Székely Hírmondó, 2018. január (23. évfolyam, 1-19. szám)

2018-01-26 / 16. szám

SZÉKELY Hírmondó 2018. JANUÁR 26., PÉNTEK A Napirenden Nyelvi pragma­tizmusokról Makacsul tartja magát az a vélemény, hogy az autonómia csak amolyan jelszó, amivel a ravasz politikusok jól megmani­pulálják négyévente a hiszé­keny magyar választókat, külö­nösképpen a székelyföldieket. Csakhogy mivel a román fél el­zárkózik a vitától, igazából esély sincs arra, hogy Romániában valaha kollektív jogokat kapjon a magyar kisebbség, ergo így az erről való beszéd nem más, mint„üres autonómiázás", amo­lyan populista licit és szájkarate, ami nemhogy segítene az ügyön, hanem amellett, hogy maradi és csökönyös magatar­tás, egyenesen kontraproduktív a román politikai elittel zajló al­kudozás során. Mi több, azt a megoldást csa­tolják, hogy tekintettel a román fél érzékenységére, nevezzük az autonómiát inkább valami más­nak, illetve bontsuk le részele­meire, amit már lassacskán ada­golva a román közvélemény ér­zékeny gyomra is könnyebben bevesz. Nyilván. Külön bája en­nek a gondolatmenetnek, hogy hívei előszeretettel hivatkoznak, a realizmus és a racionalizmus magasztos jelszavaira, hossza­san pompázva azok vakító dics­fényében. Bár van némi logika a fenti álláspontban, a gond azonban az, hogy nem veszik észre, hogy olyan feltevésekkel operálnak, amelyek a román valóság teljes félreértéséből adódik. És a gya­nú tehát, hogy ez csak kommu­nikációs és nyelvi pragmatiz­mus, mintsem komolyan vehe­tő politikai stratégia. Először is meglehetősen egy­­ügyűnek nézik a román politikai elitet, ha azt feltételezik, hogy az nem lesz képes összerakni a nagy képet a folyamatos ki­sebbségi követelésekből csu­pán azért, mert nem nevezik nevén a kollektív jogokat. Az is magyarázatra szorul, hogy mi­ért jó húzás más kifejezéssel lobbizni a kollektív jogokért, mikor Európában és itthon is mindenki ezt a kifejezést ismeri és használja? Továbbá mindez azt jelente­né, hogy a magyar kisebbség­politika feladná, megspórolná a demokratikus társadalmakat jellemző őszinte és nyilvános vi­tát. Persze ez így tökéletesen il­leszkedik abba a gyakorlatba, ahol a magyar politikai elit csak néhanapján, ünnepek alkalmá­val gyakorolja a meggyőzés művészetét, és nem annyira a román, mint inkább a magyar közvélemény irányába. Holott ezt a munkát nem lehet meg­spórolni, vagyis teljesen felesle­ges a fenti és ezekhez hasonló okoskodásokra pazarolni a szel­lemi energiákat. Pozsony János Csaba Munkába állásra serkentik a fiatalokat 1500 lej üti a markukat Új támogatási formával ösztöké­lik a 2018-as évfolyam végzőseit, hogy minél hamarabb munkába álljanak. A részleteket Kelemen Tibor, a munkaerő-foglalkozta­tási hivatal igazgatója ismertette a sajtóval. Bodor Tünde Ha az iskola elvégzésének dátu­mától számítva 60 napon belül munkába áll a fiatal, meghatározat­lan idejű munkaszerződést kötve, és legalább egy évet dolgozik, 1500 lejes támogatásban részesül. Ha mégis megszakadna a folyamatos­ság a munka mezején, de egy hó­napnál hamarabb újra elkötelezi magát, szintén meghatározatlan időre, még mindig megkaphatja a juttatást a fiatal, miközben az alkal­mazóik is kapják a nekik járó tá­mogatást. Az 1500 lejt két részlet­ben fizetik, felét munkába álláskor, felét pedig a 12 hónapos munkavi­szony leteltével adják kézbe. Amennyiben nem állnak mun­kába a végzősök, csupán regisztrál­nak az előírt 60 napon belül, az ed­digiekhez hasonlóan, 6 hónapig jo­gosultak a havi 250 lejes segélyre. Nemcsak a végzősökre figyel a kormány, a kallódó, hiányosan is­kolázott, de még nem is dolgozó 16-26 éves fiatalokkal is évek óta foglalkozik. A munkaerő-foglal­koztatási hivatal felmérést végzett ezen fiatalok körében, a válaszok alapján könnyen, közepesen és ne­hezen vagy nagyon nehezen foglal­koztatható titulust kapott mind­egyikük, akit megtaláltak, hiszen sokan már nincsenek az országban, de semmilyen más nyilvántartás­ban sem szerepelnek. Közülük 19, illetve 28 személy tartozik az első két csoportba, 282 és 448 az utób­bi kettőbe. Azoknak a civil szerve­zeteknek és intézményeknek, ame­lyek ezekkel a fiatalokkal foglal­koznak, és ehhez pályázattal igé­nyelhető erőforrásokat is bevon­nak, minden esetben láttamoztat­niuk kell a projektet a hivatallal ja­nuár végéig.