Székely Hírmondó, 2016. június (21. évfolyam, 104-124. szám)

2016-06-01 / 104. szám

3 AKTUÁLIS Károly herceg ismét Székelyföldön Elverte az eső a sétát Károly herceg, brit trónörökös, mint minden évben ez idő tájt, idén is többnapos látogatásra ér­kezett hazánkba a hét elején. Bu­karestben találkozott Klaus Jo­hannis államfővel és Dacian Cioloş miniszterelnökkel, akik­kel a romániai vidéki turizmus­ban rejlő lehetőségekről, a helyi természeti és kulturális örökség megőrzésének fontosságáról ej­tett szót. Böjte Ferenc A hétfő estét már Zalánpatakon töltötte, a keddi napot pedig gróf Kálnoky Tibor itteni vendégházá­ban. A falu Málnás felőli kijáratánál fekvő, 1-es számot viselő portán a délelőtt folyamán nem volt sok mozgás, a herceg kíséretében levők néha megmutatkoztak az udvaron, beszélgettek, egy kisebb társaság sétált is egyet a környéken. Kora délután megelevenedett a ház körül a forgalom, kürtőska­­lácssütéshez szükséges kellékeket, egy ládában csíki sört, házi kenye­ret hoztak a portára, majd megje­lent egy lovas szekér, melyet ün­nepi ruhába öltözött helyi fogatos vezetett - innen lehetett tudni, hogy Károly herceg kimozdul. Meg is jelent az udvaron, de kis­vártatva Kálnoky gróf és még két­tucatnyi ember kíséretében a hát­só kijáraton hagyta el a birtokot, eltűnve a közeli erdőben. A séta nem sikerült hosszasra, mert a lezúduló zápor nem volt te­kintettel nemesi származására. Úgy tudjuk, a mai nap folyamán Szász­­fehéregyházára látogat, délután pe­dig a Zalánpatakon nemrég felava­tott tájházat tekinti meg.. ._______________ ‘ kísérettel indult sétálni a zalánpataki erdőbe Sokat javult a megye gazdasági helyzete Nőtt a foglalkoztatottság Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a helyi közösség helyzetét javító intézkedésekről számolt be tegnap, különös hangsúlyt fektetve a városháza munkahelyteremtési és gazda­ságfejlesztési politikájára. Kiss Edit Az épülő ipari park helyszínén tartott sajtótájékoztatón részt vet­tek Miklós Zoltán és Debreczeni László helyi tanácsosok, illetve a megyei kereskedelmi és iparka­­ mara elnöke, Edler András is. Antal Árpád statisztikai ada­tokkal ismertette a háromszéki munkaerő-foglalkoztatottság ala­kulását. Megjegyezte, 2008-ban, amikor Tamás Sándorral úgy döntöttek, önkormányzati mun­kát vállalnak, Kovászna megye a 40. helyen volt a munkanélkülisé­gi rangsorban.­­Jött a gazdasági válság 2010- ben, és ami 2011 után történt, azt igazolja, hogy a válságra adott vá­laszaink jobbak voltak, mint más megyékben. Nem akarom rózsa­színűre festeni Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy gazdasági helyzetét, mert nem az, viszont pozitív tendencia indult el. 2015- ben gyakorlatilag már 15 megyét előztünk meg 2008-hoz viszo­nyítva - húzta alá a városvezető.­­ A cél az, hogy a következő öt évben még legalább négy pozíci­ót javítson a megye ebben a táb­lázatban. Edler András a Design Bank innovációs startup központ létre­hozásáról számolt be, mely Sepsi­szentgyörgy központjában, a volt Román Nemzeti Bank (BNR) épületében fog működni. Deb­reczeni László tanácsos a helyi kis- és közepes cégek úgynevezett de minimis támogatási rendsze­réről nyújtott tájékoztatást. Miklós Zoltán elmondta, ki­dolgozták a szépmezői ipari park működési szabályzatát. A telepen területet bérelni készülő vállalko­zásoknak feltétel a legkevesebb tíz új munkahely létrehozása, de figyelembe veszik a cég tevékeny­ségi területét, illetve a beruházás értékét is. « 2016. JÚNIUS 1., SZERDA SZÉKELY Hírmondó Tőkés László Háromszéken kampányol „A pártegységet féltik" Folyamatosan zajlik a magyar egységbontás, és féltve a párt­­egységet, ennek eszközévé vált az RMDSZ is, jelentette ki Tő­kés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnö­ke az EMNP sepsiszentgyörgyi kampányfórumán. Tőkés teg­nap este Kézdivásárhelyen kam­pányolt. Az RMDSZ csak a pártegységet akarja, mindenkit be akar terelni - szögezte le. Tőkés ebben a kontex­tusban említette a Magyar Polgári Pártot is, majd gratulált Bálint Jó­zsefnek, az MPP volt sepsiszent­györgyi elnökének, hogy meghozta azt a „nagyon lényeges döntést”, hogy az EMNP színeiben indul a választásokon. Az EMNT-elnök úgy véli, első­sorban „a nagyobbik testvér” mes­terkedésének eredménye az, hogy a nemzeti oldal kettészakadt álla­potban maradt. Megjegyezte, van­nak az RMDSZ-ben is jó irányba tájékozódni vágyó emberek, de a nomenklatúra nem enged senkit kiszabadulni a szövetség köteléké­ből. Tőkés szerint valahogy ki kell törni a jelenlegi helyzetből, válto­zásra van szükség, hiszen ebben a „korrupt világban” az emberek kez­dik elveszíteni az igazságérzetüket, a politikai osztály pedig a hitelét. Megjegyezte, elsősorban a parla­menti pártokra gondol, de az MPP és az EMNP is akarva-akaratlanul „megpörkölődött”.