Székely Hírmondó, 2015. október (20. évfolyam, 189-210. szám)

2015-10-19 / 201. szám

SZÉKELY Hírmondó 2015. OKTÓBER 19., HÉTFŐ Percemberkék bő mellényben Úgy negyedszázada, vagyis amióta figyelem a román tör­vényhozásban történteket, ne­migen fordult elő, hogy ha a sa­ját zsebüket kellett megtömni, akkor a honatyák ezt nem egyöntetűen szavazták volna meg. De ilyen pénzhez nyúlásra, mint amilyen mostanában a parlament két házában végbe­megy, eddig nemigen akadt példa. Igaz, ilyen gyenge képes­ségű, szociálisan érzéketlen, korrupt, csak a saját érdekeiket néző képviselők és szenátorok sem ültek a demokrácia legfőbb intézményeiben. A napokban is, jobb ügyre is használható energiával, nem csak a saját jövedelmük csilla­gos égig való felemeléséért küzdenek, hanem a meneszté­sük utáni magas nyugdíjak megszerzéséért is. Egyikük, ci­vilben anyagszállító, meg is ma­gyarázta: hiába tanult az orvos, a tanár, a mérnök annyit, amennyit, ő többet ér náluk, mert az ő vállain nyugszik az or­szág gondja. És őt ezért jól meg kell fizetni. Másikuk azért pa­naszkodik, hogy ha nem jön „népet szolgálni", akkor most „többet kaszálhatott" volna, s öreg korát nagyobb anyagi biz­tonságban tudhatná. Hogy időközben se üljenek ölbe tett kezekkel, többen is a pereputtyukat a közelükben lé­vő jól megfizetett állásokba dugták be, azt lódítván: nem tudták, hogy ezzel törvényt sér­tenek. De tudták, bizony, csak éppen nem érdekelte őket! Mert ha többletpénzről van szó, oda sem figyelnek a jogszabá­lyokra, két marokkal kapkodnak utána. Főleg, ha a kezét lehet lenyúlni. Nyugaton minden centtel el kell számolnia a hona­tyának, és ha mínuszban jön ki, akkor menesztik. Tudok olyan­ról, aki 25 euróért kényszerült megválnia a helyétől, másiknak meg az állami gépkocsi saját cé­lokra való használatáért kötöt­tek úti laput a talpára. Mifelénk még akit elítéltek, az sem adja át a helyét másnak... És mivel nem a választóik, hanem az őket a törvényhozás­ba bevitt párt felé tartoznak el­számolással, oda se hederítnek a köznép óhajára. A percember­kék nagy mellényben szerepel­nek idehaza, és az adófizető pénzén járják inkább turista­ként, semmint érdemlegeset cselekedve a világot. Időközben pedig sírnak, hogy milyen ne­héz életük van. Pedig senki, de senki nem erőltette, hogy vállal­ják a honatyaságot. Önként tet­ték. Szóban a közért, valójában a saját bevételeik növeléséért. R­IMINI Román Győző AKTUÁLIS 2 Megpróbálják gyalog és lóháton egyszerre Összefognának, de kivel? Pénteken és szombaton két nagyszabású gyűlés színhelye volt a kézdivásárhelyi Viga­dó Művelődési Ház: a céhes városban tar­totta negyedik küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ugyanakkor az Er­délyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is Kéz­­divásárhelyt választotta soros küldöttgyűlé­se színhelyéül. Mindkét rendezvényen nagy hangsúlyt kapott az összefogás szükséges­sége, de ez némileg árnyalódott a két másik erdélyi magyar politikai alakulat, az MPP és az RMDSZ ostorozásának tükrében. Bartos Lóránt A­z EMNP küldöttgyűlésén mintegy 120-an vettek részt, akiket elöljáróban Balázs At­tila megyei elnök köszöntött, utá­na Szilágyi Zsolt, a Néppárt orszá­gos elnöke tartott évértékelő be­szédet. Ez még sajtónyilvános volt, utána a gyűlés zárt ajtók mögött folytatódott. Szilágyi beszédében nagy hangsúlyt kapott az autonó­mia kérdése, kijelentette: egyedül a Néppárt az - partnerségben a Székely Nemzeti Tanáccsal és az EMNT-vel -, amely tudatosan és következetesen harcol az önren­delkezésért. Elmondta azt is, hogy a helyi és területi szervezeteknek október 15-ig kellett nevesíteniük a polgármester- és tanácsosjelölte­ket - bejelentés azonban a gyűlés nyilvános részén ezekről nem hangzott el. Üdvözölte a marosvásárhelyi há­rom­párti, közös polgármesterjelölt­állítást célzó összefogást, de kemé­nyen bírálta az RMDSZ-t úgymond korrupciós ügyei miatt, felvetette az MPP-vel való tárgyalások kudarcba fulladását, majd azt szorgalmazta, hogy a szórványban a három politi­kai alakulat tegye félre a pártérdeke­ket, és a magyar érdekképviselet hangsúlyos érvényesítése végett fog­jon össze. Még azzal a meghökkentő javaslattal is előállt, hogy - magyar­­országi mintára - az EMNP képvi­selői helyi szinten