Székely Hírmondó, 2017. január (22. évfolyam, 1-19. szám)

2017-01-04 / 1. szám

3 AKTUÁLIS A vállalkozók felé is nyitottak Marad a tavalyi adószint Baróton, mint az a december 30-i tanácsülésen eldőlt, idén nem emelkednek a magánszemélye­ket érintő adók és illetékek. Böjte Ferenc - Tavaly emeltünk, idén nem terheljük a lakosságot - mondta Lázár-Kiss Barna polgármester. A jogi személyek viszont maga­sabb épületadót fizethetnek az in­gatlanok felértékelése folytán, me­lyet kötelező háromévente elvé­geztetniük. Ám feléjük is tett engedményt a tanács. Nőtt az ingatlanok adózan­dó értéke, viszont a polgármester javaslatára esetükben kisebb -1,3% helyett 1,2%-os - adókulccsal számolnak.­­ Teszünk ezzel egy gesztust a vállalkozók irányába. A város a ki­sebb adókulcs miatt nem veszít semmit, lévén, hogy az épületek ér­téke nőtt, így gyakorlatilag nem fognak kevesebb adót fizetni a jogi személyek. Ezzel a lépéssel a ta­nácsbeli frakciók is egyetértettek - hangoztatta az elöljáró. Az ülés végén a polgármester megköszönte a tanácsosoknak azt, hogy az év során pozitívan álltak a várost fejlődését érintő kérdések megvitatásához, aminek, mint fo­galmazott, megvolt az eredménye, és amit a visszajelzések szerint a la­kosság is értékelt.­ A magánsze­mélyek idén is ugyanannyi adót fizetnek Szilveszter a szülészeteken Ráérős babák A hagyomány szerint a szil­veszter éjjel született baba, valamint családja is szeren­csés lesz. Háromszéken az idén ez nem jött össze, de mindenki örül az érkezettek­nek. SZH Sepsiszentgyörgyön az esz­tendő elsőszülöttje Kozák Mó­nika Zita: a baba elsején, este tíz óra tíz perckor 2,5 kilogrammal, 50 centiméter hosszal született meg a Dr. Fogolyán Kristóf Me­gyei Sürgősségi Kórházban. Zi­ta, az édesanyja Oltszemen szü­letett, és Málnásfaluba ment férjhez. A 34 éves nőt Málnásról mentővel hozták be a kórházba, miután a szilveszteri mulatság után megérezte, hogy közeleg a szülés pillanata. - Harmadik gyermekünk ő (és a második lányunk). Otthon még van egy 14 és egy 8 éves gyermekem. Megnézettük, ám úgy feküdt, hogy nem tudták megmondani az orvosok, hogy fiú vagy lány lesz, én lányra vágytam. Most Mónikának hív­ják (a születési lapra ezt íratták a szülők - szerk.), de én a Zitát jobban szeretném. Meglehet az is, hogy Mónika Zita lesz. Meg­látjuk - magyarázta a büszke édesanya. A céhes városbeli szülésze­ten január másodikán 8.30-kor jött világra az év első újszülöttje Szász Szabolcs nőgyógyász se­gédletével. A 2900 grammos, 51 centiméteres Deme Dániel aló éves, lemhényi Deme Brigitta első gyereke. Míg tavaly az év első három napjában négy újszülöttet je­gyeztek a baróti kórháznál, idén, január másodikán még nem volt újévi kisbaba. A szülészeten két anyuka volt benn hétfőn, mindketten még 2016-ban szültek: a nagy­­baconi Balázs Laura december 29-én adott életet a 2860 gram­mal és 51 cm-rel született Hen­riettának, míg a kisbaconi Bedő Évának december 30-án szüle­tett kislánya, Nóra 3770 gram­mal és 53 centiméterrel. A kovásznai városi kórházban nem született gyerek az év elején. Újszülöttek legutóbb december 31-én délelőtt látták meg a nap­világot. Reggel 7.30-kor a zabo­­lai Szabó Zalán 3 kiló 400 gram­mal született (édesanyja Gáspár Delin), 9.40-kor a kovásznai Bo­­comnea Vasile Ovidiu jött világra 3 kiló 500 grammal (édesanyja Bocârnea Elena). Táncos, zenés, tűzijátékos szilveszter Főtéri buli a fagyban A csikorgó fagy ellenére Sepsi­­szentgyörgy ünnepi köntösbe öl­töztetett központja éjfélre meg­telt különböző korosztályhoz tartozó emberekkel. Túlnyomó részük pedig megvárta a magyar éjfélt, vagyis az 1 órát is, hogy az anyaország magyarságával egy­szerre koccinthasson egy közös, élhető és biztonságos jövőre. Bedő Zoltán Tizenegy órakor még hézagos volt a főtér, azonban az idő múlá­sával egyre tömöttebb sorokban érkeztek ide a közös mulatság za­­matát megízlelni vágyók. Ugyan­akkor olyanok is akadtak, például a környező vendéglőkben és bá­rokban szép számban szilveszte­­rezők, akik csak a tűzijáték ked­véért merészkedtek ki a fagyos éj­szakába. Így adatott, hogy a Grid zenekar még gyér, de annál lelkesebb kö­zönségnek játszott, azonban a szin­tén Magyarországról érkezett Ta­­káts Tamás Blues Band zenéjére már népes tömeg himbálta magát ritmikusan a zúzmarás éjszakában. Különben mindkét banda becsüle­tére legyen mondva, hogy a szá­mukra szokatlanul alacsony hő­mérséklet dacára is kitettek magu­kért a jó hangulat megteremtése érdekében. Az új esztendő helyi és magyar időszámítás szerinti kezdetén a szervezők pazar tűzijátékkal ked­veskedtek a lakosságnak és az itt tartózkodó vendégeknek, azonban a polgármesteri köszöntő és a him­nuszok közös eléneklése ezúttal is elmaradt. A főtéri buli Luiza Zan és a helyi Snaps Vocal Band zenekar közös és a jó hangulatot fokozó fel­lépésével ért véget.