­ (Kiss) Tőkés szerint a parlamenti pártok korruptak, de az MPP és az EMNP is„megpörkölődött" Sikeres volt a dohányzásmentes nap Cigit cseréltek almára Tegnap délben az Erzsébet parkban a­ Kovászna Megyei Tanfelügyelőség, a drogmegelő­zési és tanácsadási központ, il­letve a közegészségügyi igazga­tóság szervezésében zajlott a 14—3­5 év közöttiek számára meghirdetett. Fussunk az egész­ségjelé! elnevezésű futóverseny, amelyen minden háromszéki középiskola 20 diákkal vett részt. Bodor Tünde A mintegy 190 versenyző há­rom korcsoportban vetélkedett, minden kategória első 25 helye­zettjét egy-egy pólóval jutalmaz­ták. A Mikó Imre-szobor előtt fel­állított vöröskeresztes sátorban 10 órától a segélyszervezet ön­kéntesei mindenkinek becserél­tek egy szál cigarettát egy almára. Délelőtt 11 órától dr. Ráduly Enikő tüdőgyógyász főorvos tar­tott előadást egy osztálynyi gim­nazistának, akik nagyon tájéko­zottaknak bizonyultak a dohány­zás ártalmait, de a csomag ciga­retta árát is illetően. A főorvosnő­vel pontról pontra megbeszélték a csomagokon látható elrettentő képeket is, mint a rossz szokás le­hetséges következményeit, de az már újdonság volt számukra, hogy a cigaretta 4000 káros ve­­gyületet tartalmaz, amelyből 250 rákkeltő, többek között acetont, naftalint, kadmiumot vagy a gyomirtókban és könnygázban fellelhető akroleint. A begyűjtött cigarettákat, amelyről inkább az idősebbek mondtak le, szálan­ként elégették.­­ Az úr nagy figyelemmel hall­gatta a doktornő előadását jó úton a lemondás felé. Taierling nem fizetett Tegnap Rákosi János kézdi­­vásárhelyi független polgár­mesterjelölt arról számolt be, hogy kénytelen volt bírósá­gi végrehajtóhoz forduljon, ugyanis politikai ellenfele, Jo­hann Taierling nem fizette ki neki azt az összeget, amit per­költségként számára megítélt a kézdivásárhelyi bíróság. Mint is­meretes, Johann Taierling perbe hívta mind Rákosit, mind a kéz­divásárhelyi választási bizottsá­got - az utóbbi mulasztás miatt -, amiért a független jelölt a szükséges támogatói aláírások felével indulhat a helyhatósági választásokon. A bíróság eluta­sította Taierling keresetét, és fel­lebbezése után hasonlóan ítélt a Kovászna Megyei Törvényszék is. A perben Rákosit Dezső Csongor ügyvéd védte, a per költségei pedig 500 lejre rúg­tak. Mivel Taierling nem fizetett, az alperes emiatt Balas Marius végrehajtóhoz fordult, aki 205 lej ellenében hajtotta fel az ere­deti összeget, így Taierling számlájáról 705 lejt vontak le.­­ Szűz Mária-szobor Szentgyörgynek Operatívnak bizonyult Sepsi­szentgyörgy tanácsa, amely a jelenlegi felállásban utoljára ült asztalhoz, az előterjesztett ha­tározattervezetek ellenszavazat nélkül mentek át. A romáknak kiutalandó ösztön­díjak ügyében a törvény előírá­sai szerint új összetételű bizott­ságot kell felállítani, amely a dossziék elemzése után június 3-án hirdeti meg a nyerteseket. Pakó Benedek nyugalmazott plébános Szemerja névadójá­nak, Szűz Máriának szobrát ado­mányozná a városnak, amennyi­ben az vállalja a talapzat elké­szítését. Az Andrei Şaguna és Vasile Goldiş utcák keresztező­désében levő zöldövezetben várhatóan ősszel állítják fel a kulturális és urbanisztikai bi­zottságok által is pozitívan megítélt szobrot. A számvevő­­szék kérésére a jövő évtől csak egyszer hirdetik meg az ifjúsági és sportegyesületeknek a pályá­zatokat, ám ehhez szabályzat­módosítást látnak jónak. A ki­­lyéni állattartó gazdákkal egy legelő használatáról kötött szer­ződésbe formai hiba csúszott, ezt javították, az előírások szi­gora miatt viszont továbbra sem lehetséges, hogy több állat legelhessen a területen. Végül a Romániai Magyar Peda­gógusszövetségnek is megítél­ték a kért támogatást a kiváló teljesítményt nyújtó tanárok dí­jazására. «

Next