Székely Hírmondó, 2018. május (23. évfolyam, 80-99. szám)

2018-05-02 / 80. szám

SZÉKELY Hírmondó 2018. MÁJUS 2., SZERDA Biztos, hogy ez még sport? Az oroszlánnak sokkal véko­nyabb ketrece van az állatkert­ben, mint amilyet az idegen szurkolóknak csináltak a sepsi­szentgyörgyi stadionban (és nem csak). Nem volt elég! Olyan dupla vinklivasakkal megerősí­tett, oldalra kihegesztett vaske­retek, hogy egy kisebb harcko­csival nem lehetne áttörni rajta. De nem volt elég! Mert ha tí­­zen-tizenöten felcsimpaszkod­nak egy háromméteres kerítés tetejére, és azt percekig rángat­ják, előbb utóbb engedni fog valamelyik oldala, és onnantól már az övék a „győzelem". Ismét sikerült letépni, szétverni vala­mit, tönkretenni, eltaposni, amit más felépített. Buli van! Ja, hogy közben van egy fut­ballmeccs is? Az kit érdekel? Csak törjünk, zúzzunk, randalí­rozzunk - abban van az élvezet! Szerezzük meg a másik zászla­ját, mert akkor - a hagyomány szerint - fel kell számolni az el­lenfél szurkológárdáját. Megérne egy tanulmányt, hogy miközben több száz em­ber kap pénzt azért, hogy fenn­tartsa a rendet, hogyan sétálha­tott oda egy Dinamó-drukker a pályának velük pontosan az el­lenkező oldalon lévő Székely Légióhoz, téphette le a kerítésre rögzített magyar zászlót, és az­zal bő száz métert futhatott a pályán, anélkül hogy elkapják? A televíziók reakcióján már nem is csodálkozunk: fél dél­után az ment, hogy egy szent­­györgyi szurkoló futott oda a di­namósokhoz, és magyar zászló­val „provokálta a békés bukares­tieket". Aztán, amikor nyilvánva­lóvá vált, hogy egy Dinamó-ult­ra az illető, akkor a két hír pár­huzamosan futott: egyikben azt mondták, hogy helyi volt, a má­sikban, hogy bukaresti, csak azért, hogy a zavar lehetőleg fennmaradjon. Tény, hogy teljes tüzérséggel dolgoznak azon, hogy végre si­kerüljön megdönteni azt az el­terjedni látszó tételt, miszerint itt civilizált emberek, horribile dictu, normális sportkedvelők élnek. Ezek után minden esély megvan arra, hogy a Sepsi OSK- ra példás bírságot szabjon ki a szövetség - elvégre éppen mi elégedetlenkedtünk legutóbb, hogy túl enyhék a büntetések. Most már csak azt a kérdést kellene tisztázni: van még köze ennek a játéknak a sporthoz? Jobban odafigyeltek a kereskedők Rendben volt a kaja Nem találtak romlott, közegészségre káros élelmiszert az ellen­őrök - tudtuk meg az élelmiszerbiztonsági főfelügyelőtől AKTUÁLIS 2 Beszélgetés Molnár Imolával, a baróti unitárius egyházközség új lelkészével A bizalom a legfontosabb Molnár Imola, a baróti unitárius egyházközség új lelkésze 1987- ben született Felsőrákoson. Szü­lőfalujában, majd Baróton ta­nult, a középiskolát Székelyke­­resztúron, az unitárius kollégi­umban végezte, aztán a kolozsvá­ri Protestáns Teológiai Intézet unitárius karán folytatta tanul­mányait. A négyéves alapképzés után másfél évet Bölönben volt gyakorló teológus, 2013-ban Nagyváradra került, ahol előbb egy évig segédlelkészként, majd rendes lelkészként szolgált. 2018 februárjában, meghívás útján a baróti unitárius egyházközség lelkipásztorává választották, első istentiszteletét éppen húsvét va­sárnapján tartotta. Arra kértük, beszéljen röviden életútjáról, a lelkészi hivatásról, elképzelései­ről. Böjte Ferenc - Mikor fogalmazódott meg önben a gondolat, hogy lelkész legyen? - Gyermekkoromban nem volt határozott elképzelésem arról, hogy felnőttként milyen munka­körben szeretnék elhelyezkedni, a lelkészi pálya lehetőségén úgy 17 éves korom környékén kezdtem gondolkodni. Mindenképpen azt szerettem volna, ha majd emberek­kel foglalkozom, ha olyan munka­helyem lesz, ahol az előtérben az emberi kapcsolatok vannak, ahol a kölcsönös munka során értékeket lehet átadni, és befogadni. Konk­rétan székelykeresztúri diákéveim alatt láttam át azt, hogy az egyházi munka teljesen hozzáillik ehhez az elképzelésemhez. - Milyenek voltak a nagy­váradi évek? - Egy 140 fős unitárius szór­ványközösségnek voltam a lelki­­pásztora, ez a kis közösség a meg­maradni akarásban, az egyházi élet­hez való ragaszkodásban példaér­tékűt mutatott. Nagyon jó volt az együttműködésünk más felekeze­tekkel, a mintegy 13 ezer reformá­tussal