Székely Hírmondó, 2016. augusztus (21. évfolyam, 146-167. szám)

2016-08-01 / 146. szám

SZÉKELY Hírmondó 2016. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Médiapanoptikum Győzike-féle újságírás ve­zérhajója országunkban az Evenimentul Zilei. Kitalálója 1992-ben az a Ion Cristoiu volt, akinél kérdéses, hogy az esze vagy a gátlástalansága nagyobb. Nehezen hihető, de 850 ezer pél­dányban is megjelent egy idő­ben. Jellemző tudósítás a kilenc­venes évekből: a francia minisz­terelnök román kollegájával tár­gyalt Bukarestben. Megtudtuk a lapból, hogy a román miniszter­­elnök lábán zöld kockás mintájú zokni tündökölt. Hogy miről tár­gyaltak? Ilyen apróságokra nem terjedt ki az E. Z. figyelme. Ugyanez a lap értesített az élő csirkéket szülő tyúkról (sajnos, egyikük szárny, ikertestvérkéje lábak nélkül.). Minden statisztika szerint a magyar médiában is a hasonszőrű bulvártermékek ta­rolnak. A hisztis médiaember inkább a képernyőn rémít. Guvadt sze­mekkel, remegő hangon kérdezi a helyszíni tudósítót, milyen ször­nyűség történt még. A tudósító gumicsizmában, esőkabátban, ernyő alatt kincsként védi a szél­től mikrofonját, és ordítja, hogy már három órája esik (gyerekko­runkban láttunk hasonló esőt, százat), és ha így folytatja, készül­jünk fel a legrosszabbra, mini­mum özönvízre. Mint a viccben, hogy egy lap bejelenti, holnap délután eljön a világvége, részle­tek a holnaputáni kiadásban. A Sherlock Holmes típusú új­ságíró felteszi a sapkáját, maga indul témát keresni, leskelődik, szaglász, felvételt készít, aztán nagy csinnadrattával előkészíti világrázó felfedezéseinek a beje­lentését. Ha a beígért hegy he­lyett csak egér kerül terítékre, a naiv hírfogyasztó magára vessen. A Hercule Poirot-féle újságíró -jelleméből vagy veleszületett lustaságából fakadóan - nem ro­han a hír után, hanem megvárja, amíg azt házhoz szállítják. Karos­székének kényelmében engedi, hogy a kis szürke agysejtjei dol­gozzanak, majd írja és mondja a magáét. A román C.T. Popescu, Bayer Zsolt, Czakó Gábor, Tamás Gáspár Miklós. Hogy hányan hallgatnak rájuk, az más kérdés, de indulásból fogadni lehet, hogy az anyósfelkoncolós, tizen­egyes kihagyós híreknek száz­szor népesebb a rajongó tábora. És az internetes kommente­­lők, lehet őket kifelejteni? Mint a Major Tamás-Psota Irén-jelene­­tekben:Te, Jenő, azt írja az új­ság... A Most mondja! Dominik Duka prágai érseknek, aki­nek közbenjárására tizenkét év után ismét magyar nyelvű katolikus szentmisén vehetnek részt a hívek a prágai Szent Gál-templomban, a bukaresti Colţea kórháznak, ahol már másodszor fordul elő, hogy elektromos sebészeti eszközök meghibásodása miatt áramütés éri a műtőorvost, illetve a műtőasztalon fekvő beteget. m sn Közlemény Neked mi a kézdivásárhelyi történeted? Kézdivásárhely egy színes, néha picit omladozó, napközben forgalmas, hétvégén pihenő város. Különös han­gulatot hordoznak a terek kockakö­vei, rendhagyó eseményei, tősgyöke­res vagy újonnan érkezett polgárai... Mindenkinek van egy története, em­léke, érzése, benyomása Kézdivásár­­helyről. A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) a TE történeted­re kíváncsi, írj a városról egy történe­tet maximum 100 szóban. Ez lehet egy kósza gondolat, egy elkapott utcai látkép, egy álomkép, egy benyomás. A pályázat témáját tekintve lehet bármilyen pozitív vagy éppen nega­tív élmény, érzés, gondolat, hangu­lati kép, álomkép, ami a várossal kapcsolatos - bármi, ami megihlet. A pályázat szeretné elősegíteni a kulturális és tudatos részvételt a vá­ros életében, valamint irodalmi szö­vegekkel, illusztrációkkal színesíte­ni a köztereket. Szigorú formai kikötése a projekt­nek, hogy a pályamű maximum 100 szóból állhat. Addig kell tehát tö­­mörítenünk mesélnivalónkat, amíg nem tudunk ennek eleget tenni, mert rövidebb lehet, de hosszabb nem! A cím és az írásjelek nem szá­mítanak külön szónak, az igekötők és a névelők viszont igen. Lényeges még hogy a műnek eredetinek kell lennie. A beérkezett munkákból a zsűri ér­tékelése szerint kiállítást szervezünk az Őszi Sokadalom alatt. A pályáza­ton bármely korosztály részt vehet. A pályaműveket egy álnév megadá­sával az office.kvisz(3)gmail.com cím­re várjuk. Az e-mailben küldjétek el nevetek, és elérhetőségetek, melyen értesíteni tudunk. Beküldési határidő: augusztus 14., 23.59. A pályázaton való részvétellel a je­lentkezők átruházzák a szerzői jogot a szervezőknek, hogy a műveiket azok bármilyen formában kiadják, kiállítsák, terjesszék, vagy másolják bármiféle anyagi vagy egyéb juttatás nélkül. KVISZ-közlemény VÉLEMÉNY. Kérdéseinknek nem célja, hogy nagy titkokról rántsák le a leplet.