Székely Hírmondó, 2018. január (23. évfolyam, 1-19. szám)
2018-01-04 / 1. szám
SZÉKELY Hírmondó 2018. JANUÁR 4., CSÜTÖRTÖK Embert próbáló idők esztendő vége és az útnak kezdete a vissza-, illetve magunkba tekintés, összegzés és számadás időszaka kell hogy legyen. Csak így tudjuk ugyanis megállapítani, hogy földi létünk vándorútján most éppen hol járunk, és milyen irányba tartunk. Ezzel pedig nemcsak önmagunknak, hanem a minket elindító család, nemzet, valamint kultúrkör tagjainak is tartozunk. Hiszen a saját életünk alakulása kihatással van az övékre is, amint azt a földrészünkön lejátszódó folyamatok és azok gyászos következményei egyaránt bizonyítják. Európában ugyanis embert próbáló időket élünk, amit, ha egyénenként nem állunk ki, akkor közösségként is óhatatlanul elbukunk. Embert próbáló időket élünk Európában, hiszen tombol a gyűlölet, egyre nagyobb hullámokat vet az erőszak, és fokozott lendülettel arat a halál, mintha az apokalipszis bibliai megjövendölésének a beteljesedése közeledne. Mindez pedig azért következhetett be, mert megingatták a hitünket, és lerombolták az értékrendszerünket. Megmérgezték a lelkünket, és megfertőzték a tudatunkat. Kiölték belőlünk a szeretetet, segítőkészséget és felelősségvállalást. A világot a modern rabszolgaság igájába hajtani akarók ugyanis pontosan tudják, hogy kellő hit, megfelelő értékrendszer, érzékeny lelkűlét és letisztult gondolkodás hiányában nem lehet eredményesen védekezni, így az sem véletlen, hogy éppen most ítélték megfelelőnek a pillanatot az értékrendünk, életmódunk és kultúránk ellen intézett végső támadás elindításához. Embert próbáló, de talán lélekerősítő és jövőt formáló időket is élünk Európában. Hiszen egyre többen döbbennek rá, hogy az ellenünk ördögi módon megtervezett és előkészített ostromot visszaverni csupán keresztény értékrendünk birtokában lehet. Éppen ezért mindenekelőtt szilárd, nemes érzelmeket fakasztó és erőt gerjesztő hitet kívánok magunknak az immár ránk köszöntött új esztendőben. Csak ebből csírázhat ki, és szökkenhet szárba ugyanis a túléléshez szükséges józanság, helyzetfelismerés és mérlegelő képesség. Az önbizalom, tudás és leleményesség. A megalkuvásmentes, bátor és közös kiállás. Végül pedig a gonosz erők feletti győzelmet biztosító higgadt, megfontolt és együttes cselekvés. AKTUÁLIS Mázlisták és halottak az országúton Balesetekkel indult az év Újév napján a Kurtapatak előtti, kilencven fokos hajtűkanyar melletti gödörben egy árválkodó, összetört orrú kisbusz látványa fogadta az arra utazókat. Utasai állítólag épen megúszták egy betonoszlop kidöntését, Uzon kijáratánál viszont öt személyt mentő vitt el, és egy halottja is volt a frontális ütközésnek. SzH-összeállítás A Kurtapatakon veszteglő jármű sofőrje a helybéliek szerint kora reggel balesetezett, állítólag a csúszós út miatt nem sikerült a kanyart bevennie. A VW Transporter típusú kisbusz motorrészén, illetve a jármű tetején, pontosan középen látszott egy jókora horpadás, mintha valaki egy óriási szekercével akarta volna újraformázni a gépkocsit. A „szekerce” ezúttal egy betonoszlop volt, ugyanis a jármű a helyszínen levők szerint nem tudta bevenni a kanyart, így először kiütötte a vaskos oszlopot, áttört a deszkakerítésen, majd egy fa állította meg. A január elsején hajnali 5 óra körül történt balesetben állítólag senki sem sérült meg komolyabban. A kisbuszon a sofőr felőli viszszapillantó letört, az utastérben kinyílt két légzsák, de elmondhatjuk: a VW jól „vizsgázott”, ha nem látjuk a kidöntött oszlopot, akkor nem is hinnénk el, hogy annak ütközött! A megyei utak több tényező miatt nagyon veszélyesek. Amellett, hogy pár reggel vékony jég képződött rajtuk, a mezőről az erőgépek által kihordott, napközben sikamlóssá váló sár miatt is fokozott figyelemmel kell közlekedni, ugyanis az könnyen bevághatja