« Kovászna várja a télisportok kedvelőit Megkezdődött a síszezon Az időjárás kedvezően alakult az elmúlt napokban, így ma meg­nyitják a kovásznai Lőrincz Zsig­­mond-sípályát. A síelés kedvelőit egy 400 méteres kezdő- és egy 1000 méteres haladószakasz, il­letve szánkópálya is várja. Nagy Sz. Attila Gyerő József polgármester el­mondta: az utóbbi időben sokan érdeklődtek a sípálya megnyitá­sának időpontjáról, de bármeny­nyire szerették volna, korábban nem sikerült beüzemelniük a pá­lyát, mivel sem a hó vastagsága, sem pedig a hőmérséklet nem tet­te lehetővé azt. Végül szerdán működésbe hozták a hóágyút, rendbe tették a terepet, és ma 15 órától már hasz­nálatba is vehetők a pályák. Szombaton 11 órakor tartják az ünnepélyes szezonnyitót, melyen közreműködik a Városi Művelő­dési Ház fúvószenekara is. Új­donságnak számít, hogy a mene­dékház földszintjén pub nyílt, ahol forralt bor, tea, kávé és ha­rapnivaló is várja a vendégeket. A sípálya melletti erdei úton szán­­kózási lehetőséget is biztosítanak. Az elöljáró elmondta, a kor­csolyapálya felszerelésére még várni kell, mert a sepsiszentgyör­gyi önkormányzattól kapott pálya javításra szorul, és a szakemberek február közepe előtt nem tudják azt megjavítani. A korcsolyapá­lyát ugyancsak a sípálya szom­szédságában levő területen helye­zik el. Gyerő tudatta, az önkormány­zat pályázat révén 3 hóágyú meg­vásárlására kapott résztámoga­tást, illetve készül a pályázat egy elektronikus beléptető rendszer, valamint egy új vízpumpa megvá­sárlására.­­ Szerdán rendbe tették a terepet, és működésbe hozták a hóágyút fAKTUÁUS I­S 2 Fiatalon házat venni Lehetetlen küldetés? Amikor visszatekintünk az el­múlt évekre, örömmel látjuk, hogy a nálunk dolgozók megva­lósítják azokat a célokat, amikért elindultak külföldre a Clearservi­­ce-szel. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen kitartóan és nagy szorga­lommal dolgoznak, és teszik mindezt sikeresen. December­ben megünnepeltük azokat a régi és számunkra kedves munkatár­sakat, akik itthon vannak, és megvalósították a céljaikat. Cso­dálatos álmok valósultak meg! Készítettünk egy felmérést azok körében, akik hozzánk jelentkez­tek, és nagyon jó rálátást kaptunk, hogy melyek a gondjaik, és felis­mertük, miért akarnak az emberek külföldre menni. Legtöbbjüket a lakásvásárlás, a lakásfelújítás, az au­tóvásárlás vagy a család segítésének a szándéka vezérli. Ezek fantaszti­kus célok, amelyeket a Clearservice is nagyon szívesen támogat. A kül­detésünk ezzel kapcsolatban az, hogy munkatársaink külföldön ke­ressék meg azt a pénzt, amelyből itthon olyan célok és álmok való­síthatók meg, amelyek valóra vál­tása különben egy élet munkája lenne. Ezért dolgoztuk ki az „Itthon otthont teremtünk” programun­kat. A Clearservice támogatni fog­ja dolgozóinak céljait: a megtaka­rítást, a hiteltörlesztést, a lakásvá­sárlást és a lakásfelújítást. Ez egy olyan program, melynek segítségé­vel nagy álmok valósulhatnak meg. Úgy hisszük, ezzel sikerül olyan segítséget adni, amivel a Clearser­vice munkatársai sikeresebbek lesznek, elérik azokat a célokat, amikért külföldre mentek, és itt­hon tudják megalapozni a jövőjü­ket. « (x) Versenyhivatali látogatás a megyében Törvénytelen egyességek? Tegnap Antal Árpád sepsiszent­györgyi polgármester az árkosi Felnőttoktatási Központban ta­lálkozott Bogdan Marius Chiriţo­­iuval, a Versenyhivatal elnöké­vel, illetve az elnökségi tagokkal, akikkel közösen tartott sajtótájé­koztatót. Tinea Teddy A sajtótájékoztatón a megyén­ket nem érintő témák mellett fel­vetődött az a szóbeszéd is, hogy Sepsiszentgyörgyön a sok embert foglalkoztató cégek egyességet kö­töttek arra vonatkozóan, hogy mi­lyen mértékben és milyen ütem­ben emelik a fizetéseket. Antal Árpád polgármester la­punk utólagos kérdésére kifejtette, hogy zártkörű beszélgetésen neki is szándékában áll felvetni ezt a té­mát a vendégeknek - Nekünk az­ az érdekünk, hogy a sepsiszentgyörgyi emberek minél nagyobb fizetéseket vigyenek haza, hiszen a számok növekedésével az életminőségük is jobb lesz. Ha van valakinek értesülése arról, hogy két vagy több cég összeegyezett, és az egyezségnek része lenne a fizetés­­emelés, de egyáltalán, ha össze­egyeznek - hiszen ez a versenyszel­lemnek ellentmond -, akkor ezt je­lezzék Úgy gondolom, ez nem mi­nősül árulkodásnak - összegezett. Az elöljáró arra biztatja a polgá­rokat, akiknek bármiféle bizonyí­tékerejű információ van birtoká­ban, az jelezze - akár névtelenül is, mert erre is lehetőség van a www.consiliulconcurentei.ro honla­pon - a rendellenességeket.­ Bogdan Chiriţoiu, Antal Árpád és Gyerkó László, a hivatal vezető­ségi tagja Árkoson

Next