próbáljanak rezsi­csökkentést kiharcolni az alacsony jövedelmű nyugdíjasok és nagycsa­ládosok számára. Tőkés kritikája Az EMNT küldöttgyűlésén vala­melyest többen vettek részt, a ren­dezvényt megtisztelte jelenlétével Szili Katalin miniszterelnöki megbí­zott, Zsigmond Barna Pál, Magyar­­ország Csíkszeredai főkonzulja, Tő­kés László, az EMNT elnöke, Sza­bolcs Attila országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottsá­gának alelnöke is. Ferencz Attila, az EMNT kézdiszéki elnöke köszönté­se után Sánta Imre bikfalvi lelkész mondott áldást, majd Tőkés László tartott értékelő beszédet A Fidesz európai parlamenti kép­viselője, az EMNT elnöke beszédé­ben futólagosan érintette a jövő évi helyhatósági választásokra való ké­szülést, a migrációs problémát, majd az autonómia fontosságáról beszélt, kitérve a kisebbségi jogok érvénye­sítésére. Bírálta az RMDSZ-t, amely véleménye szerint önellentmondá­sos paktumpolitikát követ, meglátá­sa, hogy továbbra is a neptuni irány­vonal van érvényben. Csalódását fe­jezte ki amiatt, hogy „az MPP nem váltotta be a hozzá fűzött reménye­ket”, és reményét fejezte ki, hogy az EMNP sikerrel érvényesíti célkitű­zéseit, így üdvözölte Szilágyi Zsolt­nak a román-magyar alapszerződés módosítására vonatkozó kezdemé­nyezését. Gyengült az EMNT Elismerte, hogy az EMNT gyen­gült az évek során, eltért a kezdeti iránytól, aminek a jegyében szüle­tett, hiszen a magyar autonómia ki­vívásáért jött létre, idén azonban po­zitív irányba módosult a tevékeny­ségük. „Szubjektív” nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy az egyhá­zak is behódoltak a hatalomnak, megfogalmazása szerint az utolsó bástya, a Királyhágó-melléki refor­mátus püspökség is elesett, a „hata­lom- és labancpolitikai mesterkedé­sek rendre beőrölik maradék erőin­ket”. Éppen ezért az anyaország se­gítségét kérte harcukhoz, és meglá­tása szerint az autonómia ügyét ki kellene terjeszteni az egész Kárpát­medencére. (Szili Katalin nyilatko­zatát az L. oldalon olvashatják.) Tőkést csaknem egyhangú sza­vazással választották újra a tanács el­nöki tisztségébe. Újraválasztása után az MTI-nek kijelentette: „Sajnálattal állapítottuk meg, hogy nemigen szá­míthatunk a Romániai Magyar De­mokrata Szövetségre (RMDSZ), mert taktikai kérdésként kezeli az autonómiát. A Magyar Polgári Párt­ra (MPP) pedig azért nem számít­hatunk, mert teljesen beolvadt az RMDSZ-be.”Az EMNT ügyvezető elnöki tisztségét továbbra is Sándor Krisztina látja el. Sokadalom tartatott a Rózsa utcában A szülőföld értékei Baróton jó hangulatban, jó időben tartották meg szombaton a IV. Erdővidéki Őszi Sokadalmat. A vá­sárnak ezúttal a nemrég újraaszfaltozott Rózsa utca egy kis szakasza adott helyet: a szervezők itt állíttat­ták fel a sátrakat, melyek alatt a többnyire őszi ter­mékek bő választéka várta a vásárlókat. Böjte Ferenc A vásárosokat Lázár-Kiss Barna András polgármester üdvözölte, megjegyezve, a Rózsák tere, mind­amellett, hogy a legszebb, legfor­galmasabb része a városnak, az ef­fajta rendezvények megtartására is alkalmas, de azt ígérte, lévén, hogy Bárót nem szűkölködik szép terek­ben, utcarészekben, a jövőben igyekeznek másutt is hasonló ren­dezvényeket tartani. A vásáron nagy volt a keletje a kürtőskalácsnak, azt több helyen is árulták, de lehetett kapni játékokat, könyveket, ruházatot, különféle édességeket, bort, pálinkát, mézet nagy választékban, aztán bőrdísz­műveket, kézzel készített ékszere­ket és jellegzetesen őszi terméke­ket is helyi termelőktől, gyakorlati­lag mindent, ami egy kertben őszi­re megterem. Számos baróti, erdő­vidéki kézműves, termelő jött el a vásárra, képviseltették magukat a helyi egyesületek, az iskola, de nem egy háziasszony is jelen volt: han­gulatosan elrendezett asztaluknál sorban álltak a télire eltett sava­nyúsággal tele üvegek, befőttek, lekvárok. A vásár hivatalosan 11 órakor kezdődött, a legnagyobb forgatag ekkor volt, s bár késő délutánra megürült már néhány asztal, el­mondható, hogy a sokadalom egész nap kitartott. A polgármesteri hiva­tal és a Városi Művelődési Ház szer­vezte rendezvényen a Csala Kürtje fúvószenekar, a Rozmaring kórus, az Acousthree együttes és a műve­lődési ház tánccsoportjai léptek fel, biztosítva a jó hangulatot.

Next