és 10-11 ezer római katoli­kus hívővel, de más magyar és ro­mán felekezetekkel is. Ünnepeket együtt tartottunk meg, közös kul­turális programokat szerveztünk, de említhetem az ökumenikus imaheteket is. Ugyanakkor szá­momra a kapcsolatépítés szem­pontjából is kiváló hely volt Nagy­várad. - Hogyan fogadta a baróti gyülekezet meghívását? - Örvendtem neki. Nagyváradi éveim alatt több meghívást is kap­tam más gyülekezetekbe, de úgy gondoltam, csak akkor megyek el onnan, ha valahova, szülőföldem­hez közel hívnak. Unitárius lelki­­pásztorként az embernek vállalnia kell azt, hogy oda megy, ahova ki­helyezik, elmozdulni akkor lehet, amikor lehetőség van rá. Minden­hol vannak előnyök, hátrányok is, az ember természetétől, érték­rendjétől függ, hogy melyiket ho­gyan éli meg. - Új szolgálati helyén mit tart majd szem előtt? - Mindenhol elsősorban a gyü­lekezet jellege a fontos, ennek függvényében lehet olyan progra­mokat, tevékenységeket szervezni, melyek aztán a gyülekezet haszná­ra, javára válnak. A hagyományos egyházi szolgálat mellett fontosnak tartom a családlátogatásokat, a gyermekekkel, fiatalokkal való fog­lalkozást is, de azt szeretném, ha minden korosztály találna valami magának valót az egyházi tevé­kenységekben. Az újítások sem tetszhetnek mindenkinek, ugyan­akkor az sem, ha mindig csak a ré­gihez, a megszokotthoz ragaszko­dunk. A lényeg, hogy a hívek érez­zék magukénak az egyházközséget, az abba befektetett munkájuknak legyen elismerése, az egyházközség fogalma ne egy alkalmi valamit, ha­nem az állandó otthonos helyet, az együtt megélt szép pillanatokat je­lentse számukra. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a különböző felekeze­­tetekkel való közös alkalmak is épí­tően nyilvánulhatnak meg az em­beri viszonyokban, sok mindent el lehet érni, ha a lelkészi szolgálat so­rán erre is figyelmet szentelünk. - Említette a fiatalokat. Ők hogy viszonyulnak az egyházhoz? - Az elmúlt években sok gye­rek- és felnőtt­ táborban vettem részt, ezek arra is jók, hogy a fiata­lok elképzeléseivel, igényeivel is­merkedjenek a lelkészek, a gond az, hogy a hiányos eszköztár miatt ezeket nem mindig lehet megvaló­sítani. Konkrétum például a fiata­loknak az egyházhoz való viszo­nyulása. Nem úgy tapasztalom, hogy ne lenne hitük vagy igényük, csak sokszor a megfelelő formát nem találjuk, melyben ők a hitüket megélhetik. Kölcsönösen időt kell adnunk egymásnak, de türelemmel minden megvalósítható. - Zárógondolatként: mit üzenne röviden a baróti unitárius egyházközség tagjainak? - Minden új időszak elején vannak tervek és nyilván vannak fenntartások is. A tervek megva­lósulásához idő kell, türelem és gondviselés jó sok. Számomra a hangsúly a közös munkán van, amit szeretném, ha egyszerűen, nyíltan, szeretettel végeznénk, s akkor biztos az eredmények sem maradnak el.« Az előző évek során tapasztalt „piszkosságok”, no meg az idei igencsak kisszámú rendellenes­ség tükrében elmondható, hogy a Szent György Napokon élelmi­szert forgalmazó kereskedők egyre öntudatosabbak - állítják az illetékes hatóságok. Tinea Teddy Mint arról már korábban beszá­moltunk, a Kovászna Megyei Ál­lategészségügyi és Élelmiszerbiz­tonsági Igazgatóság munkatársai április 24. és május 15. között te­matikus ellenőrzéssorozattal igye­keznek elejét venni a meleg idő be­köszöntésével gyakoribbá váló élelmiszermérgezéseknek. A Szent György Napok alatt élelmiszert forgalmazók is célkeresztbe kerül­tek, mi pedig ezen ellenőrzések eredményességéről érdeklődtünk Dr. Sikó-Barabási Sándor az igazgatóság vezetője tegnap kifej­tette, nem bukkantak olyan meg­botránkoztató rendellenességekre, mint pár évvel ezelőtt, amikor egy kereskedő nejlonzsákban, a napon tárolta a nyers halat és más húsfé­léket. - Kisebb szabálytalanságokat találtunk, amelyeket a helyszínen orvosoltunk: akadt, akinek hiány­zott az igazgatóságunktól igényel­hető engedély, de ezeket időköz­ben kiváltotta. Egy kereskedőnek nem működött a hűtőszekrénye, nem volt áram alá helyezve. A vál­lalkozó erősítette, hogy ez lehetet­len, ám végül elismerte, hogy való­színűleg elfelejtette működésbe hozni - részletezte dr. Sikó.

Next