­ A Takáts Tamás Blues Band tagjai a számukra szokatlanul ala­csony hőmérséklet dacára kitettek magukért Karambolok összesen három könnyű közúti baleset történt a néhány, többnyire hétvégére eső szabadnapon. December 30-án, pén­teken délután fél hat körül Kökösben, a 11-es országúton egy 30 éves, haszonjárművet vezető sofőr okozott karambolt (2 autót is megütött), miután részlegesen áthajtott az átfelező vonalon. Egy 29 éves nő könnyen sérült. Péntekről szombatra virradóra, kevéssel egy óra után Lemhényben, a 11-es országúton egy 31 éves sofőr áthajtott az ellenkező sávra, és egy 30 éves sofőr által szabályosan vezetett járművel ütközött. Mindkét járművezető könnyen sérült. A balesetet okozó sofőr leheletében 0,66 mg/l alkoholt mutattak ki szondáztatáskor. Szombaton délelőtt 11 óra után 10 perccel Ojtoz közelében egy 31 éves sofőr által vezetett járgány a túlzott sebes­ség miatt lesodródott az útról, védőkorlátnak csapódott, az anyós­ülésen utazó hölgy könnyen sérült.« 2017. JANUÁR 4., SZERDA SZÉKELY Hírmondó Ittas, hajtási nélküli alkalmi sofőrök December 30-án Gelencén egy 25 éves hölgy Kovásznáról Gelencéig vezetett egy járgányt anélkül, hogy hajtási jogosít­ványa lett volna, az útvonalon két parkoló autót rongált meg. Lem­hényben egy 21 éves fiú szombatról vasárnapra virradóra ittasan vezetett, és parkoló autót károsított. A fiatal házigazdájával italo­zott, és miután mindenki nyugovóra tért, ő az udvaron lévő autó­val „tért egyet" a település utcáin. Az ittas, hajtási nélküli vezetés, rongálás mellett most lopással is vádolják a felelőtlen fiatalt. De­cember 31-én Kézdivásárhelyen egy 66 éves sofőrt kaptak el, aki az ellenőrzéskor lejárt ideiglenes közlekedési engedélyt tudott csak felmutatni. Zágonban pedig január 3-án hajnalban, négy óra körül egy 16 éves kiskorút kaptak el, aki egy bulin lévő hölgy figyelmet­lenségét kihasználva elcsente a kulcsokat a nő táskájából, és egy rövid sétára indult a járgánnyal. Felelőtlensége mellett most lopás­sal is vádolják a hatóságok.­ Tüzek az esztendőfordulón December 31 -én reggel fél hét előtt értesítették a megyei tűzoltókat, hogy Hidvégen lángba borult egy lakóház, a helyszínre két egység sietett. A padlás 80 négyzetméteren károsult, 500 kilogramm ott tárolt ga­bona is odaveszett. Elsején délután öt óra körül valószí­nűleg a ki nem takarított ké­mény miatt okozott riadal­mat Lisznyóban, csupán a kémény belsejében lerako­dott kosz gyulladt ki, január 3-án, reggel fél tíz körül Kéz­­divásárhelyen ugyanilyen in­cidens történt.« Petárdák, tűzijátékok Megsérült szilveszter éj­szakáján egy 28 éves fér­­fi, az esetre a megyei rendőrség munkatársai azért figyeltek fel, mert tilos veszélyes pirotechnikai esz­közökkel lődözni. A vizsgála­tok során kiderült, hogy az ittas férfi magánszemélyek számára tilos használatú, 2- es kategóriába tartozó piro­technikai eszközt robbantott be, ám a dolog balul sült el, az arca sérült. A sebek mel­lett most borsos bírságra is számíthat. Bodzafordulón december 31-én kapták ki azt a brassói, 24 éves fiatalt, aki pirotechnikai eszközök­kel kupeckedett: 780 darab 2-es, illetve 3-as kategóriába tartozó petárdát, tűzijátékot koboztak el tőle.­ Verés Január elsején a sepsi­szentgyörgyi sürgősség­ről riasztották a rendőrö­ket, mivel egy összevert személyt hoztak be kezelés­re. Az 51 éves uzoni férfi a rendőröknek azt nyilatkozta, hogy aznap este spontán konfliktus alakult ki közte és egy 25 éves fiatal között, aki végül megütötte. A hely­benhagyott személy nem akart feljelentést tenni a tá­madója ellen, ám a rendőr­ség nyomoz az ügy körül­ményeinek kiderítése érde­kében. December 31-én a torjai egyenruhásokat riasz­tottak, miután egy 17 éves fiatalt veréssel fenyegetett meg egy 26 éves legény. A nyomozás során kiderült, hogy a felek együtt szilvesz­tereztek, s az italozás mámo­rában összeszólalkoztak, ezt követte a fenyegetés.«

Next