Székely Hírmondó, 2014. november (19. évfolyam, 212-231. szám)

2014-11-03 / 212. szám

3 AKTUÁLIS Festékszórós gerillaakció és szórólapozás borzolta a kedélyeket A legkevesebben szavaztunk Háromszéken kisebb mű­balhéval, de mondhatni csendben és a részvételt il­letően erősen visszafogot­tan zajlott az államelnök­választás első fordulója. Lapunk mind a négy ma­gyar városból igyekezett adatokat összeszedni. SzH-összeállítás A két magyar párt közti csörtét egy festékszórós gerillaakció robbantotta ki. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete felje­lentést tett ismeretlen tettes ellen, miután szombatra virradóan több intézmény és tömbház bejáratára, buszmegállók tábláira piros festék­kel ráfújták, hogy „szavazz az RMDSZ-re”. Továbbá a Civil Fe­lelősség 2014 társadalmi csoport név alatt valótlan és rágalmazó szó­rólapokat terítettek szét a megye­­székhelyen. A szervezet elhatáro­lódik a választási törvény durva megsértésétől, és felhívja a figyel­met arra, hogy hét elején „ugyan­ezzel a technikával és ugyanezzel a festékkel” gyalázkodó szöveget fúj­tak a választási plakátjaikra - mondta el Grüman Róbert három­széki ügyvezető elnök. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezeté­nek képviselői szerint „vélhetően a versenypárt” áll a lejárató kampány mögött, az Erdélyi Magyar Nép­párt Kovászna megyei szervezete azonban elhatárolódott a Sepsi­­szentgyörgyön történtektől. Ezt le­számítva lapzártánkig nem jutott más rendbontás tudomásunkra. Antal Árpád polgármester dél­ben adta le szavazatát a Vadász ut­cai sportcsarnokban. Az elöljáró el­mondta: azt szeretné, ha az erdélyi magyarok egységet és erőt mutat­nának fel, és jeleznék Bukarest fe­lé, nem közömbös számukra az, hogy ki lesz Románia elnöke a kö­vetkező öt esztendőben.­­ Azt a személyt támogattam a szavazatommal, aki minket is tá­mogatott mind nemzetpolitikai, mind fejlesztési kérdésekben - nyi­latkozta Antal. Bokor Tibor, Kézdivásárhely pol­gármestere a Benedek Elek Óvodá­ban voksolt. Érdeklődésünkre kifej­tette, 1990 óta mindig részt veszt a vá­lasztásokon, szerinte mindenkinek él­nie kellene ezen demokratikus jogá­val. Szavazatát pedig egy olyan jelölt­re adta, aki vidékünkön nem turista, gyakran eljön ide, és ismeri az embe­rek gondjait, ugyanakkor segítőkész, és a megoldásokon is dolgozik. Baróton és a hozzá tartozó fal­vakban a 13 órai összesítéskor a részvételi arány mindössze Miklós­­váron haladta meg a megyei átlagot (18,7%), míg Köpecen eddig az óráig csak a szavazólistákra felírtak 10,6%-a adta le voksát. A helyzet 16 órakor sem változott túl sokat: Mik­­lósvár élen maradt (30,1%), Köpec meg kullogott (17%). A baróti sza­vazókörzetekben ekkor 20% körüli volt a jelenlét, jóval alacsonyabb a megyei átlagnál (27,39%). Ettől el­tekintve, a baróti Városi Művelődé­si Háznál található, 71-es szavazó­körzethez a déli órákban folyama­tosan érkeztek a szavazók, javarészt azonban idős emberek, olyanok is akadtak közöttük, akik a mezőről ugrottak be biciklivel a városba, hogy szavazhassanak. Többen kö­zülük szóvá tették: munkahelyeket kellene „teremtsen” az új elnök. Kovásznán nyolc szavazókör­zetben lehetett voksolni, ezekből ötben a fürdővendégek is szavaz­hattak. Ottjártunkkor a művelődé­si házbeli körzetben zsúfolásig tel­ve volt a helyiség szavazni vágyók­kal, javarészt turistákkal. A 13 órai adatok szerint 21,85 százalékos volt a részvétel, a 16 órai kimuta­tásnál 30 százalékra emelkedett a szavazók aránya.­­ Antal Árpád polgármester feleségével együtt ment szavazni. A polgármester arra a jelöltre adta a voksát, aki „minket is támogatott" Fotó: Henning János Fogászat nyílt Nagyborosnyón Nagy az érdeklődés Két hete - húsz év után - ismét fo­gászati rendelő működik Nagybo­rosnyón, ugyanis Szőcs Levente polgármester közbenjárásával itt indította be praxisát dr. Szász Csa­ba sepsiszentgyörgyi fogorvos. N.Sz.A. Dr. Szász Csaba a Marosvásár­helyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végezte a tanulmánya­it, majd Magyarországon képezte tovább magát, de becsületére vál­jék, hagyta a jobb fizetést ajánló magyarországi munkát, és Nagy­­borosnyót választotta érvényesülé­se