Urbe-díj volt a tét Hosszúra nyúlt a tegnapi sepsiszentgyörgyi soros tanácsülés, hiszen a Pro Urbe-díj új szabályozása, az április 4-i rendkívüli tanácsülés után most újból kiverte a biztosítékot a román tanácsosok körében. Antal Árpád polgármesteren kérték számon, hogy idéntől miért csak egy kitüntetett lesz, és miért nem tárgyalták meg a kulturális bizottságban a kérdést. Lévai Barna A Pro Urbe-díj odaítéléséről a kulturális bizottság többsége meg­szavazta az egyetlen jelöltet, és a teg­nap a testület el is fogadta Keresztes Lászlónak, a Székely Mikó Kollégi­um nyugalmazott aligazgatójának kitüntetését A román tanácsosok ki­kapcsolták a szavazógépeiket. Rodica Pârvan tanácsos szerint az új szabályozás szerint a város ro­mán nemzetiségű lakosságának esetleg harminc év múlva lenne le­hetősége, hogy egy románt neve­­sítsen Pro Urbe-díjra. Pârvan el­mondta: a román közösség ezután nem fog részt venni a díjátadási ün­nepségen, hiszen az magyar ren­dezvény lett, és külön, saját maguk fognak kitüntetéseket osztani a ro­mánságnak. Antal Árpád válaszul közölte, úgy látja, a tanácsos asszony tele van előítéletekkel és bizalmatlan­sággal. - Úgy gondolom, hogy eléggé érettek vagyunk ahhoz, hogy min­den évben egy olyan személyt fo­gunk kiválasztani a díjra, aki a leg­többet tette a város érdekében, és nem fogjuk azt nézni, hogy melyik nemzetiséghez tartozik. A városve­zető emlékeztetett arra, hogy 2009-ben szembement a magyar közösség akaratával Stela Buda ki­tüntetésével kapcsolatban, aki ko­rábban magyarellenes kijelenté­seket tett. Sikerült közös nevezőre jutnia a városháza gazdasági bizottságának és a Bodok szálló tulajdonosának, az Olt Rt.-nek, így hét munkana­pon belül aláírják az elővásárlási szerződést. A szállót a város 250 ezer euróért venné meg, de a cég­nek ki kell fizetnie még a tavalyi adósságát, amely 160 ezer euró. Kézdiszentkereszt ünnepe Hétvégén tartják a kézdi­­szentkereszti falunapokat. Ennek keretében idén második alkalommal szervezik meg fel­­sőháromszéki népdaltalálko­zót, ahová a helyi pacsirták mellett Lemhényből, Almásból és Esztelnekről várnak fellépő­ket. Az esemény szombaton 16 órakor kezdődik, este az Open Stage szórakoztatja a nagyér­deműt. Vasárnap nem marad el a szokásos jubileumi szent­mise, az esti tűzijáték előtt pe­dig Kristóf Katalin és Milán lép fel.­ Majális 250 liter pörkölttel Ma tizedik alkalommal szervezi meg Torja község önkormányzata a Cserefarok (a Futásfalva és Torja között található erdőrész) nevű he­lyen a közösségi majálist. Idén 250 liter torjai módra készített körömpörkölttel várják a falu népét. Az önkormányzat alkal­mazottai már reggel nekilát­nak a főzésnek, délután há­rom óra körül kezdődik a lako­ma, az étel mellé italt is kínál­nak. A majálisozásra első­sor­ban a község lakóit várják, de a Bálványoson tartózkodó vendégeket is meg szokták hívni. Idén nem sikerült prí­másokat találni, ezért estig elektronikus zenével szóra­koztatnak, majd estére lesz igazi talpalávaló is.« Kézdi is zászló nélkül marad? A Brassói Táblabíróság a Kézdivásárhely főterén levő két székely zászló ügyében is döntött: a 2013-ban a Kovászna Megyei Prefektúra által indított per utolsó tárgyalásán hozott ítélet szerint a lobogók eltávolítására kötelezték a céhes város önkormányzatát. A 2013/119/1414-es számú iratcsomót korábban a Kovászna Megyei Törvényszék tárgyalta, és ott a prefektúrának kedvező ítéletet hoztak 2013 szeptemberében. Az önkormányzat egy másik dosszié alapján fellebbezett. Halott Bölönben Kedd reggel 8 órakor a bö­­löni családorvos riasztotta a helyi rendőröket azzal, hogy a 65 éves S. A.-t holtan találta a lakásában. Annak ellenére, hogy a holttesten nem találtak külsérelmi nyomokat, törvény­­széki orvosi vizsgálatnak vetik alá Sepsiszentgyörgyön.

Next