Székely Hírmondó, 2017. október (22. évfolyam, 187-208. szám)
2017-10-02 / 187. szám
SZÉKELY Hírmondó 2017. OKTÓBER 2., HÉTFŐ A nép nem gyagya , hogy közelednek a választások, mind gyakrabban lépnek a nép elé a politikusok, hogy megmagyarázzák, miként kell voksolni. Számomra meglepetésként, az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is előugrott, hogy minden erdélyi magyar szavazzon a Fideszre. S mintha ostobák lennénk, kezdte magyarázni, hogy miért. Csak csendben jegyezném meg, hogy a nép nem gyagya, nagyon jól tudja, hogy kire szavazzon. Az ilyen megnyilvánulások csak Budapest jelenlegi vezetői felé bizonyítanak, hogy itt mindent megtesznek a győzelemért, onnan jöhet érte a fizetség. A román politika berkeiben is agyalágyultaknak gondolják a választópolgárt. Mind balról, mind jobbról úgy hazudnak, mint a vízfolyás. Ez már olyan régi hagyománnyá vált, hogy a „popor" már nem veszi be, és minél nagyobbat lódítanak, annál inkább csökken a lódítós párt népszerűsége, sőt, növekszik az ellentábora. Az azonban már szinte röhejes, hogy az állam elnöke, akinek a különböző hatalmi ágak közötti megbékélést kellene szorgalmaznia, nem veszi észre, hogy üdvöskéje, Codruţa Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség főügyésze, még az alkotmányt sem tartja be, és olyan diktatórikus jogtipró rendszert vezetett be, amely ellen még a törvényszéki bírók is fellázadtak. Egyébként a Magisztrátus Legfelsőbb Tanácsát - amely a volt kommunista ügyész, Monica Macovei műve - ideje a maga talpára állítani, és ebből az ügyészeket, akik közül sokan a hírszerzést is megjárták, eltávolítani. Úgy, amiként egy jogállamban ez történik. Éppen ezért nevetséges (ezért is), amikor Klaus Johannis Romániában jogállam létezéséről beszél, amikor ő is tudja, hogy nem a vádemelés jelenti valakinek a bűnösségét, hanem a bírói ítélet. Sőt, Romániában még ez sem, mert ma már se szeri, se száma azoknak az ítéleteknek, amelyeket az Európai Unió bírósága tévesnek mondott ki, és ezért az országnak kemény eurókat kellett fizetnie. Arról már nem is beszélünk, hogy a bírók mellett a hírszerző szolgálat volt tisztjei közül is mind többen jelzik, hogy politikai rendőrség van kialakulóban. Mégpedig államelnöki védnökséggel.« AKTUÁLIS 2 Két földrész turisztikai bloggerei jöttek vendégségbe Amerikából is látszunk már Miután már több ízben utaztatták körbe a megyében román utazási blogok szerzőit és bukaresti újságírókat, hogy azok hírét vigyék Háromszéknek, most külföld felé nyitott Kovászna megye tanácsa. Számos európai országból, de Amerikából is érkeztek bloggerek egyheti itt tartózkodásra, ők pénteken a miklósvári Kálnoky-kastélyban számoltak be élményeikről. Meghívóik egy új, háromnyelvű turisztikai applikációt is bemutattak. Bodor Tünde Mivel a megyébe érkező turisták 90%-a román, a megyei tanács által meghirdetett „turizmus évében” először feléjük irányult a szervezők, reklámozók figyelme. Most azonban sor került a 10%-nyi külföldi turistára is, őket és a blogok által még közel egymillió, utazások iránt érdeklődő olvasót célozták meg a legújabb bloggerek, vloggerek (videoblog-szerzők) vendégül látásával. Ugyanis azoknak összesen ennyi olvasójuk van, akik kedvet kaphatnak ahhoz, hogy „megdolgozzanak” az idejövetelért, mert az itteniek vendégváró szeretete és a táj szépsége megéri. Ezeket a helyi erényeket emelték ki az amerikai, kanadai, magyarországi utazók, alak Rázván Pascu román turisztikai szakember közvetítésével - összesen 15-en - körbeutazták Háromszéket, elidőzve Miklósváron a Daniel-kastélyban, a Vargyasi-szorosban, a Szent Annatónál, Bálványoson, a gelencei Árpád-kori templomban, de a kürtőskalács-fesztivált sem hagyták ki. Nem volt könnyű a szervezők dolga, a világ számos pontjáról kellett ideutaztatni őket, kellett a Blue Air légitársaság támogatása, amely ingyen repülőjegyeket biztosított, fedélzeti magazinjában szintén helyet adott egy Háromszéket bemutató terjedelmes anyagnak. Meggyőző munkával is járt a meghívás, hiszen nem mindegyik