színteréül, ráadásul több mint tízezer eurót fektetett be a rendelő felújításába, a modern felszerelé­sekbe. A fiatal fogorvos lapunk érdek­lődésére kifejtette, jól választott, a településen nagy szükség volt a fog­orvosi rendelőre, legalábbis ezt iga­zolja az a tény, hogy már a megnyi­tást követően számtalan páciens ér­kezett, főként fogat húzatni. Az or­vos szerint meglátszik, hogy a tele­pülésen már húsz éve nincs fogá­szat. A nagyborosnyóiaknak eddig Kovásznára vagy Szentgyörgye kel­lett utazniuk, ha fogproblémáik akadtak. További terveit illetően ki­fejtette, holland kapcsolatai révén egy röntgenkészüléket akar besze­rezni, ezenkívül a jövő évtől kezdő­dően Bölönben is dolgozik majd.­­ Dr. Szász Csa­­ ba hétfőn, szerdán és pénteken 10- 18 óra között rendel, de elér­hető a 0766 698 161-es te­lefonszámon is 2014. NOVEMBER 3., HÉTFŐ SZÉKELY Hírmondó Zárva a sugásfürdői kezelőközpont Még nem lehet gyógyulni Még szeptemberben lezárult a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Su­­gásfürdőn kialakított szabadidős, sport- és gyógyászati létesítmé­nyek megépítését és felújítását cél­zó, uniós pályázat. Az üdülőtelep központjában található borvizes kezelőközpontot is rendbe szed­ték, azonban egészségügyi asszisz­tensek hiányában itt még nem in­dulhatott be a gyógykezelés. Lévai Barna Lapunk érdeklődésére Tischler Ferenc alpolgármester elárulta, a meghirdetett állásokra több egész­ségügyi asszisztensi végzettséggel rendelkező fiatal jelentkezett, egy­előre a versenyvizsga még nem ért véget, de ennek lejárta után még to­vábbképzésre kell küldjék a sikere­sen vizsgázókat. Az elöljáró nem tudta megmondani, hogy idén sike­rül-e beindítani a gyógyközpontot. A kétszintes épületben egyébként több korszerűen felszerelt kezelő­szobát alakítottak ki, van galvánfü­r­­dő, a ház- és gerincproblémákkal küzdőknek kineto- és magnetoterá­­pia is rendelkezésére áll, de igénybe vehető lesz majd a hidro-, a hagyo­mányos és a jadeköves masszázs is, valamint szaunázni is lehet . Ilyen kádak várják majd a gyógyulni vágyókat, de egyelőre még hiányzik a szakápolói fel­ügyelet Otthon halt meg Csütörtökön délután holtan találta otthonában a testvérét egy sepsiszentgyörgyi nő. A helyszínelő rendőrök nem találtak sérüléseket az 50 éves férfi testén, semmi jel nem utal arra, hogy erőszak áldozatává vált volna - áll a közleményben. Az elhunytat a megyei kórház kórbonctani osz­tályára szállították, a halál okát a boncolás elvégzése után állapít­ják meg. « Bomba hír? Péntek reggel egy olvasónk arról értesítette szerkesztősé­günket, hogy a kézdivásárhelyi Bomba nevű, non-stop szórako­zóhelyet előző éjszaka kirabolták, a rendőrség a helyszínen nyomoz. Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő érdeklődésünkre elmondta, nem tudnak az esetről, az ügyben nem történt feljelentés.­ Betörőpalánta Egy kilencéves gyerek szemé­lyében azonosította a rendőr­ség az október 24-27. közötti előpataki betörés elkövetőjét. A kiskorú tolvaj kihasználta, hogy a 40 éves nő nem tartózkodott odahaza az említett időszakban, betört a házba, ahonnan 500 lej értékben vitt el ezüst és arany ék­szereket. Az eltulajdonított java­kat csak részben sikerült vissza­szerezni.­­ Tejautomatákat fosztogattak Csütörtökön a sepsiszentgyör­gi!-----ig--a faia.rm­megék­ gyi renaord B9 d­iciduitjnididi kifosztására sza­kosodott „ ba­n­­dát" azonosított. Októberben ugyanis három alkalommal több vastehénből is elvitték a pénzt az ismeretlen elkövetők. Mint kide­rült, két 12 és 13 éves, szentgyör­­gyi gyerek felelős a tettért. Az okozott kár 100 lejre tehető. « Rokona szúrta meg Pántokon délután az egyik kő­egy 26 éves nőt. Mint kiderült, az áldozatot egy női rokona késel­­te meg spontán szóváltás követ­keztében. A 44 éves elkövetőt őri­zetbe vették és gyilkossági kísér­lettel vádolják. Az áldozat életve­szélyen kívül van.A Kigyulladt a Style Kézdivásárhelyen tegnap reggel, kilenc óra körül ki­gyulladt az American Style nevű étterem. A lángok miatt egy fal közel 4 négyzetméte­ren, valamint az étterem tera­szának tetőzete 9 négyzetmé­teren károsult. A tüzet valószí­nűleg egy rosszul szigetelt ké­mény okozta. A

Next