a járművet a sáncba. Egy halott, öt sebesült Uzonban Január elsején 13 óra tájékán a Brassó és Bákó közötti, 11-es jelzésű országúton, Uzon kijáratánál két személygépkocsi ütközött frontálisan. A kivizsgálásokból kiderült, hogy a Hargita megyében bejegyzett gépkocsi 46 éves - információink szerint gelencei illetőségű - sofőrje a fáradtság miatt elaludt, átsodródott a szembejövő sávra, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő, Kovászna megyei személygépkocsival, nyilatkozta Nicoleta Tolvaj Marin, a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A vétkes, 46 éves sofőr a helyszínen meghalt, utasait, három férfit és egy kiskorút, valamint a Kovászna megyei sofőrt kórházba kellett szállítani. Óvatlan háromszéki sofőr Öt személy megsérült kedden Felek (Avrig) a Szeben megyei körgyűrűjén egy Kovászna megyei sofőr által okozott balesetben, a forgalmat mindkét irányban leállították. A sérülteket, három nőt és két férfit, a nagyszebeni sürgősségi kórházba szállították A balesetben négy gépkocsi ütközött, amelyekben összesen 15-en utaztak A rendőrség szerint a háromszéki sofőr nem tartotta be a követési távolságot, belerohant az előtte közlekedő gépkocsiba, amely átsodródott a szembejövő sávra, és két másik autóval ütközött.« Fotó: Bartos Loránt A besorolást is felülvizsgálnák Évente vizsgáztatni kell a régi autókat Nagyobb felhajtás nélkül módosították a gépkocsik műszaki ellenőrzésére vonatkozó jogszabályt. Eszerint idén januárral kezdődően a 12 évnél idősebb járművek időszakos műszaki vizsgája (ITP) csak egy évre érvényes. Erdély András A két ünnep között a Román Gépkocsi-nyilvántartó Hivatalt (RAR) és az ITP elvégzésére engedéllyel rendelkező műhelyeket levélben értesítették, hogy december 21-én a Hivatalos Közlönyben megjelent az a törvénymódosítás, amelynek értelmében 2018. január 1-je után a 12 évnél régebbi járművekre a műszaki ellenőrzés az eddigi kettő helyett egy évre érvényes. Kétségtelen, hogy - elvben - egy régebbi gépkocsi hamarabb meghibásodhat, de a gyakorlat azt mutatja, ez szinte kizárólag attól függ, miként tartották karban az autót. Nagyon gyakran azt látjuk, hogy egy-egy 15 éves személygépkocsinak, amelyben mindig időben olajat cseréltek, rendben tartották, még a szennyezőanyag-kibocsátása is jobb, mint egy „széttaposott”, kétéves, viszonylag új autónak - mondja az egyik sepsiszentgyörgyi műhely neve elhallgatását kérő vezetője. A járművek műszaki vizsgáztatása kötelező jellegű, elmulasztása büntetőpontokat, bírságot és a forgalmi engedély bevonását vonhatja maga után.A 12 évnél régebbi járművekre a műszaki ellenőrzés az eddigi kettő helyett egy évre érvényes Elkerülhető az adóemelés Módosult a törvény Az előző évhez viszonyítva a tavaly sem emelkedtek, és idén sem emelkednek az adók Baráton - hangzott el a város év végi, utolsó tanácsülésén, melyet december 29-én új helyszínen, a polgármesteri hivatal melletti iskolaépület egyik újonnan felújított és berendezett termében tartottak. Böjte Ferenc Lázár-Kiss Barna polgármester szerint, bár egyelőre nem tudni, mennyire kell nyújtani a költségvetést, hogy az fedezze a szükségeseket, mégis úgy határoztak, az esetleges többletet nem az adók emelésével igyekeznek ellensúlyozni. Kijelentését több kommentár is követte. Pál-Szilágyi Zoltán RMDSZ-es tanácsos például úgy vélte, ha a város a fejlődés útján akar haladni - márpedig miért ne akarna -, akkor előbb vagy utóbb, vélhetően jövőben az adók emelése elkerülhetetlenné válik, hiszen a fejlesztésekhez érthető módon pénz szükségeltetik. Azt is szóvá tette, hogy miként Sepsiszentgyörgyön, Baráton is felül kellene vizsgálni a besorolást, mely alapján az adóikat fizetik az emberek, ugyanis véleménye szerint ilyen tekintetben a városban aránytalanságok alakultak ki. Ezúttal sem nőttek az adók Baróton, maradt a tavalyi szint