blogger tervezett látogatást Európa e szögletébe, egzotikusabb helyszíneket céloztak meg például a Világevő blogot író magyarországi Jókuti András, illetve a balazsutazikblog szerzője, Gyémánt Balázs is. „Itt felfedezőnek érzed magad, nem turistának” - vallotta ez utóbbi. - „De ehhez időt kell hagyni magunknak, jobb nem busszal jönni.” Az amerikai Danasia Leola Guyton a vidékies jelleget találta igen vonzónak. A sajtótájékoztatón részt vett az Eventya céget képviselő Ionuţ Munteanu is, aki bemutatta az általuk kifejlesztett háromnyelvű (magyar, román, angol) alkalmazást is, mely virtuális háromszéki idegenvezetője lehet minden turistának. A telefonalkalmazás tartalmazza a látnivalók, szállodák, éttermek elérhetőségeit, az aktuális rendezvényeket, valamint egy térinformatikai rendszert is. A Kovászna Megyei Tanács az első önkormányzat az országban, amely ilyet valósított meg (a bloggerek tanulmányútra invitálását szintén elsőként kezdeményezte), a Visit Covasna County app androidos okostelefonokra és Iphone-okra egyaránt letölthető a www.visitcovasna.com weboldalról vagy a Google Play-ből, illetve az App Store-ból. Az alkalmazás virtuális háromszéki idegenvezetője lehet minden turistának Meglepetésmentes tisztújítás az EMNT-nél Régi-új elnök Kézdiszéken Pénteken a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben tartotta tisztújító gyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kézdiszéki szervezete. Daczó H. Barna Ferencz Attila leköszönő, majd újraválasztott kézdiszéki EMNT-elnök vetített képes beszámolójában a Demokrácia-központban zajló hatékony honosítási ügyintézést, az országos rendezvényekbe való bekapcsolódást, továbbá a háttérszervezetek (Kézdiszékért Egyesület, Egyenlő Esély Egyesület) tevékenységét emelte ki. Az eseményen jelenlévő Sándor Krisztina ügyvezető elnök felé egy kritikát is megfogalmazott az országos szervezettel való együttműködés hatékonyságát illetően. Az EMNT ügyvezető elnöke a következő időszak legfontosabb feladataként a jövő évi magyarországi választásokon való részvételhez szükséges regisztrálásban nyújtandó segítséget, illetve a levélszavazatok begyűjtését nevezte meg. A jelenlévők titkos szavazata értelmében az elkövetkező két évben a kézdiszéki EMNT elnöke Ferencz Attila lesz, akit munkájában Bitay Barna és Kiss Erika alelnökök segítenek, míg az október 14-én Kolozsváron esedékes országos tisztújító küldöttgyűlésen a kézdiszéki szervezetet az elnök mellett Johann és Peter Taierling, továbbá Kiss Erika képviseli.A jövőben jobban együttműködne Sándor Krisztina és Ferencz Attila a Hadüzenet az elhanyagolt ingatlanoknak Adóterhet rónak ki Akár négyszeres adót is kell fizetniük azoknak, akik nem újítják fel a tulajdonukban levő, leromlott állagú épületeket. Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete soros ülésén döntött a gondozatlan ingatlanok felüladózásáról. Mint ismeretes, az adótörvénykönyv lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak, hogy 300-400 akár 500 százalékos helyi adóval is sújtsák azon tulajdonosokat, akik elmulasztják a rossz állapotban vő ingatlanjaik felújítását. Ezúttal a sepsiszentgyörgyi tanács négy elhanyagolt épület felüladózásáról döntött. A határozattervezetek előterjesztésekor Ani Árpád polgármester elmondta, 400 százalékos felüladózást határoztak meg három gondozatlan ingatlan esetében (Borvíz utca 28. szám, Mikes Kelemen utca 36. szám és Vujkán utca 31. szám) és 300 százalékost egy épületnél (Május 1. utca 32. szám). Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácsos felvetette, mi történik, ha még így sem újítják fel az épületek homlokzatát? Antal válaszában rámutatott, a tulajdonosoknak 2018-ban kell a most elfogadott többszörös adót kifizetniük, és ha időközben nem kezdik el a felújítófolyamatot az építkezési engeély kiváltásával, akkor az adott épületek esetében az elkövetkező években is többletadót ró ki az önkormányzat . Kiss Edit Képünk illusztráció Jövőben már fizetnek a gondozatlan épületek tulajdonosai