­ A megye lakóinak hangulatát, gondját-baját, örömét hivatottak rufürke­lni , a hétköznapok szürkeségében kívánnak némi színt, változatosságot találni vagy találtatni. De ez inkább a válaszokon múlik. Mi csak kérdezünk.­­ Ha nyerne a lottón egy jelentős összeget, mi lenne az a három dolog, amire nagyobb mértékben költené? Szöllősi Tamás, 26 éves, irodavezető Picit a saját há­zam táján költe­keznék, lakásvá­sárlás és egyéb javak, melyek szüksé­gesek, hogy az élet gördülékenyeb­ben menjen, illetve egy kis nyaralás. A következő egyharmadot a rég dé­delgetett vállalkozásom beindításába fektetném. Nem túl egyszerű vállal­kozni megfelelő tőke nélkül, így ez nagyon jó kiindulási pont lehetne. A harmadik feléből egy alapítványt hoz­nék létre, mely tehetséggondozással foglalkozna, különböző képzésekkel, programokkal és ösztöndíjakkal. Gyebnár Kriszti­án, 23 éves, alkalmazott Elsősorban egy szolid erdei há­zat vásárolnék, teljes felszereltséggel. Aztán egy au­tót vennék magamnak, de nem va­lami luxusjárgányt, csak közép kate­góriásat. És mivel eléggé nagy ked­velője vagyok a japán kultúrának, ezért vásárolnék magamnak egy ja­pán kovácsok által készített katanát. Aztán a pénz többi részét félreten­ném, mivel biztosan még szüksé­gem lenne arra. Kovács Illés, 22 éves, alkalmazott A nyereményt természetesen lakásra, autóra fordítanám, ugyanakkor gondolnék arra is, hogy befektessem valami olyan vállalkozásba, aminek van jö­vője. Természetesen, ha rengeteg pénzről beszélnénk, akkor egy ré­szét jótékonyságra fordítanám. Mindenesetre egy lottónyeremény biztosan megváltoztatná az élet­emet, de igyekeznék nem elkábulni a tömérdek pénztől. Tóth Balázs, 18 éves, tanuló Személy szerint a megnyert ösz­­­­szeg egy részét kórháznak adományoznám, mert nagyon sok a hiányosság a környék­beli kórházakban, másodsorban be­fektetném egy vállalkozásba, lehe­tőség szerint minél több alkalma­zottat foglalkoztatnék, az összeg fennmaradó részét pedig félreten­ném rosszabb időkre, hogyha szük­séges, akkor lehessen tartalékokhoz nyúlni. ­Ne fojtsa magába! Szóljon hozzá bármilyen közéleti témához, üzenjen a szomszédnak vagy az elöl­járóknak, dicsérjen vagy bíráljon tetszés szerint. A lényeg, hogy véleménye tö­mör, velős legyen, ne sértsen személyiségi jogokat. A rövidítés, válogatás jo­gát fenntartjuk, az üzeneteket nem őrizzük meg, azok tartalmáért nem válla­lunk felelősséget, a telefonszámokat, illetve e-mail címeket nem jegyezzük meg. Üzenetét SMS-ben, MMS-ben vagy e-mailben küldheti be, a lapban taglalt témákhoz közvetlenül a honlapunkon is hozzászólhat (az egyes cikkek végén). « SMS, MMS: 0728 035 166 »e-mail: officeiaszekelyhirmondo.ro ‘SJSfetfáSEM’rl I - ivet): wwiv.hirmomlo.ro S8MSBMMHS • A csernátoni piacot azért létesí­tették, hogy a csernátoni ember civilizált módon el tudja adni a tejét, tojását, zöldségét, de nem él a lehetőséggel, inkább pa­naszkodik. • Ezek a hatodrendű magyarországi „művészek”, mint Klemy és tár­sai, ha megkínálják őket jó erős szilvapálinkával, utána mind „szakmaiatlanul viselkednek. • Egy tanár taníthat ötössel, de mit? A sikeres érettségihez pe­dig meg kell legyen a hatos álta­lánosod. • Addig nem is fogják feltárni a kom­munizmus bűneit, amíg az elköve­­tők vagy leszármazottaik vezetik az országot. Ami a kies országunkban van, az mindennek nevezhető, csak demokráciának nem. • Ötvös Mózesnek: „Pénz kell a számlámra, nem mese, mert ab­ból már Ottót lehet dugni!” • Méltányosabb adózás lesz Szent­györgyön, vagy átláthatatlanabb rendszer? Idővel kiderül. Remé­lem, az igazságos rendszer min­den pontját közzéteszik, hogy lássuk, ki mennyit is fizet. • Ez a „technikai adatlap kicsípte­tése a fényvisszaverő mögé” elég viccesen hangzik. Baleset­kor, amikor a roncsba szorult sérült jajgat, van idő azt keres­ni? Nem tudom, csak kérdem. Kérdezett: Nagy Sz. Attila Barométer ! Múlt heti kérdésünk! Egyetért-e Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentésével, hogy az európai politikai vezetés megbukott? Nyilvánvaló, hiszen a gazdaság mély­repülésben van. A migránsválság kezelésébe buktak bele. 21% Miért nem a magyar egészségügyről, ok­tatásról és gazdaságról beszélt?1­5% Érdekes, hisz ő is ugyanannak a politikai elitnek a része.■ 11% A Brexit után könnyű ilyen kijelentéseket tenni.1­1% 62% Szavazás a www.hirmondo.ro honlapon

Next